Simpercek

Island Living karrierek, jellemvonások, delfinek

Közel már az Island Living megjelenése, de addig sem szeretnénk titeket hírek és infók nélkül hagyni. Ezúttal tehát szeretnénk beszámolni nektek az új karrierlehetőségekről, delfinekről és egyéb apró hírmorzsákról.

Conservationist (Természetvédő) karrier

  • Ez a karrier hasonlóképpen lesz játszható, mint például a politikus vagy a kritikus állás.
  • Az első hat lépcsőfoka egységes a karriernek, csak aztán kell majd ágazatot választania a simeknek: az egyik opció az Environmental Manager (környezetmenedzser), a másik pedig a Marine Biologist (tengerbiológus).
  • A karrierben való előrejutáshoz mindenképpen szükséged lesz a logika jártasságod fejlesztésére, majd ágazattól függően a fitnesz vagy a karizma jártasságodat is csiszolgatnod kell.
  • Ha eléred akármelyik ágazat csúcsát, akkor a jutalmad egy jellemvonás lesz, így a karrier összesen két új jellemvonással gazdagítja a széria repertoárját.
  • A Natural Speaker jellemvonással rendelkező simek sokkal hatékonyabbak lesznek a kommunikációban, jobban meg tudják nyerni a többieket az ügyüknek, valamint a kérvényeiket is nagyobb eséllyel fogadják majd el.
  • A Master of the Sea jellemvonású simek könnyebben barátkozhatnak össze a delfinekkel és sellőkkel, valamint az óceánban is könnyedebben úszhatnak majd.

Fisherman (Horgász) karrier

Ez egy részmunkaidős állás, amelynek mindössze három lépcsőfoka van, és nem lesz otthonról végezhető pluszfeladat a karrierhez. Ellenben egy kicsit felturbózták a horgászatot, mint tevékenységet, így az alábbi újdonságok jelentek meg:

  • Különböző új interakciók kerültek a játékba.
  • Különböző módokon tud majd információkat szerezni a simed a horgászatról.
  • Most már többen is tudnak horgászni együtt.
  • A horgászat jártasság fejlődése során új jutalmakat lehet majd szerezni.
  • Most már mentorálhatod a többieket horgászatból is.
  • Most már jobban el lesz osztva, hol milyen halat lehet fogni, illetve új horgászhelyeket is hozzáadnak a játékhoz.
  • A legtöbb létező halnak van most már kedvenc csalija.

Mindent a delfinekről

A delfinek általában napi két-három alkalommal jelennek meg a legtöbb helyen, és három-négy fős csapatokban érkeznek. Innen aztán magadhoz hívhatod az egyiküket. Talán elsőre nem fog sikerülni, de érdemes többször is megpróbálkozni vele.

Amikor pedig a delfin odaúszik hozzád, az alábbi interakciók válnak elérhetővé:

  • Szeretgetés
  • Spriccelés
  • Pancsolás
  • Etetés (két simoleonba kerül az étel, de adhatsz neki az eszköztáradból halat is)
  • Trükk kérése (Hasvakarás, ugrás, tánc, puszi, stb.)
  • Beszélgetés
  • Elnevezés (akár szerkesztheted is a nevet később)
  • Elküldés

Telkek jellemvonásai

  • Oceanic Paradise – Ennek a teleknek nagyon gazdag az óceáni élővilága. Itt a simed delfinekkel úszhat, és ritka halakat is foghat.
    Ezt a jellemvonást nem lehet hozzáadni vagy eltávolítani, épp úgy fix helyeken van, mint a City Living kiegészítő Historical jellemvonása.
  • Clothing Optional – Ez a telek szeretettel várja a nyitott, természetes életstílusú látogatókat, akik le akarják vetkőzni a szigorú társadalmi normákat… és a ruháikat.
    Ez a jellemvonás nem adható lakótelkeknek és állatorvosi rendelőknek. Ellenben egy ingyenes frissítéssel megérkezik az alapjátékhoz is.
  • Island Spirits – A sziget ősi szellemei lakják ezt a telket. Hogyan viselkedik majd velük a simed?
  • Off-the-Grid – Ezen a telken nincsen áram és nincsenek vízvezetékek sem (tehát számlák sem jönnek). Természetesség mindenek felett!
    Ez a jellemvonás egy ingyenes frissítéssel megérkezik az alapjátékhoz is.
  • Volcanic Activity – Ez a telek egy aktív vulkán közelében van! Légy óvatos és készülj fel a földrengésekre, füstölgésre és az esetleges lávabombákra.

Egyéb érdekességek

  • A kiegészítővel megérkezett a Sims játékok első hivatalos leszbikus párja is – Oliana Ngata és Leila Illes személyében. A párnak van egy kisfia is egyébként.
  • Most már egyszerre több részmunkaidős állást is vállalhat a simed.
  • A Beach Life életcél fogja végigvezetni a simedet a szigetlakók életén. Ez egy kifejezetten relaxálós életet biztosít majd a simednek. Na, meg a végén a Laid-Back jellemvonást.
  • A Laid-Back jellemvonással rendelkező simek sosem lesznek feszültek, mert az idegeik pihenés közben teljesen kisimultak.
  • A Child of the Islands jellemvonású simeknek különleges kapcsolatuk van Sulani szigetével, és szívükön viselik a sziget jólétét. Beszélhetnek a szigetek szellemeivel – aztán vagy elnyerik a támogatásukat, vagy nem.
  • A Child of the Ocean jellemvonással rendelkező simek jobban érzik magukat a vízben, mint a szárazföldön. Szívesen választanak maguktól is vízi tevékenységeket, ám nem szeretnek horgászni vagy halételeket enni. Hiszen a halak a barátaik!

 

Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.