Sims 4: Első betekintés a decemberben érkező bőrtónusokba és smink csúszkákba
A The Sims 4 csapata megosztott egy hivatalos posztot, ami egy nagy Sims 4 frissítésről szól a bőrszíneket és sminkeket illetően. Nem csak több mint 100 bőrszínből választhatunk majd, de csúszkákat is kapunk, hogy még jobban szerkeszthessük ezek a színeket – és ugyanez vonatkozik a sminkekre is!
Itt elolvashatjátok a bejelentést:
Pár hete közzétettük a terveinket a bőrszínek és a diverzitási lehetőségek frissítéséről a Sims 4-ben, és most itt az ideje, hogy megosszuk a fejleményeket! A csapatunk nagyon sokat dolgozott ezen a fontos ügyön. Az alábbiakban meglátjátok, mire számíthattok a következő hónapokban.
Hol tartunk most?
Október 6-án új frissítést hoztunk a PC-s alapjátékra, ami javított a már meglévő, sötétebb bőrszínekkel felmerült problémákon. Különösképpen, a simek arcán és homlokán megjelent színezési gondokra figyeltünk, amitől csíkos és egyenetlen lett a bőrük, és helyrehoztuk az orruk hegyén lévő elszíneződéseket. így sikerült egy konzisztens tónust teremtenünk a test egész felületén, ezáltal az árnyékok és részletek is észrevehetőbbek. Valamint igazítottunk az alapjáték férfi afró és fonott hajain, hogy tükrözze a valódi frizurák részletét, kinézetét és stílusát. A konzolt használók ezeket a november 10-i frissítéssel kapják meg. Ezek az újítások csak az első lépések, hogy megadjuk nektek az eszközöket, amiket megérdemeltek, és hogy kifejezhessétek magatokat.
Egy fontos frissítés érkezik decemberben
December 8-án több mint 100 új bőrszín érkezik a Sims 4-be. Mindegyik tónushoz egy csúszka tartozik, amivel többezer dolgot tudsz még kedved szerint alakítani. Ráadásul, a már létező és új színeket is fejlesztettük, hogy részletesebbek legyenek, beleértve a lebarnulások és leégések erősségét, valamint minőségét is.
A decemberi frissítésbe tartozik négy csúszka a sminkekhez, hogy minden bőrszínhez jobban illeszkedjen. Az árnyalat csúszkával a színen változtathatsz, míg az erősség csúszkával a fényességet állíthatod. A homályosság csúszka segítségével az átlátszósággal játszhatsz, a telítettség csúszkával pedig azzal, hogy mennyire legyen színes a smink. Ezekkel biztosan tökéletesen fog illeszkedni a smink simed bőréhez.
Végül még az alapjáték három frizuráján is frissítettünk. Ez vonatkozik két gyerek hajra – a fonott lófarok babahajakkal és babahajak nélkül – és a lapostetejű frizurára.
Még több újdonság
Az a célunk, hogy a Sims 4-et minél reprezentatívabbá tegyük. Ezért konzulensekkel dolgozunk, például olyan tagokkal a közösségből, mint Mia Zaff, EbonixSims, Rao, Xmiramira és CatherineGames. Ők láttak el minket tanácsokkal, hogy egy mindenki számára inkluzív játékot készíthessünk. Az ő ötletük volt, hogy babahajak nélküli frizurák is belekerüljenek a decemberi frissítésbe, ezért van három új stílus az eredetileg bejelentett kettő helyett.
A továbbiakban is elszántan szeretnénk fejleszteni a Sims 4-et, hogy azt a játékot adhassuk nektek, amit megérdemeltek. Alig várjuk, hogy láthassuk, mit alkottok a jövőben, és nagyon hálásak vagyunk, hogy velünk tartotok ezen az úton!
Köszönjük!
És hogy mi van a nagy afro hajakkal? Egy simmer kérésére a Sims csapata Twitteren elárulta, hogy ezen is dolgoznak, viszont mindenképpen azt akarják, hogy jól sikerüljön, ezért még nem tudnak biztos dátumot mondani erre az újításra.
Forrás: Sims Community
Evelin
Fáradhatatlan fordító és elhivatott simmer, a kihívásokban Tim kihívója. A Sims 4 széria avatott mestere, gondos játéktesztelő, a legfrissebb hírek és információk közvetítője.