A kő rejtélye – 1. Amikor elkezdődik minden

Sziasztok! Chris Willer vagyok. Egy 17 éves tinédzser srác. Az elmúlt hónapokban rengeteg érdekes dolog történt velem. Köztük az is, hogy elraboltak (megjegyzem; nem is egyszer). Gondolkodtatok már azon, hogy az élet milyen könnyen, egy hibából is akár megváltozhat? Kétlem.

A nyári szünet kezdődött el akkor. Ez volt az első nap, az iskola nélkül, és végre esélyem volt elfelejteni az undok embereket a suliban. Mint minden reggel, akkor is gyúrtam, hogy jó kondiban tartsam magam. Már így is erős férfi voltam, de nem engedhettem, hogy ez a sok izom eltűnjön, mint a kámfor.

Úgy döntöttem, hogy meglátogatom apámat a múzeumban, hátha ad valamennyi pénzt, és akkor el tudnék menni este egy nagy buliba. Reméltem, hogy ott is lesz, ezért felhúztam a kedvenc koponyamintázatú ruhámat, és a múzeum fele vettem az irányt. Sajnos a dolgok máshogy alakultak.

Mikor be akartam lépni a múzeumba, szerencsétlenségemre ott volt Linda. Ő utált engem, és én sem bírtam őt. Linda a szellemeket hajtotta, és szinte más nem is érdekelte. Szellemeket idéz, és beszélget velük. Elméletileg látja is a szellemeket, amikben nem is hittem elég sokáig. Majd azt is megtudjátok, hogy mi keltett fel bennem vakmerőséget, az egyik szellemmel csevegni.

Mikor beértem, hihetetlen nagy kupit találtam. Apám híres arról ugyan, hogy nem szokta rendben tartani az irodáját, de azért ekkora rendetlenséggel akár rekordot is döntött volna. A jegyzetei szanaszét voltak. Ezeket általában egy szekrényben szokta tartani. De most szanaszét volt minden.
– Apa! – kiáltottam, de a hangomat még a fal se hallotta meg, mert eléggé meg voltam ijedve. Kinek, és mi célból volt oka arra, hogy feltúrja apám irodáját? Borzasztó gondolatok kavarodtak a fejemben.

Ekkor megpillantottam 5 vázát az asztalon. Egy üres hely volt. Gondolom ahova kéne tenni a 6. vázát. Kerestem egy ideig, de nem találtam semmit.

„Hát, azzal kell elindulnom, amim van. ” gondoltam magamban, és az egyik asztalon lévő romlott pizzára néztem. Először undorodtam tőle, aztán megfogtam, és ki akartam dobni. De aztán meggondoltam magam. Néha a legbolondabb gondolatok lesznek a legjobbak. Eltettem egy pizza szeletet belőle.

Hirtelen lépteket hallottam. Észrevettem az íróasztal mellett egy hangtompítós pisztolyt. Nem volt időm azon gondolkodni, hogy mi célt szolgál, hanem csak felkaptam, és az ajtó fele céloztam.

– Linda? Te meg mit keresel itt? Menj szépen vissza a szellemvilágodba.
– Eszem ágában sem volt idejönni önszántamból te paraszt, csak láttam egy kóborgó lelket, akit vissza kell vinnem a túlvilágra. De most gratulálok izmocskám: elüldözted!
– Fontosabb dolgom is van ennél!
– Ja, épp a tuskók világbajnokságára készülsz?
– Nem – mondta Chris, közben a vázákat tanulmányozta.

– Ha igazán tudni akarod, eltűnt az apám. Nekem vannak fontosabb dolgaim is, mint a szellemes hülye játékod – háborodtam fel.
– Hát nem hinném, hogy fontos neked. Akkor figyeltél volna arra, hogy ne tűnjön el. Amúgy meg, ha hazaértem olyan szellemet küldök a házadba, hogy napokon belül beleőrülsz.
– Húzz már innen te börtöntöltelék! Szeretnék nyomozni.
– Nem is tudom ki a börtöntöltelék. Én csak élem az életem, te meg a tévébe pózolsz, és mutogatod magad. Megsérted a régészeket! Hát majd körülbelül 70 év múlva, de ha így folytatod, előbb megtapasztalod majd a túlvilágot. De tudod mit? Inkább el is megyek!
Ez a régészes szó biztos nagyot ütött bennetek. Hát igen, a hivatásom régész, de mivel még nem jártam főiskolára, (vagyis csak most érettségiztem) ezért még nem teljesen vagyok az. Néhány dolgot találtam már ugyan, de nem akkora nagy szám.

Mikor Linda elindult ki a szobából, újra a vázákra pillantottam, de ekkor hirtelen egy földrengés következett be, amitől elestem, és a csillár a fejem mellé esett. Néhány szilánk viszont eltalált.

– Na, már csak ez kellett nekem! – mondta magának idegesen Linda.