SimsVO Casting Call

Az olyanok, akik hozzám hasonlóan szeretik a SimsVO-kat, biztosan eljátszottak már a gondolattal, hogy mennyire jó lenne szerepelni egyben. Ez pedig sokak örömére egyáltalán nem lehetetlen. Nézzük is, hogyan van lehetőségünk egy ilyenbe bekerülni.

Legelső lépésként én a youtube platformján való keresést javasolnám. Amint beírtuk a „SimsVO casting call” varázsszavakat, már ki is dobja a találatokat. Viszont mint tudjuk, a youtube szeret népszerűségi sorrendben rendezni, így viszont sokszor már lezárt felhívásokat dobál ki nekünk, így a szűrés fülre kattintva a feltöltés dátumát érdemesebb egy közelebbi időintervallumra átállítani.

 

Ha pedig találtunk egy számunkra szimpatikusat, akkor bele is merülhetünk annak részleteibe. Ha az adott casting még aktuális, általában egy zárójeles „OPEN”, azaz nyitva felirat díszeleg a cím mögött. Az ilyen fajta videókban általában kapunk egy rövid áttekintést a szereplőkről, néhol csak arc és név, máshol esetleg tulajdonságok is szerepelhetnek mellettük. Ezen felül minket leginkább a videó leírása fog leginkább érdekelni.

Itt találunk ugyan is egyéb részleteket a dologról. Amit pedig a legtöbb esetben ajánlatos szemügyre venni az a projekt Casting Call Club-os linkje. A Casting Call Club oldal egy nagyon hasznos kis dolog, ahol egyébként nem csak sims-es szériákhoz, de mindenféle más projektekhez is keresnek szinkronhangokat.

Ha rámegyünk bármelyik ilyen felhívásra, a fenti kép fog elénk tárulni. Itt szokott részletesebb leírás lenni magáról a történetről, illetve a jelentkezők felé támasztott elvárások, amik a legtöbbször az érzelmek használatára, a hangminőségre illetve a káromkodás lehetőségéről szólnak. A bal oldali kis sávban pedig néhány adatot is gyorsan szemrevételezhetünk, mint például a jelentkezés határidejét, vagy a még szabadon lévő szerepek számát.

Maga a leadás „helyszíne” pedig így néz ki. A bal oldali sávban alapadatok sorakoznak a szereplőhöz, amelyek erős támpontok lehetnek a jelentkezéshez, például, ha akcentusról van szó. Itt azt is láthatjuk, hogy az adott karakter milyen szerepet tölt be a történetben (esetünkben például Lead, azaz főszereplő). Középen a Voice-nál a hirdetők a kívánt hangmagasságot is megadhatják, alatta pedig egy kis részletesebb infót a karakterről. Végül pedig láthatjuk a sorokat/szövegrészleteket amelyeket a jelentkezés során fel kell mondani. Ezek alatt megtekinthetjük a már beküldött jelentkezéseket is, és mi is itt tudjuk leadni sajátunkat.

Ezek után pedig minden csak rajtunk áll, érdemes minél inkább belemélyedni a szereplőkbe, hogy megtaláljuk a hozzánk illőt! 🙂

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal!

Ezeket olvastad már?

6
Hozzászólás

avatar
3 Hozzászólás
3 Válasz
2 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
5 Hozzászólók
TheaMattGregoretta SamsaLightAquaBellatrixy Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
LightAqua
Tag

Magyarul is vannak ilyenek? Vagy még annyira nem népszerű a dolog?

Gregoretta Samsa
Tag

Ó, már azt hittem, közülünk akar valaki Voice Over-hez szinkront keresni! 😀 Tök menő lehet szerepelni egy ilyenben, bár az én színészi tehetségem egy szinten van egy tál bablevesével. xD (Bocsi, bablevesek!)
Megújult a komment cuccos? :O mintha most más lenne kicsit a felület.

Thea
Admin

Igen, de ez most nem a mi sarunk.:) Frissítették a plugint, és változott a kinézete – nekem a régi verzió jobban tetszett a kerek avatarok miatt, de talán ezt is megszokjuk.:) Egyébként szerintem is menő ez a voice over, de sajnos én is inkább bableves vagyok.:D

Matt
Admin

Menő lenne, de nem ezt tervezünk készíteni közösen, hanem mást. 😀 Angol változatú videókat láttam a Youtube-on, és elég jól sikerültek. Egyedül simán megoldja a különböző szereplő szájába adni a hangokat különböző hangszínnel, hanglejtéssel. Elég gondolni Seth MacFarlane szinkronhangjára és ő beszélt 4 főszereplő hangján. 😀 Amúgy ebben az egész filmben nem a hang a legnehezebb, hanem a forgatás. Persze, aki nagyon szeretne igényesen készíteni a videót, el kell találni az animációt, mintha pontosan ő szólalt volna meg. Arra kell figyelni, hogy mozogjon a szája, különben nem lenne élethű, vagy ha valaki nagyon maximalista, akkor elkezdi gyártani az animációkat, és… Tovább »