Simpercek

Sims 4 Novemberi Update

Mint azt már korábban is megszokhattuk egy-egy kiegészítő megjelenése előtt, a Sims 4 először egy frissítést kap, amely egyrészt kompatibilissé teszi a játékunkat az érkező csomaggal, másrészt többször is kaptunk már jelentős fejlesztéseket, amik ezekkel a frissítésekkel kerültek be a játékba. Így mindenképpen örömhír, hogy a Snowy Escape megjelenése előtt is számíthatunk egy ilyen, tartalmas update-re, ráadásul ezt mindenki megkapja, attól függetlenül, milyen kiegészítőkkel rendelkezik!

Építésmód

Mostanában a frissítésekkel az építésmód számos hasznos funkcióval bővült, ez alól pedig ez a frissítés sem kivétel. Rögtön két nagy újítást is kapunk, lássuk, mik is ezek!

Platformok

Ezt az új funkciót lényegében úgy kell elképzelnünk, mint a Sims 2-ből megismert dobogókat: bárhová lehelyezhetjük őket, ráadásul még a magasságuk is állítható! Segítségükkel a külső és belső tereket is könnyedén tagolhatjuk függőlegesen. A platformokat a Falak és Üres szobák menüben találhatjuk meg, és minden, korábban a szobáknál bemutatott formában elérhetők, így például három különböző íves alakban is. A platformok magassága külön-külön is állítható, ezen felül pedig egymásra is tudjuk polcolni őket, a felső korlát csak a szinthez beállított falmagasság.

Ahogy az alacsonyabb emelvényekre, úgy a legalacsonyabb platformokra is fel tudnak lépni a simek lépcső nélkül is, így akár egy elnyújtott, hosszú lépcsőt is építhetünk a platformok segítségével! Persze ha egyszerre magasabb szintkülönbséget kéne áthidalnunk, lépcsőket is illeszthetünk a platformokhoz.

Külső téren használva rengeteg érdekes teret alkothatunk, például egy földbe süllyesztett lépcsőzetes lejáratot, ahogy az alábbi képen is látható

Beltéren pedig egy új funkcióra figyelhetünk fel: a simek érzékelik, melyik helyiségben elég a belmagasság ahhoz, hogy ott tartózkodjanak. Így például ha készítünk egy platformmal magasított szobát, aminek kisebb a belmagassága, felnőtt simek nem, csak gyerekek és tipegők mehetnek be oda!

A platformok külső borítására egy új Platform Szegély eszközt kapunk, amely hasonlóan működik, mint az emelvényekhez beállítható stílusok: egyrészt a platformok falát festi be, másrészt felső szegélyt helyez rájuk körbe. A választék sajnos nem túl nagy, a falfestések kategóriából pedig nem tudunk rárakni semmit közvetlenül a platformokra, de mielőtt bárki csüggedni kezdene: van megoldás erre a problémára, mégpedig a következő téma adja meg a választ.

Új félfal magasságok

Mostantól búcsút inthetünk a korlátozott félfal magasságoknak, ugyanis 19 különböző magasságú félfal kerül be a játékunkba, amelyek ráadásul összhangban vannak a platformok magasságaival. Ha pedig valaki még nem jött volna rá, ez a válasz az előző problémára is: ha szabadabban szeretnénk kifesteni egy platform oldalát, körbe kell rajzolnunk a hozzá passzoló magasságú félfallal, és máris szabadjára engedhetjük kreativitásunkat!

Élő mód

Vakáció és Bérelhető telkek

Korábban csak az Outdoor Retreat, valamint a Jungle Adventure csomaggal érkező, vakációzós szomszédságokban találkozhattunk bérelhető telkeket, mostantól azonban bármelyik világ bármelyik telkét kijelölheted erre a célra! Ennek segítségével a korábban csak lakhatást szolgáló világokba is elküldheted simjeidet nyaralni. Ezt a korábbról ismert módszerrel teheted meg: telefonon válaszd ki a nyaralás opciót, majd válaszd ki a kívánt szomszédságot!

Vakáció során a belakott telken nem érhető el az építés mód, azonban ha szükséged lenne bármi létfontosságúra (legyen szó akár legfiatalabb családtagjaid igényeiről), a postaládán keresztül mindent elérhetsz.

Ha mindig is arra vágytál, hogy simjeid Sulaniban süttethessék a hasukat, de csak egy nyaralás erejéig, mostantól ennek a frissítésnek köszönhetően megteheted!

Sim Info Panel

A felújított Sim Info Panel a korábbinál sokkal több információt árul el egyes simekről, és más simekkel való kapcsolatukról. Itt listázódnak a megismert jellemvonások, karrier, valamint a vadonatúj, szintén ezzel a frissítéssel érkező érzések (Sentiments).

A Sim Info Panelt a kapcsolatokat megjelenítő ablakon keresztül hozhatjuk elő: kattintsunk rá az egyik simre, majd válasszuk az Open Sim Profile opciót.

Érzések (Sentiments)

Az érzések egy új játékmechanika, amelyek azt írják le, hogyan vélekedik egy sim egy társáról korábbi közös élmények alapján. Pozitív és negatív érzésekkel is gazdagodhatnak simjeink, melyek mindegyike befolyásolja hangulatukat, ha adott társuk közelében tartózkodnak. Az érzések a játék során természetes módon alakulnak ki, idővel pedig elhalványodnak. Az, hogy mennyi idő után fakulnak meg az érzések, nagyban függ attól, hogy rövid, vagy hosszútávú érzésről van szó.

A simek közös új élményei gyorsíthatják, vagy lassíthatják a korábbi érzések múlását: a pozitív élményeket egy heves vita gyorsan feledtetheti, míg egy bocsánatkérés nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy enyhüljenek a negatív érzések.

Egyszerre összesen négy különböző érzés kötődhet egy-egy simhez. Ha újabb élményeket szerzünk vele kapcsolatban, akkor a legkevésbé fontos érzés helyére lép az újonnan szerzett.

Összességében az érzések egy rendkívül erős új módosítói a simek közötti kapcsolatoknak. A Snowy Escape kiegészítővel érkező új túrázás interakció például erős, pozitív érzéssel tölti majd el simeinket, amivel így később is kellemesen érzik majd magukat túratársaik közelében.

Azonban úgy tűnik, nem minden érzés feltétlen kölcsönös: egy-egy ilyen megjelenése a Sim Info Panelen nagyban függ attól, ki kezdeményezte az adott interakciót.

Az érzések a képernyő felső részén is megjelennek, ahol eddig a baráti, valamint romantikus kapcsolatot tarthattuk szemmel a két sim között.

Ezek az érzések bármilyen korú simek között kialakulhatnak: ha például felnőtt simed leszidja csemetéjét, a poronty erős negatív érzéseket szerez, amitől rossz kedve lesz, ha adott sim közelében tartózkodik, sőt: egyenesen megpróbálja majd kerülni, mindaddig, amíg ki nem békülnek, vagy el nem kopik ez az érzés. Ez persze csak egy példa, mindez megtörténhet bármelyik két sim között.

Néhány érzés csak a Snowy Escape kiegészítővel érhető el, azonban a legtöbbet megkapják azok is, akik csak az alapjátékkal rendelkeznek. Az olyan sorsfordító események, mint egy gyerek örökbefogadása, verekedés, megcsalás, vagy halál, mind egy egyedi érzést ad hozzá a két sim kapcsolatához.

A fejlesztő csapat nem közölt konkrét listát az elérhető érzésekről, azonban a Sims Community csapata a játékfájlokból kinyerte ezeket, a fájlnevekből pedig azt is megtudhatjuk, milyen interakciókon keresztül szerezhetők meg ezek. Elmondásuk szerint a fájlnévben szereplő módszer azonban nem az egyetlen módja az adott érzés megszerzésének. A későbbiekben részletesebb leírás is várható ezekről.

Sim Létrehozása

Nazolabiális redő

Ez a furcsa kifejezés talán a Sims 3-ból lehet ismerős: ez az orrcimpáktól a szájsarokig húzódó redőt jelenti, amely most már a Sims 4-ben is elérhető vált, lehetővé téve a még karakteresebb arcok készítését. Összesen négy különböző redő közül választhatunk, amelyek mindegyike más mértékben hangsúlyozza ki ezt a jegyet.

Ti melyik új funkciót várjátok leginkább a novemberi frissítésből?

 

Forrás és Képek: Sims Community

 

Kérj értesítést arról, ami fontos!
Nem szeretnél lemaradni a téged érdeklő tartalmakról? Iratkozz fel listánkra, és válaszd ki, miről küldjünk értesítést!

Szívesen részt vennél új kiegészítők, modok, kihívások vagy történetek véleményezésében? Válaszd ki a számodra érdekes témákat, és e-mailben értesítünk, amikor segítséget keresünk a munkánkhoz!

A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.

A barkácsolás avatott mestere, ígéretes írópalánta, egyedi tartalom készítő. A Sims konspirációs teóriák lelkiismeretes közvetítője. Elhivatott fordító, Sims 3 és Sims 4 játékos, pótolhatatlan lektor.

Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments