
Sims 4 Különleges Esemény – Halottak napja / Day of the Dead Kihívás
Die de los Muertos – A latin-amerikai közösség igen érdekes módon ünnepli a halottak napját. Búskomorság helyett náluk ilyenkor a vidámságé és az ünneplésé a főszerep, és a The Sims 4 készítői úgy gondolták, az új széria legújabb frissítésével egy időben megpróbálják simjeink életébe is belecsempészni ezt a bizarr fiesta hangulatot, de nem ám csak holmi arcfestések formájában.
Lássuk, milyen elemekkel bővült a játékunk:
CAS / Családszerkesztő
Női simjeink egy ruhával, egy hajviselettel és három cukor koponya arcfestéssel gazdagodtak, a férfiak ezzel szemben egy kalapot, egy teljes alakos öltözetet és két arcfestést kaptak.
De a gyermekek sem maradnak ki a mókából, a kisfiúk és kislányok is készítésénél is találhatunk egy-egy ruhát, valamint cukor koponya mintázatot.
Építés / Vásárlás mód
Az új patchnek köszönhetően immár simjeink otthonát is feldíszíthetjük, méghozzá hat új tárggyal.
Catrina díszbaba:
„Az anyukám sohasem engedte, hogy lefényképezzék. Bár, ha jól emlékszem, majdnem pontosan úgy nézett ki, mint a Catrina baba” – Bonehilda
Alter-Natív Kiterjesztett Valóság asztal:
Az Alter-Natív Kiterjesztett Valóság (KV) asztallal elérheted, hogy a realitás sokkal több legyen, mint amit eddig megismertél. Talán érdemes kivárni, hogy a valóság a maga útján változzon meg, ám az évtizedekig is eltarthat – éppen ezért addig is próbáld ki az Alter-Natív Kiterjesztett Valóságot. Az Alter-Natív KV épp olyan, mint az igazi.
A Halál Virága
(Virágfüzér fali díszítés)
„Úgy gondolom, az elhunytak szeretik a virágokat, elvégre az orruknak úgysincs éppen jobb dolga… most, hogy nincs többé szükségük kávéra.” – Olive Specter
Fali triptichon
A falakon horgad mind a négy már,
Koponya, pillangó, bálványmadár.
Halottaim függő dísze, sivár,
Amíg a viszontlátás soromra vár.
A Három Gyertya regéje
Három álló gyertya, vigyázva pislákoló lángjaikra, menedéket kerestek ezelől a közelgő éjszaka elől. A háromból az első – a legmagasabb volt ő -, így szólt: bocsánat, kérem, de nem értem, miért kellene az éjtől félnünk, hisz ragyogunk, izzunk, mindent beborít a fényünk. A háromból az egyik, a legkisebb – a harmadik -, így felelt: igaz, hogy mi fényesen ragyogunk, ám olyan apró a kanócunk, hogy hamarosan kihunyunk.
Cukor koponya gyűjteményrendező
Amikor ez a különleges gyűjteményrendező minden pontja tartalmaz egy-egy cukor koponyát, elérhetővé válik „A Halál tisztelője” képesség. Ekkor színes kis szikrák pattannak, és simed érintkezésbe léphet saját, belső Catrinájával, hogy azután kiemelt interakciókat folytathasson a Kaszással.
Cukor koponyákat NJK simektől kaphatsz ajándékba, de kizárólag a Holtak Napja kihívás keretében.
Holtak Napja
A kihívás Október 4. és November 4. között érhető el a játékban.
A Holtak Napja kihívásban cukor koponyákat kell gyűjtened, hogy később új interakciókat oldhass fel, és elérhesd „A Halál tisztelője” képességet.
Ahhoz, hogy elkezdhesd a kihívást, simednek fel kell hívnia a telefonján egy NJK karaktert, Jasmine Holidayt. Ehhez a telefon menüjén kattints a Social lehetőségre, azon belül a „Call Jasmine Holiday”-re.
A hívás után nem sokkal megjelenik Jasmine, és simeddel kellemesen elcsevegnek a Holtak Napja ünnepségről. Amikor a beszélgetés véget ért, Jasmine elhelyez a családi eszköztáradban egy Cukor koponya gyűjteményrendező polcot.
Ezután nincs más dolgod, mint elkezdeni összegyűjteni kilenc cukor koponyát.
Ehhez először is szükséged van egy sírkőre.
Kattints rá – az éjszaka folyamán – majd válaszd az „Leave Sugar Skull Offering” lehetőséget.
Beletelhet néhány próbálkozásba, mire a sír felragyog, és simed egy értesítést kap, miszerint „Az ősök hallották a hívásodat, és egy Holtak Napja ünneplőt küldtek, hogy kóboroljon a környéken”.
Eltarthat egy darabig, míg megtalálod az adott simet a jelenlegi szomszédságodban. Arról ismerheted fel, hogy cukor koponya arcfestést visel, és ha fölé viszed az egered, a Day of the Dead Celebrator felirat jelenik meg a neve fölött.
Ha megtaláltad a simet, csak kattints rá, és válaszd az „Ask for Sugar Skull / Kérdezze a cukor koponyáról” interakciót.
Miután beszélgettek egy darabig, simed automatikusan kap egy koponyát:
Ha ez megvan, várj huszonnégy órát, majd próbálkozz újra! Tíz koponyát gyűjthetsz össze:
Amikor kilenc megvan, helyezd el őket a Cukor koponya gyűjteményrendező polcodon, hogy feloldd „A Halál tisztelője” képességet.
Ha egy sim tiszteli a halottakat, kap egy Arany Cukor Koponyát, egy különleges ünnepi viseletet, valamint egy speciális 8 órás hangulatjelzőt:
Ez alatt a nyolc óra alatt, ha simed összetalálkozik a Kaszással, fokozott gyorsasággal emelkednek a kapcsolatmutatóik, valamint nagyobb eséllyel könyöröghet egy másik sim életéért.
További érdekességek:
– Simed immár új receptet is tanulhat: A Pan de muerto a mexikói kalács, neve annyit tesz: a Halál kenyere.
– Három új interakció: Beszélgessen a túlvilágról (Discuss Afterlife), Lelkesedjen a cukor koponyákért (Enthuse about Sugar Skulls), Panaszkodjon a szellemekről (Complain about spirits)
– Elérhető az „Ünnepeljen” interakció, amely nem csak vidámságot lop simed életébe, de a ruházatát is rögvest megváltoztatja, hogy illeszkedjen a parti-hangulathoz.
Carmilla
Ezeket is érdemes megnézni

Sims 4 Paranormal Telektulajdonság – Kísértetjárta ház lakótelek / Haunted House Residental
2022. február 1.
Sims 4 Star Wars – Légy a fénykardozás mestere!
2023. április 17.