Sims 4 Játéktipp

Sims 4 Eco Lifestyle – Egy fenntartható szomszédság

Mivel a kiegészítő nemrég jelent meg és további információk várhatók róla, a tipp ezen formája még nem végleges, viszont szerettük volna minél hamarabb a rendelkezésetekre bocsátani az alapok leírását!

Áttekintés

Ökológiai lábnyom

Az Eco Lifestyle kiegészítő egyik újítása az ökológiai lábnyom rendszer, ami kifejezi, hogy egy-egy világ különböző szomszédságai milyen hatással vannak környezetükre. Ez a besorolás nem csak Evergreen Harborban, hanem szinte az összes világban működik (kivéve Strangerville-t és az úticélként szolgáló világokat).

Szomszédság nézetben a képernyő felső részén lévő gombbal tudod bekapcsolni a szűrőt, amely megmutatja az egyes kerületek ökológiai lábnyomát, azon belül pedig a telkekről is elárulja, mennyire kímélik, avagy károsítják a környezetüket.

Ahhoz, hogy kiválaszthass egy telket, először ki kell kapcsolnod ezt a szűrőt.

Játékon belül úgy tudjuk előhívni ezt az ökológiai mutatót, ha a képernyő alsó részén lévő órára visszük a kurzort.

Az ökológiai lábnyom a világok különálló körzeteire számolódik, és ezekre fejti ki hatását. A szomszédos területek függetlenek egymástól: az új világban például Port Promise kerülete ipari, azaz a legrosszabb besorolású terület, míg a vele szomszédos Grim Quarry a zöld kategóriába tartozik. A két szélső értéken kívül létezik még egy semleges zóna is.

Ökológiai lábnyom befolyásolása

Az ökológiai lábnyom nagyrészt abból számolódik, hogy saját telkeden, illetve a szomszédok telkein milyen épületek állnak. A korábbi frissítésben a falfestések, padlók, ablakok, és egyéb berendezések különféle értékeket kaptak ökológiai lábnyom, környezet (a simek hangulatát befolyásolja) és tűzvédelem kategóriákban. Így tehát attól függően, hogy milyen épületrészekből és bútorokból állítod össze saját házadat, hatással lesz saját telked, valamint az egész szomszédság ökológiai lábnyomára.

Ha felső kategóriás elektronikai cuccokkal pakolod tele otthonod, könnyen az iparosított zónában találhatod magad, különféle fejlesztésekkel azonban elérheted, hogy kevesebb energiát használjanak, és ha zölddé nem is, de legalább semlegessé váljon a mutatójuk. A különféle növények és virágok ültetése segít zöldebbé válni, azonban a szemétnövény elültetése negatívumnak számít. Ha pedig egy saját készítésű rakétát lősz fel a hátsó kertedből, az kifejezetten rossz hatással van környezetedre, és természetesen ipari tevékenységnek számít.

Ökológiai lábnyom hatásai

A zöld szomszédságok előnyökkel, míg az iparosított területek hátrányokkal járnak, első sorban a levegő minőségét tekintve. Egy környezetbarát körzetben nappal napsütéssel, éjszaka pedig sarki fénnyel hálálja meg az égbolt a törődést, az ipari területeket ezzel szemben ellepi a szmog, a simek pedig megállás nélkül köhögnek, valamint a rovarok által halál és a savas eső is gyakori tényező az ilyen területeken.

Ha nem szeretnél az ökológiai lábnyom hatásaival szembesülni, és nem érdekel ez a téma a játékban, a beállítások menüben kikapcsolhatod ezt a funkciót.

Zöld övezet

Ha egy zöldnek titulált szomszédságot akarsz felépíteni, fontos, hogy természetes, környezetbarát alapanyagokból építkezz. Ezen felül javasolt a kiegészítővel érkező napelemek, szélturbinák, valamint vízgyűjtők használata is. Más energiaforrások használata az iparosított terület felé tolják el szomszédságodat, ahogy az is, ha sima üzemanyagot használsz bioüzemanyag helyett. A tökéletes eredmény elérése érdekében szavaztass meg zöld közösségi akcióterveket!

Ha nehézséged adódik a szomszédság zölddé alakításával, érdemes átalakítanod szomszédaid házát is, hogy javíthass az átlagon.

Iparosított övezet

A játékot Port Promise-ban elkezdve hamar megtapasztalhatjuk, hogy az eleinte iparosnak jelzett terület magától elindul a semleges ökológiai lábnyom felé. Mindez amiatt történik, hogy az itt lévő épületek a játék szempontjából környezetbarátnak titulált elemekből épülnek fel, így a kiszámolt ökológiai lábnyom valójában nem egyezik azzal az értékkel, amivel a játék indul.

Ahhoz, hogy ezt a “könnyű helyreállást” kiküszöbölhessük, át kéne építenünk a szomszédság épületeit, hogy ipari besorolást kapjanak. Szóval aki bármilyen célból (történetmesélés, játékmenet) egy szmogos várost szeretne a játékába, meg kell dolgoznia érte.

Ipari besorolású telket úgy érhetünk el a legkönnyebben, ha fosszilis üzemanyagot égetünk, tüzeket gyújtunk, kerüljük a környezetbarát bónusszal rendelkező bútorokat, és nagy fogyasztású berendezéseket vásárolunk. Mivel a növények környezetbarát bónusszal rendelkeznek, ezeket is érdemes kerülni, ha viszont a kinézetük miatt mégis szükséged lenne pár növényre, érdemes meglátogatnod a buydebug katalógust (a bb.showhiddenobjects csaláskód beírása után érheted el), ahol különféle, bónusz nélküli növényeket találhatsz!

Szemétkupacok

Az elvárásokkal ellentétben szemétkupacok a zöld szomszédságokban is megjelenhetnek, és a játékos interakciói többnyire nem befolyásolják a szemét mennyiségét. Az utcákon eldobálva látott hulladék ugyanis nem aktív játékelem, hanem csak egy “világ-réteg”, hasonlóan mint például a hótakaró, ezt azonban csak az új szomszédsághoz, Evergreen Harborhoz adták hozzá. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a többi szomszédságban nem jelenik meg szemét akkor sem, ha a legiparosítottabb, legmocskosabb besorolást kapjuk, másrészt nincsenek fokozatai: csak tiszta, illetve szemetes változat létezik. Ennek megfelelően a játék kezdeti állapotához képest nem lehet még több szemetet megjelentetni Port Promise-ban.

Ha meg akarunk szabadulni a mindenfelé szétszórt hulladéktól, nem elég zölddé tennünk a szomszédságot: a Modern Átalakulás (Modern Development) vagy Zöld Kezdeményezés (Green Initiative) akciótervet végre kell hajtatnunk a szomszédságban. Ezek csak Evergreen Harbor szomszédságaiban érhetők el (mint hogy csak itt jelenhet meg a szemét egyáltalán), részletesebben a későbbiekben térünk ki rájuk.

Evergreen Harbor

Az új szomszédság kifejezetten arra lett tervezve, hogy az ökológiai lábnyom különféle értékeinek megfelelően változzon a kinézete, és ez nem csupán a szemétkupacok megjelenésében/eltűnésében merül ki. Számos olyan terület van, amely a világ zöldebbé válása során átalakul: a járdák, utak, és a környező területek mind képesek átalakulni. Az öreg, használaton kívüli vasút parkká alakul, a lepukkant épületeket felújítják, és így tovább.

A szomszédság épületei bizonyos akciótervek hatására további változásokon eshetnek át. A zöld, környezetbarát akciótervek többnyire a tájat formálják, de néhány modernizáló projekt az épületek arculatára lesz hatással.

Hulladék újrahasznosítás

A kiegészítővel érkezett egyik új telektulajdonság a Hulladék csökkentés és újrahasznosítás (reduce and recycle). Ha telkednél kiválasztod ezt a tulajdonságot, belecsöppensz a kiegészítő új, szemétgazdálkodási rendszerébe. Otthonod jelentősen több szemetet fog termelni, amiből simednek ki kell válogatnia az újrahasznosítható elemeket.

A szemetet hetente jönnek elvinni, és nagyban megdobhatja a számládat, ha túlcsordulnak kukáid egy hét alatt. Ez egy nagyszerű mód arra, hogy jobban belegondolj, milyen hatással van simjeid élete a környezetükre.

Víz és áram előállítása

A játékba víz és áram előállítására alkalmas berendezések érkeztek, amelyek nagy hatással lehetnek az ökológiai lábnyomodra. Segítségükkel csökkentheted számláidat, valamint a fel nem használt mennyiséget kifizeti neked a közművek, így akár csinos profitra is szert tehetsz velük. Ráadásul az off-grid telkeken is használhatsz vizet, vagy áramot felhasználó tárgyakat, ha megtermeled az ellátásukhoz szükséges erőforrást!

  • Napelem: A nap energiájából termel elektromos áramot, mindezt úgy, hogy nem jár negatív mellékhatással az ökológiai lábnyom szempontjából. Kétféle típus létezik belőle: az egyiket vízszintes felületekre, a másikat pedig tetőre helyezheted el.

  • Szélturbina: Szélenergiából készít elektromos áramot, és szintén nincs negatív hatással az ökológiai lábnyomodra. Ebből is létezik földre, illetve tetőre szerelhető változat.

  • Vízgyűjtő: Ez a berendezés arra használható, hogy a levegőben lévő párából kinyerjék a vizet. Ez a készülés sincs negatív hatással ökológiai lábnyomodra. Egy amatőrebb és egy profibb kivitelezésű változat közül választhatsz.

  • Házi áramerőmű: Generátor, amely elektromos számlád csökkentésében segít, azonban a fosszilis üzemanyag használata miatt ipari gépezetnek minősül. Érdemes lehet beruházni egy rovartenyészetre, hogy az általuk előállított bioüzemanyaggal hajtott generátorok zöldebb megoldással szolgálhassanak.

  • Légköri vízgenerátor: Vízi pumpák, amelyek víz kinyerésére használhatók, azonban az előállítás módja miatt ipari ökológiai lábnyommal bírnak.

Évszakok

A Seasons kiegészítő birtokában az Eco Lifestyle különböző elemei további funkciókkal egészülnek ki:

  • Az ipari besorolású területeken megjelenik a savas eső, amely hasonlít a sima esőre, annyi eltéréssel, hogy piszkos barna színe van, és koszossá teszi a simeket, miközben a higiénia szükségletük drasztikusan lezuhan.
  • A szeles napok nagyobb hatásfokkal üzemeltetik a szélturbinákat.
  • Felhős napokon a napelemek kisebb hatásfokkal működnek.
  • Esős napokon a vízgyűjtők több vizet termelnek.

Rovarfarmok

Egy új, interaktív tárgy, amely a játékba érkezett, a bogárház, amely lehetővé teszi, hogy beköltöztethesd saját rovarkolóniád! Az alapkő letételéhez csak a Szú-szú házi rovarfarmot (Mitey Mitey Home Insect Farm) kell megvásárolnod, amelyet az építés módon belül az Off the Grid – Outdoor Activities kategóriában találsz.

Az új funkció nagyban hasonlít a korábban megismert méhtartáshoz, annyi különbséggel, hogy itt te magad döntheted el, milyen rovarkolóniát szeretnél beköltöztetni egy-egy faládikóba. A különböző rovarok más-más előnyökhöz juttatnak, így érdemes az elérni kívánt céloknak megfelelő farmot összeállítani!

Vigyázat! A takarítsa ki (clean out) interakció nem az állatkák piszkát takarítja ki, hanem magukat az állatokat, szóval csak óvatosan, ha nem akarod, hogy elölről kelljen kezdened kolóniád építgetését!

Rovarfajták

Összesen négyféle rovar közül választhatsz:

  • hernyók/grubs (amiket a trailerben sokan csibének néztek)
  • tücskök/crickets
  • bogarak/beetles
  • pöfögő futrinkák/bombardier beetles (amik néha felgyújthatják simedet, mikor interakcióba lép velük; megvásárlásukhoz 9-es szintű csínytevés (mischief) vagy 5-ös szintű főzés (cooking) jártasság szükséges)

Termelés

Mindegyik rovartípusnak van egy egyedi “terméke”, amit naponta gyűjthetsz be, amennyiben elég egészségesek és jól tápláltak kis kedvenceid. Egy-egy ládából csak 24 óránként szüretelhetsz, így érdemes jól átgondolnod, hogy melyik “terméket” gyűjtöd be.

  • Bio üzemanyag (Bio Fuel): Mind a négy fajta rovar dobozából begyűjthető. A bio üzemanyag segítségével generátorokat hajthatsz meg, anélkül, hogy szennyeznéd a környezetet (míg sima, fosszilis üzemanyagot égetve az ipari besorolás felé tolod ökológiai lágnyomodat).
  • Hernyóétek (Grub Meal): Nem meglepő módon a hernyók ládájából gyűjtheted be. Főként kültéri grilleken használható, hernyó dog előállítására. Nyami.
  • Tücsökliszt (Cricket Flour): Az étel alapanyagok közül a legszéleskörűbben felhasználható: 3-4 különféle ételt készíthetsz el belőlük a sütőre kattintva, és még csak magas főzés jártassági szint sem szükséges hozzá. Egyes főzés jártassággal például Tücskös Popcornt készíthetsz!
  • Futrinka falatok (Bombardier Beetle Nuggets): Ötös szintű főzés jártassággal készítheted el a sütőre kattintva. A futrinkás rázva pirított (bombardier beetle stir fry) meglehetősen undorítóan hangzik, és nem sokkal étvágygerjesztőbben néz ki, de a többi rovaros fogással együtt nincs ezzel egyedül.

Összességében tehát étkezési célokra, valamint üzemanyag termelésre használhatók aprócska társbérlőink, amely a hálózaton kívüli, azaz off-grid telkek esetében hasznosak. Ezzel ugyanis elláthatjuk simünk korgó gyomrát anélkül, hogy a semmiből megjelenő élelmiszereket kéne használnia, ráadásul még áramot is tudunk így termelni.

Gondozásuk

Ha a kurzort az egyik kolóniánkra visszük, egy gondolatbuborékban jelenik meg róla néhány fontos információ. Itt láthatjuk azt, hogy milyen szerzetek lakják a dobozt, készen áll-e a begyűjtésre, valamint a rovarok két szükségletét: az egészséget és az éhséget.

Ha a két szükségletet nem tartod optimális szinten, a rovarok meghalnak, és aprócska tetemek jelennek meg a doboz lábánál.

Az éhség szükségletet könnyen ki lehet elégíteni: néhány simoleon segítségével jóllakathatod őket, vagy ha szeretnél pénzt spórolni (összesen 5 simoleont), komposzttal is etetheted őket, amit a kukákból gyűjthetsz össze nekik.

Az egészség szükségletet a Nurture interakció választásával tudod magas szinten tartani. Az ehhez tartozó ölelgetős interakció azonban elég hosszú, és ötször is el kell végezni ahhoz, hogy teljesen felvigye a rovarok egészség szükségletét, így irracionálisan sok törődést igényel egy-egy kolónia fenntartása.

Ez valószínűleg egy játékhiba, amelyre LittleMsSam készített egy modot, amely lerövidíti az animációt, és a hatását is növeli, így könnyebben életben lehet tartani a rovarokat. A modot itt tudjátok letölteni.

Közösségi tér

Az Eco Lifestyle kiegészítővel egy új telektípus érkezett a játékba: a közösségi terek. Evergreen Harbor szomszédságában minden kerületben találsz egy-egy ilyet, de akár te is elkészítheted saját verziódat ebből a többi világban.

A közösségi terek rendkívüli lehetőségeket tartogat simjeid számára, hogy a szomszédokkal közösen tölthessék idejüket, miközben különféle jártasságaik is fejlődnek. Akár termékeid elkészítésén fáradozol Evergreen Harborban, akár épp eladod munkád gyümölcsét Brindleton Bayben, a közösségi terek segítenek igazán életre kelteni szomszédságaidat!

Közösségi terek típusai

A játékon belül összesen négyféle típusa lehet a közösségi tereknek. Alapállapotukban egyszerű, használaton kívüli közös területként működnek, amely csak egy-két használható eszközt tartalmaz simjeid számára, így nem kifejezetten hasznos ebben az állapotában. Ezzel szemben a másik három típus, a Közösségi Kert, az Alkotó Tér és a Piactér már sokkal hasznosabb, és a simed, valamint a szomszédság igényeire van szabva.

Közösségi tér (Community Space)

Egy lepukkant kinézetű, elhagyatott terület, ami jelenlegi állapotában kevésbé hasznos, azonban rengeteg potenciál van benne: csak rajtad és szomszédaidon múlik, mihez kezdtek ezzel a területtel!

Közösségi Kert (Community Garden)

Ha egy olyan helyre vágysz, ahol másokkal együtt gyakorolhatod a növények termesztését és gondozását, valamint az sem okoz gondot, ha osztoznod kell munkátok gyümölcsén, akkor ez az opció pont neked való!

Alkotó Tér (Maker Space)

Egy közös terület, amelynek egyetlen célja az alkotás, és annak bármilyen formáját végezheted itt: barkácsolhatsz, újrahasznosíthatsz, vagy részt vehetsz olyan tevékenységekben, mint a gyertyaöntés, dzsúszfacsarás vagy festés!

Piactér (Marketplace)

Egy közösségi piac, ahol az alkotók és bütykölők eladhatják műveiket, valamint a vásárlók megcsodálhatják szomszédaik kézügyességét, és akár haza is vihetik a termékeket otthonukba!

Közösségi terek alakítása

Arról, hogy a lepukkant területet milyen, jövedelmezőbb funkció váltsa fel, a simek szavazással döntenek – elvégre az egész szomszédságot fogja szolgálni a telek. Hogy szavazatodat leadhasd, látogasd meg a Közösségi Táblát (Community Board) a Közösségi Tér telkén, és válaszd ki a Nézze meg a Közösségi Tér Projekteket (Check Community Space Projects) opciót.

A szomszédságban található egy másik szavazótábla is, azonban annál csak az akciótervekre tudsz szavazni, míg a Közösségi Tér telkén lévő táblával lehetőséged nyílik az akciótervekre és a telek átalakítására is szavaznod.

Egy felugró menüben lehetőséged adódik rá, hogy az általad preferált témára szavazz. Szavazni péntek reggel 8-tól hétfő este 6-ig van lehetőséged. Mikor a szavazás véget ér, a Közösségi Tér telke átalakul a legtöbb szavazatot elnyerő funkciónak megfelelően.

Ha épp nincs szavazási ciklus (azaz még nincs péntek reggel 8, de már elmúlt hétfő este 6), akkor az opciók kiszürkülnek, jelezve, hogy a szavazás jelenleg nem elérhető.

A döntés azonban sosem végleges: ha szeretnéd, a funkció megváltoztatása érdekében szavazhatsz a következő ciklusban egy másik témára.

Saját közösségi tér építése

Ha más világokba is szeretnéd eljuttatni a közösségi terek nyújtotta funkciókat, esetleg nem tudsz dönteni kizárólag egy funkció mellett, és emiatt több közösségi tér típusú telket szeretnél létrehozni, ez a bekezdés megmutatja, hogyan teheted meg ezt!

Első lépésként válaszd ki a közösségi térré alakítani kívánt telket, majd állítsd át a telek típusát a képernyő bal felső sarkában (építés módon belül). Ha kiválasztod a Közösségi Tér (Community Space) típust, telked az alapállapotra vált, ami a lepukkant, funkció nélküli, felújítandó telek.

Ahhoz, hogy a telek teljessé, és a játék által elfogadottá váljon, mind a négy variációra fel kell építened egy, az ahhoz tartozó követelményeket kielégítő telket. Lényegében egy telekre négy különböző kinézetet kell felépítened, amiből a játék majd be tudja tölteni azt, amelyiket a szomszédság megszavaz.

A típusok között váltogatva láthatod mindegyiknél a hozzá tartozó követelményeket. Ezeket a tárgyakat kötelező lehelyezned. Ezen felül van egy lista az ajánlott tárgyakról is, amit szintén érdemes teljesíteni. Természetesen más bútorokat is elhelyezhetsz, és mindenből tehetsz többet is, mint amennyi az előírás.

Ameddig egy adott telekvariációhoz nem teljesülnek a követelmények, egy piros felkiáltójeles ikon jelzi azt a variációhoz tartozó képen. A telked akkor válik érvényessé, ha mindegyik piros felkiáltójel eltűnik.

Ha a bal felső sarokban átváltasz a típusok között, feljön a Telek Építése (Building Lot) töltőkép, de ne ijedj meg: korábbi módosításaid nem vesznek el, nem lesznek felülírva, ez csupán arra szolgál, hogy a telek egyik kinézetéből a játék átváltson egy másikba.

A közösségi terek építésénél ügyelj arra, hogy minden típusnál lerakd a Közösségi Táblát, ahol a simek leadhatják szavazataikat, és ezzel befolyásolhatják, melyik terület jelenjen meg az épített variációk közül. Természetesen ez a tárgy is szerepel a kötelező elemek listán, így biztos nem fogsz megfeledkezni róla.

Befolyás és Akciótervek

A szomszédsági akciótervek központi szerepet kapnak az Eco Lifestyle kiegészítőben. Segítségükkel egy új eszközt kaphatsz, amellyel szomszédsági szinten formálhatod simed körül a világot. Sajnos – bár logikus módon – simed más szomszédságok akcióterv javaslataira nem szavazhat, saját szomszédságában azonban négy különböző akciótervet is megszavaztathat, így érdemes átnézni, miket választhatsz, és megérteni, melyik milyen előnyökkel jár.

Az akcióterveket a közösségi szavazótáblákon lehet megszavazni, melyből Evergreen Harbor minden kerületében találsz egyet. Ha elhelyezed ezt a táblát más világokban is bármelyik közösségi telekre, úgy ott is elérhetővé válik a szavazás. Szavazni nem csak a táblán, hanem simed postaládáján keresztül is tudsz.

A szavazást megnyitva a táblán láthatod, hogy a szomszédok már néhány ötletet felvéstek a táblára, amelyek indulnak a szavazáson. Ezen kívül lehetőséged van neked is hozzáadni akcióterv-jelöltet a plusz ikonnal ellátott mezőre kattintva. Ekkor egy menü ugrik fel, ami tartalmazza az összes, a táblán még nem szereplő akciótervet.

A szavazás minden pénteken reggel nyolctól hétfő este hatig tart, és a legtöbb szavazattal rendelkező akciótervet léptetik életbe. A hét többi napján érdemes arra felhasználnod, hogy befolyást nyerhess. Élő Módban a Simology panelen láthatod, hogy épp aktív-e a szavazás. A szavazás kezdetéről az üzenőfalon értesítést is kapsz.

Szavazási időn kívül az opciók itt is kiszürkítve jelennek meg, mutatva, hogy a szavazás épp nem érhető el. Szavazás idején a gombok kattinthatók, és a lent látható kép szerint néznek ki.

Ha a szavazási időszak aktív, láthatod, hogy az egyes akciótervekre épp hány szavazat érkezett. A táblán ezen kívül a felső sávban megjelennek azok az akciótervek, amik épp be vannak iktatva, pirossal pedig azokat az akcióterveket jelöli ki fölül, amiket épp próbálsz visszavonatni. A mellette lévő számból látod, hány szavazat gyűlt össze rá a szükséges ötből.

A táblán ezeken felül elérhető egy Check Latest N.A.P. Gossip interakció is, ami különféle játékon belüli tippeket ad a szavazás és a befolyás kapcsán.

Befolyás

A befolyás egyfajta fizetőeszköz, amit szavazásra használhatsz, vagy arra, hogy másokat szavazásra bírj. Ha simeddel közvetlenül szeretnél szavazni, az 10, míg ha mást veszel rá erre, az 5 befolyáspontba kerül. Természetesen nincs garancia arra, hogy a másik sim vevő lesz a javaslatodra, így érdemes először szoros kapcsolatot kialakítanod, mielőtt szavaztatni próbálsz velük.

Befolyást többféleképpen is szerezhetsz:

  • Bemutatkozás simeknek: +4
  • Közösségi szabályok betartása (például veszekedés, ha az Indulatos Indítványozás/Roughhousing Encouraged be lett iktatva): +2
  • Részvétel Sulani sziget-eseményein: +2
  • Fotó feltöltése Simstagramra/egyéb social média tevékenység: +2
  • §10 adományozása: +2
  • Baráttá, legjobb baráttá válás egy simmel: +8
  • Környezetmérnök karrier feladatainak elvégzése: +4-8
  • Egyetemi klubokban előrelépés: +8
  • Aktivistaként tüntetésekhez csatlakozás: +8
  • Más simek tanítása egy jártasságra: +8
  • Ünnepeken való részvétel: +8
  • Hírnévszint növelése: 15+
  • Diploma megszerzése: 15+
  • §1.000 adományozása: 15+
  • Beszéd tartása a Pódiumon: 15+
  • egyéb, kisebb tevékenységek

Akciótervek

A szomszédsági akciótervek / Neighborhood action plans (gyakran N.A.P. rövidítéssel használják) lényegében különféle új szabályok és megkötések, amiket az adott világ adott szomszédsága saját magára vonatkozóan meghoz. Az akciótervek beiktatása szavazással történik, a szavazáson pedig csak az vehet részt, aki abban a szomszédságban lakik.

Egyes akciótervek a szomszédság ökológiai lábnyomára lesznek hatással, míg mások befolyásolhatják, hogyan viselkednek a simek, valamint hogy hogyan töltik szabadidejüket. Egyszerre négy akcióterv lehet érvényben.

A szavazást befolyáspontok segítségével lehet alakítani (melyek számát a Simology panelen láthatod): simed egy ilyen ponttal indul, és különféle tevékenységek során szerezhet belőle még többet. A szavazási ciklus végére legtöbb voksot kapó ötlet kerül beiktatásra. Simed azonban nem csak egy tervre szavazhat: akárhány kezdeményezés között eloszthatja elérhető befolyáspontjait.

A többi lakó is szavazni fog saját kedvenc akcióterveikre, és előfordulhat, hogy a nem játszott simek akarata erősebbnek bizonyul a játékosénál, így megszavazhatnak olyan terveket is, amit saját simed nem támogatott. Ha nem szeretnéd, hogy simedet leszavazzák a többiek, kapcsold ki a Beállítások menüben a szabadon szavazó szomszédok opciót. Ezentúl (visszakapcsolásig) csak saját simed kezdeményezhet szavazást.

A szomszédok pedig azon kívül, hogy szavaznak, megpróbálnak majd házalni nálad, hogy az általuk preferált akciótervek megszavaztatására bátorítsanak.

Az elérhető akciótervek listáját a következő táblázatban foglaltuk össze:

Ikon Név Leírás
Régi szép idők / Back to the Old Days Emlékszem még a régi szép időkre. Társasjátékoztunk és könyveket olvastunk. Manapság mindenki csak a telefonjára meg a tévéjére akaszkodik, és szégyentelenül vedelnek!

És mi ez az etye-petye megszállottság? Hancúr az ágyban, hancúr a rakétában, hancúr a jacuzziban, hancúr a kilátóban, és ha mindez nem lenne elég, ezek a delikvensek most már a kukákban is hancúroznak. Undorító!

Ezzel a kezdeményezéssel azok, akik a békés, társasjátékozós-olvasós életet élik, befolyáspontokkal lesznek gazdagabbak. Azok pedig, akik bűnös módon a technológiába, az ivásba és az etye-petyébe merülnek, súlyos bírságban részesülnek majd.

Tiszta energia előállítás / Clean Energy Production Megadatott számunkra az a luxus, hogy egy olyan világban éljünk, ahol minden adott. Csak meg kell tanulnunk, hogyan termeljük meg azt az energiát!

Ha ezt az akciótervet beiktatják, befolyáspontokat kap minden olyan sim, aki zöld energiát termelő berendezéseket, például napelemet, szélturbinát vagy vízgyűjtőt birtokol.

Környezetbarát Berendezések / Eco-Friendly Appliances Szomszédaim! Úgy gondolom, hogy sok előnyre tehetünk szert egy jó akcióterv bevezetésével. Egy olyanéval, ami azt szemlélteti, hogy a legapróbb változtatás is hatalmas változásokhoz vezethet!

Közösen jobbá tehetjük szomszédságunkat készülékről készülékre. Vegyük kezünkbe az irányítást, és jutalmazzuk könnyen megszerezhető Ezermesterség jártassággal és befolyással azokat, akik zöldre fejlesztett eszközöket használnak, vagy megjavítanak bármilyen berendezést!

Konyhatündérek egyesüljetek! / Foodies Unite! Szomszédok, főzésre fel! Annyira sok lenyűgöző organikus, nem-organikus, otthon termesztett és vadon szedett alapanyag lehetőség létezik! Csapjuk elő a vágódeszkát, és kísérletezésre fel!

A Konyhatündéreket egyesítő akcióterv hatálya alatt mindenki, aki a főzés bármilyen formáját gyakorolja, befolyáspontokban részesül.

Szabad szerelem / Free Love Kinek van szüksége a lehúzásra, mikor nyakig elmerülhetnél a szerelemben? Ki vágyik féltékenységre, ha megértés vehetne körbe? Szavazz a szíveddel, és a segítségeddel a szabad szerelem szomszédságává válhatunk! Légy akár egyedülálló, házas, vagy egyszerűen csak nyitott, a szerelem minden gyönyörűséges formáját elfogadjuk!

Mikor a szabad szerelem uralkodik, a romantikus interakciókért befolyáspontokat zsebelhetsz be.

Szórakoztató Társaság / Fun-Loving Community A kikapcsolódást ünnepelni, nem pedig lehurrogni kéne! Ideje megszabadulni az unalomtól, és felkarolni a szórakozást!

Szavazz erre az akciótervre, ha szeretnéd kiereszteni a gőzt, és nem bánod, ha néhány befolyáspont üti a markodat, miközben a Komédia, Csínytevés, vagy Videojáték jártasságoddal kapcsolatos tevékenységeket végzel!

Zöld kertészet / Green Gardening Mindig is érdeklődtél a kertészkedés iránt, de sosem tudtad rávenni magad a gyomlálásra? Lehet, hogy ez az új akcióterv a végső lökés, ami ahhoz kell, hogy belevágj!

Fogd a tollat, ikszeld be, és máris azon kapod magad, hogy előkerteddel villogsz! A kertészkedés hasznos neked, a közösségnek, és az egész bolygónak. Ásásra fel!

Iszogató Társaság / Juiced Community Készülj fel egy kis iszogatásra! Ez az akcióterv mindenki kezébe poharat ad, hogy megünnepelhessünk mindent, ami pezseg.

Szerezz befolyást a dzsúszkészítő állomás használatával, és a Mixerkedés jártasságod fejlesztésével, hogy a teljes szomszédságot koktélokkal láthasd el!

Energia-megtakarítás / Power Conservation Az energiát nem adják ingyen, szóval mit tehetünk azért, hogy spóroljunk vele? Az Energia-megtakarítás akcióterv segít megválaszolni ezt a nehéz kérdést.

Első lépés: Korlátozd háztartásod energiafogyasztását a túl sok áramot használó gépek kerülésével.*

Második lépés: Áldozz be egyetlen rövidke napot hetente, amit áram nélkül töltesz. A Landgraab Elektromos Vállalat még abba is beleegyezett, hogy ezért cserébe kedvezményt adjon számláidra!

*A szomszédsági akcióterv bizottság által a háztartásod méretére kiszabott árammennyiség-korlát túllépése esetén bírságot kapsz. További szép napot kívánunk!

Kreativitás támogatása / Promote Creative Arts Egy igazán művészi közösség záloga a kreatív alkotás közös szenvedélye. Támogasd ezt az alkotómozgalmat szavazatoddal, és nem csak büszkeséggel, hanem befolyással is eltölt majd a Festés, Fotózás, Írás, Fabrikálás és egyéb művészeti tevékenységek űzése.

Akik pedig hivatásukként a festést, influenszerséget, szabadúszó barkácsolást vagy írást választották, megnövelt fizetést kapnak, míg ez az akcióterv aktív.

Rázd fel magad / Rock Your Body (and Mind) Milyen jobb motivációt találhatnál tested karbantartására, mint egy egész közösség számonkérése? Ez az ötlet viszi bele igazán az akciót az akciótervbe.

Közösen elérhetjük, hogy a szomszédság össze lakója rendszeresen eddzen, ügyeljen a higiéniájára és általános jólétére, közben pedig befolyást szerezhessenek ezzel!

Indulatos Indítványozás / Roughhousing Encouraged Gondoltál már arra egy másik simet hallgatva, hogy “udvariasnak illene lennem, de ez a beszélgetés sokkal jobb is lehetne, ha kiállnék magamért, nem szállnék ki, és egy egész szomszédságos verekedésbe kezdenék?”

Mi veled vagyunk.

Úgy érezzük, néha túlságosan is udvariasak vagyunk. Együtt bandázva kéne ezt a világot jobb hellyé tenni úgy, hogy mindenkit jól helyben hagyunk. Egy olyan világot építenénk, ahol mindenki elmondhatja, ami a szívét nyomja, és nem lenne sértődés, vagy sérült önérzet. Szavazz az Indulatos Indítványozásra, és gonosz interakcióidért befolyást kaphatsz! Már ha tényleg ilyen sim szeretnél lenni.

Önfenntartás / Self-Sufficiency Miért etessük tovább a kapitalizmus szörnyetegét, miért fussunk tovább a szégyenletes fogyasztói társadalom mókuskerekében, mikor mi magunk is életben tudunk tartani egy jól ellátott közösséget?

Éljünk együtt egy olyan szomszédságban, ahol a Horgászatot, Kertészkedést, Ezermesterséget befolyáspontokkal jutalmazzuk, na meg persze sikerélményekkel!

Ami az enyém, az a tiéd is / Sharing is Caring Néhány sim rengeteg mindent birtokol, míg másoknak alig van valamijük. De mi lenne, ha mindenki mindent birtokolna?

Látod ott azt a kitámasztott biciklit? Akár a te biciklid is lehetne! Vagy bárki másé! Ezzel a kezdeményezéssel minden a tiéd lehet, amit csak látsz. Meglátod, elveszed. Nincsenek kérdések, nincsenek következmények. Csak ne ragaszkodj túlságosan te sem ahhoz, ami a tiéd…

Előadások támogatása / Support the Performing Arts! Szokás mondani, hogy a zene gyógyír a léleknek, az előadóművészet pedig gyógyír a szívnek.

Emeld közösséged fényét saját zenéd megosztásával, vagy az előadóművészet bármelyik formájának űzésével, és jutalmad befolyásban fizetődik ki!

A szórakoztatóiparban dolgozók ráadásul megnövelt fizetést kapnak, amíg ez az akcióterv aktív.

Technikai támogatás / Tech Support Túlságosan is elkényelmesedtél mindennapi életedben? Semmilyen újítást, felfedezést nem tettél? Ezeknek a napoknak vége!

Dolgozz a Programozás, Rakétatudomány, vagy más tudományos területeken, hogy a technológia segítségével világunkat jobb hellyé varázsold, és közben befolyást is zsebelhetsz be!

Ráadásul minden, technológiához kötődő szakmában dolgozó sim (asztronauták, informatikai guruk, tudósok, szabadúszó programozók és környezetmérnökök) megnövelt fizetést kapnak, ha megszavazzák ezt az akciótervet!

Újrahasznosítás és átépítés / Upcycling Initiative Miért költenél többszáz simoleont valami olyanra, amit te magad is el tudsz készíteni?

Miért dobálnánk el olyan sok értékes alapanyagot, ha mindezt valami új és különleges létrehozására használhatnánk fel?

Az újrahasznosítás és átépítés kezdeményezés hatására befolyásban részesül mindenki, aki alapanyagokat nyer ki újrahasznosítással, és azok is, akik valami új és merész dolgot fabrikálnak ezekből az eszközökből!

Vízmegőrzés / Water Conservation Ismerjük be. A víz már nem olyan menő, hogy a csapból is az folyjon. Hogyan tudunk vizet spórolni? Hiszünk abban, hogy egy hetente beiktatott vízmentes nap és egy Kevesebb Víz Mozgalom* megteszi kezdetnek.

*Ha valakinek nem sikerül a szomszédsági akcióterv bizottság által előírt fejadagot betartania, súlyos bírságokra számíthat. További szép napot kívánunk!

Zacskót a fejre / We Wear Bags Közösségünk nagyra értékeli az újrahasznosítást és hulladékcsökkentést. De ugye nem csak én vettem észre, hogy milyen nagy kupac kezd felgyűlni a papírzacskókból? Én biztos nem dobnám el őket, talán egyszer még jól jönnek majd!

Nem gondolod, hogy annak a 8.346 precízen hajtogatott papírzacskónak most jött el az ideje a ragyogásra?

A zacskót a fejre mozgalomnak hála végre büszkén viselhetjük környezetbarát életmódunk jelképét ott, ahol mindenki látja!

Evergreen Harbor három szomszédságában elérhető további két-két akcióterv, amely a korábban említetteknek megfelelően befolyásolhatja a szomszédság kinézetét. Mivel a többi szomszédság nem lett az Eco Lifestyle megjelenésével ezen a téren újragondolva, így az itt bemutatott akciótervek más világokban nem elérhető.

A Modern Átalakulás és a Zöld Kezdeményezés akciótervek is fokozatosan alakítják át a szomszédság kinézetét, érdemes figyelni a környezetre, hogy észrevegyük a pozitív változásokat! A nagyobb lépésekről a játék értesít is minket, például a Modern Átalakítás részeként Port Promise darujának újrafestéséről.

Modern átalakulás / Modern Developments

Az épületek kinézetét alakítja át: a lepukkant épületek, építmények és utak modernebb, felújított, színesebb külsőt kapnak általa. A modernizálásnak azonban ára is van, amelyet a szomszédság lakói között osztanak szét a számlák növelésének formájában. Cserébe viszont dolgozó simjeid megnövelt fizetést remélhetnek, hogy a magasabb költségeket állni tudják.

Ikon Név Leírás
Modern Átalakulás – Conifer Station Evergreen Harbor többi szomszédságát elnézve kijelenthetjük, hogy Conifer Stationnek bőven van mihez felzárkóznia modernizálás terén. Ha támogatod ezt a kezdeményezést, számos változást láthatsz majd a szomszédságban a lakások, a vasút és a tornyok arculatán.

Természetesen a mozgalomnak pénzügyi támogatásra is szüksége van, amit valahonnan össze kell gereblyézni. A háztartási számlák nőni fognak, viszont ezt kiegyensúlyozandó, a simek is több pénzt kapnak majd kézhez munkájuk során.

Modern Átalakulás – Grims Quarry Veled is előfordult már, hogy azon gondolkodtál, hogy “valami bűzlik itt”? Nos, ez valószínűleg azért van, mert valaminek tényleg olyan szaga van, mint egy öreg szőnyegnek. Beismerjük.

Olyan környezetben élünk, amely tele van lenyűgöző fejlesztésekkel, azonban Grim Quarry még mindig lemaradott a mai átlaghoz képest.

Elég anyagi támogatással jobb hellyé tehetjük Grims Quarry szomszédságát! Szavazz a modernizálásra, és jelentős fejlődés szemtanúja lehetsz a kőbányában, a parkban, és Grims Quarry otthonaiban!

Modern Átalakulás – Port Promise Lelomboz Port Promise állapota? Szavazz meg anyagi támogatást a körzetnek, hogy fel tudjon nőni hírnevéhez! Kemény munkával és elég finanszírozással – főleg finanszírozással – együttes erővel a legszükségesebb újításokat tudjuk végrehajtani.

Ne vegye el a kedved a heti számlák drágulása, hiszen egy jó ügyet támogatsz általa! Igyekszünk biztosítani, hogy fizetésed is tükrözze a fejlődést, és általa jobban győzd a számlákat.

Ennyit igazán megtehetsz Port Promise-ért, nem?

Zöld Kezdeményezés / Green Initiatives

A környezet frissül fel ennek hatására: egészségesebb, burjánzóbb zöld táj jelenik meg a szomszédságban. A modernizálásról szóló akciótervhez hasonlóan ez is számlanöveléssel jár, hiszen valamiből ki kell fizetni a szomszédság beültetését.

Ikon Név Leírás
Zöld Kezdeményezés – Conifer Station Conifer Station kedves kis szomszédsága már így is kifejezetten zöld, de mi lenne, ha még zöldebbé tennénk, a szó minden értelmében? Egy aprócska adomány a lakóktól – amit a heti számlájukhoz csapunk hozzá – elég ahhoz, hogy új fákat, sövényeket és mindenféle más zöldet ültessünk, még környezetbarátabbá téve közösségünk ökológiai lábnyomát. Mindenki csak nyer!
Zöld Kezdeményezés – Grims Quarry Valóban, vannak néhol fűfoltok Grims Quarryban, de ez elég lenne? Ha megszavazzuk ezt az akciótervet, finanszírozni tudunk egy új, örökzöldekre szabott trágyát, ami tűleveles barátaink ínyére való!

A fenyők elterjedésével nem csak vizuálisan leszünk zöldebbek, de a széndioxid megkötése jó hatással lesz ökológiai lábnyomunkra is.

Szavazz most, ne foglalkozz a számlák minimális drágulásával, és fessük zöldre együtt Grims Quarryt!

Zöld Kezdeményezés – Port Promise Néha a zöld nem teljesen zöldet jelent, csak egy lépést annak az irányába. Ideje Port Promise-t virágtakaróval borítani!

Ezzel az akciótervvel nem csak a fák és a bokrok borulnak virágban, de Port Promise ökológiai lábnyoma is csökkenni fog!

Mindehhez pedig csak egy aprócska adomány szükséges a lakók részéről, számlanövelés formájában. Ennyire egyszerű!

Akcióterv visszavonása

Lehetséges visszavonni egy-egy korábban megszavazott akciótervet, és szükséged is lehet erre az opcióra egy idő után, ugyanis csak négy különböző akcióterv lehet beiktatva egyszerre egy szomszédságban.

Ahhoz, hogy visszavonass egy akciótervet, a szavazási időszak alatt látogass el a közösségi táblához, és válaszd ki a Kezdeményezzen petíciót az akcióterv leváltásáért / Petition for Repeal opciót, majd az akciótervet, amit szeretnél hatályon kívül helyezni. Ahhoz, hogy a tervezet lekerüljön a listáról, öt aláírást kell összegyűjtened rá (az akciótervek menüben a felső sávban jelzi pirossal az épp visszavonni kívánt tervet, mellette pedig egy számláló jelzi, hány aláírás gyűlt össze a szükséges ötből). A szavazatok a szavazási időszak lejártával lenullázódnak, így igyekezz minél gyorsabban összeszedni a szükséges voksokat, ha nem akarsz még egy hetet várni!

Ha meggondoltad magad, és mégsem szeretnéd levetetni az akciótervet a listáról, válaszd az Állítsa le a petíciót / Stop Repeal Process interakciót!

 

Fabrikálás – új jártasság

A Fabrikálás az Eco Lifestyle kiegészítővel érkező új jártasság. Az új Fabrikátor segítségével különféle bútorokat készíthetsz el, mindenféle színvariációval. A jártassággal ezen kívül a Gyertyaöntő Állomást is használhatod, amely – a nevéből adódóan – gyertyák öntésére használható, és egy olcsóbb alternatívája a fabrikálásnak.

A Fabrikátorra vagy a Gyertyaöntő Állomásra kattintva vásárolhatsz különféle színezőanyagokat (dye), amik a készített gyertya színét, vagy az összetákolt bútor színvilágát határozza meg. Ha két különböző tárgyat ugyanazzal a színezőanyaggal készítesz, passzolni fognak egymáshoz színvilágban.

Egy Fabrikátor §1800, míg a Gyertyaöntő Állomás §550 simoleonba kerül, és mindkettőt az Activities and Skills / Creative kategóriában találhatod meg. A két gép használatához azonban szükség lesz egy Újrahasznosító Gépre is, amit §845 simoleonért szerezhetsz be, az Activites and Skills / Outdoor kategóriából. Ezeket az árakat érdemes észben tartanod, ha fabrikáló karrierbe kezdenél, és tanácsos lehet először gyertyákkal kísérletezni, mivel azt olcsóbban meg tudod valósítani.

Darabkák

A fabrikálás és a gyertyaöntés is a Darabkákra (Bits and Pieces) épül. Hogy megnézd, mennyi Darabka áll rendelkezésedre, vidd a kurzort a Fabrikátorra, az Újrahasznosító Gépre, vagy a képernyő bal alsó sarkában a háztartás kasszájára.

Darabkákat bármilyen tárgy újrahasznosításából kinyerhetsz – szó szerint bármiből. Újrahasznosíthatsz ételt, mySims figurákat, vagy akár a Fitness Cuccok vezetéknélküli fülhallgatóit is. Legyen az bármi, nagy valószínűséggel Darabkákra bontható. A Darabkák legfőbb forrása azonban így is a kukabúvárkodás. (Az egyéb talált tárgyakat pedig Darabkákká alakíthatod az Újrahasznosító Géppel).

Erősen javasolt a Hulladék csökkentés és újrahasznosítás (reduce and recycle) telektulajdonság bevetése lakótelkeden, főként akkor, ha Evergreen Harborban telepedsz le. Port Promise-ban például számos olyan kuka van, amit a játék úgy vesz, hogy a te telkedhez tartozik, így ezekben is (és otthonod kukáiban) is megnő a szeméttermelés.

Ha simeddel fabrikátorként szeretnél pénzt keresni, érdemes többi simeidet felhasználni arra, hogy besegítsenek a Darabkák gyűjtésében. Ezt kifejezetten egyszerű kivitelezni, mivel a háztartás Darabkái közösen számlálódnak, így a simek eszköztára között sem kell átpakolászni őket.

Ha simed teljesíti az Aduász Alkotó / Master Maker életcélt, kevesebb Darabkára lesz szüksége a fabrikáláshoz.

A jártasság növelése

Gyertyaöntéshez és Fabrikáláshoz is a Fókuszált / Focused az ideális hangulat. 20%-al gyorsabban fejlődsz ebben a jártasságban a Fókuszált és 40%-al gyorsabban a Nagyon Fókuszált hangulattal.

Simed tárgyak összetákolásával és gyertyák öntésével fejlődhet a Fabrikálás jártasságban.

Szint Elérhető
1 Néhány egyszerűbb tárgy készíthető a Fabrikátorral, és mártott, egyszerű gyertyák készíthetők a Gyertyaöntő Állomáson.
2 Fotelek és kültéri székek készíthetők a Fabrikátorral.
3 Ruhásszerkrények készíthetők a Fabrikátorral és hengeres gyertyákat csinálhatsz a Gyertyaöntő Állomáson.
4 A Fabrikátorral készíthetsz étkezőasztalokat, székeket, vizes berendezéseket, konyhai eszközöket és általános fejlesztő alkatrészeket (Common Upgrade Parts).
5 Állólámpákat gyárthatsz a Fabrikátorral és négyzetes gyertyákat a Gyertyaöntő Állomáson.
6 Egyszemélyes ágyat készíthetsz a Fabrikátorral.
7 Kétszemélyes ágyat készíthetsz a Fabrikátorral, és faragott gyertyákat a Gyertyaöntő Állomáson.
8 Gyerekágyat készíthetsz a Fabrikátorral.
9 Kültéri padokat és lugasokat gyárthatsz a Fabrikátorral, valamint érzelmi aurával (Emotional Aura) rendelkező gyertyákat készíthetsz a Gyertyaöntő Állomással.
10 Fali dekorációkat készíthetsz a Fabrikátorral.

Titkos receptek

Ha a Lelkesedjen a Fabrikálásért / Enthuse about Fabrication interakciót használod más simeken, előfordul, hogy feloldasz egy-egy titkos receptet. Ez a társas interakció 90 percenként egyszer érhető el, de kifejezetten hasznos dolgokat tanulhatsz meg elkészíteni, például elektromos fejlesztő alkatrészeket (Electronic Upgrade Parts), új íróasztalt, kanapét és fali lámpákat.

Ezen kívül a nem játszható karakterek időnként készíthetnek “valami különlegeset” neked. Ez nem a lelkesedős interakció következménye, sokkal inkább arról van szó, hogy a többi sim megmutatja neked alkotásait. Jó néhány receptet tanulhatsz meg így, például a Voodoo babát, alkatrészeket a bütyköléshez (általános, konyhai, vízvezetékszerelő, elektromos fejlesztő alkatrészek), illetve kis famegmunkálós szobrokat. Az is előfordulhat, hogy olyan ajándékot kapsz, amiről már tudod, hogyan készítsd el.

A Fabrikátoron elkészíthetsz néhány ételt is, például pizzát, palacsintát, vagy gumi macis palacsintát.

Jellemvonások

Az Eco Lifestyle kiegészítővel nem egy, nem kettő, de rögtön négy jellemvonást kaptunk, amik a környezetbarát témához passzolnak, és még inkább mélyítik a játékélményt.

Ingyenélő / Freegan

Leírás: Ezek a simek teljességgel elutasítják a fogyasztói társadalmat, és igyekeznek a felesleges költekezést kerülni. Örömüket lelik az eldobott, újrahasznosítható kincsek fellelésében, és nekik van a legnagyobb esélyük, hogy a ritka, különleges ereklyéket felleljék a szemetesben. Feszülten vagy kényelmetlenül érezhetik magukat, ha túl sok időt töltenek pénzszerzéssel vagy költekezéssel.

Működés: Az ingyenélő simek ellenőrizhetik az ételek frissességét, aminek hála ehetőnek ítélhetnek meg egyébként már lejártnak jelzett ételeket. Negatív hangulatjelzőt kapnak, ha §800 simoleonnál többet költekeznek. Ez a hangulatjelző másfél órán át tart, és +1 stresszt jelent. Azonban pozitív effekteket is szerezhetnek, ha rábukkannak egy-egy olcsó fogásra, sikerül pénzt megtakarítaniuk, vagy le tudnak alkudni valaminek az árából.

Környezetbarát / Green Fiend

Leírás: Ezek a simek akkor a legboldogabbak, ha zöld környezetben lehetnek, és mindent megtesznek azért, hogy természetbaráttá varázsolják szomszédságukat.

Működés: 4 órás inspirált hangulatmódosítót kapnak, ha valamilyen zöld tevékenységet végeznek.

Alkotó / Maker

Leírás: Ezek a simek az alkotás örömét keresik. Szomorúak lesznek, ha túl sok idő telt el a legutóbbi befejezett projektjük óta, amit a Fabrikátoron, Gyertyaöntő Állomáson, Dzsúszfacsarón vagy Fafaragó asztalon végeztek. Nem származik azonban negatív mellékhatás abból, ha félresikerül valamelyik bütykölési kísérletük.

Működés: Ez a jellemvonás az időszámlálásról szól: ha túl sok ideig nem barkácsoltatsz velük, 2 órán át tartó +1 szomorúságot adó hangulatjelzőt kaphatsz (ami azonban csak apróbb kényelmetlenséget okoz a játékban). Ezzel szemben egy órás +1 fókuszált hangulatjelzőt kapnak, ha meglátnak egy jó minőségű kreálmányt. Ezen kívül 4 órán át tartó +1 boldogságot kapnak, ha valamit készítenek.

Újrahasznosító / Recycle Disciple

Leírás: Ezek a simek elkötelezett újrahasznosítók, akik élvezik, ha áttúrhatják a környékbéli kukákat Darabkák után keresve. Ha viszont túl sokáig hanyagolják hobbijukat, az vissza tud ütni…

Működés: A jellemvonással bíró simek élvezik a Darabkák kukázását, és stresszessé válnak, ha hosszú ideig mellőzik ezt a tevékenységet. Egy idő után kezdenek megőrülni az elvonási tünetektől, és előbb-utóbb saját maguktól állnak neki újrahasznosítani valamit – a játékos beleegyezése nélkül. Számos visszaszámláló működik ebben a jellemvonásban, amely nyomon követi, hogy a sim mikor használt fel újra valamit (fabrikálás), mikor szerzett Darabkákat az Újrahasznosító Gép, illetve a kukákban kotorászva.

Életcélok

Az Eco Lifestyle kiegészítő két új életcélt vezetett be a játékba, amik lényegében arra szolgálnak, hogy megismertessenek az újításokkal és azok működéseivel. Nem kifejezetten nehéz teljesíteni a különböző lépcsőket, de cserébe nem is olyan értékes jutalmakat kapunk a sikerért.

Aduász Alkotó / Master Maker

Összesen szerezhető boldogságpont: 4.650

Jutalom-jellemvonás: Aduász Alkotó. Az Aduász Alkotók minden trükköt és praktikát megtanultak a fabrikálásról, így kevesebb alapanyagot használnak fel a bütyköléshez.

Az alábbiakban foglaltuk össze, melyik mérföldkő teljesítéséhez milyen feladatokat kell elvégeznie a simeknek, zárójelben pedig a feladat teljesítéséért járó boldogságpontokat tüntettük fel.

Feladatok

  • 1. Mérföldkő
    • Érd el a Fabrikálás jártasság 3. szintjét (50)
    • Hasznosíts újra 5 alkalommal (50)
  • 2. Mérföldkő
    • Érd el a Fabrikálás jártasság 5. szintjét (250)
    • Fabrikálj összesen 5 tárgyat (250)
    • Rendelkezz 5 színezőanyaggal (250)
  • 3. Mérföldkő
    • Érd el a Fabrikálás jártasság 7. szintjét (450)
    • Gyűjts rovarokat a rovarfarmokról 3 alkalommal (450)
    • Önts 5 gyertyát (500)
  • 4. Mérföldkő
    • Érd el a Fabrikálás jártasság 10. szintjét (800)
    • Önts 20 gyertyát (600)
    • Teljesíts összesen 5 megbízást Szabadúszó Barkácsolóként (1000)

Öko-újító / Eco Innovator

Összesen szerezhető boldogságpont: 2.100

Jutalom-jellemvonás: Befolyásos Egyén. Ha egy Befolyásos Egyén beszél, mindenki rá figyel. Rávehetik a tömegeket, hogy hősként ünnepeljenek valakit, vagy rosszalló tekintettel elutasítsák őket.

Az alábbiakban foglaltuk össze, melyik mérföldkő teljesítéséhez milyen feladatokat kell elvégeznie a simeknek, zárójelben pedig a feladat teljesítéséért járó boldogságpontokat tüntettük fel.

Feladatok

  • 1. Mérföldkő
    • Birtokolj 1 napelemet vagy szélturbinát (100)
    • Értékesítsd a megtermelt vizet vagy áramot egy számládon (100)
  • 2. Mérföldkő
    • Legyen 5 befolyáspontod (200)
    • Szavazz az egyik szomszédsági akciótervre (200)
    • Jelentkezz a Környezetmérnök állásra (250)
  • 3. Mérföldkő
    • Próbálj meggyőzni egy simet, hogy az általad választott akciótervre szavazzon (350)
    • Szavazz akciótervekre két külön szavazási ciklusban (500)
    • Érd el a Környezetmérnök karrier 10-es szintjét (1000)

Játékstílusok, ötletek

Ha valaki nem igazán tudja, mit tudna kezdeni ezzel a kiegészítővel az agyonreklámozott környezetzöldítésen kívül, itt felsorolunk pár további ötletet, ami segíthet meglátni, milyen sok lehetőség rejlik az Eco Lifestyle-ban!

Az ingyenélő

Az Ingyenélő egy új jellemvonás, ami ez Eco Lifestyle kiegészítővel érkezett. A lényege ennek a fogyasztói társadalom megtagadása, ami annyit tesz, hogy ezek a simek utálnak bármire is pénzt költeni. Azok a játékosok, akiknek ez szimpatikus gondolat, bizonyára egy érdekes kihívással szembesülnek majd, ha kipróbálják ezt az életvitelt.

A kihívást a játék mechanizmusai mérik tűpontosan, ugyanis nem elég kijelentenünk, hogy simünk nem költ majd semmire: ha véletlenül mégis pénzt áldoznánk valamire, simünk negatív hangulatjelzőket kap. Ez pedig rákényszerít minket a kukabúvárkodásra, valamint az alapjáték óta megismert különféle gyűjthető tárgyak keresésére.

Igyekezzünk nem cserben hagyni simünket, és csak a legszükségesebbeket szerezzük be neki. Míg kezdetben nem sok mindenünk lesz, a kukázás során rálelhetünk bútorokra, és ingyen étkezhetünk különféle tevékenységeket folytatva, például a rovarhotelek szüretelésével, vagy halak, békák fogásával.

Ha belefogsz a Fabrikálásba, még új, jobb bútorokra is szert tehetsz. Jó hír, hogy minden berendezési tárgy megalkotható saját erőből, a Fabrikátort pedig szépen kiegészíti hiányosságaiban a Famegmunkáló asztal. Csak csiszolj le mindent alaposan, nehogy szálka menjen a bőröd alá…

Érdemes az Ingyenélő jellemvonást az Újrahasznosító jellemvonással és a Hulladék csökkentés és újrahasznosítás telektulajdonsággal kombinálni. Előbbi által simed az újrahasznosítást, a Darabkák kinyerését is élvezni fogják, míg utóbbi segít abban, hogy nagyobb mennyiségű szemét, és ezzel együtt több kincs termelődjön.

Hálózaton kívül

A hálózaton kívüli (off-the-grid) telkek már régebb óta a Sims 4 részei, azonban az Eco Lifestyle további játékelemeket ad ehhez a történetmesélési stílushoz.

Termeld meg saját víz- és árammennyiségedet! Ez eleinte nehézkes lehet, ugyanis a környezetbarát energiákat előállító berendezések az induló tőkéből nehezen finanszírozhatók.

Használd a Környezetbarát jellemvonást, és váltsd valóra simed álmait azzal, hogy teljesen zölddé varázsolod szomszédságát napelemekkel, szélturbinákkal és vízgyűjtőkkel! Dolgozz ezermester jártasságodon, hogy a birtokolt berendezéseket törhetetlenné fejleszd, és telepíts zöldtetőt, hogy még több vizet gyűjthess össze!

Építő módban szerencsére most már külön szűrőt kaptak a hálózaton kívül is működő tárgyak, így sokkal könnyebben megtalálhatod mindazt, amit érdemes beépítened. Tölts jeget a hűtőbe, hogy áram nélkül tarthasd hűsen az ételeket, és gyűjts be egy adag fürdővizet a közeli horgásztóból, ha a házi vízgyűjtőid nem termelnek eleget!

Kezdetben valószínűleg csak gyertyákkal tudsz majd világítani, ilyenkor viszont ügyelj arra, hogy tűzálló berendezéseket (új módosító a bútorokon) válassz, nehogy hamuvá váljon rezidenciád! Idővel pedig termeld meg saját árammennyiséged, hogy száműzhesd a tűzveszélyes gyertyákat!

Iparmágnás

Míg egy tiszta, zöld világbeli élet sokak számára maga a megvalósult álom, néhányan hamar ráunhatnak a tökéletességre. De persze más okunk is lehet arra (például történetmesélés), hogy simjeinket inkább egy mocskos, szmogos világban nevelgessük.

Válasszuk az Alkotó jellemvonást és esetleg a Gonoszt, hogy simünk pozitívan élje meg a körülötte lévő, szmogos köhögésből adódó szenvedést.

Válj iparmágnássá: fejleszd fel Fabrikálás és Fafaragás jártasságaidat, tegyél szert nagy bevételre az eladott tárgyakból! Vásárolj generátorokat, és gazdagodj meg a felesleges áram eladásából! Tedd biztonságossá és megbízhatóvá generátoraidat egy kis bütyköléssel, és megállás nélkül szennyezheted szomszédaid levegőjét! Szippantsd be a szmogot, kárörvendj a közösség köhögésén, vezess be olyan akcióterveket, amikkel még több energiát termelhetsz, és bármi áron kerüld azokat a rusnya zöldtetőket.

Természetesen ezt a játékstílust csak a teljesség kedvéért mutattuk be, a valós életben nem támogatjuk ezt a viselkedést!

 

Forrás: SimsCommunityCarl’s Sims 4 Guide, ExtraTime Media, TheGamer, SimsWiki

A barkácsolás avatott mestere, ígéretes írópalánta, egyedi tartalom készítő. A Sims konspirációs teóriák lelkiismeretes közvetítője. Elhivatott fordító, Sims 3 és Sims 4 játékos, pótolhatatlan lektor.