
Fedezd fel a dzsungel legfrissebb infóit!
A tegnap esti livestreamben rengeteg újdonságot láthattunk a február 27-én érkező Jungle Adventure game packről. Azok kedvéért pedig, akik lemaradtak a közvetítésről vagy még nem volt idejük visszanézni, most összegyűjtöttünk minden információt!
Selvadorada egy vakációzáskor elérhető város (destination world), és ahhoz képest meglepően nagy. Ráadásul gyönyörű, egzotikus táj tárul a szemünk elé – vízeséssel, patakokkal és sok-sok fával. Meg rovarral. A város telkei közül hármat kedvedre szerkeszthetsz is, a felfedezendő területek pedig kérdőjellel vannak jelölve a térképen. A piactér közepén található Madre Cosecha szobra – a legendák szerint ő alapította a várost, ezen kívül őt kell keresned akkor is, ha bajba kerültél.
Érkezett egy új telektípus is, a Cantina, ami spanyolul étkezdét jelent – tehát nem nehéz kitalálni, hogy a játékban is ez a funkciója.
A Culture (kultúra) jártasság segítségével jobban megértheted a helyi lakosokat, valamint hasznodra válhat vásárlás közben is. Ezen kívül egyre több ételkülönlegesség elkészítését tanulhatod meg a fejlesztésével. Az Archeology (régészet) jártasság fejlesztésével simed egyre ügyesebb lesz a régiségek elemzésében és begyűjtésében. Eddig két új életcélról tudunk: az Archeology Schoolarról (régész tudós) és a Jungle Explorerről (dzsungelfelfedező).
A két új rádióadó a Latin Pop és a Traditional Latin – a zenékhez pedig többféle új táncféle is társul. A piacon pedig új standokat és ételárusokat találhatunk, ahol helyi finomságokat kóstoltathatunk a simekkel. Vannak olyan pultok, ahol a felfedezéshez szükséges felszerelést szerezhetjük be, és minél magasabb a kultúra jártasságunk, annál több mindent oldunk fel. Vásárolhatunk például tartós grillezett sajtos szendvicset, pókriasztót, palackozott vizet, energiaitalt, denevérriasztót és más hasznos holmikat.
Még mielőtt nekivágnál a nagy felfedezésnek, érdemes a helyi lakosokkal elbeszélgetni egy kicsit, mert hasznos tanácsokkal szolgálhatnak neked. A játék kezdetekor összesen hét telekre utazhatsz el, a többi területet fel kell oldanod. Kalandozni akár NPC-t, háziállatot és tipegőt is vihetsz magaddal.
Mielőtt belépnél a dzsungelbe, az információs táblára kell kattintanod, ahol ezen kívül olvashatsz a mérgezésről is hasznos tudnivalókat. Az utazás viszont nem tűnik olyan könnyűnek, mert néha el kell vágnod az útból a faágakat, felugró ablakokban pedig megjelennek előtted a választási lehetőségek – az eredmény pedig attól függ, hogyan válaszolsz. Út közben találkozhatsz méhekkel, pókokkal és kígyókkal is, tehát ez nem egy hétköznapi kiruccanás.
A régészet rajongói megállhatnak akár egy-egy érdekesebb kincset előásni és megvizsgálni. Ehhez pedig használhatnak egy hordozható régészasztalt. Az elemzés végeztével kiderül a talált tárgyról, hogy milyen minőségű, mennyire gyakori és mennyit ér – de sajnos az utánzatokkal itt is vigyázni kell.
A kertészek nagy örömére a kiegészítővel kilenc új szüretelhető növény is érkezett – például a streamben látni lehetett egy avokádófát! Út közben találkozhatsz repülőgéproncsokkal, kincses ládákkal – és ez utóbbin keresztül misztikus relikviákkal is. Előfordulhat, hogy a relikviák töröttek, ilyenkor pedig annyi a dolgod, hogy megkeresd a többi részt is, hogy aztán összerakhasd a darabokat. Az így létrejött tárgyak lehetnek elátkozottak és áldottak egyaránt.
Amikor összerakod a darabokat és hozzáadsz egy kristályt is, a simed aktiválni tudja a relikvia erejét magán vagy másokon. Amikor a streamben az egyik sim aktiválta a nála lévő relikviát, megjelent egy színes csontváz mellette, aki aztán elkezdett takarítani, ahogyan azt a korábbi szériák csontváztakarítóitól megszokhattuk.
A játékban vannak csontváztakarítók és csontvázzá alakító rontások is – a különbség az, hogy a takarítókat nem adhatod hozzá a háztartásodhoz. Egyébként ha egy simet csontvázzá változtattál, de később megbántad a döntésedet, erre is van gyógymód. A csontvázaknak nincsen szükségük ételre és nem kell használniuk a mellékhelyiséget sem – az egyetlen csökkenésre képes szükségletei a szórakozás és a társasági szükséglet.
A streamben csak a felnőtt CAS elemeket tudtuk megnézni, de állítólag a gyerkek és tipegők is kaptak néhány új darabot. A tipegőket ráadásul altathatjuk ezen túl a hordozható kiságyban is, ami nagy mértékben megkönnyítheti a közös kirándulásokat. További érdekesség még az is, hogy egy gyűjteményrendező/kiállító szekrény is érkezik az új kiegészítővel, aminek segítségével a múzeumok már nem csak művészeti alkotásokat mutathatnak majd fel.
![]() | ![]() |
További információk:
– Selvadorada két nagy városrészből áll.
– A dzsungelt nem tudod közvetlenül elérni.
– Mindkét városrészben két bérelhető villa van, így összesen négy szálláshely közül választhatsz.
– Az új ételek Latin-Amerika különböző országaiból származnak.
– Minél magasabb szintű a kultúra jártasságod, annál nagyobb az esélye annak, hogy olcsóbbra le tudd alkudni a dolgok árát a piacon.
– A palackozott zuhany visszatér!
– Egy új halálnem is érkezik a kiegészítővel.
– Néhány felfedezendő terület nyúljárat. Miután belépsz, felugró ablakokban kell döntést hoznod.
– Ha átmész egy kapun, különböző rejtett helyekre juthatsz át.
– A Get Togetherből ismert bokrok (amelyekben lehet etyepetyézni és az ürítés szükségletet intézni) itt is megjelennek.
– A vízesés flörtölős hangulatba hozhatja a simeket.
– Két új kollekció érkezik: az Ancient Omiscan Artifacts (Ősi omiscan műemlékek) és az Omiscan Treasures (Omiscan kincsek).
– Új telekjellemzőket is kaptunk: Creepy Crawlies (hátborzongató) és Peace and Quiet (békés és csendes).
– A Totecallama relic relikvia megidéz egy csontvázat, aki ezentúl segít neked rendben tartani a házadat.
– Ha a simed csontvázzá változik, akkor két napig tart ez az állapot, aztán meggyógyul.
– A simek tanulhatnak csontvázvicceket.
– Amikor a csontváz elfogyaszt valamilyen ételt, akkor megjelenik mellette a földön egy kupac étel – mivel szegénynek nincs gyomra, átfolyik rajta minden.
– Az iguánákat, papagájokat, méheket és más dzsungelben található állatokat nem viheted haza, a vadonban maradnak.

Ruby
Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.

Romantika és randizás
Ezeket is érdemes megnézni

Sims 4 Sims Delivery Express – Új CAS tartalmak (2022. november 17.)
2022. november 17.
Sims 4 november végi frissítőcsomag
2021. november 30.
Újabb előzetes videó érkezett a Sims 4 Cottage Living kiegészítőről
2021. július 1.