
PLETYKA: Gőzerővel dolgoznak a Sims 5-ön?
Egy szeptemberi frissítőcsomagnak köszönhetően bekerült pár tárgy az építés módba, és egy igen érdekes leírás tűnt fel az egyik ajtónál. A rajongók azt találgatják, hogy talán a Sims 5 létezéséről szólhat. Bár a fejlesztők megtagadták a játékban hagyott nyomokat, mivel a leírások sokszor előrevetítették a bővülés érkezését, lásd a Sims 4 egyetem érkezéséről, valamint a Sims 4 megjelenéséről is írtak a Sims 3 egyik dekorációjának leírásában.
Korábban írtunk arról, hogy az EA karrierek oldalán különböző pozíciókat kínált, amiket valószínűleg már betöltöttek, és jelenleg már fejlesztés alatt állhat a Sims 5. Ráadásul SimGuruGrant pár hónapja már nem dolgozik a Sims 4-en, amit nem jelentettek be. Lássuk, mit írt az ajtó leírása magyarul:
Négy prototípus volt… az első prototípus nem nyílt meg, a második prototípus finomította a koncepciót azzal, hogy egy lyukat ütöttek rajta, a harmadik prototípus megnövelte a lyuk méretét, a negyedik prototípus eltávolította az éles széleket, ezzel megnövelve a munkahelyi balesetek számát. Az ötödik, Arch E-nek nagyszerűnek kellene lenni.
Mit látnátok legszívesebben az ötödik szériában?

Matt
Ügyeletes technikai zseni, bugszakértő, kötélidegzetű hibaelhárító. Minden problémára akad – általában helyes – megoldása. Tehetséges illusztrátor, hírvadász, Sims 2, Sims 3, Sims 4 és Sims Mobile játékos. Az oldal biztonsági rendszerének őrizője, lelkiismeretes backstage admin.
Ezeket is érdemes megnézni

Island Living karrierek, jellemvonások, delfinek
2019. június 20.
Sims 4 Sims Delivery Express – Új teleszkóp (2022. június 13.)
2022. június 14.
Szerintem Mindenképp dolgoznak rajta. Idén még az egyetem. a Jövő év a sims 4-é, talán majd a gamescomon bejelentik ? és 2021-ben jöhet, az elég sok idő a többihez képest,
nem lehet kommentet törölni,ha nincs válasz ? kérem szépen törölni
Szia! Bocsi, mostanában el vagyok havazva. Ha marad, én szívesen válaszolok, mire gondoltam. Mivel következő 2 évben biztosan lesznek új tartalmak a Sims 4-hez. Ha az elődök alapján nézzük a dátumokat, az adott széria utolsó második vagy harmadik játékcsomag megjelenése környékén jelentik be hivatalosan a következő utódot, és általában 1 évvel később jön ki az új The Sims sorozat. Tehát 2021-ben jelenthetik be és 2022-ben megkaphatjuk az új játékot. Az, hogy hol lesz a bejelentés, azt még nem tudjuk, de az se kizárt, hogy EA Play rendezvényre kerülhet. Mindenesetre nagyon távoli esemény lesz, addig élvezzük ki a Sims 4-et. 🙂
Nem úgy volt, hogy vége a TS-nek? Legalábbis egy cikkben volt szó itt, hogy lehet ez volt az utolsó széria…
Hivatalosan sehol nem írt arról, hogy Sims 4 lenne az utolsó széria. Csak annyit írtak, hogy a Sims 4 sikerességén múlik, lesz a következő széria vagy sem. Nemrég kiadták a pénzügyi kimutatást és nagy nyereséget tudtak produkálni, így nagy valószínűséggel érkezik még egy újabb széria.