
Mit tudunk eddig a Realm of Magic játékcsomagról?
Az EA Play élő közvetítése óta tudjuk, hogy a Realm of Magic ősszel kerül boltokba, arról azonban csak tegnap lebbent fel a fátyol, miféle okkult lényt tartogat számunkra ez a játékcsomag. Sokak örömére érkeznek a varázslók, akik várhatóan még a vámpíroknál is jobban kidolgozott játékmódot kapnak a Sims 4-ben. Nem is kell sokat várnunk rá, hiszen a megjelenést szeptember 10-re tűzték ki (konzol verzióban október 5.), néhány nappal korábban (szeptember 6.) pedig egy live stream keretében ismerhetitek meg közelebbről az új, varázslatos játékelemeket. Természetesen a guruk Twitter oldalai égnek, a rajongók kérdésekkel bombázzák őket, mi pedig összegyűjtöttük válaszaikat, hogy egyetlen izgalmas kis részlet se kerülhesse el a figyelmeteket.
Új világ, két új szomszédság
- A kiegészítővel egy új világ, de két új szomszédság érkezik. Glimmerbrook egy kisebb városka, ami mindössze öt telket tartalmaz, és ahol simed letelepedhet, és akár teljesen hétköznapi életet is élhet
- Realm of Magic, azaz a Mágia birodalma egy titkos portálon át látogatható meg először. Ez egy elszigelt, titkos világ mindössze egy telekkel, ami a bb.enablefreebuild kóddal szerkeszthető
- Glimmerbrookban négy évszak váltja egymást, Realm of Magic azonban védővarázslat alatt áll, és egyedi nap-éj ciklussal rendelkezik
- Bármely sim átléphet a titkos portálon, akár varázsló, akár nem
- Ha Glimmerbrookban játszol, nem muszáj használnod a varázslatos játékelemeket, figyelmen kívül hagyhatod őket
- Realm of Magic nem csupán a titkos portálon át közelíthető meg, a varázsló simek képesek odajutni egy glimmerstone nevű kristály segítségével, ami az eszköztárukban található, illetve egy varázsigével is utazhatnak
- Két új növény is érkezik, a macskagyökér (valerian root) és mandragóra gyökér (mandrake root), amelyek bájitalkészítéshez lesznek használhatók
- Hat új sim érkezik, akik két háztartásra oszlanak el. Egy varázsló párocska, valamint egy varázsló dinasztia erős mágikus vérvonallal
Varázslók
- Csak egy okkult lény érkezik, a varázshasználók (spellcasters), ők azonban részletesen ki lesznek dolgozva
- A varázslók bármely szomszédságban varázsolhatnak, de nem kell attól tartanod, hogy az utcán állandóan mágiába futnál
- Az új Magical Bloodline / Mágikus vérvonal jellemvonás teszi lehetővé, hogy egy simből varázsló váljon
- Csak tinik vagy idősebbek szabadíthatják fel a bennük rejlő mágikus erőt
- A varázslók leszármazottai különféle kis bónuszokat kapnak
- Varázslót CAS-ben készíthetsz, de meglévő simedet is átváltoztathatod mágussá, ha felkéred a három bölcs egyikét, hogy gyakorolja a Felemelkedés jogát simeden
- A Spellcaster/Varázsgyakorló jártasság hasonlít majd a vámpírokhoz, de egy kicsit több annál
- 24 varázslat, 15 bájital és számos átok érkezik a játékba
- A varázslók rendelkezésére állnak majd pálcák és seprűk is
- Ha szeretnéd, hogy simed seprűn közlekedjen, az eszköztárban kiválasztható preferált utazási módnak
- Nem léteznek hibridek, simed nem lehet egyszerre varázsló és mondjuk vámpír
- A mágia felülkerekedhet a simeken, új halálnemek is érkeznek
- A szomszédságok lakói nem mindig reagálnak jól, ha felfeded előttük mágikus erődet
- CAS Story használata esetén is generálhat a játék neked varázsló simet
- A varázslók nem rendelkeznek majd sötét alakkal, sem pedig gyengeségekkel, mert a készítők ezt nem tartották szükségesnek, cserébe érkeztek az átkok
- A varázslók sírköve és urnája eltér majd a többiekétől
- A seprűket csak varázslók használhatják
- Varázslattal nem lehet egy másik simet megölni, bár balesetek történhetnek, például ha a sim belesétál a tűzbe
- Két új életcél érkezik, az egyik az Alkímia/Bájital irányhoz tartozik a másik a Varázslás/Energia ösvényhez
- A mágusok rendelkeznek majd varázskönyvvel, amelyben megjelennek a már megtanult igék és főzetek is
- A varázslatok négy csoportba sorolhatók: Gyakorlati (Practical), Mischief (Bajkeverő), Untamed (Zabolátlan), valamit az Alkímia (Alchemy), azaz bájital készítés. Maradhatsz az egyik úton vagy vegyítheted őket, rajtad múlik
- A bájitalok készítéséhez üstöt kell használni, ami főzésre is alkalmas
- Csak a varázslók képesek bájitalt készíteni, az üstben azonban bármely sim főzhet makarónit vagy más ételeket
- A bájitalok eladhatók, továbbá a Copypasto varázslattal akár másolhatók is
- Érkezik egy pálcatartó, a seprűk pedig kiakaszthatók lesznek a falra
- A varázslók nem halhatatlanok, megtanulhatják azonban a bájital elkészítését, amitől azzá válhatnak
- Az üst kétféle változatban érhető el: normál és mágikus tűzzel égő verzióban. Működnek off-the-grid tulajdonsággal rendelkező telkeken is
- A varázslatok hatással vannak a közösségi megítélésre, de nem léteznek jó vagy rossz mágusok
- A varázslók legfeljebb három átokkal rendelkezhetnek.Néhány közülük elég csúnya. Félresikerült varázslatokkal hozhatod őket a fejedre, de ne aggódj, van több módja is, hogy megszabadulj tőlük
- Új, mágusokra vonatkozó klub szabályok kerülnek a játékba
- A készítők nem akartak hierarchiát létrehozni a kiegészítők és varázslények között, hogy ne kényszerítsék egy meghatározott útra a játékost. Bár másképp néznek ki, az összes pálca és seprű ugyanarra képes, és a sim akár pálca nélkül is varázsolhat
Familiárisok
- Az egyes familiárisoknak nincs hivatalos nevük, szabadon elnevezhetők
- Segítőd lehet normál vagy misztikus lény, bagoly, varjú vagy akár tündér is, a Cats & Dogs kiegészítő megléte esetén pedig az azzal létrehozott állatból is válhat familiáris
- A familiárisok segítenek varázslás közben energiát megtakarítani, ezenkívül fantasztikus védelmezők, nem félnek a haláltól sem!
- Ha nincs Cats & Dogs kiegészítőd, csak úgy tehetsz szert segítőre, ha megkeresed és összegyűjtöd őket a világban, mint a Pokemonokat
- Amikor a familiárisok a gömbjükben tartózkodnak, eladhatod őket
- Nincsenek szükségleteik, és nem foglalnak plusz helyet a háztartásban – kivéve, ha meglévő állatodat használod familiárisként
- A kutyák és macskák elküldhetők mágikus hozzávalókat gyűjteni, és menő csillámlást is kapnak
- Tetszőleges számú familiárissal rendelkezhetsz, de egyszerre csak egyet idézhetsz meg
- A familiárisok képességei is azonosak lesznek, valószínűleg csak a kinézetük lesz eltérő
Korábbi beszámolónkat itt olvashatjátok, további hírekkel pedig hamarosan jelentkezünk!

Thea
Szárnybontogató írópalánta, elhivatott tippíró és modvadász. Lelkes fordító, Sims 3, Sims 4 és Sims Medieval játékos. Az oldalfelépítés és design elkövetője, fáradhatatlan fogalmazó és backstage admin.
Ezeket is érdemes megnézni

Sims 4: A Maxis már nem támogatja a Mac OS X Lion (10.7)-t
2019. október 1.
Sims 4 Seasons (Évszakok) a következő kiegészítő
2018. május 24.