Simpercek

Várható tartalmak a következő frissítőcsomagban

A tegnapi napon a frissítőcsomaggal megérkezett a korlátozott eseményhez hasonlóan zenei fesztivál, ahol átélhetjük a simjeinkkel a három énekes által előadott dal élményét. Nem érdemes kihagyni az életre szóló élményt, hiszen egy hetünk van a kedvenc előadóinkat látogatni a parkban. Nem sokkal később a két simguru ismét jelentkezett az Inside Maxis élő közvetítésén és pár érdekes újdonságot tartogattak nekünk.

A Sims csapat megosztotta a Sims 4-ben megjelenő vadonatúj frizura előzetes képét. Még nem tudjuk, hogy mikor jelenik meg a frissítés, de nagy valószínűséggel a Sims 4 Cottage Living kiegészítő megjelenése előtt pár nappal korábban érkezik.

A simguruk bejelentettek, hogy három olyan művésszel kötött partnerséget, akik a Sims 4-hez készítettek grafikákat. Az alábbi első alkotás a tegnapi játékjavítással elérhető, de a másik kettő a következő javítócsomaggal érkezik.

Az élő közvetítésben adott egy kis ízelítőt az új csoportos családi tevékenységekről, mint például a közös főzés és kertészkedés, amik feltűntek a Cottage Living kiegészítő előzetes videójában. A legjobb az egészben, hogy mostantól a gyerekek is csatlakozhatnak a mókához!

Kaptunk egy hivatalos leírást az újdonságokról és a hozzá kapcsolódó kiegészítőről. A megjelenése az új frizurához hasonlóan akörnyékén jelenhet meg.

Beszéljünk a családi időtöltésről! A következő játékfrissítésben a simek több mindent csinálhatnak majd a családjukkal, például együtt főzhetnek.

A csoportos főzés lehetővé teszi, hogy akár öt simet is kiválaszthassanak, hogy együtt főzzenek egy ételt. Ez lehetővé teszi, hogy kapcsolatokra tegyetek szert, miközben jobb minőségű ételeket és több adagot készíthetnek. A felbukkanó panelen lévő bármelyik sim mellett a gyerekek is kiválaszthatók, hogy egy felnőttel együtt főzzenek. Eközben mentális (Mental) jártasságra tesznek szert, mint részükre. Az együtt főző simek új érzelmeket (Sentimental) nyerhetnek!

Beszéljünk a gyerekek kertészkedéséről is! A gyerekek képesek lesznek öntözni, gyomlálni, ültetni és betakarítani a termést. Nem használhatják azonban az Eco Lifestyle kiegészítővel megjelent függőleges kertjét. A locsolás minden gyerek számára elérhető, de a gyomlálás, ültetés és betakarítás a mentális jártasság bizonyos szintjei alapján oldható fel. A gyerekek és a tipegők beszélgetni is tudnak majd a növényekkel – ez egy nagyon aranyos interakció. A tipegők a Kommunikáció (Communication) jártasságtól függően gügyögnek vagy beszélnek, a gyermekek néhány véletlenszerű interakciót fognak átnevezni, mint például “Milyen íze van a Napnak?”.

A tinédzserek, fiatal felnőttek és idősebb simek elegendő kertészkedési jártassággal a növényekről is taníthatnak a gyerekeknek – ez a szociális interakció fejleszti a mentális jártasságukat! Elég Mentális jártassággal minden sim képes magokat ültetni (tinédzserek, fiatal felnőttek és idősek), a kertészeti edényeken (edények, ültetők, stb.) is lesz lehetőség a magok elültetésére az eszköztárukból.

Ha kíváncsi vagy az élő közvetítésben elhangzott további információkra, megtekintheted az alábbi visszanézhető videót.

Ügyeletes technikai zseni, bugszakértő, kötélidegzetű hibaelhárító. Minden problémára akad – általában helyes – megoldása. Tehetséges illusztrátor, hírvadász, Sims 2, Sims 3, Sims 4 és Sims Mobile játékos. Az oldal biztonsági rendszerének őrizője, lelkiismeretes backstage admin.