A fekete özvegy

Írta: adamz | Műfaj: krimi | Figyelmeztetés: gyilkosság | Megjelent: Sims Tales, 2016. 01. 22. >

A mai is egy olyan monoton napnak indult, amihez Alison Gray már hozzászokott. Délután 3 óra múlt, az özvegy nő a félig tele lévő kávéscsészét szürcsölgeti, miközben az iroda csendjét a billentyű kopácsolása tölti be. Épp a délutáni híreket írja, melyekben egy megállíthatatlan sorozatgyilkos szerepel. Az elmúlt hónapban több feleségét megcsaló férfi vesztette életét, de a feleségek bizton állítják, hogy nincs közük az esetekhez. Persze ki hinné ezt el? Bizony, egy viszonylag remek hírnévvel rendelkező írónő dolga sosem könnyű, főleg, ha maga sem tudja, mi értelme van újból és újból felkelni ezeken a szürke hétköznapokon. Egy pillanatra megállt, hogy pihentesse fürgén dolgozó ujjait, majd egy nagy sóhajtás tört ki belőle. Rápillantott számítógép háttérképére, amin ő és hajdani férje látható.

Mióta férje, Brendon elhunyt, rá nehezedik minden munka. A megboldogult férfi egy jól menő ügyvédiroda tulajdonosa volt, de vajon azért tanult ennyit, és dolgozott keményen, hogy 30 évesen már az égi mezőkön pihenjen? Ha mást nem, annyit megért, hogy Alisonnak mindene meglegyen: gazdagság, luxusvilla, autó, stb. De ő ezekre nem vágyott igazán: ő csak a férjét akarta, akivel boldog volt.

– Alison, zavarhatlak egy percre? – Toppant be a szobába a szeleburdi és fiatal kolléga, Regina.
– Persze miben segíthetek? – kérdezte Alison. Nem volt sok barátnője, sem rokona, alig tartotta valakivel a kapcsolatot. A munkahelyén is Regina volt az egyetlen, akivel olykor szót váltott.A fiatal szöszi közelebb lépett a dolgozóasztalhoz, majd néhány darab papírt tett le az asztalra, csak a szokásos: szerződések és könyvelnivalók.

– Ezeket a papírokat kellene lefénymásolni 3 példányban.
– Rendben Regina, megoldom – mondta higgadtan és nyugodtan Alison. Fontos tudni róla, hogy sosem kapja fel a vizet, vagy neveti el magát. Már sírni sem tud többé. Egyhangú és unalmas az élete, amióta egyedül maradt, mondhatni elvesztek az érzései.
​- Köszönöm! – Lelkesedett Regina, majd pár pillanatnyi töprengés után feltette következő kérdését. – Egyébként lehetne egy személyes kérdésem?

– Persze, nyugodtan.
– Hogyan halt meg a férjed? – hangzott el a kérdés a fiatal lány szájából. Tapasztalatlan, naiv és kissé céltalan volt, így azzal sem volt tisztában, hogy a kérdés hallatán egy kést döfött Alison megtört szívébe.
– Autóbalesetben – nyögte ki a nő nagy szívfájdalommal. – Éppen egy üzleti útjáról tartott haza, amikor karambolozott vele egy ittas autósofőr. Mindketten életét vesztették, annyi különbséggel, hogy Brendonnak voltak még céljai az életben. Az egyetlen, amit sajnálok, hogy ezt nem láttam előre. Ha nem is tudtam volna visszatartani, de legalább elbúcsúzhattam volna tőle. De az élet nem egy habos torta, legközelebb már csak a temetésen beszélhettem hozzá.
– Sajnálom.. – jelentette ki részvétét Regina.
– 5 esztendeje már, de még mindig nem tudom teljesen feldolgozni. Nem telik el úgy perc, hogy ne gondoljak rá, nem tudom kiverni a fejemből. Mit meg nem adnék, ha újra láthatnám őt..
​
Néhány másodpercig csend honolt, majd leültek a szoba túlsó végében lévő kanapéra.

– Kérsz egy kávét? – Kérdezte illedelmesen Alison.
– Nem, köszönöm. Egyébként szeretném, ha tudnád, hogy rám bármikor számíthatsz. Szólj bátran, ha szükséged van valamire! Mondjuk egy jó barátnőre.
– Köszönöm, Regina, ez nagyon kedves tőled! – Hálálta meg Alison a fiatal lány kedvességét, egy kis mosolyt erőltetve. Mindketten tudták, hogy nem volt igazi mosoly, de a fapofánál talán jobbnak tűnt.
– Jaj, elfelejtettem, hogy késik az órám – jajveszékelt Regina. – Nekem most mennem kell. Ha kellek, tudod hol találsz.
– Rendben. Jaj, Regina, még valami! – szólt utána Alison.
– Hm?
– A papírokat majdnem elfelejtettem – mondta, miközben kihúzta a lapokat a fénymásolóból, majd Regina kezébe nyomta.
​- Jaj igen, köszönöm!

Délután 4 óra, ez egy dolgot jelent Alison számára: a 8 órás munkaidő lejártát. Ilyenkor első dolga az irodából kilépve beleszimatolni a levegőbe, ezután pedig útja a temetőbe tart, hajdani férje sírjához. Nem volt ez másképp ma sem.
Bridgeport elég nagy város, a temető pedig rendkívül messze van a belvárostól, így oda autóval vagy metróval szokott eljutni. Mivel irodája előtt található a lejáró a metróhoz, így ez utóbbit gyakrabban választja. A temetőtől pedig gyalog indul haza.

*később*

– Ha tudnád, mennyire hiányzol – gyászolt Alison a sírnál. – Minden egyes nap, minden órájának minden percében. A szívemben nem érzek mást, csak az ürességet. Valami hiányzik. Úgy érzem, már soha nem fogja semmi sem betölteni ezt az űrt. Tudom, hogy te azt szeretnéd, hogy újból házasodjak, annak idején ezt többször tudattad velem, de képtelen vagyok. Nem tudok mást szeretni. Soha senkire nem tudok úgy gondolni, ahogyan rád gondoltam és gondolok. Bárcsak újra átkarolhatnálak! Szeretlek, és hiányzol. Nagyon.

Néhány perc néma csenddel koronázta meg gyászát a fekete hajú nő, majd megfordult és elindult hazafelé. Azaz elindult volna, de olyat látott meg hirtelen, amit el sem hitt. Percekig dermedve nézte a padon csókolózó párt, nem hitt a szemének. Döbbenten, szó nélkül állt a turbékoló galambpár előtt és alaposan méregette őket.

Percek után Alison saját maga is elhitte, amit lát. A halottnak hitt férje és a legjobb barátnőjének hitt munkatársa egymás száját ízlelik, a temetőben, mintha mi sem történt volna. Alison nem szólt semmit, hisz nem is tudott. Egy hang sem jött ki a torkán, csak néhány könnycsepp a szemén. Sírását elfojtva, életében először érzett valamit: dühöt és csalódottságot, de azokat erősen, mint még soha sem.

– Jézusom, Ali! Te mit keresel itt, ilyenkor még dolgozni szoktál.. én, én..nem tudtam, hogy ilyen hamar idejössz! – Mentegetőzött a fiatal lány.
– Te ostoba liba, elfelejtetted, hogy késik az órád?! – Dühöngött Alison.
– Ne haragudj, én megmagyarázom…
​- Ezen nincs mit magyarázni, alig tudok szóhoz jutni – pityeredett el Alison. – Évek óta viszonyod van a halottnak hitt férjemmel. Szép, mondhatom. Ezt az egészet együtt terveltétek ki? – Pillantott rá Brendonra, habár alig tudott rá emberként nézni.

– Nézd, Alison. Sajnálom. Tudtam, hogy mennyire oda voltál értem, de én nem éreztem igaz szerelmet irántad, én mindvégig Reginát szerettem. Új életet akartam kezdeni. Tudtam, hogy ha elválok tőled, azzal csak magadat okolnád, meg persze engem is. Nem akartalak megbántani, habár így is ezt tettem. Azon gondolkodtál volna, hol és mit rontottál el, a munkahelyeden pedig megromlott volna a viszonyod az egyetlen barátnőddel, ezt nem hagyhattam. Azt akartam, hogy bűntudat nélkül éld tovább az életed valaki mással.
– Ezért inkább eljátszottad a halálodat? És hagytad, hogy évekig hazugságban éljek?!
​- Sajnálom. Azt gondoltam, így legalább nem éreznéd magad átverve és kihasználva. Nagyon sajnálom!

– Sajnálhatod is. Évekig gyászoltam, míg te boldogan szerelmeskedtél Reginával. Sajnáld is, mert sikerült tönkretenned; másodszorra. Ma azt kívántam, bár láthatnálak még egyszer. Talán nem tudtam, mekkora súlya van egy ilyen kívánságnak – mondta, majd ellökte magától a férfit és elszaladt. Sietett haza, hogy minél előbb otthonába érjen, de időközben előtörtek belőle a könnyek.

Az örök bánatban élő nő sírva rohant haza. Kezdett sötétedni, Alison pedig nem szeret sötétben hazamenni, hisz a város hemzseg a bűnözőktől, akikről naponta egyre szörnyűbb híreket hallani az újságokban, tévében, interneten. Nem beszélve arról, hogy a hazafelé tartó út egy kihalt városrészen és egy hosszú hídon keresztül vezet.

Már teljesen be is sötétedett. A nő agyán hirtelen végigszaladt az összes kósza gondolat, minden haláleset, amikről a munkahelyén írt. Meg volt rémülve, azt kívánta, csak érjen haza, hisz ennél rosszabb nap nem létezhet. Éppen a hídon igyekezett, amikor észrevette, hogy egy furcsa alak maszkban rohan felé. Nagyon megijedt, kétségbeesésében elkezdett kissé visszafele hátrálni, de hiába.

Hirtelen elé ugrott a vadidegen, késsel a kezében, aki maszkot viselt a fején. Alisonban megállt az ütő, ledermedt. Nem volt felkészülve az ilyen eseményekre, egyszerűen nem volt lélekjelenléte. Dermedten állt a gyilkosnak vélt emberrel szemtől szemben, akin maszk volt, így arcát nem látta, ennek ellenére mégis nagyon ismerős volt neki. Majd hirtelen beugrott neki, s mindent értett. Reszketett és tudta, hogy itt a vég. Nem szólt semmit, kiáltani sem tudott, halálfélelmében egy hang sem jött ki a torkán. Úgy gondolta, talán nem is éri meg küzdeni.
– Tudod miért vagyok itt, nemde? – Provokálta őt a férfi.
– Én…
​- Most megfizetsz a tettei.. – próbált drámai hatást kelteni, de nem tudta befejezni a mondatát, mert ekkor elkapta hátulról valaki, aki nem más, mint Alison halottnak hitt exférje, Brendon.

– Hagyd békén a feleségemet te szadista állat! Örülsz, hogy veled vannak tele a hírek, te szemétláda! Túl sok bajt okoztál, most megfizetsz mindenért! – morogta Brendon az ismeretlennek, majd elkapta karját, az idegennek kiesett a kés a kezéből. Nem sokkal később a férfi fojtogatni kezdte a titokzatos idegent.
Egy kis idő elteltével az illető holtan rogyott össze: az oxigén a fojtás hatására kiürült az agyából, majd beállt a halál.
Brendon a nap hőse, Alison megmentője. Vagy mégsem? A nő annyira ledöbbent, hogy szóhoz sem jutott.

– Ne aggódj kicsim, minden rendben van! Megoldottam – büszkélkedett a hős férfi.
– Én.. Köszönöm, de nem kellett volna. Nem ezt érdemelte. Nem is tudom, mit mondjak – pityergett Alison.
– Nem is kell. Most már itt vagyok, és itt is leszek, örökre. Sajnálom, amit veled tettem, Alison, szeretlek!

– Nem! Te nem engem szeretsz, hanem Reginát! Éveken át hazudtál nekem, ez pedig megbocsáthatatlan! Te nem ismersz engem, nem tudod, hogy mit éltem át miattad és hogy mivé váltam – förmedt rá Alison a férfira.
– Ő ott hagyott engem, lelépett. Rádöbbentem, hogy nekem te kellesz.
​- Öt év kellett, hogy erre rádöbbenj? – Kérdezte immár nyugodt, cinikus hangnemben. – Azt hiszem, ezzel elkéstél.

Ekkor egy nem várt fordulat következett be. A nő hirtelen egy pisztolyt húzott elő a táskájából, majd egyenesen a férfi felé tartotta.
– Rossz emberrel húztál ujjat – mondta a nő komoran.

– Ne, szívem, kérlek ne! Ne tedd ezt! Gondold át a dolgot, szeret.. – kezdett bele monológjába ijedten a férfi, de nem tudta befejezni. Alison reszkető kézzel meghúzta a ravaszt, nem akarta hallani a ‘szeretlek’ szót.

A férfi holtan feküdt a földön, a nő pedig hazaindult. Bár öt év késéssel, de bekövetkezett a halál. Másnap Alison felmondott a munkahelyén, de egy utolsó cikket még írt, melynek címe: “Ne szórakozz a fekete özveggyel!”  Majd rövidesen elhagyta a várost és új életet kezdett. A rendőrség máig is kutat a nő után, aki több ember meggyilkolásáért felelős, különösen a hűtlen férfiakra specializálódva. Ő pedig visszatér monoton életéhez, amit eddig is folytatott: a gyászoláshoz, minden egyes nap.

Vége!

Írta és illusztrálta: adamz