
Hangulatkalauz (Emotions) – 3. Jártasságok és ideális hangulat
A sorozat korábbi részeiben megtudhattuk, hogyan működik a Sims 4 hangulatrendszere, valamint hogyan idézhetjük elő a kívánt hangulatot, a továbbiakban pedig annak járunk utána, hogyan fordíthatjuk ezt a tudást simünk hasznára. A Sims 4 jártasságrendszere szorosan kötődik az aktuális kedélyállapothoz. Egy jártasság elsajátítása hatékonyabbá válik, ha a sim hangulata éppen ideális, valamint az is számít, mennyire szárnyal épp a kedve, elérte-e már a Very / Nagyon szintet.
A hangulatok leírásából megtudhattuk, hogy a Boldogság igen hasznos, ugyanis 20%-kal, Nagyon boldog állapotban pedig 40%-kal teszi gyorsabbá minden jártasság fejlesztését. Ez önmagában sem rossz, de ha a sim az ideális hangulat hatása alatt kezd tanulni, akkor 40%-kal, Nagyon… hangulat esetén pedig 60%-kal gyorsabban sajátítja el az adott jártasságot. Fontos még megemlíteni az Ihletett / Muser életcéljutalmat, ami a Kreativitás / Creativity életcél beteljesítésével nyerhető el. Ez a jutalom jellemvonás Inspirált hangulatban még jobban felgyorsítja a fejlődést, vagyis azok a jártasságok, amelyek ez az ideális hangulata, Inspirált hangulat esetén 60%-kal, Nagyon inspirált esetén pedig 80%-kal tanulnak gyorsabban.
![]() | Ihletett / Muser | A sim jártasságai gyorsabban fejlődnek a megszokottnál inspirált hangulatban. | Kreativitás / Creativity életcél |
A legjobb eredmény érdekében a következő hangulatokat használd, mikor simed jártasságot fejleszt:
Felnőtt jártasságok
Ideális hangulat: Boldog (20%, 40%)
- Karizma / Charisma – (25%, 40%!)
- Szénsavas gyümölcslé készítés / Juice Fizzing (Eco Lifestyle) – Hozzárendelt ideális hangulat nem ismert, boldog hangulat ajánlott
- Selvadoradai kultúra / Selvadoradian Culture (Jungle Adventure) – Hozzárendelt ideális hangulat nem ismert, boldog hangulat ajánlott
Ideális hangulat: Játékos (40%, 60%)
- Komédia / Comedy
Ideális hangulat: Fókuszált (40%, 60%)
- Horgászat / Fishing
- Kertészkedés / Gardening
- Ezermesterség / Handiness
- Logika / Logic
- Programozás / Programming
- Rakétatudomány / Rocket Science
- Videójátékozás / Video Gaming
- Állatidomár / Pet Training (Cats and Dogs)
- Állatorvos / Veterinarian (Cats and Dogs)
- Korcsolyázás / Skating (Seasons) – Titkos jártasság
- Kutatás & Vita / Research & Debate (Discover University)
- Robotika / Robotics (Discover University)
- Fabrikálás / Fabrication (Eco Lifestyle)
- Sziklamászás / Rock Climbing (Snowy Escape, Fitness Stuff)
- Herbalizmus / Herbalism (Outdoor Retreat)
- Wellness (Spa Day)
- Vámpírtan / Vampire Lore (Vampires)
- Gyermekgondozás / Parenting (Parenthood)
- Régészet / Archeology (Jungle Adventure)
- Bowling (Bowling Night Stuff)
Ideális hangulat: Energikus (40%, 60%)
- Fitness (Forrófejű / Hot Headed jellevomás esetén a dühös hangulat is ezt a hatást nyújta)
- Snowboardozás / Snowboarding (Snowy Escape)
Ideális hangulat: Inspirált (40%, 60% – Muser jutalom jellemvonással 60%, 80%))
- Főzés / Cooking
- Gitár / Guitar
- Gourmet főzés / Gourmet Cooking
- Mixerkedés / Mixology
- Festés / Painting
- Fotózás / Photography (Get to Work)
- Zongora / Piano
- Hegedű / Violin
- Írás / Writing
- Sütés / Baking (Get to Work)
- DJ mixelés / DJ Mixing (Get Together)
- Éneklés / Singing (City Living)
- Virágkötő / Flower Arranging (Seasons)
- Médiatartalom-készítő / Media Production (Get Famous)
- Keresztszemezés / Cross-stitch (Cottage Living)
- Síporgona / Pipe Organ (Vampires)
- Kötés / Knitting (Nifty Knitting Stuff)
- Médium / Medium (Paranormal Stuff) – Magabiztos hangulat is megfelelő
Ideális hangulat: Dühös (20%, 40%)
- Bajkeverés / Mischief – A Boldog (20%), Nagyon boldog (40%) hangulat is ugyanezt a hatást nyújta, de a dühös hangulat segíti a bajkeverő interakciókat
- Fitness – Csak Forrófejű / Hot Headed jellevomás esetén, ennek hiánya esetén az Energikus hangulat is ugyanezt a hatást nyújta
Ideális hangulat: Magabiztos (20%, 40%)
- Tánc / Dancing (Get Together)
- Színészkedés / Acting (Get Famous)
- Síelés / Skiing (Snowy Escape)
- Médium / Medium (Paranormal Stuff) – Inspirált hangulat is megfelelő
Gyermek és tipegő jártasságok
- Kommunikáció / Communication (tipegő) – Boldog
- Mozgás / Movement (tipegő) – Ideális hangulat nem ismert, boldog hangulat ajánlott
- Bilizés / Potty (tipegő) – Ideális hangulat nem ismert, boldog hangulat ajánlott
- Gondolkodás / Thinking (tipegő) – Ideális hangulat nem ismert, boldog hangulat ajánlott
- Képzelőerő / Imagination (tipegő) – Játékos
- Kreativitás / Crativity (gyermek) – Inspirált
- Mentális képességek / Mental (gyermek) – Fókuszált
- Motorikus képességek / Motor (gyermek) – Energikus
- Szociális képességek / Social (gyermek) – Magabiztos
A fenti lista ismeretében könnyedén tökélyre csiszolhatjuk simünk jártasságait, ám itt nem ér véget a hangulatok és jártasságok meghitt kapcsolata. Egy pozitív hangulat ugyanis akár több szinttel is megemelheti a sim hatékonyságát egy-egy jártasság használata során, a negatív hangulatok pedig csökkentik – ilyenkor a sim egyszerűen nincs formában. Az is igazolást nyert, hogy a maximális szint elérése után is érdemes a megfelelő hangulatban gyakorolni a jártasságot, ugyanis növeli a remekművek létrehozásának esélyét.
- Boldog / Happy: +1 minden jártassághoz, +2, ha Nagyon Boldog
- Magabiztos / Confident: +1 minden jártassághoz, és további +1 a Karizma jártassághoz. Nagyon Magabiztos hangulatban +1 további bónusz minden jártasságra
- Energikus / Energized: +2 minden fizikai jártassághoz, +3, ha Nagyon Energikus
- Flörtölő / Flirty: +1 a Karizma jártassághoz, +2, ha Nagyon Flörtölő
- Fókuszált / Focused: +2 minden mentális jártassághoz, +3, ha Nagyon Fókuszált
- Inspirált / Inspired: +2 minden kreatív jártassághoz, +3, ha Nagyon Inspirált
- Muser jutalom jellemvonás esetén: +3 minden kreatív jártassághoz, +4, ha Nagyon Inspirált
- Játékos / Playful: +2 a Komédia, +1 a Karizma jártassághoz. Nagyon Játékos hangulatban további +1 a Komédia jártassághoz, vagy +2, ha Hisztérikus (de ez veszélyes!)
- Dühös / Angry: -1 minden kreatív, mentális és a karizma jártassághoz, és +1 a Bajkeverő és a fizikai jártasságokhoz. Nagyon Dühös hangulat esetén -2 minden kreatív, mentális és karizma jártassághoz, valamint +2 a Bajkeverő és fizikai jártasságokhoz. Őrjöngő hangulatban -3 -minden kreatív, mentális és karizma jártassághoz, valamint +3 a Bajkeverő és fizikai jártasságokhoz (de ez veszélyes!)
- Unott / Bored: -1 minden jártassághoz
- Szédült / Dazed: -3 minden jártassághoz
- Szégyenkezik / Embarrassed: -1 a szociális jártasságokra, -2, ha Nagyon Szégyenkezik, és -3, ha Elkeseredett
- Szomorú / Sad: -1 minden jártassághoz, kivéve a kreatív jártasságokat, mert azok +1 bónuszt kapnak. Nagyon Szomorú hangulatban -2 minden jártasságra, és elveszik a kreativitás bónusz.
- Borongó / Gloomy jellemvonás esetén Nagyon Szomorú hangulatban +2 bónusz jár a kreatív jártasságokra
- Feszült / Tense: -1 minden jártassághoz, -2, ha Nagyon Feszült
- Kellemetlen / Uncomfortable: -1 minden jártassághoz, -2, ha Nagyon Kellemetlen
A hangulatok és jártasságok kapcsolatának ismeretében elérhetjük, hogy simünk a lehető legkevesebb befektetett energiával a lehető legjobb eredményt érje el, hogy aztán elegendő ideje maradjon élvezni munkája gyümölcsét.
Forrás: Carl’s Sims 4 Guide, RockPaperShotgun

Thea
Szárnybontogató írópalánta, elhivatott tippíró és modvadász. Lelkes fordító, Sims 3, Sims 4 és Sims Medieval játékos. Az oldalfelépítés és design elkövetője, fáradhatatlan fogalmazó és backstage admin.
Ezeket is érdemes megnézni

Sims 4 Star Wars – Küldetések
2023. április 16.
Sims 4 Különleges Esemény – Sims Sessions fesztivál
2021. június 30.