Zsombor idióta haverja – Írta: Marcello, Illusztrálta: Etti

Picture

Picture

Az őszi lehűlés ebben az évben olyan hirtelen köszöntött be, mint egy ágyúdörrenés.
A szörnyű hideg ellen folytatott küzdelmem közben éppen az egyes villamosról szálltam le, hogy sietve, szinte rohanva elérjem a délután hat óra öt perckor induló buszt, ami reményeim szerint egy kényelmes, két és fél órás utazást követően épségben hazaszállít majd. A Népligetnél lévő metróaluljáró érdekes alakjai között szinte rutinszerűen osontam végig. Egy akrobata könnyedségével kerültem ki a banyatankkal vágtató nénik, az eltévedt kisgyerekek, az osztálykiránduló csoport, és a külföldi turisták alkotta végeláthatatlan labirintust. Ezzel a technikával rekordgyorsasággal sikerült a jegypénztárhoz érnem, ahol egy elsőre kedvesnek tűnő öreg néni hallgatta figyelmesen a kérésemet.

Picture

– Hmphmphmp – felelte büszkén, mikor kikértem tőle a diákjegyet.
A motyogó, hadaró néni volt a kedvenc embertípusom ezen a világon, akinek a hangját a legnagyobb erőfeszítéseim ellenére sem voltam képes soha meghallani – különösen, amikor egy recsegő hangszóró továbbítja felém a mondanivalóját –, így hát rutinszerűen kifizettem neki azt az összeget, amit minden egyes alkalomkor megkapott tőlem.
– Hmphm! – búcsúzott el tőlem, amikor megfordultam, és meg mertem volna esküdni, mintha egy egészen kicsi szomorúságot éreztem volna a hangjában. Hiába, az érzelmeket hamarabb meghallom, mint a szavakat, amiket kiejtenek. Mindenesetre azért jól esett, hogy ennyire megérintette őt a távozásom.

Picture

A hármas és a négyes kocsiállás is ugyanoda ment, ahova én szerettem volna, így hát beálltam találomra a hármashoz. (Igazából csak azért oda, mert az közelebb volt.) Ránéztem a mobilomra, ami szerint fél hat múlt néhány perccel. Hát igen, gondoltam magamban, végül is a kedvenc időtöltésem a buszmegállóhoz rohanni, hogy aztán fél órát itt ülhessek egyedül, és csak lógassam a lábamat. Imádom megszívatni magam.
Röpke húsz perccel, öt kéregetővel, és két Mónika-showba illő párbeszéddel később végre megérkezett a busz. Előrébb tolakodtam a csomagtartóhoz, és megvártam, míg a sovány, szőrös buszsofőr kinyitja nekem. Remegő kezekkel vette át tőlem a bőröndömet, miközben attól féltem, hogy véletlenül magára ejti, és összetörik alatta.

Picture

Előkaptam az elővételes jegyem és a diákigazolványom, majd beálltam a sorba. Ekkor egy érdekes jelenségre lettem figyelmes. Egy srác rémisztő gyorsasággal közeledett felém. Habár apró kételyekkel, de azonnal felismertem: ő Ádám, Zsombor barátomnak a testvére. De hát ő külföldön dolgozik… Pont most jött haza? És pont ugyanazzal a busszal megyünk? Mekkora véletlen már ez!
Leírhatatlanul széles vigyorral mosolygott rám. Nem értettem. Egész életemben egy szót nem váltottunk még egymással (egyetlen egyszer írt rám Facebookon, amikor a testvérének karácsonyi ajándékot akart adni, és nem volt semmi ötlete), szóval maximum köszönőviszonyban lehetünk, és most mégis, ahogy közeledett felém, egyre szélesebbre húzódott a szája. Tényleg nem értettem, de azért kényszeredetten visszamosolyogtam, és amikor egészen közel ért hozzám, még egy halk „sziát” is elmormogtam.

Picture

– Nem lehetett már elővételes jegyet venni, azt mondta a nő – újságolta a szorosan mögöttem álló barátnőjének, majd egy hangos, cuppanós puszival üdvözölte is a lányt.
Jézusom, ez elképesztően gáz, futott végig az agyamon a gondolat. Remélem, nem hallotta meg, ahogy köszönök neki… Remélem, észre sem vett. Jézusom, mit gondolhat most rólam? „Itt van Zsombor idióta haverja, pff… Azt hitte, köszönök neki, mekkora gyász!” Na, jó, felejtsük el, csak szépen, csendben szálljunk be végre ebbe az istenverte buszba…
– Ez a busz nem megy Tarföldre – mondta nekem a buszsofőr, amikor sorra kerültem.
– Hogyhogy nem? Hiszen ki van írva ide – mutattam a felettünk ágaskodó táblára értetlenül, mire a buszsofőr válaszul elkezdett magyarázni valamit, de mintha valami idegen nyelven tette volna ezt, úgyhogy megfordultam, és elindultam a másik buszhoz.

Picture

Ekkor érkezett a második nagy meglepetés. A bőröndöm ott állt egyedül, magányosan a csomagtartó előtt. Megtorpantam. Csak bámultam rá, mint valami idegen lényre. Esküdni mertem volna, hogy betettem a buszba. Még a mozdulatra is emlékszem. Na, mindegy, gondoltam, nincs most idő ilyenekkel foglalkozni. Kezdtem kicsit feszült lenni, ugyanis már szinte mindenki felszállt a másik buszra, így az elővételes jegyemmel gyakorlatilag kitörölhettem a seggem. Megfogtam a bőröndöm, és elindultam a négyes kocsiállás felé.

Picture

– Hééé, ne vidd el a bőröndömet! – kiáltott rám Ádám, mire én döbbentem félbeszakítottam a menetelésemet.
– Ez a tied? – kérdeztem zaklatottan. Hihetetlenül zavarba jöttem. Ez nagyon ciki. – Az enyém is ugyanígy néz ki.
A srác nem válaszolt rá semmit, mivel a buszsofőr közénk lépett, majd kinyitotta a csomagtartót. Kelletlenül rámutattam a bőröndömre.
– És tényleg – mormogta Ádám, mire a barátnője halkan felkuncogott.
A buszsofőr tájékoztatta őket, hogy nem ez a busz az, amit keresnek, én pedig közben rájuk vártam, hogy megragadhassam az alkalmat, és megpróbáljam az elmúlt néhány percek cikiségi faktorát a nullára redukálni.

Picture

– Te amúgy Zsombor testvére vagy, ugye? – Kínomban csak ennyi jutott eszembe, mint témaindító mondat.
Ádám fél szemmel rám pillantott, mintha nem teljesen lett volna biztos abban, hogy hozzá beszéltem. Összeszedte a világon a létező összes ignoranciát, kevert bele egy csipetnyi flegmaságot is, majd így szólt:
– Ja.
Végem volt. Összetörtem. Ezek szerint nem leszünk barátok, gondoltam magamban. „Zsombor idegesítő haverja még jópofizni is próbált, mekkora szégyen már ez!” Soha nem sejtettem, hogy még fokozni tudom a helyzetem mélységét, de valószínűleg a Marianna-árok sincs eléggé lenn ahhoz képest, mint amennyire én éreztem magam abban a pillanatban.

Picture

Felültem a buszra, de akkor már mosolyogtam, sőt, legszívesebben felröhögtem volna. Annyira filmbe illően kínos volt az elmúlt öt percem, hogy muszáj volt ezt megosztanom valakivel. Előkaptam a telefonom, és megnyitottam a Messengert. Legszívesebben Zsombornak írtam volna le az egészet, mivel ő egy picit érintett a témában, de két órája volt aktív. Végül Dávidra esett a választásom.
– Hallod, nem vagy semmi – írta, miután bepötyögtem az egész történetet. – Először a mosoly, utána rossz buszra akarsz felszállni, végül meg a bőrönd. Ez egy hármas gáz-sorozat, apukám! Most rohadt jót röhögök amúgy itt magamban.
– Ezen most már én is – küldtem el a válaszomat, majd hozzátettem: – Viszont a barátnője tök szimpatikus, még rám is mosolygott.
– Na, akkor majd egyszer elkapom a csajt.
– Azt próbáld meg – pötyögtem vissza ingerülten. – Te inkább csak Lillácskádat kapd el!
– Ööö… Ő Lili, de mindegy.

Picture

Felnevettem. Végem volt, teljesen kikészültem. Végül is, ha egymás után háromszor beégtem, miért ne jöhetne egy negyedik is?

– igaz történet alapján –

Vége!

Írta: Marcello
Illusztrálta: Etti

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Ezeket láttad már?

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés