Ki nyúlta le a 130 eurónkat? – Írta: DC

Picture

Picture

Hollandia Észak-Brabant tartományában, egy Sprang- Capelle nevezetű alvóvároska szélén áll egy 1894-ben épült impozánsan ódon szálló. Valódi funkcióját mára már elvesztette, csak a sövénnyel övezett, hatalmas előkert, a tükörrel bélelt álmennyezet, a lépcsőn végigfutó, vörös bársonyszőnyeg és az elhagyatott recepciós pult árulkodik arról, hogy itt egykoron jómód uralkodott. Belülről teljesen átalakították, a tágas tereket gipszkartonnal törték meg, hogy az épület minél több Kelet-Európából érkező fiatal munkást tudjon befogadni. Itt, közöttük történt meg az alábbi eset.

Picture

Főhőseink, akiket hívjunk D-nek és C-nek, Magyarországról érkeztek. Tanulva tavalyi hibájukból – amikor is hasonló helyen tömörültek sokadmagukkal szintén Hollandiában, Boxmeerben –, ezúttal egy emeleti szobát választottak birodalmuknak. Ugyan nyitható ablakuk nem volt, a függöny, a padlószőnyeg és a kanapé kissé mocskos volt, huszonkét másik emberrel kellett osztozniuk a fürdőn és a konyhán, de a szobát egy délután alatt szépen kitakarították és belakták. Az volt az egyetlen hely, ahol biztonságban, erős túlzással élve, otthon érezték magukat.

Picture

Teltek-múltak a napok, hetek, a falevelek hullani kezdtek, és ahogy a hőmérséklet odakint fokozatosan csökkent, a munkával járó stressz olyan ütemben növekedett az életükben. De céljaik elérése érdekében kitartóak maradtak, és egy napsütéssel teli szombat délutánon néhány óráig képesek voltak elhinni maguknak, hogy már-már jó helyen vannak. Jóleső fáradtság lett úrrá rajtuk, amint visszaértek szálláshelyükre az egész napos kerékpártúráról. Elhatározták, hogy készítenek valami finomat vacsorára, de előtte még gyorsan elintézték a házi munkát.

Picture

C a mosást szedte össze és cipelte le a közös konyhába, ahol a mocskos főzőlapok alatt álltak a mosógépek, D addig kivitte a szemetet, majd elmosogatott. Miután végeztek teendőikkel, visszaindultak kis menedékükbe, melynek ajtaját szellőztetés céljából mindvégig nyitva hagyták. Vacsorakészítés előtt D bekapcsolta a laptopját, hogy váltson pár üzenetet a szeretteivel, C addig úgy döntött, elpakolja a túrázás után hanyagul ledobott cuccaikat.

Picture

– Szívem, te tetted el a dugi pénzünket? – kérdezte feszülten, miközben az alsóneműs fiókban tovább kotorászott.
– Nem. Nem nyúltam hozzá. Miért? – pattant fel a lány a laptop elől.
– Volt öt euró a nadrágzsebemben. Mikor hazaértünk, kitettem ide a dohányzóasztalra – mutatott a srác a pontos helyre. – Most el akartam tenni a pénztárcámba, de nem volt itt, gondoltam, már betettem, csak nem emlékszem rá, ezért kihúztam a fiókot, hogy ellenőrizzem a tárcámat, de nem volt benne, sőt, még húsz euró hiányzik belőle, nézd meg! És a tartalékunk – kutatott tovább a fiókban -, tudod, a két ötvenes, amit ide tettem a papírok alá, azok is eltűntek! Valaki kirabolt minket!

Picture

– Nem, az nem lehet! – hüledezett D. Teljesen lefagyott. – De hát… Nem, nem. Mégis hogyan? Kicsoda? Miért? – Gyorsan megkerülte az ágyat, és kinyitotta a saját pénztárcáját. Rémület lett úrrá rajta. – Innen is eltűnt egy öt eurós! Annyi volt benne csak! Úristen! Én ezt nem hiszem el! Ez nem történhetett meg! – rázta továbbra is tagadólag a fejét. Még mindig képtelen volt elhinni a nagyon is nyilvánvalót.
– Más nem tűnt el? – vetette fel hirtelen C, és mindketten körbepásztázták a szobát. Laptop, netbook, okostelefonok, pendrive, minden a helyén volt. Csak bankjegyeket vittek el, semmi mást.

Picture

– Most hívjuk a rendőrséget? Vagy mit csináljunk? Nem, előbb Kamilát! – jutott D eszébe hangos gondolkodás közben a menedzserük, Kamila, akinek a felelősségi körébe tartozott a szállás is. C azon nyomban tárcsázta a számát, és a szobában fel-alá járkálva várta, hogy fogadja a hívást. A menedzser csak hebegett-habogott a vonal túlsó végén, miután a srác elmesélte neki a történteket. Végül azt a tanácsot adta, ami a fiatalok fejében is első körben fordult meg: hívják a rendőrséget. C ismét a tettek mezejére lépett, beütötte telefonjába a 112-t és angolul bejelentést tett. A rend őrei készségesek voltak, kiküldtek egy járőrpárost a helyszínre, ám mivel csak készpénznek kelt lába, azt pedig bizonyítani igen nehéz, nem sokat segítettek az ügy felgöngyölítésében. De legalább megerősítették őket a gyanújukban, miszerint belsős munka volt.

Picture

Elkeseredettségükben és csalódottságukban folyamatosan azon morfondíroztak a zárt ajtók mögött, hogy ki vagy kik lehettek képesek ilyen galád tettre.

Picture

Az apró termetű, karcsú, örökké vidám, hosszú, fekete hajú Agatát Lengyelországból azonnal kizárták. A lány mindig kedves volt velük, ráadásul ő volt az első a házban, aki észrevette, hogy valami baj történt és rá is kérdezett, miközben a konyhában mosogatott, hogy miért rohangálnak fel-le olyan feldúltan. Szeme-szája tátva maradt a döbbenettől a történteket hallva. Őszintének tűnt.

Picture

Ahogy a mikró robbantó Marta, és szobatársa, szellemlány Ursula is. Marta a nevét onnan kapta, hogy egyszer egy alufóliával borított tálcán tette be a lasagne-t a mikrohullámú sütőbe, ami bár kezdetben veszélytelennek bizonyult, néhány perc elteltével a készülék rádöbbent a duci, rövid barna hajú lány tettére, hirtelen intoleránssá vált, és szikrákat kezdett szórni. Ursula pedig azért lett szellemlány, mert nagyon ritkán lehetett vele összefutni a házban. Olyannyira ritkán, hogy C kétszer találkozott vele három hónap alatt, és mindig azt hitte, hogy új lakó. Azonban D viszonylag jól ismerte, és meggyőzte párját, hogy nem lehetett ő az elkövető.

Picture

Tovább gondolkodtak a dolgon, és elméláztak Lucián, a folyton dalolászó, sapkás hippin, ugyanis mikor beszélni szerettek volna vele, kimondottan furcsán viselkedett. Hallották, hogy a szobájában van, kiszűrődött mind a zene, mind pedig az éneklése, de hiába kopogtattak az ajtón, nem érkezett felelet. Hangosabban dörömböltek, mire lengyelül szólt valamit, ekkor D közölte vele angolul, hogy szeretnének vele beszélni. Semmi válasz. A fiatalok kérdőn tekintettek egymásra. D ismét megpróbálkozott kommunikálni vele. Különös zajok közepette ezúttal mondott ugyan valamit, de azon kívül, hogy most nem tud ajtót nyitni, és tudja, hogy ez furcsán hangzik, de tényleg nem tud, nem sokat értettek.

Picture

Karolina, a dundi divatdiktátor és minden lében kanál Vöri, akinek soha nem tudták meg a valódi nevét, szintén gyanúsak lettek a számukra, mikor már-már felháborodott stílusban oktatták ki őket, hogy bárki bemehetett a szobájukba, hiszen éjjel-nappal nyitva volt a ház mindkét ajtaja: a főbejárat és a teraszajtó is.
– Na persze, mert egy külsős személy a házban senkinek sem tűnne fel. De tegyük fel, hogy egy idegen bejött a házba. Miért választotta volna az emeletet? Onnan nem lehet olyan egyszerűen lelépni, ha megszerezte a zsákmányt, pláne nem feltűnésmentesen. Egyértelműen belsős munka volt! – bizonygatták tovább egymásnak.

Picture

– Láttad, hogy feszengett Fogatlan, mikor erről beszéltünk? – kérdezte C kedvesétől a ház legidősebb, fogak hiányával küzdő, csak és kizárólag mirelit pirogon élő, zokniban mászkáló lakójára utalva. D bólintott.
– Feltűnően kerülte a szemkontaktust, és ő is rögtön arra terelte a beszélgetést, hogy itt nem tenne ilyet senki, biztos külsős volt. A fenéket! – dühöngött a lány tehetetlenségében. Valaki kopogott.

Picture

Az ajtóhoz lépett, és kinyitotta. Kálmán állt előtte, akinek bár becses neve Frantisek volt, azzal, hogy az első találkozásukkor egy vaskos könyvet bújt kávészürcsölgetés közben a konyhában, elég okot szolgáltatott, hogy számukra örökre Kálmán maradjon. Könyves Kálmán. Talán ő volt a házban az egyetlen olyan személy, akit igazán kedveltek. Amellett, hogy folyékonyan beszélt angolul, emberként öltözött és viselkedett, ami a vendégmunkások körében ritkaságszámba ment. Akkor is azért érkezett, hogy sajnálatát fejezze ki, valamint felajánlotta, hogy kölcsönad nekik egy kisebb összeget. A páros hálásan köszönte, de visszautasította. Volt még némi tartalékuk a bankszámlán.
– Kálmán az utolsó ember, akiről feltételezném, hogy meglopott minket – taglalta D, miután elköszöntek a sráctól.  – Ha ennek ellenére mégis ő volt, akkor baromi jó színész, és megérdemli. Rohadjon meg, amiért ilyet tett, de megérdemli azt a pénzt.
C elmosolyodott, majd egyetértően bólintott.

Picture

– Tudod, ki az, akiről így ránézésre simán feltételezném, hogy képes ilyesmit elkövetni? – kérdezte a lány. – Kisköcsög! Az első perctől ellenszenves, ráadásul jó pár hétig itt lakott velünk szemben, tudta, hogy s mint szellőztetünk, még azt is kifigyelhette, hova tesszük a dugi pénzünket.
– Tökéletesen megértelek, és akár igazad is lehet – merengett C a kanapén ülve. – Simlis pofája van az egyszer biztos. Öntelt, bunkó, összeférhetetlen alak. Hány éjszakát töltöttünk álmatlanul miatta?
– Túl sokat. Hiába mentünk át szólni neki, hogy fogja be, csak tovább dumált fennhangon. Mit érdekelte őt, hogy rajta kívül hárman-négyen reggeli műszakban vannak. Rühellem. Még jó, hogy leköltözött a földszintre.

Picture

– Azt mondjuk nem értem, Petra hogy állhatott össze vele… – vakargatta az állát a fiú. – Rendes lánynak tűnik.
– Lehet, hogy rendes lány, de nem teljesen normális. Hiszen hidrogénszőke a haja!
– Mondja az, akinek szintén hidrogénszőke volt a haja! – öltötte C D-re a nyelvét játékosan.
– Mondom, hogy nem normális – mosolygott vissza. – Akkoriban én sem voltam az. Egyébként meg beszélgettél már vele? – dobta le magát végül D is a kanapéra. – Most nem azért, hogy bántsam, de tényleg buta szegény. Kedves és aranyos, de buta.
– Hát a Facebook profilját elnézve mondasz valamit… Egyébként tudod, mi jutott eszembe? Hogy legalább két elkövetőnek kellett lennie.

Picture

– Miért? Hogy érted?
– Oké, hogy mindketten lent voltunk a földszinten és a szobaajtó nyitva volt, de nem tudhatták, hogy mikor jövünk, vagy jön fel valaki az emeletre, ergo egy embernek figyelnie kellett a lépcsőt, míg a másik kutakodott.
– Igaz! – hasított D-be is a felismerés. – És akkor mi van, ha ezek mind összejátszanak ellenünk? Ezek a szlávok mind megértik egymást, mi ketten vagyunk csak, akik nem beszélik a hülye nyelvüket, hát gondolták, milyen jó móka lenne kirabolni minket!
– Nem hinném, hogy mind benne lennének – csitította C a lányt, akinek ismét sikerült a remegésig felzaklatnia magát. – De az biztos, hogy többen voltak. Legalább ketten. És tudod, mi ugrott most be? – kelt fel a fiú hirtelen.

Picture

– A napokban többször is láttam settenkedni a Csúnya Lányt.
– Damian testvérét?
– Aha. Lent az előtérben, és itt fent a lépcsőnél is. Mintha céltalanul bolyongott volna, de mi van, ha akkor mérte fel a terepet? És ha együtt tervezték már régóta ezt az akciót? Itt általában mindhárom szoba ajtaja nyitva van, ha itthon vagyunk, pech, hogy ma pont mi értünk haza előbb…
– Basszus. Ezek után elképzelhető – harapott az ajkába D, miközben a távolba révedt. – A csaj lesütött szemmel bámult maga elé, mikor az ebédlőben beszéltünk a többiekkel a történtekről. Damian meg szimplán nem akart végighallgatni.

Picture

– Ugye, hogy gyanúsak? Akárcsak Kopasz. Ő is előkelő helyet foglal el a listámon – jegyezte meg C a közvetlen falszomszédjukra utalva.
– Tény, hogy nem túl előnyös a külseje, és az én agyamban is az elsők között fordult meg, hogy talán ő lehetett, de a beszélgetésünk során valahogy sikerült eloszlatnia a gyanúmat. Nem tudom. A barátnőjéből, Didiből sem nézném ki, hogy ilyet tenne. Tök jó fej csaj és imádja a Simset! Persze alapvetően senkiről se feltételeztem volna, különben nem hagyom nyitva az ajtót…

Picture

– A francba! – D szemében lassan könnyek kezdtek gyülekezni. – Még mindig nem hiszem el, hogy ez történt velünk! Annyira fáj. – C vigasztalásképpen szorosan magához ölelte. – Vagy nem is tudom, hogy mondjam. Csalódott vagyok. Mérhetetlenül csalódott – szipogta fájdalommal telve.
– Tudom, szívem. Rohadt szar érzés. Együtt élünk, együtt dolgozunk, az ember már azt hinné, hogy barátok vagyunk, errefel kirabolnak.

Picture

D elhúzódott tőle, majd némi kotorászás után előhúzott a laptoptáskájából egy papírlapot és egy tollat. Nagy nyomtatott betűkkel egy nem túl kedves üzenetet írt angolul a lakótársaiknak. Celluxot keresett, de végül csak ragtapaszt talált. Levágott két csíkot, és a papírral a kezében elindult lefelé. Szánt szándéka volt kiragasztani az előtér falára, ahol előbb-utóbb mindenkihez eljut az üzenetük, de C a lépcső tetején megállította. Bár neki is jól esett kiadnia a dühét, és minden egyes szóval egyetértett, valami azt súgta, nem ez a megoldás.
– Mi lenne, ha elmondanánk nekik, hogy megbocsátunk?
– Hogy mi? – D megütközve nézett rá. Nem értette, mire gondol, de aztán lassan megvilágosodott. Mély levegőt vett, és rábólintott. – Rendben.

Picture

Szombat este lévén az ebédlőben kezdett kialakulni a szokásos parti hangulat. Kedélyesen cseverésztek és iszogattak a lakók. Mikor D és C beléptek a helyiségbe, egy szempillantás alatt elnémult a társaság. C megköszörülte a torkát, majd miután megbizonyosodott róla, hogy mindenki jelen van, így szólt: – Bizonyára mindannyian tudomást szereztetek már róla, hogy mi történt velünk a délután folyamán. – Igyekezett egyszerűen fogalmazni, hogy azok is értsék, miről beszél, akik nem tudnak folyékonyan angolul. D közben árgus szemekkel figyelte a reakciókat.

Picture

– Valaki vagy valakik elloptak tőlünk 130 eurót. Nem azért jöttünk, hogy számon kérjük, vagy bárkit meggyanúsítsunk, hanem azért, hogy elmondjuk: megbocsátunk. Biztosak vagyunk benne, hogy az illető elkeseredett volt, adta magát az alkalom, és egyszerűen nem tudott ellenállni neki.  Abban is biztosak vagyunk, hogy megbánta. Emberek vagyunk, hibázunk. De amit tett, az bűn. És nem akarjuk, hogy bűnöző legyen. Nem akarjuk, hogy egy bűnöző legyen közöttünk, éppen ezért kérjük, hogy juttassa vissza hozzánk az összeg egy részét. Nem kell mindet, tartsa meg a harmincat, de a százat, nagyon szépen kérjük, adja vissza. Együtt élünk, együtt dolgozunk, együtt vagyunk ebben a pocsék helyzetben, hogy esőben, hóban, szélben kell bicikliznünk a munkahelyünkre, hogy a legközelebbi bolt négy kilométerre van tőlünk, hogy nincs fűtés, konkrétan egy építkezésen lakunk… Mind tudjuk, milyen nehéz ezt az összeget megkeresni, és azt is tudjuk, hogy mindenkinek nagy szüksége van rá. Ha az illető kölcsönkért volna, Isten látja lelkünk, odaadtuk volna neki! Nem kellett volna lopnia, csak kérnie. Mint ahogy mi most kérünk. Kérjük, hogy ne váljon bűnözővé, és adjon vissza száz eurót. Nem kell itt és most, sőt! Nem kell felfednie magát, nem akarjuk tudni, ki volt. Csak dugja be éjszaka az ajtó alatt, vagy tegye bele a cipőnkbe. Mi megbocsátunk.

Picture

A csend már-már kínosan hosszúra nyúlt, de főhőseink nem bánták. Hagyták, hadd emésszék meg a hallottakat. Egyesek elismerően tekintettek rájuk a némaságban, másokról lerítt, hogy nevetségesnek tartják naivitásukat. Voltak, akik tudomást sem vettek róluk, és voltak, akik lesütött szemmel leplezték lelkiismeret-furdalásukat.

Picture

– Száz euró visszaszolgáltatása. Ennyibe kerül az elkövető vagy elkövetők becsülete. Ha akarjuk, ha nem, egy család vagyunk, de mi nem tűrjük a bűnöző testvéreket. Száz euró. Száz euró az ára, hogy helyreálljon a bizalom ebben a családban. Száz euró visszaszolgáltatása – ragozta C tovább növelve a feszültséget, mire pusmogás alakult ki az asztal végében.

Picture

Egy testvérpár motyogott valamit lengyelül, aztán hirtelen, mint a villám, mindketten felpattantak a helyükről, és miközben elviharzottak mellettük, néhány bankjegyet vágtak hozzájuk.

Picture

– Nyolcvan! – kiáltotta angolul Damian és a Csúnya Lány menet közben sértetten. – Csak nyolcvan eurótok volt, ti idióták!
Mindenki tágra nyílt szemekkel bámult a távozók után. Meglepettségükben még levegőt venni is elfelejtettek.

Picture

– Nyolcvan euró? – ocsúdott fel lassan D, és C felé fordult. – Tényleg csak nyolcvan eurónk volt?
A fiú agya szüntelenül kattogott, hogy feldolgozza, és a helyére tegye az imént történteket.
– Aaaha – jutott végül dűlőre magában. – Tegnap egy ötvenessel fizettünk a boltban. Úgy tűnik, erről megfeledkeztünk.

Vége! 

Írta és illusztrálta: DC

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés