
Újabb hírek a dzsungelből!
Szerintem nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy a február 27-én érkező legújabb Sims kiegészítő, a Jungle Adventure megjelenését tűkön ülve várom. Addig is pedig, hogy érdeklődésünk ne lankadjon, íme néhány újabb infómorzsa!
Egy teljesen új úti cél érkezik, Selvadorada néven, melynek központi piacterén, Puerto Lllamante-n fel is szerelhetjük simünket mindenféle földi jóval, hogy könnyebbé tegyük a kalandozást számukra. Hogy skillek terén se maradjunk üres kézzel, a „Selvadorai kultúra jártasság” kerül be a repertoárba.
Ezen kívül az archeológus (régész) jártasságunkat is fejleszthetjük ezen túl, különböző kutatások segítségével. Az Omiscan templom felfedezése után, táborhelyünkre visszatérve megvizsgálhatjuk az ott talált „kincseket”, viszont érdemes többször visszatérni, hiszen a templom minden alkalommal más és más varázslattal lephet meg minket.
A nehéz munka után pedig nem maradhat el a jutalom sem, a Cantina-ba visszatérve ünnepelhetünk, megismerkedve a helyiekkel, eltanulva a táncukat és kultúrájukat.
Illetve ha esetleg valaki lemaradt volna a trailerről, az itt és most bepótolhatja:
Ezeket is érdemes megnézni

Új építési eszközök érkeznek a Sims 4-hez
2023. július 18.
Simpercek – Érkezik a Sims 4 Get Famous kiegészítő!
2018. október 9.