Simpercek

Közösségépítő stratégia Maxis módra

A 07.31-én érkezett különleges frissítés hírére a Sims közösség egy része lázas találgatásba kezdett, vajon ezúttal milyen újdonság érkezik a játékba. A simguruk már a hype kezdetén próbálták nyugalomra inteni a játékosokat, hogy azért nehogy túlzottan magával ragadjon bárkit az álmodozás – hogy ez mennyire sikerült, ki-ki eldöntheti maga. Mivel a széria még számos hiányosságot hordoz, biztosan vannak olyanok, akik másra számítottak – mi tagadás, mi is találgattunk a szerkesztőség berkein belül, és egyikünk sem tippelt épp galéria átalakításra. A frissítés után felröppent hírek azonban ígéretesnek tűnnek. Számos újítás várható a jövőben, így van rá esély, hogy a fejlesztők a Sims 4-en is befoltozzák azokat a lyukakat, amelyek még utólag beilleszthetők a játékba. A live után napvilágot látott egy hivatalos tájékoztató a Maxis jövőjéről, valamint több gurunak is megeredt a nyelve, ezekből a hírekből szemezgettünk ma nektek.

Azzal már a legtöbb simmer tisztában van, hogy a fejlesztők szakítottak a negyedéves teaserek hagyományával, mert úgy érezték, ez túl kiszámíthatóvá teszi a kiegészítők érkezését, és nem ad elég teret a meglepetéseknek. Nem szándékoznak azonban eltávolodni a közösségtől, hiszen máris olyan megoldásokon dolgoznak, amelyek betölthetik a negyedéves videók után maradt ürességet. Az egyik ilyen kezdeményezés a Guru Garage, az augusztusban útjára induló stream sorozat. Kéthetente kerül majd sor bejelentkezésre, ami alatt a játékosok minden alkalommal két órán keresztül lóghatnak együtt a gurukkal. Kérdéseket tehetnek fel nekik, amelyek segítségével jobban megismerhetik őket, és akár arra is hatással lehetnek, mi történjen a bejelentkezés alkalmával. Egy-egy stream alatt más gurukkal ismerkedhet meg a közösség, a felröppenő hírek szerint SimGuruRomeo és SimGuruNinja kerülne először adásba, őket pedig a SimGuruGrant és SimGuruKimmi páros követné. A Guru Garage lényege csupán annyi, hogy eltöltsünk pár vidám percet gurutársainkkal, akik épp olyan lelkes simmerek, mint a közösség tagjai.

Szeptember elején egy másik sorozat, a Maxis Monthly is elindul, amelynek házigazdája SimGuruKate lesz. Ahogyan a neve is jelzi, ez a műsor havonta fog jelentkezni, jellemzően a hónap végén. Ennek keretében egy talk show-ba kapcsolódhatnak be a játékosok, ahol szóba kerül, mi történt a Sims háza táján az aktuális hónapban, érdekes interjúkat láthatunk a fejlesztőcsapat tagjaival, hogy az ő munkájukba is bepillantást nyerhessünk, valamit szuper tartalmak is bemutatásra kerülnek, amelyeket a simmer közösség tagjai készítettek.

Nem marad abba a frissítések és kiegészítők miatt aktuális élő bejelentkezések sora sem, amelyek sokkal gyakoribbak lesznek az eddigieknél. A galéria átalakításáról szóló közvetítés hivatott megtörni a jeget, hogy ne csak hatalmas újdonságok esetén számítsunk a ilyesmire. A jövőben rendszeresen érkeznek majd ilyen formában apróbb hírek, ingyenesen letölthető ruhák, tárgyak, új funkciók, amelyekkel a közösség egy-egy csoportjának próbálnak majd a fejlesztők kedveskedni. Ezekről a bejelentkezésekről 72 órával korábban fogunk hírt kapni.

Úgy tűnik, aki eddig nem ismerte a gurukat, mostantól lesz lehetősége pótolni ezt a hiányosságot, ugyanis sokkal többet fogjuk látni őket, mint eddig bármikor. A bejelentkezések lehetőséget adnak rá, hogy a guruk és simmerek közötti kommunikáció elmélyüljön, ami pozitív hatással lehet a közösségre és a szériával kapcsolatos további tervekre is. Összességében kijelenthetjük, hogy az utóbbi hónapokban felfelé kezdett ívelni a Sims 4 népszerűsége, ami az eladáson is meglátszik, hiszen a nyilvánosságra került adatok szerint a Seasons-ből 800.000 példány fogyott el csak júniusban. Ezt eddig csupán egyetlen kiegészítőnek sikerült túlszárnyalnia, a Cats & Dogs-nak. Egy négy éve megjelent játék esetén figyelemreméltók ezek a számok. Úgy tűnik, a Maxis végre rátalált egy útra, ami találkozik a játékosok igényeivel, és nem is szándékozik letérni róla.

 

Szárnybontogató írópalánta, elhivatott tippíró és modvadász. Lelkes fordító, Sims 3, Sims 4 és Sims Medieval játékos. Az oldalfelépítés és design elkövetője, fáradhatatlan fogalmazó és backstage admin.