A túlélés kulcsa – Írta: Dani

Picture

Emlékszem a napra, amikor városomon óriási pusztítás söpört végig. Emlékszem a felfordulásra, a sikolyokra, az omladozó épületek által szegélyezett utcákra. Oly hirtelen történt minden. A média szerint a tudományos laborban zajló kísérletsorozat felelős a történtekért. De túl gyorsan történt ahhoz, hogy megállíthassák a folyamatot. Minden, amit több száz év alatt építettünk fel, szinte másodpercek alatt omlott össze.

Picture

Egy hajó fedélzetéről néztem végig a szörnyűséget, ami a várossal történt. Éppen a partokat közelítettük, amikor a kapitány a hangokat észlelve biztonságosabb területre vezette a járművet. Így menekültem meg. Ha a szüleim nem fizetik ki nekem a méregdrága hajóutat, rám is ugyanaz a sors vár, mint sokakra.
***

Picture

A túlélők számára csak a romok maradtak. A katasztrófa óta megszűnt mindenfajta kommunikáció a külvilággal. Szeretnénk remélni, hogy tudnak rólunk, hogy egyszer majd megérkezik a segítség. Vagy egyáltalán létezik, akitől segítséget várhatunk. Egy biztos: itt nem biztonságos. Éjszakára visszavonulunk táborunkba, és bedeszkázott ablakaink mögött kuporodva reménykedünk, hogy megérjük a reggelt. Hiszen ha valaki nem ért vissza sötétedés előtt, őt nem láttuk többé élve.

Picture

Mára kevesen maradtunk. Egész pontosan huszonhárom férfi és tizenöt nő. Plusz még egy kutya, akit Chesternek hívnak.  Én mentettem ki a vízből még a nagy katasztrófa idején. Azóta legjobb barátok vagyunk. Valamiért egyikünk sem tudott beilleszkedni a többiek közé, így sorstársamnak tekintem őt.

Picture

Én vagyok az, aki mindent utolsónak tud meg, mintha nem tekintenének a közösség tagjának. Így nekem csak a hallgatózás marad. Egy nap a következő beszélgetést csíptem el:
– Hank és Elisa nem tért vissza tegnap este – tudatta a többiekkel az egyik férfi. – Ma délelőtt átfésültük a közeli területeket, de semmi nyomuk.
– Jaj, mihez kezdjük ezután? Ők voltak a legjobb embereink – csengett egy női hang.
– Újra kell gondolni a stratégiánkat. Ott van például April. Ő nem segíthetne a felderítésben?
– Ugyan – nevettek a többiek. – Öngyilkos küldetés lenne. Ő teljesen alkalmatlan, ha nem a kutya gondozásáról van szó – és csak folytatták a viccelődést.

Picture

Ez lennék én: April. A lány, aki semmihez sem ért. Nem vagyok elég határozott és bátor. Nem kérik ki a véleményem a tanácskozásoknál, és még a mindennapi tevékenységeknél sem fogadják el a segítségemet. Egyszerűen haszontalan vagyok a közösség számára.

Picture

Hirtelen jött az elhatározás, hogy elhagyom biztonságot nyújtó táborunkat. Nagy feldúltságomban egyszerűen nem tudtam higgadtan gondolkodni. Csupán egy dologra vágytam: minél messzebb kerülni azoktól az emberektől, akik semmire sem néznek.

Picture

Majd elakadt a szívem, amikor megpillantottam a hidat, amely egykor büszkén emelkedve kötött össze két városrészt, és aminek mára már csak néhány eleme látszódik ki a tengerből. Letelepedtem a part mellé, és vártam, hogy teljen az idő. Volt valami misztikus abban, ahogy a naplementét figyeltem. Vágytam rá, hogy megértsem, mi folyik körülöttem. Hiszen oly sok megválaszolatlan kérdés kavargott bennem.

Picture

A Nap lassan közeledett a horizont felé, és én csak ekkor eszméltem rá, milyen veszélyben lehetek. Elég messzire eljöttem és félő, hogy a sötétben vissza se találnék a táborba. Emellett aggasztó, miféle szörnyűség várhat rám éjszaka.

Picture

Ahogy fülelni kezdtem távolabbról levelek suhogása és faágak törése törte meg a csendet. Egy jókora fenyőfa recsegve dőlt ki baljós porfelhőt hagyva maga körül. Majd az erdő rejtekéből zöld végtagok, szakadt ruhadarabok és eltorzult arcok tömkelege mászott elő. Egyenesen felém tartottak.

Picture

Abban a pillanatban egyetlen dologra tudtam csak gondolni: futás! Mindegy, hogy merre, mindegy hogyan, de el kell kerülni, hogy utolérjenek.

Picture

Bármilyen gyorsan haladtam, otromba lények másztak elő a földből, vízből, bokrok közül. Hadsereg módjára üldöztek engem miközben reményvesztett módon kerestem a menekülőutat. Mély hörgésük kórusa tudatta velem, mennyire sokan vannak. Kegyetlenül nagy túlerővel néztem szembe.

Picture

Képtelen voltam elnyomni kétségbeesésemet, amikor velem szemben újabb tömegek jelentek meg. A lények karjaikat kitárva próbáltak magukhoz ragadni. Egyesek pedig a földre vetették magukat akadályokat képezve előttem. Kidülledő szemeikben elszántság tükröződött, szájukból mérges nyál folyt, a testükből áradó rothadó szag pedig egyre jobban kábított engem.

Picture

Éreztem, hogy eljön majd a pillanat, amikor sorsom megpecsételődik. Egy magas kiemelkedés peremére érve kétfajta halálnem közül is választhattam. Bár zavaromban nem tudtam eldönteni, hogy a mélységbe vessem magam, vagy várjam meg, amíg a zombik ízekre szednek engem. A vég garantált volt, viszont legbelül egy apró reménysugár még elhitette velem, hogy van kiút.

Picture

Egy pillanatnyi nyugalom után karjaimat nyálkás hideg végtagok szorították le, arcomat pedig bűzlő lehelet csapta meg. A zombi öleléséből már nem tudtam kitörni. Éreztem, ahogy nyirkos fogaival keresi a helyet a karomon, ahol megmarhat majd.

Picture

A következő másodpercben a szorítás abbamaradt és a földre puffantam. Az élőhalottak fejüket fogdosták és rémült toporzékolásba kezdtek. Akár egy megvadult csorda, menekültek messzire. Nagy értetlenségemben megpillantottam Chestert, és hirtelen minden világossá vált.

Picture

– Hát félnek tőled! – Öleltem át kedvencemet. – Idáig követtél engem? – mire ő barátságosan nyaldosni kezdte az arcomat. A kutya megjelenése az én önbizalmamat is meghozta. Rájöttem valamire, ami megoldást jelenthet az emberek számára.

Picture

Hirtelen felrémlett bennem, hogy valószínűleg ezért voltunk biztonságban a táborban, mivel Chester miatt a zombik nem mertek a közelünkbe jönni. Viszont ha a kutya itt van, akkor a többieket óriási veszély fenyegeti. Meg kell mentenem őket!

Vége!

Írta és illusztrálta: Dani

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés