Simpercek

Paralives – Újabb Hírcsomag

Legutóbbi tudósításunk a Paralivesról meglehetősen nagy sikernek örvendett, így úgy döntöttünk, a későbbiekben is megpróbálunk információt szolgáltatni erről a még mindig korai fejlesztési fázisban álló játékról. Nem is olyan sok idő telt el azóta, de igencsak felpörögtek a dolgok, és az egyik fansite összegyűjtötte a játék Discord szerverén, a Patreon támogatók számára meghirdetett kérdezz-felelekből kieső információmorzsákat, valamint ugyanitt egy exkluzív interjút is megjelentettek a játék fejlesztőjével, Alex Masséval. Továbbá a telekalakításról, a bútorok testre szabhatóságáról is érdekes tényeket tudhattunk meg. Ezeken felül pedig egy bolondos libás videón szemléltették a karakter létrehozás koncepcióját. Nézzük is a legújabb termést!

Információk a megjelenésről

  • Lehetséges, hogy a játék leendő béta verzióját megmutatják majd a nagyközönségnek is, első sorban a Patreon támogatók számára. Ennek kezdete és időtartama azonban még nem meghatározott.
  • A játék tervezett megjelenési időpontja 2020 vége, azonban a fejlesztő úgy érzi, ez csúszni fog, tekintve a projekt méretét. Mivel jelenleg még a fejlesztőcsapat toborzásával foglalkozik, időbeosztást sem tud megosztani, de célja, hogy a lehető leghamarabb piacra dobja a játék alapverzióját, amit aztán egyre több tartalommal töltenek fel.
  • Mint azt korábban is említettük, a játékhoz új tartalmak és funkciók ingyenes frissítések keretén belül érkeznek majd. Ezen felül lehetséges, hogy lesznek kiegészítők is, de nem rajtuk lesz a hangsúly.

Karakterek

  • A játékból sokáig csak az építés néhány aspektusát ismerhettük meg, és természetesen mindenkinek izgatja a fantáziáját, hogyan is fognak kinézni a játékbeli karakterek, akiknek a Parafolk nevet szavazta meg a közönség. Az őket leleplező trailer a következő hónapokban várható. Annyit árult még el a fejlesztő, hogy a karakterek az eddig látottakhoz fognak igazodni stílusban, tehát nem lesznek hihetetlenül valósághűek, de számos módon lehet majd őket személyre szabni.
  • És ha már karakterek: a játékban megjelenő korosztályok is sok mindenkit foglalkoztatnak. Ezzel kapcsolatban Alex azt nyilatkozta, hogy részleteket csak a jövőben tud majd megosztani, de célja, hogy minden bekerülő életkor érdekes és szórakoztató legyen. Azt pedig még egy korábbi hírből sejthetjük, hogy a Sims szériákból megismert, jól elkülönülő korosztályok helyett itt lehet, hogy fokozatos öregedést kapunk majd.
  • A szereplők szexuális beállítottsága is választható lesz, akárcsak a Sims 4 esetében. Alex végső célja, hogy bármilyen irányultságú karakter elkészíthető legyen a játékban.
  • Munkák kapcsán egyelőre annyi információt kaptunk, hogy eleinte többnyire nyúlüreg működésű munkahelyekre számíthatunk, mivel az aktív munkahelyek kivitelezése bonyolultabb, de idővel ezek is megérkeznek majd a játékba.
  • A szomszédságot benépesítő lakóknak saját életük és személyiségük lesz. A történet előre haladása is tervbe van véve: a nem játszható karaktereket előléptethetik, lehetnek gyerekeik, megtalálhatják a szerelmet, stb.
  • A Parafolk által beszélt nyelv a terv szerint kisebb hangokból és hümmögésekből fog állni, kicsit az Animal Crossing-ra hajazva, de lehetséges, hogy ez a későbbiekben változni fog.
  • Az évszakok hatással lesznek saját karaktereinkre, és a nem játszható karakterekre egyaránt. A későbbiekben különböző ünnepek is megérkezhetnek majd a játékba.
  • Mivel sokszor kérik a játékosok, hogy különféle mozgássérült karaktereket is létre lehessen hozni, Alex azt nyilatkozta, hogy elgondolkozik a kérésen, hiszen számára fontos, hogy mindenki meg tudja magát mintázni a játékban.

Karakteralkotás

  • Számos lehetőséget kapunk majd szereplőink testre szabásához.
  • A Sims 2 és Sims 3-hoz hasonló módon különféle sliderekkel tudjuk majd mintázni a karakterek testét, valamint a Sims 4-hez hasonló módon egyes részekre kattintva lehetőségünk lesz 3D-ben is „gyurmázni” őket.
  • Alex azt nyilatkozta, hogy a karakterek nem lesznek elnagyoltak, se pedig alacsony poligonszámú modellek, hiába erre spekuláltak sokan (és féltek is ettől).
  • A karakteralkotáshoz egy koncepcionális trailert is nyilvánosságra hozott, amelyhez az Untitled Goose Game-ből ismert libán mutatja be a Paralives tervezett karakteralkotóját.

Építés

  • A játékban lesznek L és U alakú lépcsők.
  • A plafont lehet majd színezni, a padlástér kialakításával pedig még kísérletezik a fejlesztő.
  • Lesznek előre elhelyezett telkek a szomszédságban, de a játékos saját maga is létrehozhat telkeket, mint azt az alábbi videóban is láthatjuk.

  • A videóból az is kiderül, hogy a telkek a létrehozásukat követően automatikusan elneveződnek a szomszédos utcák alapján, valamint be is árazódnak méretük alapján.
  • A videón felül Alex nyilatkozatai alapján kiderül, hogy lehetőségünk lesz például iker- és sorházak építésére, ugyanis a falak automatikusan a telekhatárra illeszkednek, ha szeretnénk.
  • Ezeken felül lehetőség lesz a telkek utólagos bővítésére a játék során bármikor.
  • Mindezek mellett az íves utak mellé helyezett telkek határai ívesek lesznek, még további lehetőségekhez juttatva a játékosokat.
  • Egy későbbi frissítésben tervezetten érkezik majd egy eszköz, amellyel szomszédságokat lehet létrehozni. A megalkotott világokat pedig a Steam Workshopon keresztül oszthatjuk majd meg egymással.
  • Az építéshez jelent meg egy másik videó, amelyben fun factként bemutatják, hogy a falak húzása során aktívvá váló méretező eszköz mértékegységét a beállítások menüben módosíthatjuk, így az angolszász és SI mértékegységeken kívül akár banánban, vagy Texas méretében is számíthatjuk falaink hosszát.

Bútorok

  • Lesz lehetőség a bútorok tükrözésére, amely hasznos lehet iránymutató tábláknál, vagy bármilyen aszimmetrikus tárgynál.
  • A bútorok nagy része átméretezhető lesz, sőt, egyes részeik (pl. a fogantyúk) külön is szerkeszthetők lesznek.
  • Ráadásként pedig több tárgyat is egymásra helyezhetünk, de mindez kiderül ebből a videóból.

  • A bútorok szabad szerkeszthetősége az ágyakon is meglátszik, ugyanis ezek átméretezéséből kétszemélyes ágyat, de akár galériaágyat is alkothatunk, amely alá bármit elhelyezhetünk, legyen az asztal, vagy egy másik ágy.

  • És ha ennyi szabadság nem lenne elég valakinek, akkor még a lehetőség is adott, hogy bármilyen 3D modellező szoftverből importálhassuk saját kreálmányainkat (vagy ha nem érezzük magunkat elég tapasztaltnak az effélékkel, akár le is tölthetjük majd mások alkotásait a Steam Workshopon).

A Paralives tehát nagyon sok területen megújítani készül mindazt, amit eddig az életszimulációs játékokról tudtunk, és kíváncsian várjuk, mikkel rukkol elő Alex a továbbiakban, főleg a karakterek kinézete kapcsán. Ha továbbra is szeretnétek híreket kapni a játék fejlődéséről, jelezzétek nekünk kommentben!

A barkácsolás avatott mestere, ígéretes írópalánta, egyedi tartalom készítő. A Sims konspirációs teóriák lelkiismeretes közvetítője. Elhivatott fordító, Sims 3 és Sims 4 játékos, pótolhatatlan lektor.