A Sötétség Angyala 2. – 8. Gyermeteg Ideálok
Végül véget ért a nyár a rövid éjszakáival együtt, hála a jó égnek. Szeptember volt, pár nappal az eltűnésem tényleges évfordulja után. Ez különös érzéssel töltött el, mintha utolértem volna önmagamat. Vagy az idő rendes múlását. Nem mintha lenne már…
Tintavér – 88. Szilveszter
Bradley Azt hitte, a nagycsaládos karácsony után maguk mögött hagyhatják a kínos pillanatokat, amik a fürdőszobás incidenst követték. Azonban Jennifer is velük tartott vissza, Brightwoodba, ahogy Michelle előre be is jelentette, a kínos pillanatoknak pedig így nem szakadt vége. Furcsa…
Évösszegző (2018)
Mint azt már valószínűleg mindannyian észrevettétek, a 2018-as naptár lapjai elfogytak; éppen ezért én is elérkezettnek láttam az időt arra, hogy kicsit leüljek, és átgondoljam, mit kaptunk ettől az évtől. The Sims 4 A jelenleg futó Sims széria idén több…
Interaktív Gameplay – Mavis Lane
Egyre több alkotó munkáiban ötvöződnek a Sims és a történetmesélés elemei, de most olyasmit ajánlanék a figyelmetekbe, amiből nem létezik túl sok a magyar színtéren. Ruby indít hamarosan új gameplay sorozatot Youtube-csatornáján, amelyben egy Mavis Lane nevű tinilány boldogulását kísérhetitek…
Évkezdő kérdőív 2019
Ismét eltelt egy év, lassan a naptár utolsó rubrikáihoz érünk, így ideje elővenni a következőt, amely már a 2019-es évre szól. Szinte hagyomány már, hogy minden évben megkérdezzük véleményeteket az oldalról és arról, miről olvasnátok szívesen a jövőben. Idén ennél…
Tintavér – 87. Ismerősök
Clara Brightwood nem volt különösebben nagy város, de ahhoz éppen elegen éltek benne és a környékén, hogy szüksége legyen egyletekre. Méghozzá meglepően sokra – volt külön a hobbikertészeknek, a borszakértőknek, a művészeknek, az irodalmároknak, a városszépítőknek, a hagyományokhoz ragaszkodó, kézimunkázó…
Állatmenhely kihívás / Animal Shelter Challenge
A kihíváshoz szükséged lesz a Sims 3 Házi kedvenc vagy Sims 4 Cats and Dogs kiegészítőre! Leírás: A kihívás során létrehozod saját menhelyed, mindössze 20.000 simoleon kezdőtőkéből. Szabályok: A kezdő 20.000 simoleon után nem használhatsz semmilyen pénzszerző csaláskódot! Egy üres…
A Sötétség Angyala 2. – 7. Régen látott ismerős
Az utóbbi időben Lujza egy állatmenhelyen dolgozott, úgyhogy oda beszéltük meg a találkozót. Amint beértem, rögtön több száz kutya ugatása köszöntött. Valószínűleg egyedül érezték magukat ketreceikben, és már várták, hogy valaki örökbefogadhassa őket. Legszívesebben hazavittem volna mindet, de közben volt…