Sims 2 Barkács

Rendezzük be! – Étkező a finom vacsorákhoz

Számomra az ebédlő, mint helyiség, mindig is kicsit mostohagyerek volt. Ritkán kap igazán külön teret magának, mindig kapcsolódik valahová, többnyire a konyhához vagy a nappalihoz. Sőt, esetenként konkrétan a konyhában van. A családi házakban bőven van lehetőség külön is kialakítani őket, de sosem ragaszkodtam az ajtóval elválasztott étkezőkhöz. Anita és Martin sem, így születhetett meg ez az egységes, mégis külön-külön térben, ajtó nélkül, de mégis elválasztott étkező.

A berendezéshez használt kódokat ITT találjátok, a segédelemekről pedig ITT olvashattatok korábban.

01-9471660

A padlólap egységes, ez kapcsolja össze a két teret, ám a falburkolat eltér, így biztosítottam a fal és ajtó nélküli elválasztást. Az étkező a sok ablak miatt elég világos. Miért éppen téglafal? Először a konyha zöldjét szerettem volna folytatni, de túl monotonnak tűnt. A beltérbe burkolt téglafal viszont izgalmas, kicsit kopottas hatást kelt, barátságos bútorokkal nagyon fiatalosnak és otthonosan hat.

02-8795263
Az étkező két legfontosabb eleme az asztal és a székek. Színben a konyhabútorhoz harmonizálót választottam. Elhelyezésüket tekintve nem muszáj ragaszkodnunk az eredeti négyzethálóhoz. Ha további négy részre osztjuk a hálót a Paloták és Parkok kódjának segítségével, akkor is tudják majd használni a simek. A képen például az asztalom az étkező közepén van a felosztott négyzetháló segítségével. Hogy ez valóban így legyen, figyelni kell a szék elhelyezésére. Nagy segítség lehet, hogy ha négyzetháló mintája van a padlónak, amin elhelyezzük a tárgyakat. Az asztalt bárhová tehetjük, hogy ha van elég hely körülötte a székeknek. Az ülőhelyeket pedig az asztalhoz alkalmazkodva kell letenni. Elsőnek mindig az asztal négyzetébe illesztem a széket, és onnan “tolom ki”. Ez pontosan négy lépést jelent. Így élő módban a szék betolódik az asztalhoz, és a simek le tudnak mellé ülni.

03-6488662

Világítás tekintetében mennyezeti lámpát javaslok. Ezt is az asztal fölé, hiszen itt a lényeg. Azt kell látniuk, amit esznek. Itt is a korábbi kód segítségével tettem a lámpát pont középre. Ha hangulatvilágításra vágyunk, akkor az az asztal közepére érdemes tenni, az oszlopok vagy terítők segítségével.

04-8915159

Innentől kezdve már minden csak a dekoráláson múlik. A legegyszerűbb, ha függönyöket teszünk az ablakra, sokat segít az otthonosság érzetének elérésében. Másoktól csentem el és szinte mindenhol alkalmazom a dupla függöny ötletet. Eredetileg egy függönyt tehet az ember az ablakra, ez esetben a már korábban is látott alumíniumredőnyt választottam. Ha be van kapcsolva a move_objects on kód, akkor a már felfüggönyözött ablakon is elfér még egy. Többnyire a Holy Simoly elegáns függönyét használom, elég sok színben elérhető.

05-4842608

Dekorálásra alkalmas az asztal is. Többnyire az oszlopokat használom, hogy biztosan lehessen majd enni is az asztalnál. Elférnek itt a vázás virágok és a fűszertartók, de bármilyen már kisebb tárgy is. Túl nagy dolgokat nem érdemes tenni. Egyrészt furcsán mutatnak, ráadásul engem zavar, ha a simek nem látják egymást evés közben a dekorációtól.

06-6178032

Virágok és növények máshol is elférnek az étkezőben. A szimpla cserepeseket is fel lehet dobni, hogy ha két különbözőt egymásba illesztünk. A képen például egy virágtalan növénybe tettem egy cserépnyi Liliomot, sokkal jobban mutat. De ezt el lehet játszani maga és alacsony növények társításával is.

07-5185036

Anita és Martin étkezőjében nincs olyan szabad fal, ahol jól mutatna egy tálalószekrény, ráadásul a helyiség se túl nagy, így nem is érdemes zsúfolta tenni egy böhöm nagy szekrénnyel. Ilyenkor jól jönnek a kisebb szekrények, asztalok. Jelen esetben egy IKEA darabot választottam. Itt is helyet kapott egy orchidea – ha még nem tűnt volna fel, Anita imádja őket. A hifi nem létszükséglet, de a halk zene kellemes hangulatot teremt majd egy-egy baráti vacsora alkalmával.

08-4897456

Ez az étkező tökéletes példa arra, hogy nem kell sok ahhoz, hogy a mostohagyerek is tündököljön. Az otthonos hangulat fokozható még több növénnyel, szőnyeggel az asztal alatt, vagy képekkel az üres falakon. Akik szeretik a nagy tereket, bárpulttal is kitölthetik az étkező egyik szabad sarkát.

09-9111579 10-9266038

Itt még a vacsora is sokkal finomabb!

11-1446534

A következő lépés a nappali berendezése lesz. Jelenleg ez tölti be a hálószoba funkcióját, de hamarosan ez is megváltozik majd – amint megérkezik a rég megrendelt ágy.

NoAngelBrigi
Brigi’s Home Design