Simblog

Bella Goth nyomában – 2. The Sims 2

Legutóbb megismerkedtünk Bella karakterével, valamint kiderítettünk mindent a The Simsbeli megjelenéséről. Ezúttal a The Sims 2 rejtelmeibe fogunk bepillantást nyerni – minden kétséget kizáróan ez az a széria, ahol Bella Goth rejtélye kiteljesedik.

Amikor felvesszük a történet fonalát Szépkellemesben, a Goth házaspárnak már két gyermeke született: Cassandra után megérkezett Alexander is. Ám Bella ekkor már nem él a háztartásban, ugyanis eltűnt; elrabolták őt az űrlények.

Az utolsó ismert tartózkodási helye Don Lothario otthona – Don fotóalbuma és emlékei pedig bizonyítják, hogy a férfi megpróbált romantikus kapcsolatot kezdeményezni, ám próbálkozásait Bella visszautasította.

Bella szerepel Mortimer, Cassandra és Alexander sok emlékében, ez pedig arra utal, hogy még csak nem olyan régen tűnt el. A családfán a nő képe nem vált szürkévé, így ez is arról tanúskodik, hogy még életben van. Bár Mortimer és Cassandra emlékei szerint valóban simrablás történt, a valóságot homály fedi. Érdekes módon az otthonuk bútorzata jóformán érintetlen maradt az eltűnése óta – ha ugyanis ujjlenyomat keresést végzünk, kiderül, hogy a legtöbb bútoron megtalálható Bella keze nyoma.

Létezik Odaátban egy hasonmása – és bár egy kicsit eltér a szépkellemesi valójától, mégis elfogadott tény, hogy ő az igazi Bella Goth. Az odaáti Bellának nincsen egyetlen emléke sem a szeretteiről, ez pedig valószínűleg annak tudható be, hogy elrablásakor az űrlények kísérleteztek rajta. A karrierje véletlenszerűen kerül kiválasztásra a játék elején, míg a szépkellemesi Bellának – amennyiben a játékos visszahozza őt különböző hackek segítségével – nincsenek személyiségpontjai, emlékei vagy munkája. Sőt, amikor visszakerül a háztartásba, a kapcsolata Mortimerrel ismerősök szintről indul majd ahelyett, hogy házastársak volnának.

Ennek egyébként az az oka, hogy a fejlesztők nem állították be megfelelően a kapcsolati státuszokat. Ezek a státuszok alapállásba kerülnek, amikor egy sim meghal, és valószínűleg ugyanazzal a módszerrel lehetséges csak Bella visszacsatolása a családhoz, amellyel a halottakat újra játszhatóvá lehet tenni.

Apró furcsaság, hogy amennyiben Mortimer már halott, mikor Alexander egyetemre megy, az átvezető videóban feltűnik Bella, hogy elkísérje a fiát. Sajnos azonban a szép pillanat után sem válik újra játszhatóvá a sim.

Egy másik különös véletlen, hogy láthatjuk Bellát, amint Don Lothario telkén egy kicsi teleszkóppal vizslatja az eget – ám egy ilyen teleszkóp mellől a hagyományos játékmenet szerint lehetetlen elrabolni a simeket.

 

 

A Goth család egyesítése

Több módja is van annak, hogy hozzáadjuk Bellát a Goth családhoz. Az egyik lehetőség, hogy a boolProp testingcheatsenabled csalás beírása után megidézed a Tombstone of Life and Death (Élet és halál sírköve) tárgyat, majd hozzáadod a családhoz Bellát. Használhatod egyébként a csalás beírása után a vásárlás módban beszerezhető inSimenatort is, hogy megidézd Bellát, majd újra Mortimer feleségé tehesd. Sajnos Bella visszatérése után megkapja az I Am Dead Tokent, vagyis a halott vagyok jelzést, és hamarosan valóban meg fog halni. A jelzést el lehet távolítani a SimPE (Package Editor) segítségével.

A titkos kód használatakor Bella az adott telken rendben lesz, azonban amikor a játékos kilép a játékból, majd újra belép, már csak szellemként találja meg Bellát.

Nagyjából egy percig lesz ilyen formában elérhető, utána azonban eltűnik, és megjelenik az üzenet, mely szerint Bella meghalt egy másik telken.

Az odaáti Bellával is összebarátkozhatsz, majd beköltöztetheted egy ottani háztartásba, azonban ez csak Odaátban működik. A háztartás átmentése Szépkellemesbe mindkét szomszédságban problémákat okozhat. Ha ragaszkodsz hozzá, hogy ezt a Bellát add hozzá a Goth családhoz, akkor a legbiztonságosabb módszer az, hogy a SimPE segítségével kimented Bella külsejét, majd a BodyShoppal klónozod, és újraalkotod őt a családszerkesztőben. Ezután ismét a SimPE használatával helyreállítod a családtagjaival való kapcsolatát, és beköltözteted őt a Goth háztartásba.

 

Érdekességek

Bella portréja: Bella portréja egy olyan kép, amelyet megtalálhatsz a simek házának falán. Ráadásul amennyiben Odaátban kiakasztasz egy ilyen képet, az odaáti Bella nagyobb valószínűséggel fog felbukkanni nálad.

Marketing Print Seph Eiától: Ha a legmagasabb grafikai beállításokkal játszol, akkor láthatod, hogy ezen a művön is Bella szerepel.

Zongorista: A SimStation Dance adón – néhányan bizton állítják, hogy – az egyik R&B szám klipjében Bella a zongorista. Ennek a nőnek ugyanis egy az egyben olyan az arca, mint Belláé, a hangszíne, ruhája bőrtónusa is ugyanolyan, éppen csak a klipben látható zongoristának barna haja és szemüvege van.

Tej: Mikor a simek müzlit készítenek, a tejes dobozon Bella Goth képe szerepel eltűnt személy felirattal.

Hőlégballon: Ha jobban megfigyeled, a hőlégballon kosarában az egyik simben felismerheted Bella Goth-t. Egyesek azt állítják, hogy a másik sim Don Lothario.

Belladonna Cove szobor: Valószínűleg ez a legkönnyebben felfedezhető easter egg a játékban: van ugyanis egy hatalmas, aranyszobor a játékban, amely Bellát formálja, amint egy platina plumbbobot tart a kezében. A szobor a The Sims 2: Nagyvárosi élet kiegészítővel érkezett.

Törött Bella és Mortimer hógömb: A rengeteg rejtett tartalom egyikét megtalálta és posztolta valaki a ModTheSims oldalon. Ez pedig nem más, mint egy törött hógömb, amelynek belsejében Mortimer és Bella áll.

Kandalló: A Goth család fényképalbumában van egy fotó, amelyen Cassandra egy modern külsejű kandalló előtt áll, a kandalló fölött pedig ott van Bella képe.

Zene: A Jazz zenék között van egy olyan dal a rádióban, amelynek az a címe, hogy Jó estét, Bella.

Fotó: Amikor zsarolsz más simeket, láthatsz majd egy nagyon pixeles képet egy piros fűzős női alakról.

Idős kor: Amikor egy sim idős korban hal meg, a kaszás mellett megjelenik egy hula táncos is, aki éppen úgy néz ki, mint Bella Goth.

Bella portréja a DJ fülkében: Ha közelebbről megnézed a DJ fülkét, feltűnhet, hogy itt is megtalálható Bella portréja.

Bűvész: Amikor a szórakoztatóipar karrierjének tízes szintjét eléred, a karrierfokozat leírása megemlíti, hogy megidézheted Bellát.

Játéktervező: A Játékos karrier tízes szintjén előfordulhat egy olyan felugró ablak munka közben, amely arra utal, hogy egy olyan játékot kell terveznie a simednek, amelyben egy párnak el kell válnia egymástól. Neked el kell döntened, hogy a pár egyik tagját elrabolják az űrlények, vagy a készítők nézzenek más ötlet után. Ha azt választod, hogy az űrlények rabolják el a karaktert, akkor jól döntöttél, ugyanis a szöveg szerint ez a történet hasonlít a Bellát-elrabolták-az-űrlények szálhoz, ami pedig a The Sims 2 legnagyobb sikersztorija.

Legjobb ház: Amikor a Nintendo DS The Sims 2 Hajótörött krónikáiban felépíted a legjobb házat, a játék azt mondja, hogy „itt csak a sziget Bella Goth-ai élhetnek majd”.

Hűtő: A The Sims 2 PSP-s verziójában van egy Chow Bella elnevezésű hűtő, amely utalhat az olasz Ciao Bella kifejezésre.

Egyedi festmény: Amikor egyedi festményeket készítesz, akkor vannak előre elkészített képek Bella Goth-ról és a Goth birtokról, amelyek a Szabadidő kiegészítővel érkeztek.

A The Sims 2 PSP-s változatában Bella nagy titka az, hogy nem szereti Mortimert, és egyedül a pénzéért ment hozzá feleségül. A simmerek vitatkoznak arról, hogy ez vajon így van-e a fősorozatban is: hiszen Bellának semmilyen romantikus viszonya nincsen Mortimerrel sem a The Sims 2-ben, amikor nem játszható a karakter, sem pedig a The Sims 3-ban, amikor még mindketten túl fiatalok ehhez. Azonban a The Simsben és a The Sims 4-ben Bella szereti Mortimert, és hozzá is megy feleségül.

Amikor a The Sims 2-ben megnyitnád Bella DNS-ét, csak egy üres lapot találsz.

A SimPE szerint Bella huszonkilenc nap múlva lesz idős sim a The Sims 2-ben. Míg a The Sims 2-ben és a The Sims 4-ben Bella jóval fiatalabb Mortimernél, addig a The Sims 3-ban egyidősek.

Bár Bella testalkata vékony, a fitness mutatója szerint inkább edzettnek kellene lennie.

Valószínűleg nem mindenki tudja, de még nagyon régen készült egy igazán izgalmas interjú Bellával, amelyből többek közt kiderül, mikor tűnt el és hol van most.

 

INTERJÚ

 

Bella Goth 2004 nyarán tűnt, és a SimCity egy magasan képzett nyomozócsapatának hosszú kutatás után végre sikerül a nyomára akadnia. Ezt követően feltettek neki néhány kérdést, mi pedig megmutatjuk nektek, mit sikerült kideríteni az interjúból!

Rckljohnson: Hol vagy most?

Bella: Úgy tűnik, egy Odaát nevezetű helyen vagyok, és úgy tűnik, a város méltó is a nevére. Nem emlékszem arra, mi történt velem vagy hogyan kerültem ide, de terapeutához járok egy ideje, és a hipnoterápia nagyon hasznosnak bizonyult! Ezen kívül rendszeresen vezetek egy naplót is, amit mindig magamnál tartok.

Bbygrl814916: Hogyan lehetséges, hogy nem emlékszel Mortimerre, Cassandrára és Alexanderre?

Bella: Miután elraboltak, minden emlékem odaveszett, és az egyetlen, ami megmaradt, a vakító fény volt; a naplóm és a terapeutám segítségével azonban az emlékeim lassacskán kezdenek visszatérni. Nehéz visszaemlékezni olyan régi eseményekre, mint Cassandra születése vagy az esküvőm, de a családomra már emlékszem, ahogy arra is, hogy mennyire szeretem őket. Emlékszem azonban Mortimer néhány kísérletére (mivel ő tudósként dolgozik) az elrablásom előttről. Közel állt ahhoz, hogy feltalálja az életelixírt. Attól féltem, hogy túl késő lesz, mire sikerül neki. Egyébként már a félkész változatnak is nagy sikere volt, népszerűvé vált az egész városban. El is tudom képzelni, hogy mindenki örökké akar élni!

simgelf: Mi történt az elrablásod éjszakáján? Széttört a repülő csészealj?

Bella: Nem tudom pontosan a részleteket, de azt álmodtam, hogy egy hajófélén vagyok, és nem gondolom, hogy bármilyen baleset történt volna, különben nem ébredhettem volna fel. Emlékszem a zöld emberekre nagy, fekete szemekkel, de ennek sem akkor, sem most nincsen sok értelme. Ezek mindössze homályos emlékeknek tűnnek, amikor elszakadtam a valóságtól, mintha egy teljesen más helyen lettem volna.

Simology022: Mit csináltál Don Lothario telkén az eltűnésed éjszakáján? És milyen érzést vált ki belőled a lányod és Don kapcsolata?

Bella: Azt gondolom, hogy Don mindössze egy meg nem értett férfi. Amikor a városba költözött, annyira magányosnak tűnt. Annyira más, városiasabb lakos volt, hogy a szomszédok nem fogadták el őt. Egy barátra volt szüksége, mi pedig befogadtuk őt, az életünk részévé vált. Szerintem Cassandra az első pillanattól kezdve bolondult érte, de sajnos azt gondolom, hogy Don pedig engem szeretett. Nem hiszem, hogy valóban viszonozná Cassandra érzéseit. Szerintem egyszerűen csak hallgatnia kellene a szívére – ne áruld el Mortimernek, de… azon az éjszakán, amikor elhagytam Szépkellemest, azért voltam Donnál, hogy beszéljünk az életről, a szerelemről és arról, hogyan érzett az érkezése óta. Segíteni akartam neki. Ez egy szép, meleg este volt, csillagos éggel a fejünk felett, azért is mentünk ki, hogy a csillagokat nézhessük. Ezután mindössze a fény felvillanására emlékszem, és arra, hogy felébredtem azon a különös helyen.

Chair492: Megcsaltad valaha szegény Mortimert?

Bella: Természetesen nem! Szeretem a férjemet és a családom, ők a mindenem! Soha nem szerettem senkit úgy, ahogyan Mortimer Goth-t. Olyan vicces és kedves; éppen csak ezt az oldalát az emberek többsége nem ismeri. A szomszédaink ugyanis azt gondolják, hogy „túl okos” vagy unalmas, és nem lehet „szórakoztató”.

poochdog25: Azt szeretném tudni, hogy Dina Caliente benne volt-e a dologban. Észrevettem, hogy rokoni szálak fűzik néhány űrlényhez, és véletlenül éppen az eltűnésed előestéjén érkezett, most pedig a férjedet akarja. Tehát hol van Dina helye ebben a képletben?

Bella: Őszintén szólva nem tudtam Dináról, de ennek van értelme. Valószínűleg sosem fogom megtudni az igazságot, de én ezt gondolom: amikor Dina és Nina a városba érkeztek, bizonyára nagyon barátságosak voltak a férjemmel. Valójában olyan volt, mintha sértegetnének engem, mert úgy tűnt, mintha próbálnák meghódítani Mortimert, méghozzá úgy, mintha rólam tudomást sem vettek volna! Szerintem valaki éppen azért küldte a városba Dinát, hogy Mortimert minél távolabb sodorja tőlem. Hiszen Mortimer egy zseni, és a munkája sok ember számára fontos. Azt viszont sosem gondoltam volna, hogy az életelixír utáni vágyakozás bárkit is rávinne arra, hogy tönkretegye a házasságunkat! És miért hurcoltak el engem tőle? Talán azt gondolták, hogy elterelem a figyelmét, és hogy az lesz a legjobb, ha elszakítanak életem szerelmétől.

simslover210: Azt beszélik, hogy van egy klónod. Te mit gondolsz erről?

Bella: Én is hallottam ezt a pletykát, de szerintem alaptalan. Sosem láttam még egyetlen klónomat sem, és nem is érzem szükségét annak, hogy utána járjak az igazságnak, már csak azért sem, mert ki tudná megmondani, hogy valóban klón-e? Biztos vagyok benne, hogy nem olyan kedves, mint én.

PprFlwrs4: Miért vagy még mindig fiatal, amikor a férjed már idős?

Bella: Nem vagyok biztos benne, hogy el tudom magyarázni, de talán a munkája volt az, ami visszafelé sült el, és ahelyett, hogy meghosszabbította volna az életét, megöregítette őt. Vagy talán azok az emberek, akik el akartak választani bennünket, valahogyan felhasználták a férjem kutatását, és rajtam kísérleteztek, így megfiatalítva engem.

WadeSimMiser: Mi történt, amikor eldöntötted, hogy beszélsz Pollináció Technikus #9 Kovats-csal? Hogyan magyaráznád el Mortimernek?

Bella: Amikor megismertem Kovats urat, nagyon szimpatikus volt. A családja pedig olyan édes és szeretetre méltó! Annyira kedvesek voltak velem, amikor megértették, mi a problémám. Csak azt szeretném, ha Mortimernek lehetősége lenne találkozni vele, mert biztosan barátok lennének.

abonnell2000: Ha lenne lehetőséged hazatérni Mortimerhez, Cassandrához és Alexanderhez, megtennéd? Ha nem, akkor miért nem?

Bella: Próbáltam már visszatérni a családomhoz, de ezidáig még nem sikerült. Ahogyan már említettem, van valami különös ebben a városban, és akárhányszor próbálok meg elmenni innen, mindig újra itt találom magam.

Dixiedawn30: Gondoltál már arra, hogy új frizurát vágass? És mi a helyzet a piros ruhával?

Bella: Nekem megfelel így, miért kellene stílust váltanom?

 

***

A második széria szinte kimeríthetetlen forrásnak bizonyul, ha Bella Goth-ról van szó – és ennek megfelelően a készítők még egy hozzá nagyon sok mindenben hasonló simet is belecsempésztek a játékba.

Stella Roth Virágvége lakosa – az Évszakok kiegészítővel érkezett családjával és a szomszédságával együtt. Nagyon hasonlít már külső megjelenésre is Bellára, még a frizurája is ugyanolyan, éppen csak az ő haja szőke. Ennél is szembetűnőbb hasonlóságot azonban már csak a családtagjai nevében lehet felfedezni: a férje Morty Roth, a lánya Sandra Roth, a fia pedig Xander Roth.

Az egyértelmű utalások ellenére Stella nem mindenben hasonlít Bellára – az ő kapcsolata ugyanis egyáltalán nem harmonikus a férjével, mint amilyennek Bella a sajátját Mortimerrel leírta az interjúban.

Vagy talán Bella nem mondott igazat, és igazából sosem szerette Mortimert?

Egy szép napon talán kiderül.

Bella Goth a Sims 3-ban

Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.

13 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Niki
Niki
5 évvel ezelőtt

De jó volt ezt olvasni 🙂 Nagyon érdekes volt, szeretem az ilyen cikkeket 🙂 köszönöm 🙂 🙂

Rosalien
5 évvel ezelőtt

Hű, ez nagyon érdekesre sikerült! Régen rengeteget játszottam a TS2-vel és talán lehet, hogy azért mert viszonylag kicsi voltam, de nekem ez az egész furcsaság Bellával nem tűnt fel. Most nagyon jó volt ezt olvasni, kicsit olyan, mintha egy krimit olvastam volna. Noha nem tudok krimit írni a világért sem, nagyon szeretem olvasni, szóval engem az első perctől kezdve megfogott, plusz Bella tényleg egy olyan karakter a simsben, aki minden szériában jelen van valamilyen úton-módon, és szerintem szuperül összeszedted a sok furcsaságot a sim körül a második szériában. Amúgy szerintem az odaáti Bella a klón, ez mennyire lehetséges? o.O Lehet… Tovább »

LightAqua
5 évvel ezelőtt

Már nagyon vártam a folytatást! Imádom!

Gregoretta
5 évvel ezelőtt

Érdekes volt a cikk. 🙂
“Amikor a The Sims 2-ben megnyitnád Bella DNS-ét, csak egy üres lapot találsz.” – ezt nem teljesen értettem, milyen DNS megnyitásról volt szó.
A széttört hógömb sem rémlik.
A Roth családdal való hasonlóságok tényleg elgondolkodtatóak. Van egy elméletem ezzel kapcsolatban, nem tudom, mennyire lehet jó. Arra gondoltam, hogy talán az űrlények több klónt hoztak létre Belláról, akikkel szintén kísérleteznek. Ilyen klón Stella is, akinek a génjeit manipulálták, így lett szőke. A családja is azért hasonlít ennyire az eredetihez, tehát az is egy beállított kísérleti “körülmény”.

LightAqua
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Ruby

A DNS az a családfa téves megnevezése. Ugyanis az Odaáti Bella családfája tényleg üres, csak ő maga szerepel ott.

Zsuszi
5 évvel ezelőtt

Goth család nekem is egyik személyes kedvencem a sok utalás és kis sejtelmes ámde valahol mégis következetes történetek miatt. Sims2-es emlékek rendszer hiányszik nagyon jó volt végig nézni a főbb élet eseményeit egy egy simnek. *sóhaj*
Egyébként vagy egy egész jó 3 részes zenés videó youtube-on bella mizériáról 😀 Iszonyatosan profin van megcsinálva.

első

második

harmadik, befejező

illetve +1 alternatív befejezés (habár szerintem előző jobb)

Zsuszi
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Ruby

Ajánlót nem láttam ezért linkeltem na nem baj X)
Amúgy a legtöbb rejtély és bújtatott dolog a sims2-es emlék rendszernek volt köszönhető (ezért is lenne jó ha hasonló rendszer vissza jönne). Persze voltak még sims2-es rejtélyes dolgok és történetek, ám Goth család viszont az egyedüli ami ennyire masszívan összes játékban megtalálható .
Mondjuk persze sims játékoknak nincs egy kimondottan stabil és nagy “lore”ja de azért örvendetes hogy vannak dolgok amikbe próbálnak következetesek maradni úgy-ahogy .
Még belinkelnék egy youtube csatornát ahol egy srác pár sims-es rejtélyt kitárgyal szerintem jó kis videók esetleg ihletet adhat pár cikkhez 🙂

link