Apagyilkos

Írta: Marcello | Illusztrálta: juhaszgaga | Műfaj: thriller | Figyelmeztetés: trágár beszéd, naturalisztikus leírás és képi ábrázolás, gyilkosság | Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott! | Megjelent: Sims Tales, 2016. 01. 15. >

When you feel my heat
Look into my eyes
It’s where my demons hide
/Imagine Dragons – Demons/

---

Sötét van a szobában. A nappalit átjárja a gyűlölet és a halál kísérteties keveréke. Rémült tekintettel meredek az áldozatomra. A teste kiszolgáltatottan fekszik előttem. Érzem, hogy majd megteszem, és érzem, hogy tetszeni fog. Egyedül az ijeszt meg, hogy nem ijedek meg. Az egész testem remeg az izgatottságtól, a kés szinte táncot jár a kezeim között. Talán ő is alig várja, hogy végre áthatolhasson az áldozata bőrén, megcsiklandozza a belső szerveit, majd egyetlen mozdulattal elvegye az életét. Nem kell rá sokat várnia.
Miközben megteszem, szüntelen rajongást és csodálatot érzek ez iránt a furcsa gépezet iránt. Végzek vele: szapora szíve egyszerre megszűnik dobogni, lélegzetvétele örökre abbamarad, testének melege azonnal hűlni kezd. Kihúzom belőle a kést, majd elgyönyörködök ezen a csodálatos látványon. Az egész arcomat beteríti a sötétvörös vér, de nem akarom letörölni róla. Át akarom élni, érezni akarom azt a keserédes fájdalmat, amit okoztam. Hiszen egyedül a fájdalom az, amit nem érzek: az örömön és a megkönnyebbülésen kívül nincs már bennem semmi. Csak az üresség.

***

2015. augusztus 12. szerda 02:11

Álmában Soma vérengző fenevadak között bóklászott a vörösen izzó pázsiton. Egy óriási asztali lámpa fénye világított a szemébe iszonyú intenzitással, mintha egy felnagyított vallatószobában lenne. A vicsorító állatok sűrűjében bóklászva nem volt több egy szimpla, egész testében gyenge prédánál, aki most a szürreális fények hatására még a látását is csaknem elvesztette. A tehetetlensége rémisztően valódinak tűnt. Egyetlen lépéssel sem tudta volna megváltoztatni a sorsát, mert az elkerülhetetlen – ezzel tisztában volt.

A vadállatok hirtelen vérfagyasztó üvöltésbe kezdtek, és Soma egyszerre iszonyatos fájdalmat érzett az agyában, mintha tőrt forgatnának benne. A föld megremegett, a vörös pázsit kettényílt a harmatgyenge lábai alatt, ő pedig zuhanni kezdett a feneketlen mélybe, ahonnan származott. Üvölteni akart, segítséget kérni, de egy gyengéd női kéz befogta a száját, és örökre elhallgattatta. A háttérben hangzó állatmorgások egyre csak erősödtek, mígnem egy furcsa ritmust kezdtek kántálni, ami leírhatatlanul hasonlított valamire… Mikor Soma rájött arra, hogy ez a csengőhangja, addigra az álma véget ért.

Szapora levegővétellel ült fel az ágyában. A szíve vadul kalapált, amitől néhány végtelennek tűnő pillanatig azt hitte, infarktust kap. Beletelt egy kis időbe, mire realizálódott benne a helyzet, majd egy villámgyors mozdulattal felvette a szüntelenül üvöltő telefonját.
– Mi a fasz van?
– Kurva nagy a gáz, Soma – Zaklatott, sírástól remegő női hang szólalt meg a készüléken keresztül, de Soma még így is felismerte a hozzá tartozó személyt. – Meghalt… Megölték!
– Rohadt késő van, feküdj vissza aludni…
– Megölték, nem érted? – A kétségbeesett kiáltása hallatán Soma hátán végigfutott a libabőr. Most már egyértelmű volt, hogy a lány nem viccel.

– Adri, lassíts! Miről beszélsz? – kérdezte hitetlenkedve. – Kit öltek meg?
– Apát – felelte Adri sírástól remegő hangon, és amint kimondta, egyszerre fülsüketítő mennydörgés rázta meg az éjszaka csendjét, mintha valaki megkomponálta volna.
– Jézusom… Hol vagy?
– Otthon.
– Azonnal odamegyek – válaszolta határozottan, majd bontotta a vonalat.
***

2015. augusztus 12. szerda 02:37

Adri eddigi tapasztalatai szerint Somának még sosem tartott húsz percnél tovább odaérni a házához, de most mintha órák teltek volna el a telefonhívás óta, pedig egy ilyen rettenetes helyzetben az ember elvárná, hogy a segítség minél hamarabb megérkezzen. Fogalma sem volt, pontosan mennyi ideje ülhet mozdulatlanul a szobája sarkában kuksolva, de a zsibbadást már az összes végtagjában erőteljesen érezte. Hideg volt, az eső vadul dobolt a tetőablakon, miközben villámok szelték át az éjsötét eget. Az egész tisztára olyan, mint valami szar horrorfilmben, futott át az agyán a gondolat.

A váratlanul megszólaló csengő hangja robbanásszerűen frissítette fel benne a rémületet. El kellett telnie egy kis időnek, mire mozgásra bírta a félelemtől remegő lábait. Miközben végighaladt az aránylag rövid, hófehér folyosón, fél szemmel a falra kiakasztott családi képekre pillantott, és váratlanul torz emlékképek törtek rá az eddig elfeledettnek hitt gyerekkoráról. Furcsa belegondolni, hogy a fotókon mosolygó kis szőrös, mogorva alak most már a nappali kéretlen berendezésévé vált. Az édesapja élettelen teste hátborzongató látványt keltett az egyébként is zsúfolt szobában, mintha egy beteg elme képzelete elevenedett volna meg a műszálas szőnyeg közepén. Rettenetes volt, és egyben gyönyörű.

– Jöttem, ahogy tudtam – szólalt meg levegőt kapkodva Soma, miután bejutott az ajtón. Egy másodpercig úgy tűnt, mintha folytatni akarná a mondatát, de a küszöbön megtorpanva döbbenten bámulni kezdte Adri édesapjának mozdulatlan alakját. A tettre készség és a zavarodottság különös keveréke vegyült az arcán.
– Francokat jöttél – üvöltötte Adri. – Nézd meg! Nézd meg mit tettek apával! Megölték…
Somának láthatóan kellett egy kis idő, mire szóhoz tudott jutni.
– Biztosan meghalt? Megbizonyosodtál róla?
– Szerinted úgy néz ki, mint aki annyira kibaszottul életben lenne?

Adri óvatosan, kimérten rápillantott a testre. A látványtól ismét végigborsódzott a hátán a libabőr, mintha nyakon öntötték volna egy vödör jeges vízzel. Az egész nappali vérben ázott. Nemcsak a fal, de a bútorok is átvették a folyadék élénkvörös színét. Az üvegasztal apró darabkái a parkettán elszórva feküdtek, mellettük az eldőlt fotel és a kettétört függönykarnis erősítette a festői, horrorisztikus képet. Mindezt az édesapja hullája koronázta meg: a körülötte lévő tárgyakhoz hasonlóan egy egyszerű bútordarabként feküdt a szoba közepén. Egyedül és halottan.

Kisvártatva Soma pár megfontolt lépést tett a holttest felé, olyan halkan, mint egy hangya. Leguggolt, és hosszú percekig csak vizsgálta a helyzetet, majd az ujjait a nyaki ütőérhez szorította.
– Meghalt.
***

2015. július 6. hétfő 15:22

– Utálom a kakaót – fintorgott Adri. – Ha csak kakaójuk van, akkor miért azt írják az itallapra, hogy forró csoki? Ez kibaszottul kakaó, és akárhányszor is kóstolgatom, mindig kibaszottul kakaó marad.

Soma egy széles mosoly keretében mélyet sóhajtott. Ott ültek a kedvenc kávézójuk udvarában, ahová majdnem minden héten elmentek, Adri mégse volt képes megjegyezni az itteni tradíciókat. A forró csoki sosem tartozott a hely erősségei közé, csakúgy, mint sok más, de sosem az egyedi ízvilág miatt jöttek ide. Elsősorban a stílusos berendezés vonzotta őket ebbe a kávézóba, valamint az általánosságban lejátszott, ’80as éveket felidéző zene. Valami, amitől képes vagyok megőrülni, gondolta derülten Soma.
– Cseréljünk? – ajánlotta fel. – Kéred a sörömet?
– Dehogyis! – fintorgott. – Utálom a sört.
– Mi van veled? Ma mindent utálsz.
– Nem mindent – mosolyodott el, majd heves gyorsasággal megcsókolta a fiút.

Átadta magát az érzésnek. Elveszett a lány édes ajkaiban, de az eufórikus pillanat közben iszonyatos gondolatok cikáztak a fejében. Adri hirtelen történő szexuális tettei sokszor a leglehetetlenebb helyzetben fejeződtek ki, ahogy most is. Tekintete gyakran arról árulkodott, mintha birtokba akarná venni Somát, a saját kinevezett rabszolgáját, hogy perverz utasításokat adva elégítse ki a saját beteges vágyait. A lány időnkénti cselekedetei rémületet keltettek benne, de ezt igyekezett betudni az élénk képzelőerejének. Ostobaság, hiszen ez csak egy egyszerű csók. Miért kell mindent továbbgondolni? – ezekkel a szavakkal nyugtatgatta magát, de a félelemmel vegyült aggodalma ugyanúgy megmaradt. Vérengző vadállatként támadta le a legalkalmatlanabb pillanatokban.

– Ez a kakaó viszont tényleg egy szar – nyugtázta a csók után Adri. – Lehet amúgy, hogy igazad van. Ez nem az én napom. Valériát is képes lettem volna megfojtani. – Rágyújtott egy szál cigarettára.
– Megfojtani? – kérdezett vissza szórakozottan Soma. – Szerintem meg tökre jó arc volt.
Adri öngyújtója hangos puffanással érkezett az asztalra.
– Tök jó arc? Szórakozol velem? – mélyet szippantott a cigibe, majd kifújta a füstöt. – Látod te egyáltalán, hogy néz rád az a ribanc? Szinte megbasz a szemével.
– Nem mondod komolyan, hogy féltékeny vagy?
– Már hogyne lennék féltékeny? –rázta ingerülten a fejét, mintha valóban nehezére esne elhinni a tényeket. – Ti pasik sosem veszitek észre, hogy mi a helyzet. Ha tekintettel dugni lehetne, akkor az ő arca állandóan terpeszben állna előtted.
Soma akaratlanul is felnevetett.
– Te komolyan meg tudnád fojtani őt, igaz?

Adri gyanúsan méregetni kezdte a fiú arcát, mint egy macska. Összehúzta a szemét, és tűnődve megnyalta a száját. Láthatóan idő kellett neki, hogy átgondolja a választ, de mindez Somát rettentően szórakoztatta. Igen, kedvesem, a „komolyan” kifejezést a szó legkomolyabb értelmében gondoltam, nevetett magában. Megrémít a kérdés, igaz? Megrémít, hogy elég közel engedtél magadhoz egy olyan embert, aki átlát a viselkedésed látszólagos jelentésén. Szokj hozzá, mert ettől csak rosszabb lesz!
– Nem – bökte ki végül két slukk között. – Én nem tudnék embert ölni.
– És ha muszáj lenne?
A lány hirtelen felszisszent, mintha maga a feltételezés is sértené az önérzetét. Igazán jó színész vagy, édesem.
– Mi az, hogy muszáj? – kérdezett vissza. – Ki kötelezne rá?

Soma töprengve vakargatni kezdte a borostás arcát. A válasza előtt végigmérte a vele szemben ülő barátnőjét, és most valahogy közel sem tűnt olyan csodaszépnek, mint amilyennek szinte mindig látja. A máskor gyönyörű, hosszú világosszőke haja most kissé kócosnak tűnt a nőies, kerek arcán. A smink is túlzott élénkséggel került rá, pedig többnyire igyekszik minimalizálni a természetellenes festék használatát. Ez a látvány korántsem tetszett Somának, így méginkább ösztönözve érezte magát arra, hogy megkérdezze:
– Ha bűntudat nélkül megölhetnéd őt, és még csak le se csuknának érte… Megtennéd?
– Nem tenném – válaszolta felháborodva. – Milyen kérdések ezek? Nem kívánom Valéria halálát, akármennyire is rühellem a képét. Ha mindenki meghalna, aki nem szimpatikus, nagyon kevés lakója lenne ennek a bolygónak.
– Ez jogos – dőlt hátra Soma, de egyáltalán nem nyugtatta meg a válasz. – Tehát a bűntudat mellőzésének lehetőségével sem ölnél meg soha senkit, igaz?
– Azért azt nem mondanám – felelte, és valamilyen megmagyarázhatatlan gonoszság csillant meg a szemében.
Megvagy!
– Nocsak. És mégis ki lenne az?

Adri kiszívta az utolsó slukkot a cigarettájából, majd egy nagy sóhaj kíséretében elnyomta a hamutartóban.
– Az apám – mondta, majd szélesen elmosolyodott.
***

2015. augusztus 12. szerda 02:45

– Meghalt – bökte ki végül Soma. Mindez úgy hangzott, mint egy bírósági ítélet. Nyers volt, kimért, és meg sem próbálta elfedni az igazságot.
Adri kifejezéstelen arccal nézte végig a folyamatot, miközben bal kezével a jobb felkarját vakarta. Ennek azonban nem egy egyszerű viszketés lehetett az oka: olyan intenzitással karmolta a bőrét, hogy kisvártatva vérezni kezdett; a folyadék kövér cseppekben folyt végig rajta.
– Mi a francot művelsz? – kérdezte elborzadva Soma, miközben közelebb lépett a lányhoz.
– Kit érdekel, hogy én mit művelek? – üvöltötte kétségbeesetten, majd idegesen járkálni kezdett. – Meghalt! Mit számít ez ilyenkor?

Soma megrázta a fejét.
– Rohadtul számít – válaszolta ingerülten, majd rövid szünet után folytatta. – Hívtad már egyáltalán a rendőröket?
– Hívtam, de kurvára kisípolt a telefon. Kisípolt, vágod? A rendőrség, akit bármikor hívhatsz, kisípolt engem!
– Mi az, hogy kisípolt? Ilyen nincs – felelte homlokráncolva, majd kezébe vette a mobilját, arrébb sétált a test felé, és a füléhez emelte a készüléket. Adri remegő szájjal nézte végig, amint a barátja a fejét rázva tér vissza hozzá. – Tényleg kisípolt. Ez nagyon furcsa.
– Fogalmam sincs, mit csináljak – mondta megtörten, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy a könnyeivel küszködik.

Megállította szapora lépteit, majd feszült gyorsasággal masszírozni kezdte a homlokát. Jobb kezéről még mindig folyt a vér, de szemlátomást nem akarta letörölni, vagy csak az adrenalintól fel sem tűnt neki. Soma leült a lánnyal szembeni székre, majd egy darabig gyanúsan méregetni kezdte őt, mint egy rendőr a gyanúsítottját. Zaklatottan beletúrt a dús, gesztenyebarna hajába, aztán megtörte a csendet.

– Nincs ötleted, hogy ki tehette?
Adri olyan riadtan szegezte rá sötétkék szemeit, mintha el is felejtette volna az elmúlt percek történéseit.
– Nem, nincs – válaszolta egy leheletnyivel nyugodtabban, mint ahogy azt a tekintete elárulta. – Senkiről nem tudnám elképzelni, hogy ilyet tenne.
– Apádnak nem nagyon vannak ellenségei. Lehet, hogy rablásnak indult a dolog? – tűnődött hangosan, majd megrázta a fejét. – Mindenesetre muszáj elmennünk a rendőrségre, és személyesen bejelenteni, ha máshogy nem lehet.

– Azt nem! – kiáltott rá, mire Soma ijedten összerezzent. – Nem hagyhatjuk így itt.
– Akkor menjek el egyedül?
– Ne! Nem hagyhatsz itt, baszki.
– Akkor mégis mi a szart csináljunk? – kérdezte ingerülten.
– Kurvára nem tudom, oké? – kiáltotta Adri égnek emelt kezekkel, és ekkor egy pár pillanat erejéig tisztán látszódott a jobb könyökére rászáradt sötétvörös vér.
Soma megdöbbent arckifejezéssel konstatálta azt, amit eddig nem vett észre.

– Mi van a könyöködön? – kérdezte gyanakvással a hangjában.
Adri összeráncolt homlokkal vizsgálgatni kezdte a könyökét, majd meglepetten felemelte a szemöldökét.
– Baszki – sóhajtotta. – Annyit vakartam a kezem, hogy kivérzett.
– Na ne szórakozz már! – üvöltött felháborodottan, majd felállt, és feszes tempóban körözni kezdett az asztal mellett.
– Ne üvöltözz már velem, te idegbeteg!
– Idegbeteg? – kérdezett vissza fölényes nyugalommal. – Te magadnál vagy? Tudod, már azóta gyanús nekem a dolog, mióta idejöttem, de most már elég biztos vagyok benne. Azt hiszem, veled ellentétben nekem lenne ötletem arra, ki ölhette meg apádat.

Adri arcára egy pillanatra mintha kiült volna a rémület, de kisvártatva az érzelem felett a meglepődöttség vette át az uralmat. Pár nyugtató másodpercre lehunyta a szemét, majd megkérdezte:
– Ki?
Soma élesen rászegezte a lányra a tekintetét. Olyan mélyen nézett a szemébe, mintha a tényleges igazságot kutatná. A legtöbbször jóképű, férfiasan sármos fiú arckifejezése hirtelen ijesztővé vált a gyengén megvilágított szobában.
– Szerintem te – mondta nyersen.
***

2015. július 6. hétfő 15:37

– Az apád? – kérdezte Soma meghökkenve.
Egyáltalán nem erre a válaszra számított. A szimpla gyanakvását felhasználva sejtette, hogy valóban létezhet a világon olyan ember, akinek Adri bűntudat nélkül a halálát kívánná, de a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy ez a személy a tulajdon édesapja lenne. Soma előtt egyszerre megjelent a lány szépséges külseje mögött rejtőző elmebeteg fantom. Megnyílt neki, kitárta rozsdás ajtaját, ám azon keresztül nem a megvilágosodás fénye szűrődött át, hanem csak az indulat és a halál megtévesztő, hideg nyugalma.

– Igen, őt – válaszolta Adri, arcáról a szégyenérzet legapróbb jeleit sem lehetett kivenni. – Gyűlölöm, és néha tényleg úgy érzem, legszívesebben addig szurkálnám egy konyhakéssel, amíg el nem vérzik.
– Adri, basszameg, az apádról van szó! – Soma előrébb hajolt, és az arckifejezésével igyekezett nyomatékosítani minden egyes szót, amit kiejtett a száján. – A rohadt életbe, hiszen ő nevelt fel!
– Felnevelt? – kérdezett vissza hisztérikusan. – Mi a faszról beszélsz? Még olvasni se tudtam, amikor ő évekig szóba sem állt velem, pusztán azért, mert anyával akartam lakni. De a kurva életbe, nem anya kefélt félre, hanem ő! – Miközben beszélt, a kezeit jobbra-balra dobálva idegesen mutogatott. – Most pedig, hogy az utóbbi néhány évben végre ismét hajlandó beszélni velem, érezzem magam megtisztelve. Hát bekaphatja!
Mikor befejezte, ismét a cigisdobozához nyúlt, majd rágyújtott. Sűrű füst szállt a levegőbe.

– Nyilvánvaló és érthető a haragod – nyugtázta Soma türelmesen. – De megölni? Azért csak nem lennél rá képes, nem?
– Őszinte választ vártál tőlem – jelentette ki, majd hirtelen oldalra fordította a fejét, mintha egy eddig sosem észlelt látvány tárult volna a szemei elé. – De amúgy nem. Nem ölném meg, annyira azért nem gyűlölöm. De ha muszáj lenne választanom egy embert, akkor ő lenne az.
Soma lelki szemei előtt szinte víziószerűen megjelent, amint Adri a földön fekvő, már régóta élettelen édesapját döfködi egy éles késsel, mindezt széles, ördögi vigyorral az arcán. A látomása olyan valószerűnek tűnt, hogy egy pillanatra kirázta a hideg. Kezével a mostanra már felmelegedett sör után nyúlt, mélyet kortyolt belőle, miközben végig csak egyetlen gondolat ismétlődött a fejében: Ki ez az ember? A szerelmed – felelte egy másik hang, és Soma egyetértett vele.
***

2015. augusztus 12. szerda 02:52

– Te mégis miről beszélsz? – kérdezte Adri felháborodottan. – Komolyan azt hiszed, hogy én tettem? Egyáltalán hogy a faszba vádolhatsz engem ezzel? A saját apámról van szó!
– Igen, a saját apádról – felelte Soma jeges nyugalommal. – Az apádról, akit… Hogy is mondtad? Legszívesebben addig döfködnél egy konyhakéssel, amíg el nem vérzik.
– Micsoda? – kérdezte, majd értetlen arckifejezéssel hátrált néhány lépést. – Mikor mondtam én ilyet?

Soma gyanakvó tekintettel méregette a lányt. Most tényleg nem emlékszik, vagy csak ennyire ostoba? – tette fel magában a kérdést, majd szertenézett, és megpillantotta a mosogatóban lévő, tisztára mosott konyhakést. Ahogy megfogta, még érezte rajta a nedvességet. Elképzelte, amint ez a teljesen hétköznapi tárgy Adri apjának sűrű vérében úszkál, mintha csak a testének része lenne. Az égnek emelte, és hunyorogva vizsgálgatni kezdte.
– Ezzel csináltad, igaz? – suttogta alig hallhatóan, az eső erőteljes hangja ellenére azonban így is tisztára érthető volt minden egyes szó.
– Esküszöm, nem ismerek rád. – Adri kétségbeesetten rázta a fejét. – Hogy lennék képes megölni a saját apámat? Fogalmam sincs, hogy jutott ilyen őrültség abba a kibaszott eszedbe. Kurvára sosem mondtam olyat, hogy a halálát kívánom!
– Te teljesen hülyének nézel? – üvöltötte Soma. – Minden egyes szavadra emlékszem. Egy hónapja, mikor annál a kávézónál voltunk, akkor mondtad. Szó szerint azt mondtad, hogy megölnéd az apádat.

Adriba láthatóan villámcsapásként hasított a felismerés.
– És szerinted komolyan is gondoltam? Ismersz már annyira, hogy rohadt sok elhamarkodott dolgot mondok. Ebből az egy mondatomból már azt hiszed, én öltem meg? Remélem, nem rád fogják bízni a nyomozást, mert akkor kurvára nem a tettest tartóztatnák le.
– Rendben – bólintott szórakozottan Soma. – Akkor ezek szerint nem te voltál. Ha megengedsz egy kérdést: bánt téged, hogy nem te ölted meg?
Adri elborzadva meredt a barátjára, mint aki egy nagyon gusztustalan ételt készül ízesen megrágni.
– Mi a fenéről beszélsz? – kérdezett vissza már-már a könnyeivel küszködve. – Mit szórakozol itt velem? Meghalt az apám, hát nem látod?

Ennyi volt: az elmúlt óra történése egy hatalmas, jéghideg lavinaként zúdult rá Adrira, majd hirtelen kínkeserves, szívszaggató zokogásba tört ki. Egész testében remegni kezdett, mintha rohamot kapott volna, miközben kezeivel kétségbeesetten próbálta eltakarni a sírástól elcsúfult arcát. Soma letette a konyhakést az asztalra, majd óvatosan közelebb lépett a szerelméhez. Átölelte, és lágyan simogatni kezdte a hátát.
– Nem értem, miért sírsz – suttogta szomorúan. – Hiszen te akartad, hogy meghaljon.

A zokogás egy szempillantás alatt abbamaradt. Adri döbbenten szegte fel a fejét, és remegő szájjal a kedvesére pillantott. Összeállt a kép.
– Te tetted – mondta magabiztosan, majd kibontakozott a fiú öleléséből, és óvatosan arrébb lépett.
Soma elégedetten elmosolyodott.
– Lebuktam – tárta szét a kezeit szórakozottan. – És most mi lesz? Feljelentesz?
– Te rohadék – motyogta maga elé Adri, és remegő lábakkal egyre csak hátrált a fal felé. – Hogy tehetted?
– Hogy tehettem? – vonta fel a szemöldökét. – Drága szerelmem, talán én fogtam a kést, de te adtad az utasítást. Önszántamból sosem öltem volna meg az apádat, hiszen mindig olyan kedves volt velem.
– Milyen utasításról beszélsz? Sosem mondtam olyat, hogy öld meg apát!
– Ez igaz, hiszen te akartad megtenni.
– Nem! – üvöltötte hisztérikusan. – Nem akartam megtenni! Te egy kibaszott elmebeteg vagy. Hogy nem vettem ezt észre eddig?

Soma közelebb lépett a lányhoz, megfogta mindkét kezét, majd lágy csókot lehelt rá. Adri bőre olyan puha volt, mint a párna: ismét eltűnődött rajta, milyen csodálatos is valójában az ember.
– Ugyanolyanok vagyunk – felelte végül Adri szemébe nézve. – Régóta figyelem már a viselkedésedet. Elemzem minden egyes kiejtett mondatodat, próbálom megfejteni a mögötte rejtőző, valódi arcodat. Akkor, abban a kávézóban jöttem rá, ki is vagy te valójában. Tudom, hogy nehéz feldolgoznod apád halálát, de ha eltelik egy kis idő, még örülni is fogsz neki.
– Tévedsz! – kiáltotta összeszorított fogakkal, majd arrébb lökte a fiút, és az asztal felé rohant.

Megragadta a konyhakést, és habozás nélkül Soma gyomra felé suhintott vele, ő azonban egy fürge mozdulattal arrébb hajolt. Adri vérszomjas tekintettel figyelte a védekező mechanizmust, mint kígyó az áldozatát. Miután tudatosult benne, hogy nem ért találatot, ismét támadni kezdett, ezúttal azonban a tettre készsége rosszul sült el. Soma elkapta a kést szorító kezét, majd ugyanazzal a lendülettel nekilökte Adrit a konyhapultnak. Az eső szüntelen dobogását hirtelen tányérok, poharak csörömpölése, és egy rémült lány sikolya törte meg.

Soma szeme elidőzött a földön nyújtózkodó szerelme kiszolgáltatott testén, és egy pillanatra feltámadt benne a gyilkolási vágy. Cselekedni azonban aligha maradt ideje, mert Adri egy villám gyorsaságával tápászkodott fel a padlóról, majd ugyanilyen szaporán támadt rá ismét a kedvesére. Soma egyszerre iszonyatos erősségű fájdalmat érzett a koponyáján, és egy pillanat alatt a földön találta magát a fejéhez vágott székkel együtt. Az ütéstől rövid ideig elkábult, de kisvártatva arra ébredt, hogy fojtogató kezek szorongatják a nyakát. Az életemre akar törni, tudatosult benne a gondolat.

Igyekezett mindent beleadni abba a rúgásba, amivel arrébb röpítette Adrit. A lány ügyetlenül, egy halk nyögés kíséretében érkezett meg a szoba másik végébe, onnan azonban többé nem mozdult. Csendben, üveges szemekkel és semmitmondó tekintettel tűrte, amint Soma teljes erejéből a gyomrába döfi a konyhakést. Talán nem is látta, talán már nem is érezte, hogy az élete egyetlen szúrás által lett semmivé. Sötétvörös vér buggyant elő vékony kis testéből, miközben Somát egyszerre járta át a tömény eufória és a megfogalmazhatatlan szomorúság.
***

Ennek nem így kellett volna lennie.
Egy percig sem gondolom azt, hogy ez az én hibám lenne. Mindent tökéletesen és precízen hajtottam végre, pontosan úgy, ahogy azt megterveztem. Tőlem senki ne kérjen bűnbánó bocsánatkérést. Ebben a történetben egyedül egy dolog hibádzik, és az nem más, mint az én kis drága szerelmem.

Nem tartott sokáig beleszeretnem Adriba. Már megismerkedésünk első pillanatában éreztem, hogy ő más: egy kicsit több, és egy kicsit kevesebb is, mint a lányok nagy része. A tekintete elvarázsolt, gyönyörű szemei szinte hipnotikusan vonzottak magukhoz, testének közelsége folyton megrészegített. Tudtam, hogy én is bejövök neki, hiszen csak rá kellett nézni. Egyenesen odavolt értem. A jóképű, idegen pasiért a felsőbb osztályból. 

Az udvarlás sem tartott sokáig: elég néhány jól megválogatott szó, és a lányok menten széttárják a lábukat. Három hét alatt össze is jöttünk. Mi voltunk a suli szenzációja, hiszen látszólag teljesen különbözött a jellemünk. Az idegesítő barátnői szüntelenül, vihogva hajtogatták, hogy az ellentétek vonzzák egymást, amikor ez egy nagy kalap hazugság. Nem a jelleme miatt jöttem össze vele. Pont leszartam, hogy mit szeret, ahogy az sem érdekelt, hogy mit utál. Semmi nem érdekelt vele kapcsolatban. Itt egy jó nő, és fel kell szednem – ennyi, kész, pont.

Egy hónappal ezelőtt a kávézóban kezdtem el először vizsgálgatni a belső tulajdonságait, de már azelőtt is számtalanszor bebizonyította, hogy sokkal több annál, mint amit mutat. Látszólag egy fölényeskedő picsa, aki folyton csak káromkodik, de ez meglehetősen távol állt az igazságtól. Akkor, annál a beszélgetésnél döbbentem rá véglegesen, hogy ő valójában egy pszichopata. Egy ölésre, gyilkolásra és bosszúra szomjazó, monoton gépezet. Ugyanakkor rájöttem arra is, hogy valójában nem szeret, sőt, talán még utál is – és habár ironikus, de ez a két dolog érte el nálam, hogy azon nyomban beleszeressek.

Gyilkolási szándéka kezdetben megijesztett, ugyanakkor a lelkem mélyén kislányos izgalommal töltött el a gondolat, hogy társamra leltem benne. Egészen kiskorom óta vonz már a dolog. Folyton érzek magamban egy megmagyarázhatatlan haragot, ami hol gyengébben, hol erősebben tör felszínre bennem. Azt gondoltam, a gyilkosság talán megszünteti ezt örökre. Mindig tudtam, hogy egyszer megölök majd valakit, ugyanakkor azt is tudtam, hogy gyilkosságomnak célt kell találnom: ha halált okozok, annak okot kell adnom. Nem fogok elvenni csak úgy egy emberéletet!

Adri tökéletes megoldást kínált erre. Ahogy teltek a napok a kávézós beszélgetésünk után, napról napra egyre jobban beleszerettünk egymásba. Egyre több időt töltöttünk együtt, és egyre harmonikusabbá vált a kapcsolatunk. Elméjének beteges, torz léte volt az, ami teljes mértékben magához láncolt. Közben pedig napról napra a gyilkosság tervét eszeltem ki. Amikor már a fejemben teljesen összeállt a kép, már csak megfelelő időpontot kellett találni. Olyat, amikor Adri az apjánál alszik, előtte pedig olyan helyen jár, ahová én nem kísérem el. Augusztus 11.: Adri kedvenc együttesének koncertje. Tökéletes alkalom.

Miközben a kedvesem éppen gyanútlanul bulizott, addig meglátogattam a mit sem sejtő édesapát. Jó kedélyű beszélgetésbe elegyedtünk, ám amikor elfordult, a kávéfőzővel tarkón ütöttem, ő pedig gyengén elterült a nappali szőnyegén. Tudtam, hogy el kell kábítanom valahogy, mert attól féltem, véletlenül habozni kezdek a nagy pillanat előtt, és esetleg nem teszem meg. Amikor azonban megpillantottam a földön fekvő tehetetlen testét, hirtelen mindennél nagyobb késztetést éreztem arra, hogy belé döfjem a konyhakést. Miután megtettem, az állandó jellegű agresszióm váratlanul elmúlt, azonban ez az idilli állapot nem tartott sokáig. Pár perccel később ismét fékezhetetlen haragot éreztem minden porcikámban. Merengeni azonban nem volt időm, hiszen Adri bármelyik pillanatban megérkezhetett.

Folytathattam hát az előkészületek végrehajtását. Felborítottam az üvegasztalt és a fotelt, aztán leszakítottam a függönykarnist: a káosz látványa talán még inkább előhozza a drága szerelmemből a mélyre dugott ösztönöket. Még előtte nap egy-két programozási trükkel azt is megoldottam, hogy Adri semmiképp se tudja értesíteni a rendőrséget a mobiltelefonján. Most már csak a vérben ázó konyhakéssel kellett törődnöm: pár perc alatt elmostam, és ott hagytam a mosogatóban száradni. Ezt követően már csak egyetlen feladatom volt: várni.

A telefonhívása sokkal gyorsabban érkezett, mint gondoltam, azonban a reakciója meg sem közelítette a vártakat. Azért játszottam el a mit sem tudó barát szerepét, mert kíváncsi voltam mindenre: azt akartam, hogy tudja, rám bármikor, bármiben számíthat, és hogy a gyilkosságokat is, ahogy minden mást is együtt kell végigvinnünk. Ez egy teszt lett volna, hogy együtt, közösen kiagyalt tervvel még a rendőrséget is könnyen át tudjuk verni. Tanító célzattal csináltam az egészet. Be akartam neki bizonyítani, hogy minden egyes szavára odafigyelek, hogy semmi más nem létezik számomra az ő akaratán kívül. Ezért öltem meg az apját.

Mostanra azonban bebizonyosodott számomra, hogy átvert. De nemcsak engem, hanem önmagát is. Hazug szavai megmérgezték az elmém működését, és olyan tettekre kényszerítettek, amiket nem akartam megtenni. Tényleg nem akartam őt megölni. Vele akartam élni, de cselekedetei ellentétesek voltak a szavaival. Éppen ezért legközelebb vigyázz a szavaiddal, szerelmem. Hatalmuk van. Ezt most már te tudod a legjobban.

Vége!

Írta: Marcello
Illusztrálta: juhaszgaga