Sims 3 városok a valóságban

Valószínűleg a legtöbb simmer fejében már megfogalmazódott a kérdés, hogy vajon a játékból jól ismert tájak léteznek-e a valóságban? Erre a kérdésre a SimsFriendsnek hála most választ kapunk!

 

Sunset Valley – The Sims 3 alapjáték

Amikor elindul a játék, egy gyönyörű, tengerparti tájjal találkozhatunk a völgyben felépült kisvárosban. A kilátás éppen olyan, mint a kaliforniai Crescent Cityben!


Al Simhara
– The Sims 3 Világ körül

Az úti célként kiválasztható, egyiptomi Al Simhara egyértelműen Kairót mintázza, elég csak ránézni a várost körülölelő három piramisra.


Champs Les Sims
– The Sims 3 Világ körül

A francia városkába érkezve az első, amit az ember kiszúr, az Eiffel torony; bár ezt a helyszínt kódok nélkül nem tudjuk megközelíteni, tehát nem Párizs szívében vagyunk, hanem a városon kívül, egy Versailles melletti negyedben, La Campagne à Parisban.


Shang Simla
– The Sims 3 Világ körül

Valószínűleg senkit nem lep meg az, hogy Shang Simla Peking Tiltott városként ismert részét tükrözi – több száz éven át itt éltek Kína császárai.


Twinbrook
– The Sims 3 Álomállások

Az Álomállások kiegészítővel érkezik a javarészt ködös Twinbrook, amelyet a Simislaus számos patakja szel át. Egyértelműen a Luisiana állambeli Bayou-ra hajaz; ez a városka a Mississippi deltájának egy jellegzetes, mocsaras táján található. Érdekesség továbbá az is, hogy a Riverview-n keresztülfolyó Simomon folyó Twinbrook Simislausába torkollik.


Bridgeport
– The Sims 3 Leszáll az éj

Az éjszakai élet központja telis-tele van felhőkarcolókkal, fesztiválokkal és egyéb rendezvényekkel – New York brooklyni városrészéről mintázták a készítők.


Starlight Shores
– The Sims 3 Vár a színpad

Ha énekesekről és úgy általában hírességekről van szó, mi más jutna eszébe az embernek, ha nem a kaliforniai Los Angeles? Bizony, a Vár a színpaddal érkezett szomszédság ezt a várost idézi!


Moonlight Falls
– The Sims 3 Természetfeletti erők

A természetfeletti lények lakta Moonlight Falls egy ködös, komor hangulatú kisváros, ami arra enged következtetni, hogy az Egyesült Államok északi részén vagy épp Kanadában járunk. Néhányan úgy gondolják, hogy köze lehet a Vámpírnaplókból már ismert Mystic Fallshoz, a Virginiai kisvároshoz, de Moonlight Falls éghajlata hűvösebb ennél. A játék producere, Kari St. John, azt nyilatkozta, hogy a várost a Pacific Northwest környékének egy ködös völgye inspirálta. Ezeken a helyeken gyakran sötét van, és egy jegesebb tenger mellett, erdőkkel körülölelve fekszenek.


Sims University
– The Sims 3 Egyetemi évek

A kampusz nagyon hasonlít, sőt, szinte teljesen ugyanolyan, mint a Connecticut állambeli New Haven. A város híres a benne pezsgő egyetemi életről – többek közt a Yale is itt található meg.


Isla Paradiso
– The Sims 3 Szigetvilág

Az ember azt gondolná, hogy ha már szigetvilág, akkor Hawaii! Az igazság viszont az, hogy Isla Paradisónak nem sok köze van Hawaii-hoz, hiányoznak ugyanis az arra a tájra oly’ jellemző vulkánok. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen a Karib-tengeren található Virgin-szigetek is éppen olyan gyönyörűek – és a játék ezúttal innen inspirálódott. Ezen kívül a Karib-szigetek sok más helyszíne rajta hagyta a nyomát Isla Paradisón: Barbados, Kuba, Puerto Rico és még sok másik.


Oasis Landing
– The Sims 3 Előre a jövőbe

Az Előre a jövőbe kiegészítővel ugyanannak a városnak három változatát is felfedezhetjük: a normált, az utópisztikust és a disztópikust. Általánosságban elmondhatjuk azt, hogy építészeti szempontból nagyon hasonlít az Egyesült Államok fővárosához, ám a növényvilága egyáltalán nem egyezik meg. A szomszédság ugyanis két részből áll: egy sivatagi és egy hegyvidéki tájegységből. Az egyetlen város, ahol ez a mi világunkban is megjelenik, Colorado állam Denverje. A játékbeli szomszédság lényegileg Denver jövőbeli mása.


Riverview
– The Sims 3 Store

A Store-ból ingyenesen letölthető Riverview tökéletes lakhelye lehet a mezőgazdasággal foglalkozó simeknek. A várost a Simomon folyó szeli ketté – a Sims Wiki szerint pedig ez a folyó Illinois állam Sangamon folyóját idézi. Ez utóbbi körül mezőgazdasági területek alakultak ki, tehát elmondhatjuk, hogy ez a környék inspirálta a vidékies Riverview-t.


Barnacle Bay
– The Sims 3 Store

Barnacle Bay csodálatos szigete a kalózok bölcsője. Talán éppen ezért ez a város is a Karib-szigetek egyikén alapszik, méghozzá Puerto Ricón. Puerto Rico az Egyesült Államok részét képezi, csak úgy, mint Barnacle Bay a Sim Nationét (Sim Nemzetek, a Sims USA-ja lényegileg).


Hidden Springs
– The Sims 3 Store

Hidden Springs egy elbűvölő városka, amely tökéletes azoknak a gazdag simeknek, akik szeretnének pihenni egy kicsit és felfedezni a természetet! A hideg időjárás arról árulkodik, hogy egy északi helyről mintázták a szomszédságot – bár hasonlíthatna akár Kanadához is, a sziklaszirtek és a folyók arra utalnak, hogy inkább Norvégiában járunk. Egészen pontosan Mo I Ranán, ahol ugyanolyan sziklaszirteket és folyókat találhatunk, mint Hidden Springsben.


Lunar Lakes
– The Sims 3 Store

Ez itt bizony az űr! Azonban nem ez az első űrlényeg által lakott város: korábban már akadt néhány sim, aki elveszett az űrben, majd egy már beépített szomszédságban bukkant fel. Na de pontosan hol? Az egyetlen biztos hely, ahová el lehet jutni az űrben, az bizony a Hold. Csakhogy Lunar Lakes sokkal inkább a Marsot mintázza – úgy néz ki ugyanis, mint a Mars jövőbeli, benépesített és futurisztikus mása.


Lucky Palms
– The Sims 3 Store

Ez egy játékokkal, pihenési lehetőségekkel és luxussal teli város – csak úgy, mint a kaliforniai Palm Springs, valamint Las Vegas.


Sunlit Tides
– The Sims 3 Store

Ha olyan helyet keresel, ahol egy szép környezetben, a városon kívül töltheted a vakációdat, akkor Sunlit Tides neked való. A Csendes-óceán szigetvilága, kiváltképp Polinézia ihlette meg a készítőket. A korallgyűrűje a Maldív-szigeteket idézi, a meleg időjárása azonban Hawaii-ra, Figire és Tahitire emlékeztet. A felsorolt szigetek mind vulkáni tevékenység hatására alakultak ki – éppen úgy, mint Sunlit Tides.


Monte Vista
– The Sims 3 Store

Az élettel teli olasz kisváros a Store talán egyik legszebb szomszédságai közé tartozik – itt minden megtalálható, ami a klasszikus olasz életet jellemzi. Bár alapjaiban véve Monteriggionin alapul a város, építészetét tekintve Firenzét idézi: például a közepén található kupola Brunelleschi művét jelenteti meg.


Aurora Skies
– The Sims 3 Store

Az északi sarkkör területén található városka az egyetlen, ahonnan látható a sarki fény is látható. Egyértelmű, hogy Aurora Skies Reykjavikot idézi, az izlandi fővárost.


Dragon Valley
– The Sims 3 Store

A sárkányok bájos városának hangulata vetekszik a Trónok harcáéval. A szomszédság lakóinak neve skótul van, ám minden a kelta mitológia körül forog errefelé. Egyes helyszínei Glendalough-t, Killarneyt, Burrent és Edinburgh-öt idézik. Ezen kívül viszont angol elemeket is felvonultat a város, például egy, a Globe-hoz nagyon hasonló színházat. Egyébként Dragon Valleyban többek közt például a Loch Ness-i szörny legendája is megjelenik.


Midnight Hollow
– The Sims 3 Store

Midnight Hollow szorosan kapcsolódik Sleepy Hollowhoz, ami horrorfilm helyszínéül szolgált már.


Roaring Heights
– The Sims 3 Store

Elég csak egy kicsit körülnézni ahhoz, hogy az ember felfedezze, hogy Roaring Heights egy az egyben Miamit idézi.

 

Ruby

Ruby

Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.
Ruby

Ezeket láttad már?

6
Hozzászólás

avatar
3 Hozzászólás
3 Válasz
2 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
3 Hozzászólók
Simblog - Érdekesség - Sims 4 városok a valóságban - Sims AddictsMattTimMacGregoretta Samsa Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
TimMac
Szerkesztő

Csöndben jegyezném meg, hogy én soha nem szúrtam még ki az Eiffel tornyot Champ Les Simsben, pedig kerestem is, mert a tornyot tárgyként megtaláltam debug módban 😀

Matt
Admin

Igen, én is csodálkoztam, hogy nem rakták bele az Eiffel-tornyot, és mégis el van rejtve a debug tárgyak között. Sosem értem a logikájukat. 😀

Gregoretta Samsa
Tag

Köszönjük, ez egy érdekes cikk volt. 🙂
Egyébként nem is tudtam eddig, hogy a simses folyóknak van nevük. :O 😀 (Mármint, nem a valóságosnak, amiről mintázták őket, hanem a játékbeli városokban levőknek.)

TimMac
Szerkesztő

Igen, ez nekem is új volt, és az is érdekes volt, hogy a Riverview-i folyó a Twinbrook-iba torkollik.

Matt
Admin

Szívesen Ruby nevében! 🙂 Jelentem, én se tudtam pár dologról, és arról se, hogy Riverview és Twinbrook szomszédság milyen közel van egymáshoz. 🙂

trackback

[…] érdekelnek a Sims 3-as városok a valóságban, akkor IDE kattintva megnézheted a cikkünket ebben a témában. Forrásul ezúttal is a SimsFriends […]