Sims 3 Játéktipp

TS3 – Családkészítő és simek szerkesztése

Családkészítő (Create a Sim)

Ez a tipp segít nektek eligazodni a Sims 3 játék családkészítő adta lehetőségek között. Első lépésként a játék betöltése után a szomszédság nézetben keressük meg a Háztartás létrehozása gombot. (A jobb oldali képen lévő Városszerkesztés esetében így néz ki.)

Miután betöltődik a Háztartás létrehozása, a Sims 3 Családkészítő szoba fogadja a játékosokat, ahol a bal alsó sarokban található irányítópanellel kezelhetjük az alakításra váró simet, valamint a többi simhez fűződő  kapcsolatát.

Kezdjünk az alsó panellel ismerkedni. Az 1. számú gomb a Játékmenü gombja (három pont), ahol a családszerkesztőből kivezető lehetőségeket találunk.

A 2. számmal jelölt irányítógombokkal ráközelíthetünk (+) simünkre vagy eltávolodhatunk (-) tőle, a nyilakkal pedig elforgathatjuk a tükör előtti pódiumot a simmel együtt.

A 3. számú a Visszavonás nyíl, ezzel visszavonhatjuk a simen végzett változtatást, vagy az Újra gombbal újra érvényesíthetjük a korábban visszavont módosítást.

A 4. számmal jelzett simfejecskéket ábrázoló gomb a Simsablonok menü.

A Simsablonok előre legyártott simek, válogathatunk belőlük fajra és nemre vonatkozóan. Használjuk a szűrőgombokat, hogy jobban átlássuk, de előhívhatjuk az összes simsablont egyszerre is. (A kis ablak felső, jobb sarkában található csillag az egyedi tartalmakat jelenti, és ha megnyomod, kiszűri az egyedi tartalmakat tartalmazó simeket.) Ha rákattintjuk a képre, a sim megjelenik a forgótányéron. A választásodat a panel alján a pipa gombbal érvényesítheted.

Az 5. gomb az alsó panelen az éppen aktív, szerkesztés alatt álló simhez tartozó Továbbiak menü. A család minden tagjához tartozik egy ikonkép az alsó panelen, a három ponttal jelzett gomb az aktív sim ikonképéhez társul. Ha felnyitjuk a Továbbiak menüt, lehetőségünk van a simet a Családok tárolóba küldeni anélkül, hogy kilépnénk a családkészítőből, ez a Sim mentése a tárolóba opció. (Mentett sim elérési útvonala: C:Users (Felhasználók)<neved>DokumentumokElectronic ArtsThe Sims 3SavedSims)

A simet kitörölhetjük a Sim törlése gombbal. A képen jelenleg azért szürke, mert mindössze egy simünk van a panelen, és annyinak muszáj lennie. Ha készítünk egy nyolctagú családot, de meggondoljuk magunkat, akkor ezzel az opcióval törölhetjük a nemkívánt tagokat. Ha kitörlünk egy simet, a játék megerősítést kér:

A Sim megosztása gomb azt jelenti, hogy a simet becsomagoljuk, hogy aztán megoszthassuk másokkal. (Mentett sim elérési útvonala: C:Users (Felhasználók)<neved>DokumentumokElectronic ArtsThe Sims 3Exports) A Tétel nevének megadása és a Tétel leírása után a Megosztást a panel alján a pipa gombbal fogadhatjuk el, és az X gombbal vonhatjuk vissza.

Tipp: Ha szeretnéd lementeni a simedet az egyedi tartalmas ruhákkal együtt, mentsd el Sim megosztása funkcióval.

A Továbbiak menüben szerepel még az Iker hozzáadása opció, amivel tulajdonképpen klónozzuk az elkészített simet, így két egyforma sim lehet a családban, vagy akár több is.

Az alsó panel következő eleme a Sim vagy állat hozzáadása gomb. Ennek segítségével adhatunk új simet a családhoz. Adhatunk teljesen egyedi, letöltött simet (vagy akár a Sablonkatalógusból) is. Ha van már két különnemű, nemzőképes korú simünk a panelen, akkor elérhetővé válik a Játék a genetikával opció.

A Játék a genetikával panel felugrik, és kiválaszthatjuk rajta a leendő szülőket, akiknek a genetikai anyagából véletlenszerűen formált simek közül választhatunk utódot. Kiválaszthatjuk a leendő gyermek nemét és korát is. A középső cumi gombra kattintva érhetünk el új, véletlenszerű kombinációt.

Az alsó panel 7. gombja a Mentés (pipa) és a Kilépés (X) gomb.

 

Simek szerkesztése

A bal panelen találhatók azok a részletek, amikkel testreszabhatjuk a simek különböző testrészeit, valamint belső tulajdonságokat ruházhatunk rájuk. A legalsó gomb egy sim ikon dobókockával. Ha lenyomjuk, egy véletlenszerű sim jelenik meg a forgótányéron.

A legfelső gomb az Alapok. Ezen a panelen beállíthatjuk a sim életkorát és nemét, nevet adhatunk neki. Az alkatára három – (négy) csúszka is vonatkozik, felülről lefelé haladva: a testalkatot állíthatjuk be (sovány – kövér), az edzettségi szintet (edzetlen – edzett), a Leszáll az éj kiegészítővel rendelkezők az izomtónust (tónustalan – tónusos), valamint nők esetében a mellméretet (kicsi – nagy).

Ezen a panelen állíthatjuk be a bőrszínt is. Tizenháromféle alapszínből választhatunk, amit aztán egy csúszka segítségével tovább árnyalhatunk.

A Természetfeletti erők (és a Leszáll az éj) kiegészítőket használva a Természetfeletti típus funkció segítségével kiválaszthatjuk simünk faját. (Ember, Vérfarkas, Tündér, Boszorkány, Vámpír, Szellem és Dzsinn)

Ha a tündér fajt választjuk, megjelenik a szárny funkció, ahol hatféle verzióból választhatunk egyet a simnek.

A szellem faj kiválasztásakor előbukkan a szellem ikon, és kiválaszthatjuk, milyen halálnem társuljon a simhez.

Ha ezzel végeztünk a bal oldali panek következő ikonjára (hajkefe) kattintva foglalkozhatunk a sim hajával. A képen narancssárgával bekeretezett ikon a fejfedő nélküli hajakat listázza. Kiválaszthatjuk a nekünk tetsző fazont.

A mellette található kalapos ikonra kattintva a kiegészítős frizurákat nézhetjük meg.

A családkészítőben lehetőségünk van arra, hogy az öltözékeknek megfelelően többféle frizurát is kiválasszunk. Ha a panelünkön a lakat ikon zárt állásban van, a kiválasztott frizurát fogja simünk minden öltözékhez viselni. A lakat nyitott állásánál minden öltözékhez más frizurát társíthatunk.

A lakat mellett látható csillag ikon a Tartalom szűrését jelenti, és kiegészítők/cuccok szerint szűrhetjük a frizurákat.

Vessünk egy pillantást a hajszínekre. Nyolcféle van, de ez nekünk még nem elég. Használjuk ki a lehetőségeket, a kis ecset ikonra kattintva módosíthatunk simünk hajszínén.

A hajszín palettán láthatjuk, hogy a hajszínt négy ponton tudjuk változtatni. A legfelső, jelenleg fekete színű a hajtő, a domináns alapszín a mogyoróbarna, sötétbarna melírcsíkok vannak benne és a hajvég pedig fekete. Ha kijelöljük kattintással a haj ezen részeit, akkor a Színpalettán állíthatjuk a színt.

Ha még egyedibb hajat szeretnénk, használjuk a Színpaletta helyett a Színkereket. A színkerék segítségével az alapszínt változtathatjuk, majd a csúszka segítségével halványíthatjuk.

Ha megtetszett valamelyik színkombináció (hajtő, hajgyökér, melír és alap) akkor elmenthetjük ezt, mint egyedi összeállítást, a panel bal alsó sarkában lévő Színsablon mentése ikonra kattintva.

Ezentúl a hajszínek között megjelenik egyedi színösszeállításunk, egy kattintással elérhetjük. A panel bal alsó sarkában a megfelelő ikonokkal törölhetjük az egyedi színeket , vagy be is csomagolhatjuk. A panel jobb felső sarkában elérhetővé válik a csillag ikon, ez szűrőként működik, rákattintva csak az egyedi tartalmakat láthatjuk a panelen.

A Haj paletta másik füle a Szemöldök és szempilla formájával és színével foglalkozik. Az ecset ikonra kattintva a szemöldök színét is egyedivé tehetjük. Az alsó csúszka segítségével a szempillák hosszát állíthatjuk be.

A férfiak esetében választhatunk a különböző szakállak közül, és itt is egyedileg állíthatjuk össze a színeket.

Választhatunk testszőrzetet a mellkasra, hátra, karokra, valamint lábakra.

Következő palettánk a Fej ikon. Itt állítható az arc, a fül, a szemek, az orr, a száj, a bőrjellemzők és a smink. A lapokon belül használhatjuk az alap katalógust, (ikonképe négy fehér négyzet) ahol előre legyártott formákból választhatunk. A szemek panelen fogom bemutatni a lehetőségeket. Kiválasztottunk egy alapformát.

Nézzük most a színeket. Nyolc alapszín áll rendelkezésünkre, de ha egyedi színeket szeretnénk, nincs más dolgunk, mint a már ismert ecset ikonra kattintva egyedi színeket létrehozni. A szem színének megalkotásához szintén választhatjuk a Színpalettát (képen) és a Színkereket. A megfelelő színt a pipával fogadjuk el.

A szín kiválasztása után tovább léphetünk a Haladó fokozatra (ikonképe nagyító). Haladó fokozatban minden arcrészlet tovább finomítható, alakítható, ha az ábrán a jelzett pontokra kattintunk, majd az alant megjelenő csúszkákat használjuk.
Szem haladó formázása:

Arc és fülek haladó formázása:

Orr haladó formázása:

Száj haladó formázása:

A Fej panelen elérhető bőrjellemzők a következő lehetőségünk. Ezen a lapon választhatunk kétféle szépségpöttyöt és szeplőmintát. Akár mind a négyet egyszerre feltehetjük.

A Smink lapon tervezhetjük meg simünk szemhéjfestékét, szemkontúrját, arcpírjét, rúzsát, színpadi sminkjét, arcfestékét és tetoválását.

Minden smink egyedivé tehető, csak használjuk az ecset ikonra kattintva az egyedi színek szerkesztése palettát. Használhatjuk a már megismert Színpalettát vagy színkereket. (A képen a hölgy színpadi csillagmaszkját színeztem át.)

A beállított sminkvariációkat is elmenthetjük egyediként a paletta bal alsó sarkában lévő mappa ikonra kattintva.

Először a Leszáll az éj kiegészítővel érkezett néhány tetoválás, amit a sim hátára, karjára, mellkasára vagy bokára varrathatunk, és egyszerre akár mindet fel is használhatjuk. A fő testtájakat mutató ikonok alatti gombokkal beállíthatjuk a minta pozícióját. A kéz és láb esetében bal és jobb oldalra külön helyezhetünk tetoválást.

Az egyedi színezés mellett beállíthatjuk a tetoválás áttetszőségét és a méretét is, és akár egymásra is pakolhatjuk őket.

A bal felső panel következő lépése a ruházat beállítása. A ruházat lehet Hétköznapi, Elegáns, Hálóruha, Sportos, Fürdőruha és Kinti viselet. (Függőleges narancssárga téglalap) A kategóriákon belül választhatunk hozzájuk felső és alsóruházatot, teljes öltözetet, cipőt és kiegészítőket. (Vízszintes narancssárga téglalap a képen). A ruházatokat nem kell részleteznem, érdekességként annyit, hogy a kiegészítő az lehet szemüveg, kesztyű, gyűrű, karkötő és zokni.

Ruháinkat egyedivé tehetjük a Stílus létrehozása eszköz segítségével, melynek festőpaletta az ikonja. A Stílus létrehozásáról egy külön tippben lesz részletesebben szó.

A következő lap, amiről beszélnünk kell, a személyiségek panelja. A sim életkora határozza meg, hogy hány személyiségjeggyel rendelkezhet. (Tipegő: 2db, Gyermek: 3 db, Tinédzser: 4 db, Fiatal felnőtt, fiatal és idős: 5 db) A játék automatikusan hozzárendel négyet a simekhez. A dobókocka ikonnal véletlenszerűen választhatunk jellemvonásokat.

A jellemvonásokat azonban magad is meghatározhatod, csak kattints a három pötty ikonra. A kiválasztott tulajdonságokhoz a nyilak segítségével adhatsz újakat, vagy veheted el a régieket. A jellemvonásokat kategóriákba sorolták, ez segíthet a böngészésben, de a végtelen jel lapra kattintva láthatod egyszerre az összeset. A jellemvonásokat a pipa jellel fogadhatod el.

Az összeállított személyiségjegyek alapján a játék generál életcélokat,  amelyek közül választhatunk, de ha a teljes palettából szeretnénk szemezgetni, akkor kattintsuk a három pontos ikonra, és az összes életcélból választhatunk egyet.

Ezen a lapon állíthatjuk be a sim kedvenceit is. (Szív ikon) Kedvenc étel, zene és szín. A dobókockával megint igénybe veheted a véletlenszerű sorsolást.

A sim hangját is itt véglegesíthetjük. Három alaptónus közül választhatunk, melyeket a csúszkák segítségével tovább finomíthatunk.

Végül csillagjegyet választhatunk a simnek.

Miután végeztünk a simek szerkesztésével, ha több sim van a háztartásban, szerkeszthetjük a kapcsolatukat. Életkortól függően a következő kapcsolatokat állíthatjuk be: Lakótárs, Testvér, Házastárs, Jegyes, Kedves, Gyermek, Szülő.

Kész is vagyunk! Most, hogy túl vagyunk a plasztikázáson, máris beköltöztethetjük őket bármelyik házba a szomszédságban.

A tipp első változatát készítette: Mazsola (My Sims)
Kiegészítette és frissítette: Matt

Ügyeletes technikai zseni, bugszakértő, kötélidegzetű hibaelhárító. Minden problémára akad – általában helyes – megoldása. Tehetséges illusztrátor, hírvadász, Sims 2, Sims 3, Sims 4 és Sims Mobile játékos. Az oldal biztonsági rendszerének őrizője, lelkiismeretes backstage admin.