Sims 4 Játéktipp

Sims 4 Cottage Living – Múú-latságos leírás a tehenekről és a tejről

A Cottage Living kiegészítő egyik újdonsága a tehenek háziállatként tartása. Ebben a tippben végig vesszük a tehenek gondozásának minden csínját-bínját, ahogyan azt is, hogy hogyan érheted el, hogy különféle tejet termeljenek és miképp változtathatod a külsőjüket mókás színekre.

Hol vásárolhatod meg az első tehened

Első sorban is venned kell egy Istállót (Animal Shed), amit az Építés módban a Kertészkedés (Gardening) részen találsz meg, és kattints a Vásároljon haszonállatot (Purchase Animal) interakcióra.

Választhatsz barna vagy fekete foltos tehenet. Minden istálló csakis egy állatnak ad otthont, de a telkeden lévő istállók száma nincs korlátozva. Elég nagy helyet foglalnak el (10×9 kockányit), de ebbe beletartozik a tehén szabadon járható területe is.

Gondozás

A tehenek az éjszakákat az istállójukban töltik, és reggel 6 órakor kijönnek, este 6 órakor pedig visszatérnek az istállójukba, így naponta összesen 12 órát tölthetsz a teheneiddel és gondoskodhatsz róluk a játékban. Ezek a nagytestű állatok rengeteg figyelmet igényelnek. Hamar bepiszkolódnak és idegesek lesznek, hogy ha sokáig nem foglalkozol velük. Ezen kívül tisztítanod kell az istállóját, bundáját és etetned is kell őket.

Időnként a tehenet meg kell fejnie a simednek, ha hozzá szeretnél jutni a különféle tejekhez, amit megihat, vagy elrakhat a hűtőszekrénybe, hogy később felhasználhassa egyes recepteknek. A tej ízét is megváltoztathatod, ha a tehénnek jutalomfalatot adsz. Attól függetlenül, hogy milyen kapcsolatban van a simed az állattal, vagy hogy milyen hangulatban van a tehén, előfordulhat, hogy nem lesz annyira fogékony a fejésre: ilyenkor felrúgják a tejet tartalmazó vödröt.

Az ölelés és a simogatás is néha sikertelen lehet. A boldog tehenek, akik jó kapcsolatban vannak a simeddel kevésbé fogják ezeket a dolgokat csinálni és sokkal jobb minőségű tejet fognak termelni, ezért ügyelj rá, hogy megfelelően gondoskodj róluk. Ha felnőtt simjeid túlságosan elfoglaltak lennének a magas igényű tehenek ellátásához, akkor sem kell csüggedned, ugyanis a gyerekek is részt vehetnek az állatok ellátásában!

Etetés

Nagyon fontos, hogy a tehenet jól tápláld. Szerencsére ez nagyon egyszerű feladat. Csak kattints az istállóra, és válaszd a Töltse újra (Refill Feed) interakciót, ez feltölti az istálló oldalán lévő etetőt. A tehén rendszeresen enni fog, ha az etetőben van takarmány. Az istállót az Automata etetőgép haszonállatok számára (Livestock Auto Feeder) funkcióval fejlesztheted, hogy az etető mindig tele legyen.

Tipp: Személyesen is etetheted az állatot, csak kattints magára a tehénre és válaszd ki a Etetés (Feeding) interakciót.

Hogyan barátkozz össze a teheneddel

A tehénnel való barátkozás könnyű feladat, de időbe telik, amíg a sim és a tehén közötti kapcsolat javul. Minden egyes pozitív interakció, amit simed a tehénnel folytat, növeli a barátság szintjét. Az Állatrajongó (Animal Enthusiast) tulajdonsággal rendelkező simeknek könnyebb lesz összebarátkozniuk az állataikkal és olyan interakciókat is feloldanak, amiket más simek nem.

Ha figyelemmel akarod kísérni a tehén szükségleteit, akkor a kurzort mozgasd az állat fölé. Itt sok hasznos információt láthatsz: a neve alatt a simeddel való kapcsolata, Életszakasz (Age), Boldogság (Happiness), Állapot (Status) , Higénia (Hygiene), Éhség (Hunger) és végezetül a Figyelem (Attention). További információ található arról, hogy legközelebb milyen minőségű tejet állítanak elő.

Istálló fejlesztése

Hogy a te – és a tehened – életét egy kicsit megkönnyítsd, fejlesztheted az istállójukat, hogy jobban oda tudj rájuk figyelni. Két különböző fejlesztéssel láthatod el: A ComfortCare Life Extender és a Livestock Auto Feeder fejlesztéssel.

  • ComfortCare Life Extender: A ComfortCare rendszer olyan, mint az aroma-, művészet-, vagy zeneterápia, csakhogy egyik sem teljesen. De a jószágot ellazítja, ami megnöveli az élettartalmát!
  • Livestock Auto Feeder: Ez az elemmel működő készülék mindig és örökre biztosítja az istálló takarmányellátását, a simeknek soha nem kell újratölteniük. Soha!

Csak a szükséges alkatrészeket kell beszerezned a fejlesztések elvégzéséhez, ezeket pedig úgy tudod, hogy ha a szomszédjaidnak teljesítesz megbízásokat és jutalmul megkapod őket. A város több lakója, akik olyan szerepeket töltenek be, mint a boltos, polgármester vagy bártulajdonos, megbízásokat kínálnak neked, amit a barátságos interakciók között találsz meg.

Tej gyűjtése receptekhez, vagy versenyekre való nevezéshez

A tehenek naponta friss tejet termelnek. Minden nap fejd meg a tehened, hogy összegyűjthess néhány üveggel. Egyenesen a palackból ihatod, vagy felhasználhatod vagy felhasználhatod receptekhez, vagy – ha igazán bátor vagy – akár versenyezhetsz is vele a Finchwicki vásáron (Finchwicki Fair).

Különböző tejfajták

A tehenedtől sokféle ízű tejet begyűjthetsz. Minden íz más és más hatást vált ki fogyasztásakor, akár egy receptben felhasználva is.

  • Normál tej (Normal Milk) Ez a hagyományos tej. A tehenedet etetheted Barátságos csemegével (Friendly Treat), hogy megszüntesd a többi jutalomfalat hatását és biztosítja, hogy a következő fejéskor normál minőségű tejet adjanak. Nem kívánt mellékhatások nélkül felhasználhatod receptekben.
  • Csokoládés tej (Chocholate Milk) – Etess meg egy tehenet Csokoládés csemegével (Chocolatery Treat) és csokoládés tejet fog adni. Azok a simek, akik ezt a fajta tejet isszák, boldog hangulatjelzőt kapnak.
  • Epres tej (Strawberry Milk) – Az epres tej fogyasztása felszínre hozza a sim legbelső vágyait. Ettől, a felnőtt simek flörtölővé, a gyerekek pedig játékosakká válnak a fogyasztása után. Etesd a tehenet Flörtölő csemegével (Flirty Treat), hogy ilyen fajta tejet adjon.
  • Dúsított tej (Enriched Milk) -Adj a tehénnek borravalót, vagy Halas protein csemegét (Fishy Proteing Treat), hogy dúsított tejet adjon. A tej fogyasztása gyorsabb jártasság fejlesztést eredményez és a sim 4 órán keresztül fókuszált lesz.
  • Sütőtökös fűszeres tej (Pumkin Spice Milk) – Sütőtökös csemegétől (Pumkin Treat) finom sütőtökös fűszeres tej lesz. Ettől a sim inspiráltá válik, és gyorsabban fejlesztheti a kertészkedés jártasságát.
  • Tűztej (Fire Milk) – Adj egy tehénnek Fűszeres csemegét (Spicy Treat), hogy tűztejet kapj. Ettől a sim magabiztossá válik.
  • Növényi alapú tej (Plant-Based Milk) – Használd ezt a tejet a laktózérzékeny simek receptjeiben. Adj egy tehénnek egy Zöldség csemegét (Veggie Treat), hogy növényi alapú tejet kapj.
  • Obszidián tej (Obsidian Milk) – Adj a tehénnek Éjféli csemegét (Midnight Treat), hogy obszidián tejet adjon. Ezt a simed ha megissza, akkor megkapja a dühös hangulatjelzőt 2 óra hosszára.
  • Arany mézes tej (Golden Honey Milk) – Ha a simed megissza, aranyszínű ragyogást és néhány órán át szédült hangulatjelzőt kap. Adj egy tehénnek Arany csemegét (Golden Treat), hogy megkapd ezt a fajta tejet.
  • Szivárványos tej (Rainbow Milk) – Etess egy tehenet Szivárvány csemegével (Rainbow Treat), és szivárványos tejet fog termelni.

Változtasd meg a tehén megjelenését és a tejét különféle csemegékkel

Mindenki megérdemel néha egy kis kényeztetést! A tehened boldogabbá teheted, megváltoztathatod a tej fajtáját, amit termel, vagy akár szivárványos tehénné is változtathatod, ha a megfelelő állati jutalomfalatokat adod neki. Rengeteg különböző csemegét adhatsz neki, amik mind más-más hatással bírnak.

A jutalomfalatokat többféleképpen is beszerezheted. Egyszerűen csak megveheted őket a finchwicki gazdaboltban, vagy jutalomként kaphatod őket, ha a szomszédjaidnak megbízásokat teljesítesz. Ha szeretnéd, akkor akár te magad is elkészítheted őket. Kattints az istállóra, majd válaszd a Tevékenységek (Actions) menüpontot, majd az Készítsen állati csemegéket a hűtőszekrényből (Create Animal Treats at Fridge) interakciót. A simed a hűtőszekrényt fogja használni a csemegék elkészítésére. Egy receptet úgy oldhatsz fel, hogy azt a csemegét már egyszer előtte megetetted a teheneddel.

Hogyan készíts állati csemegéket

Állati csemegékRecept hozzávalókJutalmak
Állati buli csemege Gomba + Bármilyen bogyó (Mushroom + Berry) Az állattal való társalgás nagyobb hatással lesz a boldogságára.
Csokoládés csemegeSodó + Csokibogyó (Custard + Chocoberry)A tehén csokoládés tejet fog termelni.
Halas protein csemegeHal (Fish)A következő fejéskor eggyel több tejesüveget gyűjthetsz be.
Flörtölő csemegeEper lekvár + Cukor (Strawberry Jam + Sugar)Ettől a tehén epres tejet fog termelni.
Barátság csemegeBármilyen gyümölcs + zöldség (Fruit + Veggie)Növeli a barátságot az állattal és az összes többi csemege hatását megszünteti.
Gyümölcsös csemegeAlma lekvár + Áfonya lekvár (Apple Jam + Blueberry Jam)A tehén dúsított tejet fog termelni.
Arany csemegeTehénbogyó lekvár + Méz + Arany tojás (Cowberry Jam + Honey + Golden Egg)Aranyszínű mézes tejet fog adni tőle.
Egészséges csemegeGyümölcs vagy Zöldség + Saláta (Fruit or Veggie + Lettuce)Növeli az állatok élethosszát.
Éjféli csemegeTehénbogyó lekvár + Obszidián tojás (Cowberry Jam + Obsidian Egg)A tehén obszidián tejet fog termelni.
Tökös csemegeCukor + Tök (Sugar + Pumpkin)A tehén sütőtökös fűszeres tejet fog termelni.
Szivárvány csemegeZöld tojás + Kék tojás + Narancssárga tojás (Green Egg + Blue Egg + Orange Egg)Változtasd meg a tehén színét szivárvány színűre és szivárványos tejet fog termelni. Ez egy új és nagyon hasznos interakciót old fel: Kérdezd meg a tehenet a lottószámokról. (Ask Cow for lottery numbers)
Fűszeres csemegeFűszeres gomba + Zöldség (Spicy Mushroom + Vegetable)A tehén tűztejet fog termelni.
Zöldség csemegeSaláta + Padlizsán (Lettuce + Aubergine)Növényi alapú tejjé változik a tej, amelyet a laktózérzékeny simek biztonságosan fogyaszthatnak.

Öltöztesd fel a tehened

Adj nekik egy szép pulóvert, vagy tedd őket extra díszessé egy sapkával és egy felsővel.

Menj el a Szederfában lévő Vadőrhöz (Creature Keeper), hogy állataidnak ruhát vásárolj! Az elérhető ruhák minden nap változnak. A háziállataidnak úgy is szerezhetsz ruhákat, hogy a szomszédok megbízásait teljesíted, vagy megvásárolhatod azokat a kerti boltban.

Tipp: Bár gyapjúpulóverükben biztosan melegen és otthonosan néznek ki, a teheneket nem befolyásolják az időjárási körülmények, ha telepítetted a Seasons kiegészítőt.

Versenyezz a teheneddel vagy tejeddel a finchwicki vásáron

Úgy gondolod, hogy a tied minden idők legnagyszerűbb tehene? Vidd el a Finchwicki vásárra, és szerezz díjakat! Mitől lesz egy tehén méltó arra, hogy részt vegyen ezen a versenyen? Győződj meg róla, hogy a tehened boldog, jól lakott és tiszta legyen és arról is, hogy az Eszköztáradba legyen belehelyezve a tej, vagy az állat, mielőtt részt veszel a versenyen.

A tehén várható élethossza

A tehenek élettartammal rendelkeznek, megöregednek, majd meghalnak. Amikor ez bekövetkezik, jön a Kaszás és jól megölelgeti az állatot, mielőtt elkíséri a túlvilágra. Körülbelül 30-40 napig élnek, ha az élethossz beállításai normál értékre vannak állítva. Ha túl elszomorító a gondolata annak, hogy búcsút kell venned az állatodtól, akkor az életüket meghosszabbíthatod a következő módon:

  • Egészséges csemegéket (Healthy Treat) adsz nekik.
  • Fejleszd fel az istállót a ComforCare Life Extender élethosszabbítóval.
  • A Vidéki gondnok (Country Caretaker) életcél teljesítésével elnyerhető Suttogó (Nature Conversationalist) jutalom jellemvonással
  • Kapcsold ki az állatok öregedését (Animal Aging) a menüben, hogy ha nem szeretnéd, hogy meghalljanak az állataid.

Kereskedj a teheneddel

Ha már nem szeretnéd gondját viselni a tehenednek, akkor lehetőséged van arra, hogy eladd őket fizetségért cserébe. Kattints az istállóra és válaszd ki a Tevékenységek (Actions) interakciót, azon belül pedig a Cserélje el (Trade for) opciót, majd válaszd ki, hogy mit szeretnél kapni cserébe. Fizetségül választhatsz simoleonokat, állati csemegéket (Animal Treat), hozzávalókat (Ingredient), vagy a legrosszabb esetben…húst (Meat). Igen, elküldheted szeretett teheneidet a vágóhídra, cserébe a finom húsukért. Jól gondold meg, mert a döntéseden nem változtathatsz. Bármelyiket is választod, a simed nagyon szomorúvá válik, amiért meg kell válnia szeretett bocijától. Ha újabb jószágot szeretnél, akkor az istállóra kattintva vásárolhatsz egy másikat.

Forrás: Sims Online