Mi vár ránk a következő hat hónapban?

Nemrégiben ért véget a mai Maxis Monthly közvetítés, amiben a Sims csapat a jövőre nézve is elhintett néhány infómorzsát. Korábbi kijelentésükhöz tartva magukat túl sok konkrétumot nem tudtunk meg, de azt igen, hogy hat hónapon belül érkezik egy cucc csomag, játékcsomag és kiegészítő. Persze sok kétségünk nem lehetett afelől, hogy a jövőben is várhatók új játékelemek, de így legalább biztosak lehetünk benne, hogy nem újabb stuffok áradására számíthatunk a közelmúltban egymás után megjelent Seasons és Get Famous expansion valamint StrangerVille game pack után.

Ha a guruk szűkszavúnak is bizonyultak, azért eltöprenghetünk kicsit, vajon miféle témákat valósít meg a Sims csapat legközelebb. Mi a voksunkat most már tényleg egy Egyetem kiegészítőre tennénk, hiszen a játékosok türelmetlen várakozását látva minden bizonnyal gőzerővel dolgoznak rajta. (Legalábbis bízunk benne…) Játékcsomag formában a boszorkányok érkezése tűnik a legvalószínűbbnek, a pár hónapja lefutott közönségszavazás szerint ugyanis ezt a természetfeletti lényt hiányoljátok legjobban a játékból. Elég botor dolog lenne először fellelkesíteni a közösséget, majd figyelmen kívül hagyni a kérésüket. Ezek természetesen csak teóriák, hat hónapon belül meglátjuk, mi válik valóra belőle!

Thea

Szárnybontogató írópalánta, elhivatott tippíró és modvadász. Lelkes fordító, Sims 3, Sims 4 és Sims Medieval játékos. Az oldalfelépítés és design elkövetője, fáradhatatlan fogalmazó és backstage admin.
Thea

Latest posts by Thea (see all)

6
Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Hozzászólás
4 Válasz
3 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
3 Hozzászólók
ThatMarciRubyThea Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Ruby
Szerkesztő

Én is az Egyetemre tippelek, mellé meg egy boszis game packre. Sőőőt, ha sorrendet is fel kell állítani, szerintem először kapunk egy stuffot, aztán a nagy kiegészítőt, aztán jön a game pack. Elvégre stuff már tök régen volt, a StrangerVille után meg csak nem jelentetnek meg rögtön még egy game packet. 😀

ThatMarci
Tag

Szeretem az ilyen cikkeket,így sajnáltam,hogy olyan hamar véget is ért. Azt hittem,hogy jóó bőven kivesézed a dolgot:D

Szerintem az e3-on kint lesznek vagy a Gamescomon