Pályázat

Tintavér Karakterkészítő Pályázat – Eredményhirdetés

Egy hétig tartott pályázatunk utolsó szakasza, amely során szavazhattatok a számotokra legszimpatikusabb szereplőjelöltre, és ezt szép számmal meg is tettétek: 129 voks érkezett összesen a karakterekre. Hogy az eredményért izgulás mellett még csak véletlenül se unatkozzunk, az évek óta szívünkhöz közel álló, eddig megbízhatóan működő Playbuzz is lopott némi izgalmat múlt hetünkbe. A szavazás közepén ugyanis szó nélkül lenullázta a beérkezett eredményeket, szerencsére azonban rendelkeztünk mentéssel az addigi állásról. Ennek köszönhetően a végső sorrend némi számolgatás után körvonalazódott, no de mindig is tudtuk, hogy az életben nagy hasznát vesszük még a matekóráknak. Tesztjeink szerint a Playbuzz újraindulás után már nem fogadott el olyan IP-ről szavazatot, amelyről korábban már voksoltak, így dupla szavazásra nem volt lehetőség. A korábban megszokott módon csak az első három helyezett pontszámát tesszük közzé, de a lemaradók is kérhetik tőlünk a pontszámaikat privátban. És most dobpergés, lássuk az eredményeket!

A dobogóról ugyan lemaradtak, de statisztaként biztosan találkozunk még velük a Tintavérben:

Jenny McFair (Vanna) Lola Fernandez (LightAqua) Nina Espíndola Braz (LightAqua)

(A nevek nem a szavazatok sorrendje szerint kerültek feltüntetésre!)

 

A dobogós sorrend pedig a következőképpen alakult:

2. helyezés 1. helyezés 3. helyezés
Summer Lewis (LightAqua) Alice McFair (Vanna) Aurora Parks (Christie98)

Íme a szavazatok szám szerint: Aurora és Summer sokáig vetekedtek egymással, de végül Aurora 21 szavazattal udvariasan maga elé engedte Summert, aki 23 vokssal a dobogó második helyének büszke tulajdonosa lett. Alice viszont végig töretlenül szárnyalt, és 44 szavazattal hagyta maga mögött a mezőny többi szereplőjét.

Gratulálunk a győzteseknek! Vannával pedig hamarosan felvesszük a kapcsolatot a története megvalósítása okán, már alig várjuk, hogy együtt írjunk!:)

 

6 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Gregoretta
5 évvel ezelőtt

Gratulálok mindenkinek!
Egy kicsit sajnálom, hogy nem Jenny nyerte a versenyt, ő volt az egyik legizgalmasabb karakter. De legalább így nem sóztunk újabb problémát szegény Trevor nyakába. 😀
Alice szerepe is érdekes, így vigasztal az, hogy majd olvashatjuk a jelenetét 🙂
Persze, a többi karakter is jó, de ők a kedvenceim, ha lehet azt mondani 🙂

Vanna
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Gregoretta

Köszönöm szépen, hogy drukkoltál Jennynek!! Remélem tetszeni fog neked Alice is!! 🙂

Thea
Admin
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Gregoretta

Így most Ethan nyakába sózunk problémát:D Én is arra számítottam, hogy Jenny lesz dobogós, de hát úgy látszik, a kislány levett mindenkit a lábáról.:D

Vanna
5 évvel ezelőtt

Aztaaaa! :O
Jaj, de örülök! Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy szavaztatok Alice-re és Jennyre is!!!
Köszönöm szépen!! Alig várom, hogy Alice bekerüljön a történtbe és együtt szerepeljen a tintavéresekkel!

Thea
Admin
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Vanna

Mi is nagyon várjuk, Vanna.:D Gyerekszereplőnk még nem is nagyon van, úgyhogy ez most egy különleges epizód lesz a Tintavér-történelemben.:) Kíváncsi leszek nagyon, mi sül ki belőle.:D

Matt
Admin
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Vanna

Nem kicsit késve, de gratulálok, és kíváncsian várom a karakteredet a történetben. 🙂