Sims 4 Cats & Dogs – Állatorvos karrier – Rendelő és személyzet
Hogyan lehetek állatorvos?
Ahhoz, hogy simünk állatorvos lehessen, rendelkeznie kell egy állatorvosi rendelővel. A rendelő megvásárlása többféle módon is lehetséges, akár a telefonon keresztül, akár a képernyő jobb alsó sarkában található „business” fül alatt. Amint pedig rendelkezünk elég tőkével, meg is vásárolhatjuk saját rendelőnket.
Amint pedig rámentünk a kívánt állatklinika megvásárlására, kiválaszthatjuk a helyét is. Építhetünk magunknak saját, személyre szabott klinikát is, de használhatjuk a játéban már meglévőt is, amely Brindleton Bay-ben található. Én az egyszerűség kedvéért ezt fogom használni, de mint említettem, az ember bármikor építhet magának sajátot.
Ismerkedés a panelekkel
Ha megvagyunk, a telek betöltése után már is az alábbi felugró ablak fogad:
Itt beállíthatjuk a költségeinket, a háztartásbeli, és az állatklinika közt. Ez a lépés azért fontos, ugyanis az állatklinikán a költségek (például az alkalmazottak kifizetése is) ebből a megszabott tőkéből történik. Amint beállítottuk a kívánt összeget, a „confirm transfer” gomb segítségével jóváhagyhatjuk. Később ez az ablak még bármikor előhozható, bármikor változtathatjuk az összegeket, a középső nyilak segítségével pedig meg is cserélhetjük a tőkék állását.
Ha a felugró ablak eltűnt, itt az ideje, hogy megismerkedjünk a Biznisz panellel, amely a képernyő jobb alsó sarkában található kassza ikonra kattintva érhető el.
Itt nagyon sok fontos menüt érhetünk el az állatklinikánkkal kapcsolatban, és számtalan általános információt tartalmaz.
Az 1. pontra kattintva ez az ablak tárul a szemünk elé. Itt beállíthatjuk fentről lefelé a következő dolgokat: Árazás – százalékos értékben megadva. Itt a klinikád és az általad nyújtott szolgáltatások fényében érdemes állítani, kezdetben például érdemes az előre beállított 100%-ot meghagyni, mivel az ügyfelek sokallhatják, ez pedig megjelenhet az értékelési rendszerben. Reklám – Itt különböző csomagokból választhatunk, különböző árkategóriákban, vagy akár mellőzhetjük is a reklámozást a „None” fülön maradva. Gyógyszerek Minősége – ez a menüpont csak később lesz elérhető, egy megvásárolt úgynevezett „perk” segítségével, amiről később lesz szó. És végül Ruházat – itt megszabhajtuk nemek szerint, hogy állatorvosaink milyen öltözetet viseljenek, rendelkezésünkre állnak alapból beállítottak, de mi magunk is hozhatunk létre szetteket.
A 2-es gombra kattinvta láthatjuk az alkalmazottak menüpontját. Kezdetben csupán egy alkalmazott felvételére van lehetőségünk, később azonban feloldhatjuk perkek segítségével a maradék két helyet is.
Lejjebb görgetve láthatjuk a rendelkezésre álló jelöltek listáját. Az arcképük alatt sorban megtekinthetjük a karizma, a kézügyesség, illetve az állatorvosi jártasságukat. Ha jól tudom eleinte mindegyikük egy szinten van, nekem egy korábbi játékom miatt van megnövekedve egyiküknél. 🙂
Amint kiválasztottuk a számunkra szimpatikus alkalmazottat, meg is jelenik a felső panelen, ahol továbbra is láthatjuk jártasságait, illetve innen akár ki is rúghatjuk, előléptethetjük, vagy lefokozhatjuk őket.
A grafikon ikonjára kattintva egyfajta áttekintő információtömeget, illetve statisztikát kapunk. Így az első nap kezdetén még minden érték nullán áll, de később itt lesznek a napi költségeink – részletekre bontva – bevételünk látható. Ezeken kívül egyfajta segítség gyanánt megkapunk 2 tényezőt, amin javíthatnánk a rendelőnk jobbá tételében, illetve egyet, amiben aznap remekeltünk( Ezek listájáról részletesebben a tipp második részében lehet majd olvasni). Legalul pedig az alkalmazottaink „állapotát” láthatjuk.
Innen pedig el is érkezünk a már oly sokat emlegetett perkekhez, amelyek bizonyos kisegítő lehetőségeket biztosítanak számunkra. Úgynevezett perk pontok elköltésével válnak lehetővé, melyet karrierünk során folyamatosan szerzünk.
Plusz állatorvos – megnyit egy üres helyet újabb alkalmazott felvételére. |
|
Megnyitja az ellátmány minőségét – elérhetővé válik a gyógyszerek minőségének beállítása. | |
Állatorvos roham – megnöveli az érkező ügyfelek számát. | |
Türelmes ügyfelek – az ügyfelek tovább várakoznak az értékelés csökkenése nélkül. | |
Plusz állatorvos 2 – megnyitja az utolsó üres helyet is állatorvos felvételére. | |
Inspiráló beszéd – egy új szociális interakciót engedélyez az alkalmazottak felé, a beszéd hatására általában javul a dolgozók munkamorálja. | |
Olcsóbb tréning költségek – Ahhoz, hogy az alkalmazottak fejlődjenek, különböző tréningre küldheted őket, amik azonban pénzbe kerülnek, ezek ára értelemszerűen csökken. | |
Jól szervezett – Csökken az esélye, hogy valami „katasztrófa” történjen, amíg nem tartózkodsz a klinikán. | |
Csökkentett stressz – A vizsgált páciensek stressz-szintje nehezebben növekszik. | |
Állatorvos köpeny – a ruhatárban elérhetővé válik egy állatorvosi köpeny. |
A Biznisz panelen még láthatunk 1-2 információt, mint például az ügyfélszámlálót, a profitunkat, az 5-csillagos értékelést, illetve a Simoleon ikonra kattintva elérhetjük a belépéskor látott menüt a tőkék beállításához. Ha viszont mindennel készen vagyunk, akkor az Open feliratra kattintva meg is nyithatjuk rendelőnk kapuit( ugyan ezen gombra kattintva tudjuk be is zárni, ha már nyitva van).
Állatorvosok
Ha megnyitottunk, és végre szeretnénk simünket teljes harci díszben tudni, a megjelenő „Change into Vet Uniform” segítségével át is öltözhetünk a beállított szerelésünkbe, de ha ezt nem tesszük meg, az első páciens ellátásánál a simünk automatikusan megteszi.
Az alkalmazottunk megérkezésével pedig új interakciók érhetők el a „Manage” fület kiválasztva:
- Kérje, hogy készítsen… – Itt a rendelőben található gyógyszerespultnál való különböző dolgok előállítására kérhetjük az alkalmazottat.
- Fizessen tréningért – Három féle különböző ár kategóriában lévő tréning közül választhatunk dolgozónk számára.
- Felelősségek… – beállíthatjuk, hogy a dolgozó csak az állatok ellátásával foglalkozzon, vagy takarítson is.
- Ellenőrzés – erre kattinvta kapunk egy rövid kis személyes véleményt az alkalmazottunktól.
- Kritizál – negatív hangvétellel kritizálja a dolgozót.
- Lefokoz – lefokozza a szintjét.
- Elbocsát – kirúgja az alkalmazottat.
- Dicséret – értelem szerűen dicséretben részesíti az alkalmazottat.
- 2-es szintre előléptetés – több órabérért előléptetésben részesíti dolgozóját.
Így pedig, hogy az alapokkal megismerkedtünk, bele is vághatunk az orvoslás rejtelmeibe a tipp 2. részében!