
PLETYKA: Sims 4 – “My Wedding Stories” játékcsomag februárban jelenik meg
@Alumia_Italia, ugyanaz a felhasználó, aki a Sims 4 legutóbbi néhány szettjéről (többek között a Blooming Rooms és a Carnaval Streetwear) szivárogtatott, és egy újabb infóval tért vissza a Microsoft adatbázisából.
Úgy tűnik, hogy most érkeztek meg az első információk a Sims 4 közelgő játékcsomagjáról, amelyről már korábban is azt pletykálták, hogy az esküvők témáját dolgozza fel.
A felhasználó szerint a játékcsomag címe My Wedding Stories vagyis Esküvői történeteim lesz, és 2022. február 17-én jelenik meg.

Ellentétben néhány korábbi kiszivárogtatással, amit ez a felhasználó tett, még nem adott semmilyen hivatalos képernyőképet a játékcsomagból. Megkérdezték bármilyen bizonyítékról, beleértve a képeket is, de úgy tűnik, hogy nem tervez megosztani.

A Sims csapat hivatalos ütemtervéből kiderült, hogy a következő játékcsomag egyértelműen az esküvőhöz kapcsolódik, amely az alábbi képen látható konfettik között.


Matt
Ügyeletes technikai zseni, bugszakértő, kötélidegzetű hibaelhárító. Minden problémára akad – általában helyes – megoldása. Tehetséges illusztrátor, hírvadász, Sims 2, Sims 3, Sims 4 és Sims Mobile játékos. Az oldal biztonsági rendszerének őrizője, lelkiismeretes backstage admin.
Ezeket is érdemes megnézni

KISZIVÁRGOTT: Hamarosan megérkezik az egyetem a simjeink életébe
2019. október 19.
Sims 4 Sims Express Delivery – Föld napja és egy csipetnyi arab kultúra (2022. április 27.)
2022. április 28.