Jake volt

Írta: juhaszgaga | Műfaj: thriller | Figyelmeztetés: vér, naturalisztikus leírás és képi ábrázolás, káromkodás | Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott! | Megjelent: Sims Tales, 2016. 09. 02. >

A keze már fájt a jéghideg aszfalton való támaszkodástól. Egész testében remegett, de nem a csípős hidegtől, hanem a félelemtől. Rettegett mindattól, ami az elmúlt fél órában történt vele. Rettegett, hogy ez még nem ért véget. Már percek óta bujkált a szeméttárolók mögött, de még mindig lihegett.

A sikátorban hirtelen megjelent valaki. Az árnyéka hatalmas, arcnélküli szellemként nyújtózott végig a talajon. A nő rémülten pillantott az árnyékra, és érezte, ahogy a vizelete lassan átnedvesíti a gyönyörű, kék estélyi ruháját.
***
A város távoli fényei mit sem árultak el az ott lezajlott eseményekről. A rendőrség lezárta az összes ki- és bevezető utat, és lassan fontolgatják a hadsereg bevetését. Mindezt egy férfi miatt, aki röpke negyedóra alatt lemészárolt kilencvenhat embert az Állami Rendőrség épületében. Ezt az embert keresi most mindenki. Ezt az embert félik mindenhol.

És ez az ember megtörten bujkál egy elhagyatott raktárépület mellékhelyiségében.
George White emlékezetébe percenként villantak beeseményláncok, amikről addig sejtelme sem volt. A rendőrség, hogy hogyan keveredett onnan ide; az egész nap egy diafilm részleteiként pergett le. Valahányszor megjelent egy újabb képkocka, egyre bizonyosabbá vált számára, mit is csinált.

Nem én voltam! Nem én csináltam ezeket, mondogatta magában, miközben a fejét a falba verdeste. Ez tűnt az egyetlen megoldásnak, hogy elterelje a gondolatainak legkisebb részét is arról, hogy mindenről ő tehet. Nem én voltam! Jake volt!
Újabb kép: az egész épület vérben ázik, miközben félbevágott holttestek, fej nélküli hullák és menekülni próbáló, torz emberi testek halmai között gázol. Érzi, hogy nem ő az, érzi, hogy másvalaki irányítja a testét. Érzi, hogy ez még csak előjátéka mindennek.

– Mi történt, testvér, elpuhultál?
George hirtelen felkapta a fejét a hangra. Senki sem volt vele, az egész mellékhelyiség üres volt, mégis pontosan tudta, ki szólt hozzá.
– Hagyj engem békén! – George a halántékát kezdte el masszírozni.
– Dehogy hagylak, dehogy is. Még csak meg se forduljon a fejedben!
– Takarodj!
– Így hálálod meg, amiért segítettem neked?
– TŰNJ EL! – kiabálta George, majd amilyen gyorsan a fejét a falba csapta, olyan hirtelen repült szét apró darabokra a mosogatótálcára helyezett, retkes hamutartó. George félelemmel a szemében nézett a tárgy hűlt helyére.

– Mondom, hogy elpuhultál.
– Nem puhultam el! – kiáltott vissza George. – Meg sem kellett volna ennek az egésznek történnie. Meg sem kellett volna jelenned.
– Ha nem segítek, a halálsoron végzed.
– Te ölted meg Evát! Azt, akit szerettem. Akiért bármit megtettem volna. Miattad ítéltek volna halálra. Ha te nem vagy…
– Akkor a kis ringyód egy másik férfi karjaiban köt ki. A helyedben inkább megköszönném, amiért segítettem.
George egyszerűen nem bírta felfogni, hogy képes valaki így vélekedni egy olyan dologról, ami akárhogyan nézve is borzalmasnak tűnik. Eva talán megcsalt engem, de nem öltem volna meg. Sohasem akartam, hogy meghaljon.
– Dehogyisnem.
Aztán a rendőrség. Atyavilág, mit művelt ott Jake! Megszöktetett, miközben megölte azokat az embereket!

George sokszor eltűnődött, mióta a testvére megjelent neki, vajon mi lett volna, ha mind a ketten életben maradnak születésükkor. Ha George nem fojtja meg önhibáján kívül a saját köldökzsinórjával az ikertestvérét. Akkor is ilyen lenne huszonhárom évesen, mint most? Talán az apja nem tekintene rá úgy, mint egy gyilkosra. Akkor is teletetováltatta volna magát mindenféle borzalommal? Tetoválást mindig is akart, de nem efféléket. Ilyeneket sohasem. Akkor is megváltozott volna annyira, hogy Eva rettegjen tőle? George belegondolni sem mert, mi lett volna, ha a tulajdon testvéréből válik sorozatgyilkos a szeme láttára. A család nem bírta volna elviselni. Sem George. Még így is borzalom, hogy bennem él tovább.

Fél nap telt el a rendőrségi mészárlás óta – a sajtó így nevezte el ezt az eseményt –, de George még mindig nem tudta, mitévő legyen. Ha feladja magát, nagy valószínűséggel a testvére ismét támadásba lendül, és lemészárol rengeteg ártatlant. Öngyilkos pedig nem tud lenni. Jake nem engedi.

A raktárépület a város szélén helyezkedik el. Egy lélek sem használja azt az utat, George most mégis egy autó hangját hallotta meg. Nem egy elhaladó autó távolba vesző brűgését. Egy parkoló autó hangja ez. Valaki a raktárépülethez jött.
Csak ezt ne! George nem véletlenül választotta ezt az elhagyatott helyet, már emlékszik rá, miért is bujkál éppen itt: hogy ne bánthasson senkit. Bármennyire hatalmasis Jake, George testét nem bírja teljes mértékben uralni. De már érzi, hogy Jake ereje lassan túlnő tulajdon testén is.
A kocsi kerekei alatt ropogott a frissen lehullott hó és a kavicsok keveréke. George a fejét markolta, a hangokat akarta kiűzni, amelyek megállás nélkül ostromolták.

Jake érzi a friss hús szagát…
George tekintete homályosodni kezdett. Érezte, ahogy a végtagjai zselévé válnak, miközben a feje megállás nélkül zakatolt. Hirtelen erősebbnek érezte magát, a hangok suttogtak, és ő maga már csak engedelmeskedni tudott nekik. És testvérének.
Pár pillanat múlva már új emberként pillantott fel.

– Ideje újra játszani – szólalt meg Jake.
***
Az Állami Rendőrkapitányság épületében még mindig tartott a helyszínelés. Harry Allmann a hét kirendelt halottkém közül elsőként érkezett ide nem sokkal a tömegmészárlás után, és azóta megállás nélkül dolgozik. Már az összes holttest iratait átnézte, értesítették a hozzátartozókat – a legtöbbjükkel maga Allmann beszélt és közölte a hírt –, emellett a nyomozókkal együtt próbálták kitalálni, hogy mi a fene történt itt pontosan.

Allmann értetlenül állt a történtek előtt. Tizenkilenc éve dolgozik halottkémként, de még egyszer sem látott ekkora méretű és ilyen borzalmas tetthelyszínt. A falakat vastagon beborította a vér, a padlón szinte sehol sem volt tiszta folt. Mindenfelé belsőségek, testrészek repültek szét, több testhez csak méterekkel arrébb találták meg a hozzájuk tartozó végtagokat. Mintha egy hatalmas bomba robbant volna minden ember szervezetében, ami nem történhetett meg, mivel robbanóanyagot nem találtak a helyszínelők, és semmiféle robbanás okozta roncsolódást nem találtak egy áldozatnál sem. Egész egyszerűen minden ismert fegyver nélkül… csak úgy kettévágták őket…

Senki sem értette, mi történhetett itt. Talán Allmann kapiskálhatott valamit, de még ő maga sem volt biztos az elméletében. Abszurd az egész, még végiggondolni is fölösleges. Munkájának célja a racionális adatok által meghatározott szakvélemény, ami alapja egy gyilkosság felderítésének. De itt még csak arra sem tudott rájönni, hogy miféle lény végezhetett efféle pusztítást.

A rendőrök az egész várost lezárták, mindenkit ellenőriznek, aki ki- és belép a város területére, emellett rendőrhelikopterek keresik a városban az elkövetőt. Egy darab elkövetőt, könyörgöm! Egy ember nem képes száz embert megölni negyed óra leforgása alatt. Allmann meg volt győződve róla, hogy a keresést vagy több emberre kell kiterjeszteni, vagy pedig az az egy ember nem ember.
Már este tizenegy órára járt az idő, amikor a rendőrség kapott egy újabb segélykérést. Egy rémült nő telefonált be a rendőrségre, aki elmondta, hogy az a férfi követi, aki elkövette a rendőrségi mészárlást. Miután gyors, pontos személyleírást adott, a rendőrség azonnal elindult a nő tartózkodási helyére.

Épp a város egyik sikátorában bujkál.
***
– Most mégis minek kell megállnunk itt?

Nancy hangja dühösen szelte a levegőt, miközben kiszállt az autóból, ügyelve, hogy kék estélyi ruhája ne koszolódjon össze. Épp egy éjszakai buli helyszínére tartottak, amikor két barátja, Peter és Justin úgy döntöttek, megállnak pár percre.
– Hugyoznunk kell, bébi! – kiabálta már az épület tövéből Peter.
– Pár perc, és ott lennénk, srácok! – De ezt már nem hallották a férfiak. Vagy csak nem akarták.

Nancy egyszerűen nem értette a barátait. Én vagyok a nő, mégis ők azok, akik nem bírnak ki egy óra autóutat. Ráadásul pont most kellett itt megállniuk, amikor az egész város retteg a mészárostól!

Mikor ez eszébe jutott, hirtelen a barátai után pillantott. Ő az autó mellett didergett a tavaszi fagyban, Peter és Justin pedig az elhagyatott épület oldalába vizelt. Hetek óta tervezgetjük ezt a bulit, mondta Nancynek Peter, mikor a nő aggodalmát fejezte ki az induláskor, egy zavarodott faszi nem fogja tönkretenni nekünk a szórakozást. Ő mindig is félvállról vette a dolgokat, Justin pedig követte, mint valami kiskutya. Nancy pedig ott maradt egyedül, független nőként az aggodalmaival, ami csak fokozódni látszott, mikor megpillantott egy alakot az épület oldalában osonni.

– Peter! – Nancy hangja inkább egy kismacska nyávogására hasonlított, a két férfi meg se hallotta. Le sem vette a szemét az alakról, aki a következő pillanatban, mintha tudta volna, hogy őt nézi, hirtelen megfordult, és a szemébe nézett. Nancy azonnal sikítani kezdett.

De Jake már elkezdte a kis játékát.
***
– Minden erőt azonnal mozgósítani! Minden szabad egység, aki a helyszín közelében tartózkodik, azonnal zárja le a környéket! Vigyázzanak magukra! Az az ember veszélyes!

Harry Allmann csak kapkodta ide-oda a fejét, miközben az épületben tartózkodó összes rendőr egy emberként özönlött ki a főbejáraton. Csupán néhányan maradtak. Kezdők, gondolta Allmann. És én nem maradok itt. A férfiban hirtelen megjelent a kíváncsiság és az akarat szikrája. Munkája során, valahányszor egy hullát raktak le az asztalára, mindig rájött, hogy mi végzett velük. Most nem. A saját szemével akarta látni, hogy mégis ki végzett velük. És hogyan.

Egy mellette elszaladó rendőrt gyorsan megállított.
– Hol van még szabad rendőrautó?
– Veszélyes, uram. Nem jöhet velünk!
Allmann szemüveglencséje ijesztően megvillant. Szeme szikrákat szórt a rendőrre, aki a tekintetétől összehúzta magát. Allmann menni akart, méghozzá bármi áron.

– Még szép, hogy magukkal mehetek.
***
Jake úgy érezte, most újra kiteljesedhet. George órákon keresztül visszafojtotta, de ennek most már vége. Itt van ez a három ember, akiknek sejtésük sincs, hogy pár percen belül véget ér nyomorult kis életük. Talán mind a háromnak van otthon családja. Gyerekeik nincsenek, nem elég tökösek ehhez. De az anyjuknak biztosan hiányozni fognak. Annál jobb. Az érzés, mikor megszűnik egy fontos élet a saját kezed által, felemelő.

Előlépett a mellékhelyiségből, és még pár méteren keresztül a fal oldalához tapadva araszolt a két vizelő férfihoz. A nő, akik szintén velük jött, az autónál vacogott a hidegben. Jake-en ugyanaz a rövid ujjúpóló volt, mint amiben megszökött a rendőrségtől. És egy csöppet sem fázott. Fűtötte a gyilkolási vágy.

Ahogy egyre közelebb és közelebb lépett a két férfihez, érezte, ahogy a kocsinál a nő figyeli őt. A tekintete vizslatta, mintha egy olyan lény elevenedett volna meg a szeme láttára, akiről nem hitte volna, hogy létezik. Jake-et szórakoztatta ez, ezért egész testével a nő felé fordult. Felismert engem. Mikor megpillantotta a rémült tekintetet, a legörbülő ajkat, és meghallotta feltörő sikolyát, Jake hangosan felkacagott. Na, ezért megérte várni!
A két férfi csak ekkor vette észre Jake-et. A rémülettől ledermedtek, minden bizonnyal ők is nézték a híreket a nap folyamán. Retinájukba beleégett az arcom. Annak az arca, aki megölt közel száz embert. Még jobb! Tisztában lesznek vele, hogy ki végez velük

Futásnak eredtek, Jake lassú tempóban követte őket. A kocsi felé iramodtak, majd amint beszálltak, mit sem törődve azzal, hogy harmadik társuk, a kék ruhás nő nincs velük, beindították a motort. Az fájdalmas hangon felbrűgött, mintha a jármű is érezte volna a közeledő halált. A sofőr rátaposott a gázra, nem váltott hátramenetbe, nem érdekelte, hogy elgázolhatja a férfit.

Amint megindult, a kocsi valósággal kilökte magából a két férfit. Fájdalmas puffanással értek földet. Az egyik velőtrázó sikolyt hallatott, amit borzalmas reccsenés követett. Eltört a gerince. Kitűnő! A másik kúszva próbált felállni, de amint két lábra emelkedett, azok mintha a földhöz lettek volna láncolva. Hiába erőlködött, nem bírt megmozdulni. Jake, mintha nem törődne a rúgkapáló férfival, elindult a lebénulthoz.
Jake félelmetes árnyékként magasodott a sikoltozó férfi fölé. Tekintetével fürkészte arcának utolsó rezdüléseit, mimikáját. Az életét fürkészte. Majd Jake elvigyorodott.

A következő pillanatban a férfi feje több méterrel arrébb ért földet.
Kacagása keresztülhasította az éjszaka fagyos levegőjét. Jake úgy érezte, minden egyes kioltott élettel megtisztítja az emberek világát. Az emberiség kész a pusztulásra. És itt vagyok nekik én.

– Könyörgöm, ne bántson!
Jake hirtelen a másik férfi felé fordult, aki összegörnyedve feküdt a földön. A könnyei hosszú csíkokban folytak az arcán, a nadrágja pedig vizelettől bűzlött. Jake elindult felé, mire a férfi még jobban belekezdett a könyörgésbe.
– Kérem, ne! Ne bántson. Megteszek mindent, kérem ne!

Aztán megállt, két méterre tőle. Arcán gonosz vigyor ült, mikor a férfi felnézett rá. Jake keze lassan emelkedett, majd mutatóujjával a feje fölé intett.

A földön fekvő férfi utolsó képe ebből a világból, hogy a feje fölött lebegő autója a testére zuhan. A csontok és belsőségek szimfóniát játszottak, ahogy a jármű összelapította a férfi testét.

Perceknek tűnő pillanatokig Jake mozdulatlanul állt a jármű előtt, amely alatt a férfi felismerhetetlenségig összeroncsolódott teste hevert. Arcán az elégedettség, az öröm foglalt helyet, miközben a gondolataiba is csak az furakodott be, hogy az utolsóval hogyan is végezzen.
Jake megfordult, majd elindult a város felé.
***
Nancy úgy indult neki ennek az estének, hogy az éjszakai élet egyik legelőkelőbb bárjába megy, ahol aztán eleget iszik ahhoz, hogy egy férfit megismerjen. Peter régóta be akart nála vágódni, de Nancynek sohasem jött be. Justin meg meleg volt, így hát neki is lettek volna futó tervei az estére. De ki tudja, mit tett velük az a szörnyeteg.

Most egy kuka mögött reszketett a félelemtől és a hidegtől. Egész teste leizzadt, szinte érezte, ahogy az izzadságcseppek ráfagynak csupasz bőrére. Ruhája szegélye mocskos lett, mikor lerövidítette az utat a városig. De tudta, érezte, hogy a gyilkos még így is a nyomára fog bukkanni.

A rémülettől elfelejtette, hogy a ruhája rejtett zsebében pihen a telefonja. Mindig oda dugta el, ha ezt a ruhát vette fel. Remegő kézzel kivette, majd tárcsázta a rendőrséget. Sírva könyörgött, hogy azonnal jöjjenek érte, mert a gyilkos üldözi. A rendőrség gyors személyleírást kért Nancytől, aki tökéletesen körülírta azt, aki követi. Mindent elmondott, amit a tévéből kihagytak. Ott csak az arcot mutatták. Ez rögtön meggyőzte a rendőröket, és komolyan is vették a telefonhívását. Miután elmondta, hol rejtőzködik, letette a telefont, és halvány reménysugárként látta, hogy megmenekül.

A sikátorban hirtelen megjelent valaki. Az árnyéka hatalmas, arcnélküli szellemként nyújtózott végig a talajon. A nő rémülten pillantott az árnyékra, és érezte, ahogy a vizelete lassan átnedvesíti a gyönyörű, kék estélyi ruháját.
– Tudom, hogy itt vagy, szivi. – A férfi hangja borotvapengeként szelte végig a sikátor fagyos levegőjét. A nő zokogni kezdett a félelemtől.
– Hiába sírsz, csak erősebb leszek tőle.
Nancy még inkább rázendített. Az egyetlen dolog, amivel az életébe kapaszkodhatott volna, az a rendőrség, de ő már rég halott lesz, mire kiérnek. Összegömbölyödött, és úgy zokogott tovább.

A férfi lépteit egyre közelebbről hallotta, míg végül hirtelen abbamaradtak. Nancy tudta, hogy ott áll mellette, mégsem mert felnézni rá. Hiába élte úgy az életét, hogy bármelyik pillanatban végezhet vele akármi, a halál árnyékában mégsem mer felnézni a Kaszásra. Élni akarok, nem akarok meghalni. Huszonhat éves vagyok, ne most! Kérlek, hadd éljek még!

A csend őrjítő volt, csak a saját zokogását hallotta. Egy perc elteltével már saját akaratából nézett a felette tornyosuló Jake villogó szempárjába.
***
A rendőri osztag alig egy percre volt már csak a sikátortól. Harry Allmann végtelenül izgult, hálát adott azért, hogy most nem ő vezette a kocsit, különben egy ház oldalfalába épülve végezte volna. Kíváncsi volt, ki vitte véghez azt a mészárlást, és kíváncsi volt, hogy mivel. Az egész történelem legrejtélyesebb és legbrutálisabb gyilkosát fogja perceken belül látni. Minden álma valóra válhat.
– Már ott is vannak – mutatott egy járőr a sikátor irányába. – A közelben járőröző kollégák azok.

Allmann szinte extázisba esett. Mindjárt láthatom. Lábával dobolt a hátsó ülésen, de még így is ugrándozott volna örömében. A hab a tortán már csak az lenne, ha megkapná a gyilkos hulláját boncoláskor. Ha láthatná azt az eltorzult agyat, amelyben kilencvenhét ember megölésének tervei vannak. Vajon milyen rendellenessége lehet?

Amint megálltak, elsőként szállt ki a kocsiból és iramodott neki, de abban a pillanatban hátrébb tolta a sofőr.
– Nagyon kérem, uram, hogy most már hallgasson a szakértőkre, és maradjon messze. Lehet, hogy fegyvere van.
Ahogy ezt kimondta, el is dördült egy fegyver.
***
– A kurva anyádat!

Jake azonnal a karjához kapott, amin áthatolt a golyó. Fájt, de közel sem annyira, mint normális esetben. A vér lassan bugyborékolt elő a sebből.
– Emelje fel mind két kezét, különben újra tüzelünk! – hangzott egy mély, reszelős hang többszörös hangosításban a járőrkocsi hangszórójából.
– Kapjátok be!

Ahogy ezt kimondta, a rejtőzködő nő egy szempillantás alatt a levegőbe emelkedett. A nyakát kezdte markolászni, amit a láthatatlan kezek tartottak. Az összes rendőr megdermedt a látottaktól. Még életükben nem láttak ehhez foghatót.
– Próbáljanak még egyszer meglőni, és esküszöm, hogy ez a ribanc itt fog megdögleni!

És most vajon mihez kezdenek?, tűnődött Jake. Nem tudják megölni, túl erős ahhoz. Amint egy újabb golyó repül felé, ugyanazzal a sebességgel visszaküldi. Az előbb nem figyelt, túlságosan is a nőre koncentrált. De most már készen állt az ellentámadásra. Vagy csak egyszerűen öljem meg őket, ahogy a társaikkal tettem?

A karja még mindig zsibbadt, de már nem fájt. Kezét a sebre nyomta. A vére hosszú folyóként kanyargott végig a kézfején, szája vigyorra rándult a látványtól. Mindig is imádta a vér látványát. A sajátját, másét. A vért, ami élteti az embereket. A vért, ami mindenkiben ott csörgedez. A vért. A vért. A vért…

Olyannyira elragadta a saját, perverz gondolata, hogy csak arra lett figyelmes, mikor a mellette lebegő nő kettészakítva, élettelenül hullott a földre. Egyáltalán nem lepődött meg saját magán, inkább izgatta a látvány, amely a szeme elé tárult. A kettészakadt, világos hajú nő. Vörös ajakkal. Ugyanolyan pózban feküdt, mint egykor Eva. Az a ribanc Eva.
Az én Evám…

Amikor George a rendőrökből álló sorfalra emelte rémült, megtört tekintetét, csak elborzadt embereket látott, kiélesített fegyverekkel. Látták, mit csináltam. Látták, mi is vagyok valójában. De nem is én tettem! Jake volt…

George észrevette, hogy egy szemüveges férfi laborköpenyben ott áll a rendőrök mögött. Szemüvege ijesztően csillogott, méregette őt. Gondolatai a látottakon pörgött. Nem rémült meg tőle, nem gondolt a legrosszabbra. Csodálkozott a látványon. Harry Allman látta, hogyan csinálta, amit csinált, és nem rémült meg tőle. A sejtése beigazolódott.