The Torenos – A hatalom csapdájában – 1. Nem ismersz

– A nevem Preston Toreno. És ez az én történetem.

– Azt hiszem, jobb lesz, ha leülünk. Egy kicsit hosszú.

– De nyugi, nem a születésemtől kezdődik! Egyből a lényegre térek, és majd fokozatosan beavatlak a korábban történt események részleteibe.

– Na, így még kényelmesebb. Szóval, a történetem a gimiben kezdődik. Egyik csütörtök este le voltam törve, már nem is emlékszem rá pontosan, hogy miért. Úgy döntöttem pár pohár szeszes ital jót fog tenni. Igen, tudom… nem helyes. De szükségem volt rá. Így beültem egy bárba.

A pultnál ültem, vártam az italomra, közben pedig stíröltem a csajokat és ráztam a fejem a zene ütemére. Kezdtem magam egész jól érezni. A kezdeti nyomott hangulatom se perc alatt elszállt.

Épp kedvenc italom utolsó kortyát húztam le, mikor észrevétlenül leült mellém egy lány. Rocky volt az. Az egyik legnépszerűbb lány a suliból. Pom-pom lány volt, okos és csodaszép.

– Most az arckifejezésedről ítélve kb. ezt gondolhatod: „Na nee… egy újabb nyálas love story!” De nem kell aggódnod, lesz izgalom bőven ezt garantálom, és most nem a szerelmi ügyekre célzok. Hol is hagytam abba? Ja, igen… Rocky.

Rendelt egy italt, és minden a személyijével kezdődött. Elég gyenge hamisítvány volt és ezt nem tudtam megállni szó nélkül. Felé fordultam, és köszönés nélkül neki szegeztem a kérdést.
– Kitől szerezted azt a személyit? Mert az illető elég silány munkát végzett!

Raquel rám se nézett, leszegezte a fejét és úgy válaszolt.
– Bocs, de nem vagyok beszélgetős hangulatban! És különben is szívesebben beszélgetnék bárki mással, mint veled!

 Nem tudtam mire vélni a dolgot és sajnos akaratlanul is hangot adtam ennek.
– Cöhh, pom-pom lányok… tipikus!
– Tessék? – nézett rám azokkal a nagy és gyönyörű szemeivel.

Tudod, egy nagy bajom volt akkoriban nekem. Nem tudtam, mikor kell befogni a számat. Nem akartam bántani, hiszen nagyon – nagyon tetszett nekem, de nekiestem szegény lánynak.
– Azt mondtam, hogy tipikus. Azt hiszitek, hogy tiétek a világ, bárkit megalázhattok. És ez a lealacsonyító duma! Komolyam, úgy csináltok, mint ha valami elit kör lennétek a suliban.

– Nem szólhat csak úgy hozzátok bárki! Gonoszak vagytok és észre sem veszitek, hogy a legrosszabb pillanatokban okoztok fájdalmat.

Sikerült kivernem nála a biztosítékot. Olyan gyorsan pattant fel a bár székről, hogy szinte nem is lehetett követni. Elvörösödött a dühtől, és megfeledkezvén, hogy nyilvános helyen vagyunk hangosan nekem esett.
– Azt sem tudod, mit beszélsz! Egyáltalán nem vagyunk ilyenek! Én biztosan nem! Hogy van képed egyáltalán ilyet állítani rólam?

– És különben is – folytatta – pont TE beszélsz? Elég rossz híred van. Folyton lógsz, büntiben vagy, kihasználod a lányokat, iszol, verekedsz, bukásra állsz és lassan ki fognak rúgni!

Nem szóltam semmit. Nem lett volna értelme mentegetőzni. Ehelyett megragadtam Rocky vállát, magamhoz húztam, és…

… megcsókoltam.

Rocky kicsit ledöbbent. Azt hittem, legalább pofon vág, de egy szó nélkül visszaült a bárpulthoz. Én meg fogtam magam és elindultam haza. Kifelé menet csak ennyit mondtam neki:
– Nem ismersz!