
Földműves vagyok kihívás
Sziasztok, kedves Simmerek, itt Greg, és elbitoroltam a mai cikk írásának lehetőségét a szerkesztőktől 😀
Egy saját kihívásomat hoztam el Nektek, mely a „Földműves vagyok” nevet kapta, ugyanis jobb cím nem jutott eszembe.
A kihívás lényege, hogy simjeidnek meg kell élnie, úgy, hogy ételük és bevételük egyetlen forrása a kertjük. Bármelyik Sims szériával játszható.
Így kezdd el a kihívást:
- Kezdetben egy simed legyen, aki felnőtt korú! (Sims 3- ban lehet fiatal felnőtt vagy felnőtt.) Lehetőleg saját készítésű sim legyen, akinek még nincsenek jártasságpontjai, (pedál-medáljai). A neme mindegy.
- Költöztesd be egy házba vagy üres telekre. Rendezd be a házat, de ügyelj arra, hogy maradjon pénz termőföldre és/vagy gyümölcsfákra is.
- Innentől kezdve rajtad áll, hogy mit csinál: megházasodhat, természetfeletti lénnyé válhat, születhet gyereke, eljárhat szórakozni, lehetnek hobbijai, stb.
Szabályok
- A játék során minden bevétel csak a termés eladásából származhat. Simed nem vállalhat munkát, és hobbitevékenységekből (pl. festés, robotkészítés, fazekaskodás) sem kereshet pénzt. Ha mégis ilyesmivel foglalkozik, akkor az általa készített tárgyakat, díszeket inkább tartsa meg saját használatra vagy dekorációs célokra.
- A játék elején tele hűtővel indulsz. Viszont, később nem vásárolhatsz ételt. Azt kell enned, amit megtermelsz.
- Négy évszak legyen, ebben a sorrendben következzenek egymás után: tavasz, nyár, ősz, tél!
- Használhatsz egyedi tartalmakat, de csak olyanokat, amelyek nem könnyítik meg a játékodat, csupán esztétikai célt szolgálnak. (Például: egyedi hajak, ruhák, CAS csúszkák, bútorok, padló, falak, stb.)
- Sem a beköltözéskor, sem a kihívás teljesítése során nem használhatsz pénzkódot! A beköltöztetés előtt sem gazdagíthatod meg magad a „FamilyFunds” (Sims 2) kóddal.
- Nem használhatod a fejlesztői kódot („titkos kód”)! (Kivétel: ha Sims 2-ben játszol, és valahová „beakad” a simed, akkor használhatod a Force Error –> Reset funkciót.
- Nem kötelező bekapcsolni az öregedést, de ajánlott, érdekesebbé teheti a játékmenetet. (Sims 3-ban a beállítások között kell keresni az erre vonatkozó opciót, Sims 2-ben az aging on/off kóddal lehet beállítani.)
- Ha szeretnél, használhatsz életelixírt (Sims 2) vagy életgyümölcsöt (Sims 3).
A kihívás célja
Érd el azt, amit a kihívás kezdetén kitűztél magadnak! Én nem szeretnék konkrét célt meghatározni, de íme, pár ötlet, amiből szemezgethetsz:
• Szerezz 1.000.000 simoleont a termények eladásából!
• Építsd fel álmaid házát a bevételből!
• Juss el a 10. generációig úgy, hogy minden étel és bevétel a kertből származik!
• Élj túl 100, 500, 1000 simnapot!
A számokat nyugodtan megváltoztathatod, de ha van egy saját ötleted, akkor azt is választhatod. Rád van bízva.
A kihívás véget ér, ha…
• teljesítetted az általad kitűzött célt. (Győztél!)
• valamelyik simed éhen hal, vagy a családból valakit elvisz a szociális munkás.
• egy állatodat éheztetted, ezért elviszik.
• 3x meglátogatott a behajtó.
Ezeket is érdemes megnézni

Évtizedek Kihívás / Decades Challenge / TS4 – TS3 – TS2
2019. február 22.
A Hét Főbűn Kihívás / The Seven Deadly Sins Legacy Challenge
2019. augusztus 10.
Köszi, hogy kitettétek! 🙂
Mint mondtam, nem jártam utána annak, hogy van-e már hasonló. Az ötlet már hónapokkal ezelőtt megfogalmazódott bennem, nem is tudom, eddig miért nem írtam le.
De tegnap este láttam, hogy van egy másik, ehhez nagyon hasonló kihívás a Sims 4-hez. Verona bele is kezdett egy ilyen sorozatba. Ha valakit esetleg érdekel, belinkelem őket:
Verona videója (1. rész): https://www.youtube.com/watch?v=zpklpneHUo8&t=578s
Az Élet a földből kihívás (Living off the land challenge; angol leírás): http://forums.thesims.com/en_US/discussion/793497/living-off-the-land-challenge
Egyéb: Ha valaki túl nehéznek találja a kihívást, akkor pecázással is juthat pénzhez és kajához.