Simpercek

Megújult stílussal és ízekkel nyitott a Sims 4

A tegnap érkezett frissítéssel a Sims 4 dizájnja is megújult, hiszen a játék az elmúlt öt évben sokat fejlődött és rengeteg újdonság került bele, mint például a medence, tipegők és a tereprendezés. Érthető módon aktualizálták a borítóképet, valamint a promóciós anyagokat is, emellett érdekes infókat is megosztottak velünk arról, kiket láthatunk a Sims 4 alapjáték új borítóján. Korábban írtunk már róla, milyen újdonságok várnak ránk , most pedig ugorjunk fejest együtt a mélybe!

Mint látható, az ismerős kék és zöld színek különböző formában és mintázattal jelennek meg a csomagokon. Ezeket az elemeket használják fel sokféle módon, hogy élénk, merész hatást kölcsönözzenek vele a trailereknek, képeknek és újratervezett ikonoknak. A stílus beköltözött a játék főmenüjébe is, ahol most megtekinthetjük az előzetes videókat, és közvetlenül csatlakozhatunk a hivatalos közösségi csatornákhoz is. Lehetőségünk lesz továbbá a frissen játékba került karakterekkel is játszani a simszerkesztő és galéria segítségével.

A legújabb frissítésnek köszönhetően háttértörténetet is adhatunk a simeknek, és ezekkel az adatokkal együtt feltölthetjük a Galériába. Példaként érdemes rápillantani Originben a Maxis azonosító alatt található kilenc új háztartásra, amelyek mindegyike egy-egy simet tartalmaz. Minden sim rendelkezik saját háttértörténettel, és saját készségek és karrier is van hozzájuk rendelve.

A Maxis úgy döntött, hogy visszahozza az összes 2014-es promóciós anyagban használt karaktert. Az Origin azonosítója alatt megtalálható az összes sim.

Természetesen a Sims hivatalos oldala is ráncfelvarrást kapott, itt megtekintheted az oldalt.

Ahogy említettem korábban, a rengeteg változás után frissítik az alapjáték promóciós képeit, hogy lépést tartson a legújabb tartalmakkal, és összhangba kerüljön az új stílussal.

A renderképen (cikk borítóképén) látható új hajstílus és sapka belekerült az alapjátékba, és a bal oldali frizura is át lett emelve a Dine Out játékcsomagból.

A Get Famous kiegészítőben megjelenő női felsőrészt hozzáadták az alapjátékhoz négy új színmintával.

A Fitness cuccokból áthoztak egy férfi felsőrészt három új színmintával az alapjátékba.

A Backyard cuccokban megjelenő férfi felsőrész bekerült az alapjátékba néhány új színmintával.

Egy a Get Famous kiegészítővel érkezett buggyos felsőt, Get to Work kiegészítővel érkezett inget, Dine Out játékcsomaggal érkezett nadrágot és City Living kiegészítővel érkezett csizmát is hozzáadtak az alapjátékhoz.

A ruházati kiegészítők közé bekerült egy unisex gyűrű és egy új karkötő.

A Sims egy olyan videojáték, amely a sokszínűségéről ismert a játékosok között, és a legújabb lépés is ezt bizonyítja. Az új design érkezése óta sokan spekulálnak, hogy az alapjáték borítóján szereplő két sim vajon egy leszbikus pár vagy sem. A páros a bal alsó sarokban látható:

A találgatások nyomban véget értek, amint a Sims csapat feltöltötte a dobozról ismert összes simet a Galériába. Ismerkedjünk meg közelebbről Dela Ostrow (lila haj) és Mia Mayes (kék sapka) háttértörténetével!

Dela Ostrow: Gyermekként Dela bejárta a világot, árnyékként követve anyját, a világszerte elismert divatfotóst. Ennek a tapasztalatnak köszönhető Dela eredendő optimizmusa és vállalkozó szelleme. A közelmúltban indította el első divatvonalát, egyedi darabjai és globális stílusa pedig kezd sajtót kapni. A barátnője, Mia – önképzett dizájner – segíti, hogy naprakész legyen a divatiparon kívüli trendekkel kapcsolatban.

Mia Hayes: A feje a számoké, a szeme pedig a kreativitásé – Mia megosztja idejét a szabadúszó programozás és koncertek között. Mivel introvertált és lázadó is egyben, ez a függetlenség jól illik a világnézetéhez. Mia egyedülálló módon bűvöli el kreatív, energikus barátait, Noah-t, és barátnőjét, Delát. Szeretik őszinte, majdnem gyermeki lelkesedét. Ő a ragasztó, ami összetartja baráti körüket.

Ez az első alkalom, hogy a Sims csapat hozzáadott egy LGBTQ+ párt az egyik játék borítójához. Ezt megelőzően a borítókon vagy promóciós anyagokon csakis ellentétes nemű párok szerepeltek.

A Sims csapat nem most kezdte az LGBTQ+ csoport tagjait reprezentálni a játékban. Egy korábbi frissítéssel nemi identitás választás került a családszerkesztőbe, valamint különféle zászlókkal is feldobhatjuk a falakat.

A neurológiai rendellenességgel élő vagy látássérült játékosok számára kellemetlen tüneteket okozhat a Sims 4 új betöltőképernyője. Az arra érzékenyeknél migrén, fejfájás, hányinger, szédülés, valamint érzékszervi túlterhelést okozó fizikai fájdalom és kényelmetlenség jelentkezhet. Az EA Help Twitteren elismerte, hogy az aggodalom jogos, és tudomása van róla, hogy a betöltőképernyő egyesek számára egészségügyi problémákat okozott.

A Sims csapat úgy döntött, felülvizsgálja, milyen módosítással küszöbölhetik ki ezeket. SimGuruFrost közölte, az augusztusi frissítéssel változtatást eszközölnek, és fotót is közzétett a különbségről. Ezentúl betöltés során a háttér sokkal sötétebb árnyalatban fog feltűnni. Az érzékszervi, neurológiai és látászavarokkal küzdők hamarosan újra élvezhetik a gondtalan játékot.

Ügyeletes technikai zseni, bugszakértő, kötélidegzetű hibaelhárító. Minden problémára akad – általában helyes – megoldása. Tehetséges illusztrátor, hírvadász, Sims 2, Sims 3, Sims 4 és Sims Mobile játékos. Az oldal biztonsági rendszerének őrizője, lelkiismeretes backstage admin.