
Maxis nagyban fejleszti a The Sims 5-öt és a prototípusa az Unreal Engine-ben lesz
Először még 2018 szeptemberében számoltunk be arról, hogy a Maxis végre elkezdett dolgozni a Sims egy új generációján (egyesek szerint a Sims 5-ön). A Maxis hivatalos karrier listáján álláshelyeket kínáltak a tehetséges művészeti koncepciókészítők számára, akik segítenek a The Sims 5 első kezdeti megjelenésének megalkotásában. Ez általában egy vadonatúj videójáték létrehozásának első lépéseiben történik.
A Maxis több álláshirdetést tett közzé, köztük a környezetkoncepció készítőt, a játékszoftvermérnököt és egyebeket, amelyek mind új ötleteket adnak a Sims 5 gyártásához. A listáról ITT olvashatsz bővebben!
Aztán csaknem egy évvel később, 2019-ben újabb nyomokat kaptunk arról, hogy a Maxis gőzerővel dolgozik a Sims 5-ön, és Grant Rodiek is besegít, aki ott volt a Sims 3 és Sims 4 teljes fejlesztési ciklusában, most pedig egy teljesen új Maxis projektre fordítja az idejét. A gyanúinkat az EA vezérigazgatója, Andrew Wilson is megerősítette, miszerint a Maxis határozottan a The Sims egy teljesen új generációját tervezi. A játék lehetséges, hogy nem csak egyjátékos, hanem többjátékos funkciókkal is rendelkezik majd.
A Sims 5 fejlesztésével kapcsolatban ma nagyon sok új információt kaptunk a Maxis hivatalos karrierlistájáról, amelyen rengeteg új munkahelyet nyitott meg a következő Sims játék számára. Az egyik legérdekesebb dolog, ami a felsorolásból kiderül, hogy a következő Sims játékot az Unreal Engine-ben fogják gyártani – ez egy erőteljes szoftver, amelyet sok játékfejlesztő használ és rengeteg játék életre keltését segítette elő, ezek közé tartozik a Fortnite, Star Wars: Jedi Fallen Order, Final Fantasy és még sok más.
Most tisztázzunk valamit: ez még nem jelenti azt, hogy a következő Sims játék végterméke teljesen az Unreal Engine-re fog támaszkodni. A Maxis olyan embereket keres, akik életre kelthetik a Sims 5 prototípusát a C++, Python és Unreal Engine segítségével.
Ha nem vagy biztos abban, hogy mi a prototípus, gondolj arra, hogy a Sims 4-nél hogyan nézett ki a fejlesztése a néhány kiszivárgott anyag alapján. A fejlesztők egy másik motort használtak a különböző szimulációs funkciókkal, például a grafika, az objektumok, a karakterek és az őket körülvevő környezet prototípusának elkészítésére. A Sims 4 korai vázlatait ITT tekinthetitek meg.
Tehát mik az új állásajánlatok, kit keres a Maxis és mi a feladata a következő Sims játék csapatának a következő időszakban? Nézzük meg mindezt az alábbi, a Maxis által közzétett listában! Ez csak néhány a sok közül, amely elérhető a Maxis karrierlista hivatalos oldalán, de kiemeltünk párat, amelyek egy teljesen új kódolási infrastruktúrára, prototípusokra, a simek viselkedéseire és egyebekre vonatkoznak – ez egy teljesen új Sims játékot jelent, tekintve, hogy a Sims 4-es állásokat TS4 munkalehetőségként szokták jelölni, nem pedig The Simsként.
Ez egyelőre nem befolyásolja a Sims 4 fejlődését, tekintve, hogy a Maxis különböző csapatai különböző Sims címeken dolgoznak. A karrieroldal azt is sugallta, hogy az új Maxis Austin stúdió is részt vehet a következő Sims játék fejlesztésében, akikről tudjuk, hogy egy teljesen másik videojátékon dolgoznak, vagyis egy teljesen új címen, ami nem The Sims.

Matt
Ügyeletes technikai zseni, bugszakértő, kötélidegzetű hibaelhárító. Minden problémára akad – általában helyes – megoldása. Tehetséges illusztrátor, hírvadász, Sims 2, Sims 3, Sims 4 és Sims Mobile játékos. Az oldal biztonsági rendszerének őrizője, lelkiismeretes backstage admin.
Ezeket is érdemes megnézni

Új game pack a láthatáron
2020. augusztus 2.
Érkezik az Eco Lifestyle, és vele egy hatalmas frissítés
2020. május 23.