SimFacts – San Myshuno-i Gyilkosság

Számos olyan játék létezik, amelyben a készítők elrejtenek apró utalásokat és rejtélyeket, és mint azt mindannyian tapasztalhattuk, a Sims sorozat játékai ebbe a kategóriába tartoznak. Elég, ha csak a következő kiegészítőkre utaló nyomokra gondolunk. De ezen felül sok olyan dologra is fényt deríthetünk, amely elsőre – és sokadjára is – elkerüli a figyelmünket. A Chrillsims3 Youtube felhasználó által készített SimFacts videósorozat pontosan az ilyen, Sims-be ágyazott rejtélyeket göngyöli fel. Bár a végső következtetések többnyire csak elméletek – ráadásul néha meglehetősen hátborzongatóak –, minden ötletet számos, a Sims-ben, vagy a játékon kívül fellelhető ténnyel támaszt alá, és az esetek döntő többségében az ember nem is kételkedik, hogy valóban igaz az eredmény, amire jut.

Ebben a cikkben (és remélhetőleg még sok ezt követőben) az egyik ilyen esetnek járunk utána, a Sims 4, azon belül is a City Living-gel érkező szomszédság, San Myshuno kapcsán. Aki játszott már a városban, talán nem kerülte el a figyelmét a 1313 21 Chic Street lakásban található, szőnyeg alá rejtett rajz: a helyszínelők által készített testkontúr.

Természetes módon az ember azonnal gyilkosságra gyanakszik – azon felül, hogy nyilván rögtön hívja az ingatlanközvetítőket. Na de ki halt meg? És ki ölhette meg őt? Vajon a gondnoknak köze lehet hozzá? Vagy talán az egyetlen szomszéd, Penny Pizzazz keze lehet valahogy a dologban? Egy biztos: az EA azt akarta, hogy a simmerek foglalkozzanak az üggyel, mert a körvonaltól nem lehet megszabadulni, még a bb.moveobjects on csalás segítségével sem.

Ha körülnézünk a lakásban, az egyik szobában olyan tárgyakat találhatunk, amelyek a gyerekekhez rendelt tárgyak csoportjából érhetők el. Ebből arra következtethetünk, hogy korábban gyerekek is laktak itt. Azonban aggodalomra semmi ok, a körvonal mérete alapján a holttest egy tinédzser/felnőtt simhez tartozik, tehát az áldozat nem egy gyerek.

Ha elolvassuk a lakás leírását, láthatjuk, hogy „Nevetségesen, gyanúsan olcsó, mintha a főbérlő nem tudná kinek kiadni”. A főbérlő minden bizonnyal próbálta minél jobban rendbe szedni a lakást, hogy az újonnan érkező lakók ne jöjjenek rá, hogy valaki meghalt ott, de a szőnyeg alá söprés (szó szerint) nem old meg semmit. Bárhogy is legyen, a főbérlő ezzel felkerült a gyanúsítottak listájának élére.

A nyomozás azonban nem csak a Sims játékán belül történik. Mint a többi találgatásnál, úgy itt is figyelembe kell vennünk minden promóciós anyagot is, amelyet az EA kiadott, így a City Living-et beharangozó videót is.

Ebben a videóban láthatjuk, hogy az egyik bemutatott szereplő, Jordan pontosan ebben a lakásban tartózkodik. De mielőtt bárki megijedne, nem ő az áldozat, ugyanis a lakást pont a nyomozást elindító kréta körvonal alapján lehet beazonosítani. Ezen kívül az apartman vajmi kevésben hasonlít a jelenlegi, játszható állapotához, viszont a jelölés akkori megléte arra enged következtetni, hogy az a valaki már régen meghalt.

További érdekesség, hogy a hűtőből egy női szellem jelenik meg a lakásban, ami elsőre nem is lenne meglepetés, hiszen más apartmanok esetében is találkozhatunk velük. Azok a lakások azonban rendelkeznek a „kísértett” tulajdonsággal, ami a szóban forgó helyet nem jellemzi. Ha tehát a „kísértett” tulajdonság nélkül is megjelenik egy szellem, az azt jelenti, hogy ő volt az áldozat?

Nem. Ha kicsit jobban utána nézünk a dolgoknak, rájöhetünk, hogy ez a szellem már korábban a játékban volt, méghozzá akkor került be, mikor a szellemeket hozzáadták a játékhoz. Ez azt jelenti, hogy a női szellemünk csak egyetlen célt szolgál ebben a történetben: mégpedig azt, hogy az EA felhívja a figyelmünket arra, hogy a felszín alatt egy sztori lappang, amely elmesélésre vár. Mivel ez a szál tehát nem vezet sehová, ideje elővenni egy másik gyanúsítottat.

A házban egyetlen szomszédként a híres Penny Pizzazz van jelen. Hírneve ellenére mégis sokan elmondhatják magukról, hogy Penny-vel jó barátok, amit egyrészt megtudhatunk, ha beszélgetni kezdünk vele, de akkor is könnyen rájöhetünk, ha szétnézünk a Sims 4 hivatalos oldalán található térképen, ahol több helyszínen tett bejegyzésében is széles baráti körére utal.

Ez talán nem tűnhet fontos információnak, azonban a későbbiekben még visszatérünk rá. Akad azonban egy fontosabb felfedezni valónk is ugyanezen a térképen, mégpedig egy másik posztolgató: LLordMike, aki azonban Penny-vel és a többi karakterrel ellentétben, akiknek a posztjait olvashatjuk, nem található meg a játékban.

További érdekesség, hogy a ruházata és a felhasználóneve alapján is Landlord, azaz főbérlő/gondnok. Ha pedig visszaemlékszünk, a lakás leírása alapján a főbérlő nem tudja kinek kiadni. Lehetséges volna, hogy simünk főbérlője valójában LLordMike? A válasz sajnos nem ilyen egyszerű, ugyanis a játék minden alkalommal véletlenszerűen generálja a főbérlőt, így nem lehet tudni, hogy a történet szerint ki az eredeti.

Mivel úgy tűnik, ismét zsákutcába futunk, itt az ideje, hogy átrágjuk magunkat a Sims 4 oldalán, hátha találunk valami segítséget a City Living leírásában. Itt a következőt olvashatjuk:

Vagyis: “A lakások tele vannak mókás karakterekkel. Nem pusztán sima emberekkel akartuk megtölteni az apartmanokat, érdekes simeket akartunk! Minden lakást különc, lelkes, barátságos simekkel akartunk telezsúfolni, akiket kedvenc televíziós sitcomjaink ihlettek.”

És hogy melyik sitcomra gondolhatunk? Penny-hez visszakanyarodva felidézhetjük, hogy szomszédunk tele van Jó barátokkal. Ha ez az átvezetés kicsit erőltetett is, és furcsállnánk, miért pont a Jóbarátok című sorozat kell, hogy eszünkbe jusson, várjuk ki a végét…

A Jóbarátok című sorozatban szerepel Mr. Heckles, a híres, és meglehetősen különc gondnok, aki, mint a „The one, when Mr. Heckles dies” (magyarul „Hecklesnek annyi”) című részből kiderül, a saját lakásában hal meg. Érezhetjük, hogy ez kapcsolatban lehet a mi rejtélyes gyilkosságunkkal is, azonban a kétkedők számára még ennél is több bizonyítékkal szolgálhatunk.

Ugyanis Mr. Heckles a sorozatban számtalanszor panaszkodott a zajos szomszédjaira. Ha megnézzük az apartmanok tulajdonságait, láthatjuk, hogy a Lively neighbours, vagyis Élénk szomszédok jellemzőt kapta a kérdéses lakás, ami megadja a zajok forrását, és kapcsolatot teremt Mr. Heckles és a rejtélyünk között.

Ráadásul a sorozatban Mr. Heckles, mivel nem volt családja, Rachelre és Monicára (két főszereplőre) hagyta a lakásának bútorait, amelyek egytől-egyig öregek és elhasználtak, akárcsak a 1313-as lakás San Myshunoban, amely újabb párhuzamra lehet bizonyíték. De hogy pontosan hogyan is halt meg Mr. Heckles? A sorozatban nem kapunk rá egyértelmű választ, így akár gyilkosságról is lehet szó…

A Jóbarátokban egy Mr. Treeger nevű gondnok találta meg Heckles-t, ő szolgál némi információról a halálával kapcsolatban (a történet szerint Heckles partvissal kezdett kopogni a plafonon, hogy lehalkíttassa Monicáékat, majd a kopogás egyszer csak abbamaradt. Treeger elmondása szerint Heckles épp söprögethetett, mert egy partvis volt a kezében, mikor rátalált). Azonban talán mégsem ennyire egyértelmű, hogy mi történt?

Treeger munkaköri leírása szerint „Building superintendent”, vagyis házfelügyelő, amit angolul gyakran „Super”-nek rövidítenek. Ha pedig rákeresünk, azt is megtudhatjuk, hogy Mike Hagerty játszotta ezt a karaktert a sorozatban. A Mike névvel pedig már találkozhattunk a nyomozás során. Méghozzá LLordMike személyében, akinek egyik hozzászólásában olvasható:

(“Imádom a belvárost. Egy nap én leszek itt a házfelügyelő (super). Végleg búcsút intek azoknak a lepukkant lakásoknak.”) Ez alapot adhat arra, hogy a Jóbarátok Mr. Treeger-e és San Myshuno LLordMike-ja közé párhuzam vonható. Ha tovább olvasgatjuk LLordMike hozzászólásait a várostérképen, még több árulkodó nyomot találhatunk, amely talán felfedheti a gyilkosság körülményeit. Ehhez egészen pontosan két kommentjét kell összepárosítanunk, melyek a következők:

A Waterside Warble hozzászólásainál található: „Hogy mi a tökéletes este titka? Látogasd meg a Fűszer Fesztivált egy harapnivalóért, használd ki a feltüzelt állapotod a karaoke bárban, végül pedig horgássz a dokkok mellett a holdfényben.”

A Casbah Galéria kommentjei között pedig ezt olvashatjuk: „Sosem gondoltam volna, hogy ilyen szép dolgok létezhetnek! Ha az ember olyan sok időt tölt csövek és ilyenek társaságába… A művészet megdobogtatja a szívem a mellkasomban.”

Ha összeillesztjük a horgászatot a mellkassal, asszociálhatunk a gömbhal általi halálra, amely rendkívül ritkának számít a játékban, és a sim szellemének, akit ilyen módon ért utol a végzete, egy gömbhal úszkál a mellkasában. Simünknek azonban kifejezetten szerencsétlennek kell lennie, hogy egy ilyen eset végezzen vele. Ha azonban adunk bármennyit is a babonára, tudjuk, hogy a 13-as szám nagyon balszerencsés, a rejtélyes lakás nevében pedig ráadásul kétszer is szerepel. De vajon tényleg egy rosszul elkészített gömbhal okozta a játékbéli Heckles halálát? Talán erre lehet utalás az is, hogy a trailerben a szellem a hűtőből jön elő…

De ha LLordMike-on keresztül jutottunk el erre a szálra, vajon állíthatjuk, hogy ő adta Hecklesnek a fogást? De mi oka lett volna végezni Heckles-el? Ha elolvasunk még egy kommentet LLordMike-tól, talán közelebb juthatunk a megoldáshoz:

Vagyis „Mindig megpróbálom elhozni a kölyköket [a múzeumba], hogy tanulhassanak a tudományról, és túlszárnyalják az öregüket.” Ez bizonyíték arra, hogy LLordMike-nak gyerekei vannak, és ha visszaemlékszünk a nyomozás elejére, megállapítottuk, hogy a lakásban gyerekbútorok is vannak. Ez azt jelentené, hogy LLordMike-é a lakás? Hiszen, ha az előző gondnok meghal, akkor a helyére egy másik gondnok költözik… LLordMike pedig egyik kommentjében megosztotta, hogy ő akar lenni annak a belvárosi tömbnek a házfelügyelője. Ez pedig jelentheti azt, hogy megpróbálta kipöckölni a játékbéli Mr. Heclkes-t, hogy megszerezhesse a pozícióját. Ez pedig azt jelentené, hogy az eredeti főbérlő valójában LLordMike…

Vajon tényleg ez történt? Mr. Heckles lakott simünk előtt a 1313 21 Chic Street lakásban, és ő halt meg ott, LLordMike keze által, egy rosszul elkészített gömbhal miatt? Ennek eldöntését rátok bízzuk, és ha az angol nyelv értése nem okoz nehézséget nektek, ajánljuk figyelmetekbe az eredeti videót, amely alapján mai nyomozásunk jegyzőkönyve készült.

Egyetértetek a nyomozás eredményével? Vagy talán más elképzelésetek van? Osszátok meg velünk!

 

Tintavér – 12. Megértő fülek

Liam

Liam szokásához híven ismét szekrénye előtt töltötte a szünetet, és próbált a legkevésbé bevonhatónak tűnni bármilyen társalgásba. Olyannyira félt, hogy valami váratlan helyzetbe keveredik újfent, hogy szinte ugrott egyet ijedtében, mikor megrezdült a telefon a zsebében. Csodálkozva húzta ki, hogy rápillantson a kijelzőre, amin egy Spencer képével ellátott kis karika mozgolódott, jelezve, hogy a fiú életjelet adott magáról virtuálisan.

Liam halványan elmosolyodott, és feloldotta a készülék zárját, hogy elolvashassa az üzenetet.
– Szia! Milyen órád lesz? – érkezett a kérdés.
– Most… épp… lyukasom… van – pötyögte a szőke hajú srác, és el is küldte válaszát.
– Az tök jó – jött kisvártatva a válasz, majd ismét felvillant a mágikus három pötty, amelyek hullámzó tánca egy újabb várható üzenetről adtak hírt. – Mindjárt ott vagyok – formálódtak végül szavakká a pöttyök, Liam pedig hirtelen megdermedt. Felkapta a fejét, és kémlelni kezdte a folyosón közlekedőket, próbálva kitalálni, vajon merről jöhet Spencer. Viszonylag sokat beszéltek az utóbbi időben az interneten keresztül, azonban nem szeretett volna élőben is összefutni vele. Félt, hogy megint kínos lesz minden.

Így hát bevetette magát a tömegbe, és próbált úgy a lehető legtávolabb kerülni szekrényétől, hogy közben nem botlik bele a fekete hajú fiúba. Megszokhatta volna már, hogy sosincs szerencséje ilyen dolgokban, így most sem járt sikerrel, ugyanis Spencer elég hamar kiszúrta őt, így kénytelen volt odamenni hozzá, mikor a nevét kiáltotta. Liam kelletlenül visszacsúsztatta zsebébe a készüléket, majd próbálta teljes figyelmét Spencernek szentelni. Bár a figyeléssel soha nem volt baja, csak azzal, ha hozzá is kellett szólnia a dolgokhoz. És tudta, hogy ez be fog következni, túlzottan hamar, így már most elkezdett izgulni miatta. Az első megszólalás előtt tudta előre, hogy hadarni fog.

Próbált hát a legfeljebb két szótagos szavakra korlátozódni.
– Amúgy neked milyen órád lesz amúgy? – kérdezte Spencertől, majd össze is szorította a fogát. Utálta ezt a szokását. Néha, mikor úgy érezte, hogy a mondatot hadarva kezdte, az utolsó szóban megismételte az elsőt, csak hogy biztosan ne maradjon le. Lényegében kérés nélkül mondta el még egyszer, viszont sokszor ez úgy sült el, hogy a megszólalásai teljesen értelmetlenné váltak, mert a másik fél mindkétszer értette, amit mondott.

Valószínűleg ezúttal is hasonló lehetett a helyzet – legalábbis Spencer elgondolkodó arckifejezéséből erre következtetett.
– Nekem is lyukas órám lesz most – válaszolta kicsit bizonytalanul a fiú. Liam kezdett elvörösödni. Reménykedett benne, hogy megússza a hosszas csevegést Spencerrel, de ezúttal sem járt szerencsével. – Lenne kedved beülni valahová ebédelni? – vetette fel.
– Vettem suliba jövet vslistáskát – válaszolt a fiú, vagyis inkább csak próbált válaszolni. Érezte, hogy az arca egyre jobban ég, és megszokásból azonnal menekülni próbált, de Spencer az útját állta.
– Liam, mi a baj? Ha nem szeretnél beszélni velem, nyugodtan mondd meg, és nem zaklatlak akkor. – Liam mélyet sóhajtott, és próbálta megfogalmazni magában, hogy mit akar mondani. Annak ellenére is, hogy tisztában volt vele, az előre megfogalmazott mondandó számára egyet jelentett a biztos hadarással.

– Nem… szeretnék… – nyögte ki végül, nagy levegőket véve a szavak között.
– Valami rosszat mondtam? Vagy csináltam? – vádolta rögtön magát Spencer. Liam nem szeretett volna magyarázkodni. Most nem. Viszont nem akarta azt sem, hogy a fiú magát hibáztassa ezért a helyzetért. Így hát újabb nekifutással, mély levegőkkel, és többszöri szünettel próbálta összeszedni a lehető legkevesebb és legrövidebb szóban az indokait.

– A szóbeli… beszélgetés… nem… az erősségem – nyögte ki egymás után a szavakat. – Én szeretnék… beszélgetni… de olyan… nehéz – mondta, és minden egyes levegővétellel közelebb került ahhoz, hogy elsírja magát. – Biztos… észre… – állt meg a szó közepén is, csak hogy biztosra menjen – vetted… hogy néha… nem lehet… érteni… amit mondok. És ezt… utálom – sóhajtotta. Nem tudta, hogyan folytassa tovább, vagy hogy szükséges-e egyáltalán, így ennél a pontnál elhallgatott, és csak nézte a fiút, és várta a reakcióját. Spencer egy ideig még tétovázott.

– Értem – nyögte ki végül ezt az egyetlen szót. Liam nem tudta, mire számított a fiútól. De abban biztos volt, hogy ennél azért többre várt. Az eddigiek alapján kezdte azt hinni, hogy Spencer megérti őt. De… ez így most túl sok volt neki. Újra a menekülést választotta, és sarkon is fordult, mikor rezgést érzett a zsebében. Előhúzta a telefont.
– Nem gáz 🙂 – mutatta a kijelző Spencer üzenetét. Liam megtorpant, és megfordult. Spencer őt nézte, kezében a telefonját tartotta. Megeresztett Liam felé egy biztató mosolyt, majd elmélyült a telefonjában. A szőke hajú fiú is lepillantott a sajátjára, ahol a három pötty jelezte, hogy Spencer épp neki ír.

– Ha van kedved, így is beszélgethetünk – villant fel az üzenet. Liam reakciója még őt magát is meglepte. Először is elmosolyodott. Aztán szinte már kuncogni kezdett, úgy átjárta őt a felszabadultság érzése. Utána majdnem elsírta magát pont ugyanezen okból. De végül csak remegő ujjakkal ennyit írt: – Köszönöm!


Fay

Szeptember ellenére csodaszép idő volt. A madarak csiripeltek, a nap pedig úgy sütött, mintha nem is akart volna tudomást venni róla, hogy a naptár szerint már ősz volt. Ezt jelezte a kávézó kiülős részében tartózkodó emberek száma is. Fay nagyon szerette ezt a helyet, kellemesen családias hangulatot árasztott, ahol a pincérek is mindig szélesen mosolyogtak, és a visszatérő vendégeknek mindig egy teasütit is csempésztek a rendelésük mellé. Mivel évek óta ismerte Jessicát, ezért nem is zavartatta már magát a késésén.

Halkan dúdolgatva kezdte lerajzolni a tőle nem mesze ülő fiatal férfi arcát. Valahol kissé kellemetlennek érezte, de nem tehetett ellene. Ha valakit külön megkért, hogy hadd rajzolja le, akkor egy teljesen másik arcot vett fel: egy olyan arcot, amilyennek szeretné, hogy mások lássák. Mosolyt, amellyel a kamerába szokott mosolyogni, Fay viszont a természetes vonalakat sokkal jobban szerette. Azt a mosolyt is, amellyel a férfi épp a vele szemben ülő lányra mosolygott.

A vonásai nem voltak feszesek vagy erőltetettek, és innen lehetett tudni, hogy az arcán elterülő vidámság szívből érkezik.
– Nahát, ő volna a titokzatos lovagod? – érkezett egy rágóillatú felhő hangja Fay válla fölül. Jessicán végignézve az ember elmondhatta, hogy legalább jó oka volt módszeresen késni. Mindene tökéletesen állt, sminkje nem eltakarta, inkább kiemelte csodaszép arcát, ruhái hibátlanul illettek rá.
– Nem, a fiú a szemközti asztalnál – bökött fejével finoman az említett felé, mire barátnője alaposan szemügyre vette őt, miközben helyet foglalt.
– Nem is rossz – vigyorgott már az itallapot nézegetve. – Bár a lovagod még mindig jobban érdekel… – bökte ki óvatosan, szeme sarkából a még mindig vidáman firkálgató lány felé sandítva.

– Tudod, hogy a titkos lovag lényege, hogy titkos legyen – nevetgélt a lány rajzát szemügyre véve.
– Igen persze, ezt már megbeszéltük, bár még akkor is elég durva ez a helyzet…
– Mire gondolsz? – pillogott fel végre a lapból a barnaság.
– Lassan már végzős leszel, és a szüleid előtt még mindig velem kell takaróznod? Mármint ne érts félre, tudod, hogy számomra nem gond, hogy végtelen alibiforrásként szolgáljak, de nektek nem rossz, hogy titkolnotok kell? – Jessica aggódó tekintetére Fay szíve egyszerre hirtelen teljesen összefacsarodott.

– Az ő érdeke is, hogy titkoljuk… – motyogta füzetének szélét birizgálva, miközben még véletlenül sem akart barátnője szemébe nézni. Az egy dolog volt, hogy a szüleinek is hazudnia kellet Julianről, de Jessica lelkes pártolója volt a kapcsolatuknak, nélküle gyakorlatilag nem is tudtak volna találkozni, így pedig még sokkal rosszabbul esett neki a hazugság… arról nem beszélve, hogy a szülei sosem tiltanának meg neki ilyesmit. Jessica látva, hogy mennyire felzaklatta a kérdés a lányt, villámgyorsan témát váltott, és az újonnan készülő képregényéről kezdte faggatni Fayt.

Amaz hirtelen érkező rosszkedve a kérdésekre ugyanolyan gyorsasággal el is szállt, és néhány perccel később már megszokott végtelenül boldog állapotában magyarázott hevesen kalimpálva.
– Nos, én jövő héten táboroztatni megyek, szóval mi lenne, ha két hétre előre betáraznánk? – kapta elő egy fél órával később Jess a telefonját. Fay csak némán bólintott, és barátnője mellé csúszott székével, hogy beleférjen a képbe. Ahogyan nézte saját felkapott kamu mosolyát, eszébe jutott, hogy ő is mennyire utálja ezt az embereken. A képeket utána megszerkesztve mindenféle program került rá jó előre, így Faynek biztosra kellett mennie, hogy a közeljövőben tényleg megnézi majd azt a filmet, amelyet a Julian-találka időpontjában elméletileg Jessicával néz.

13. Kétely

Sims 4 városok a valóságban

Talán már te is elgondolkoztál azon, hogy a Sims 4-ben megismert és megszeretett városok léteznek-e a valóságban. Most lerántjuk a leplet a titokról, és megmutatjuk, melyik valóságos helyszíneket idézik a Sims 4 szomszédságai!

Ha érdekelnek a Sims 3-as városok a valóságban, akkor IDE kattintva megnézheted a cikkünket ebben a témában. Forrásul ezúttal is a SimsFriends szolgált.

 

Willow Creek | The Sims 4

A The Sims 4 alapjáték egyik városa, Willow Creek mocsaras vidéke arra engedhetne következtetni, hogy New Orleans egy déli városáról mintázták. Ez azonban nem így van! Valójában azonban nem is a tenger mellett fekszik, hanem egyszerűen a Simamon folyó szeli át. Ugyanilyen földrajzi adottságokkal rendelkezik a Luisiana állambeli Baton Rouge városa is, amely a Mississippi partján terül el.


Oasis Springs
 | The Sims 4

Az alapjáték egy másik városa, Oasis Springs, egy gyönyörű sivatagi tájat tár a játékos elé, valamint a spanyol és mexikói építészet nyomait is felvonultatja. A szomszédság hangulata pedig az új-mexikói Albuquerque-t idézi.


Newcrest
 | The Sims 4

Mégis miről mintázhattak egy olyan várost, amely teljesen üres? Bár azt mondják, hogy valahol Willow Creek mellett található, igazából egyedül az éghajlata hasonlít. A város viszont egyébként nem mocsaras környéken fekszik, ráadásul körülzárják a felhőkarcolók is. A jellegzetességei egyértelműen az Indiana államban fekvő Indianapolisra emlékeztetnek.


Magnolia Promenade | The Sims 4 Get to Work

Magnolia Promenade ugyan elméletileg Willow Creek kereskedelmi központja, sokan mégis azt mondják, hogy a dizájnja Newcresthez köthető, és valóban sok hasonlóság fedezhető fel a két város között. Mivel Newcrest Indianapolist idézi, logikusan következtethetünk arra, hogy Magnolia Promenade Indianapolis kereskedelmi központját mintázza. Erről árulkodik az is, hogy mindkét helyszínt egy nagyon hasonló csatorna szeli át.


Windenburg | The Sims 4 Get Together

Windenburg stílusa Észak-Európát idézi, és bár a fejlesztők azt állították, hogy a város a klasszikus Anglia alapján készült, ez csak kevéssé látszik. Bár találkozhatunk olyan utalásokkal, mint például a Loch Ness-i szörny, vagyis Nessie, ott van a Von Haunt birtok is, amely egy német vezetéknevet tartalmaz. Ha pedig beülünk egy windenburgi bárba, az italok jó részének német neve van – ráadásul a diszkók is a németországiakra emlékeztetnek.

S végül, de nem utolsó sorban, a város neve, Windenburg, szintén egy német szóösszetétel: a „winden” szelet jelent, a „burg” pedig egyaránt jelenthet kastélyt vagy várost. Windenburg tehát annyit tesz, mint a szelek városa, és lényegileg németországi hegyekben található.


San Myshuno | The Sims 4 City Living

Vajon honnét eredhet a San Myshuno név? Nos, elképzelhető, hogy a The Sims 2-ből már ismert bingóból származik, ahol gyakran elhangzik a MYSHUNO! felkiáltás. Ennek fényében már csak az a kérdés, hogy mit jelent?

A San Myshuno név három szó összetételéből született meg. A San szentet jelent, és gyakran használják a spanyol városnevekben első szóként. A My azt jelenti, hogy enyém, ez egy angol kifejezés, míg a Shuno egy egyszerű japán személynév. San Myshuno tehát három különböző nyelv jellegzetességeit is felvonultatja – éppen úgy, ahogyan a városban egyaránt megjelenik a spanyol, keleti és amerikai kultúra. Ebben pedig San Franciscóra emlékeztet a szomszédság, ahol szintén keverednek a különböző nemzetiségű emberek.


Forgotten Hollow | The Sims 4 Vampires

Természetesen nem maradhatott ki a sötét, ködös kisváros sem a négyes szériából, hiszen hol máshol éreznék otthon magukat a vámpírok, ha nem egy ilyen baljós, ám mégis hangulatos helyen? Talán vannak még olyanok, akik emlékeznek Midnight Hollow-ra a The Sims 3-ból, és nekik bizonyára feltűnt már a hasonlóság a két helyszín között. Ez nem véletlen, hiszen mind a korábbi széria szomszédsága, mind Forgotten Hollow a horrorfilmek helyszínéül szolgáló Sleepy Hollow-t idézi.


Brindleton Bay | The Sims 4 Cats & Dogs

Elég csak egy pillantást vetni Brindleton Bay lélegzetelállító kilátására, és az ember máris azt kívánja, bárcsak ő is ott lehetne. A kikötőváros hangulatát tökéletesen megörökítő szomszédság New England tengerparti településeit idézi.

További érdekesség – és a készítők által megerősített tény is egyben –, hogy Brindleton Bay egyik városrésze, Cavalier Cove a Szívek Szállodájából ismert Stars Hollow-t hivatott megeleveníteni.


Selvadorada | The Sims 4 Jungle Adventure

A felfedezésre váró dzsungelt nem olyan nehéz elhelyezni térben – a vadon tövében megbújó település hangulata, épületei és éghajlata pedig arra engednek következtetni, hogy a kalandorok kedvenc úti célját a készítők Latin-Amerika egyik őserdejéről mintázták.

 

Tintavér – 11. Váratlan kihívás

Kitty

Nem volt jó napja, mert rosszul aludt az éjszaka, és nem is esett túl jól reggel iskolába jönni. De jött, zokszó nélkül végigülte és végigjegyzetelte az összes óráját, viszont a végére határozottan az volt az érzése, hogy már csak az tartotta életben, hogy egyre közelebb sétált a kijárathoz.

Éppen ezért volt olyan kényelmetlen érzés a gyomrában, amikor már majdnem az ajtóban valaki a nevén szólította. Egy megadó sóhajjal fordult vissza, de azonnal megfeledkezett a saját nyomoráról, amikor meglátta Gina gondterhelt arcát. Nem álltak kifejezetten közel egymáshoz, csak az újsággal kapcsolatban váltottak időnként néhány szót – és éppen ezért volt biztos benne, hogy bármi történt is, annak csak és kizárólag a suliújsághoz lehetett köze.
– Baj van?
– Nem… nem tudom – rázta a fejét Gina, és mielőtt folytatta volna, az alsóajkába harapva körbenézett. – Azt hiszem. Adrian tiszta ideg, valami nem megy neki, és kérte, hogy keresselek meg neki.

Kittyben egy pillanatra megállt az ütő. Ez több szempontból is probléma volt – egyrészt, ha Adrian felismerte, hogy segítségre van szüksége, akkor valamin nagyon elakadhatott, másrészt pedig volt nagyjából fél órájuk lapzártáig, és ha csak nem az internetet kell visszahoznia a főszerkesztőjének a leadáshoz, akkor csúszni fognak. Rögtön az első számmal.
– Jó, menjünk – döntötte el, ahogy megindult az egyik folyosón a szerkesztőség terme felé. Nem kellett hátranéznie, hogy tudja, Gina is a sarkában volt, és ezúttal kifejezetten örült neki, mert a tizedikes lány kifejezetten ügyes volt, ha valamilyen feladatot kiadtak neki. Magától nem feltétlenül találta volna ki, mit tudott segíteni, de helyesen írt és jó volt infóból.

Lendületesen nyitott be az ajtón, és elég volt csak egy pillantást vetnie Adrianre, hogy felmérje, valami tényleg nem stimmelt. Éppen ezért odalépve hozzá elhessegette a gép elől.
– Mi a baj? – kérdezte, ahogy leült a főszerkesztő székére, hogy ránézhessen a monitorra. A szövegszerkesztőben hamar felfedezte az elkészült cikkeket, de az oldalszám nem stimmelt, és ahogy végiggörgetett a dokumentumon, azt is látta, hogy ez ebben a formában nem mehetett a nyomdába. Persze, kétségtelen volt, hogy Adrian nagyon igyekezett normálisan megtördelni a neki leadott anyagot, de egyértelműen nem ment neki elég gyorsan vagy épp elég jól.

– Sehogy nem férek bele az oldalszámba – kezdett idegesen járkálni a fiú. – Hosszabb cikkeket adtak le, mint amennyivel számoltunk, és…
– Mindig hosszabbakat adnak le – intette le Kitty. Nem ezzel van a baj, mert ettől még bele kellett férniük a keretbe, méghozzá egységes betűtípussal és betűmérettel. Ez nem volt lehetetlen vállalkozás, csak épp rohadtul pepecselős. És az egyáltalán nem segített egyiküknek sem, hogy Adrian annyira ideges volt, hogy ide érezni lehetett, hogy mindjárt felrobban.
– Most mit fogunk csinálni? – kérdezte Gina óvatosan.

Kitty nem válaszolt, csak elkezdett kattintgatni, hogy legalább azt átlássa, pontosan mennyit kell belepasszíroznia még a megengedett oldalszámra.
– Kitty…?
– Csak… – Egy pillanatra lehunyta a szemét, aztán fordult az idegesen toporgó lány felé. – Ha nem tudod nekem legális módon megfojtani Adriant, inkább fogd be, jó? Mindjárt kitalálok valamit.
– Ez nem az én hibám! – kérte ki magának Adrian, de amikor Kitty felé fordult, inkább nem járatta a száját, csak tovább járkált fel-alá.
– Oké – szólalt meg percekkel később Kitty, mire a két másik mintha megdermedt volna egy pillanatra. – Te telefonálj oda, hogy kérsz még egy órát, mert közbejött valami technikai jellegű probléma, és tök mindegy, hogyan, de dumáld ki – kérte Adriant, aztán Ginához fordult. – Te meg kapcsolj be egy gépet, és próbálj meg húzni a cikkedből pár sort, jó?

Igen, ez működhet. Ha mindannyian húznak egy kicsit a sajátjukból, meg kiselejteznek egy-két képet, icipicit állítanak a margókon… Akkor bele fognak férni.
– Jó, és aztán mit csináljak? – kérdezte Adrian, ahogy elővette a telefonját.
– Semmit – nézett rá Kitty hűvösen. – De legközelebb tanuld meg felmérni a korlátaidat lehetőleg még azelőtt, hogy kifutunk az önérzeted miatt a határidőből.
Nem mondott neki többet, és nem volt kapacitása foglalkozni azzal, hogy a fiú arca vörösleni kezdett – hogy a szégyentől vagy a dühtől, az jelen helyzetben nem is érdekelte.


Cameron

Amikor Cameron megérkezett, az amúgy sem túlzsúfolt teremben csak és kizárólag saját lépteinek visszhangjai köszöntötték. Arcvonásai hosszú idő óta először őszinte mosolyra húzódtak, ahogyan az ismerős színek, formák és illatok melengető otthonként ölelték őt a keblükre. Nem is akart a kelleténél több időt elvesztegetni, tőle szokatlanul sietős léptekkel vágta be magát az öltözőbe, ahonnan néhány perccel később már teljes harci díszben érkezett ki. A többiek ekkor kezdtek csak szállingózni, magukban jót mosolyogva az amúgy igencsak kiegyensúlyozott és nyugodt fiú lelkesedésén.

Mire az óra hivatalosan is elkezdődött, már egy vidáman zsibongó embertömeg fogadta az utolsóként érkező edzőt. Szokásos szigora helyett most néhány pillanatig kémlelte diákjait tisztes távolból, ami igazán csak Cameronnak tűnt fel. Évek óta ismerte Mr. Windburryt, és már tökéletesen átlátott a felszínén. Tudta, hogy bár nem sokszor hangoztatja, nagyon is büszke rájuk, ez az érzelem pedig ezúttal egy másodperc erejéig a szemében is tükröződött. Amikor a fiú éppen tervezett volna odainteni neki, visszatért a jól ismert szúrósság a tekintetébe, és egy feltűnően hangos köhintéssel azonnal csendre parancsolta az ifjakat.

– Köszöntök viszont mindenkit! – kezdte tiszteletet parancsolóan a földre telepedő diákok fölé tornyosulva. – Nem szeretnék hamis kételyeket táplálni, ez az év is iszonyú nehéz lesz, de mint tudjátok, a kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét – magyarázott, mire egyetértő biccentések és hümmögések érkeztek válaszul. Cam széles mosollyal bólogatott. Egész nyáron alig várt mást, csak hogy ismét kitáncolhassa a lelkét is. Igen, fájt, igen, kemény volt, de semmi sem volt képes úgy megdobogtatni a szívét, mint az első ismerős taktus hangja a színpadon. – Idén viszont egy igen különleges versenykiírást kaptunk… – lobogtatott meg a kezében Mr. Windburry egy semmiből elővarázsolt, kissé gyűröttnek tűnő lapot.

A témánk idén a modern és a tradicionális ötvözése lesz. – Eme elhangzó mondatra halk pusmogás hallatszott, de mindenki továbbra is feszülten figyelt az edzőjükre.
– Szokás szerint várom majd az ötleteket a dobozba, tudjátok, egyik sem lehet rossz, ez pedig egy különösen szabad téma, szóval senki se fogja vissza magát!
Mikor az igen rövidre fogott tájékoztató befejeződött, mindenki csillogó szemekkel és merészebbnél merészebb ötletekkel indult nyújtani. Rég kaptak ennyire szabadon értelmezhető témát, és ez meg is látszott mindenkin.
– Neked mi jutott eszedbe? – kérdezte Linda a távolba meredő Cam mellé somfordálva. Közben persze elegáns mozdulatokat végzett, elvégre itt sosincs lazsálás.

– Egy versem… – vallotta be Cam néhány pillanat hezitálás után. Szinte reflexből végigfutott a hátán a hideg, amikor olyanokról beszélt, ami ismerősei legnagyobb része előtt hétpecsétes titok volt. Szünetek után mindig emlékeztetnie kellett rá magát, hogy ez az otthona, itt ledobhatja a „gimi jó pasija” skatulyát, és a tűzbe vághatja. – Bár nem igazán tudom, hogy lehetne egy versből balett-előadást csinálni – húzta össze végül a szemöldökét elgondolkodva.
– Szerintem biztosan kitalálnál valamit – pirult el óvatosan a szőkeség.
– És neked? – kérdezett vissza a fiú mosolyogva, de választ már nem kapott, ugyanis egy föléjük magasodó árnyék belefojtotta a szót a törékeny lányba.

– Cameron – biccentett Mr. Windburry, miközben szokásához híven borostáját dörzsölte. – Óra után majd ne rohanj el, beszédem lenne veled.
– Természetesen – válaszolt vissza, miközben a férfi mélybarna szemeibe nézve próbált rájönni, hogy postázza-e el a végrendeletét a szüleinek, vagy valami teljesen másról van szó. Mint általában, most sem vált be a „trükk”, a fiú kíváncsiskodó tekintetére sem érkezett semmi látható reakció. Cam megadóan sóhajtott fel, ahogy a férfi eloldalgott, majd a spiccét még feszesebbre szorította. Másfél órával és a kellemetlennél pont egy cseppnyivel több izzadsággal később vöröslő arccal pihent meg végre.

A többiek, mint néhány kiéhezett állat, rohantak az öltöző felé egy kis víz és pihenés reményében, Cam azonban csak szuszogva a teremben maradt, ahogy korábban azt ígérte. Arcára otthonos boldogság költözött, és bár tudta, hogy a cipőjében sajgó lábujja minden valószínűség szerint ismét vérzik, annál jobb kedve nem is nagyon lehetett volna. Amikor észrevette, hogy nincs egyedül, kissé bizalmatlanul pillantott a vele maradt feketeség irányába. Ahogyan a tükör előtt a sminkjét igazgató Christine-re nézett, csakis arra tudott gondolni, hogy a lány minden megtestesítője, amit ő nem szeret. Gazdag szülők, magániskola, a legújabb iPhone, márkás ruhák és mérhetetlen beképzeltség… bár az kétségtelen, hogy az egyik legtehetségesebb táncos…

– Cameron, Christine – szólította meg őket Mr. Windburry, majd a korábban látott papírral a kezében magához intette a két fiatalt. – Idén módosítottak egy kicsit a szabályzaton, és most már egy egyesületből két kategóriában is lehet indulni – kezdte kissé sejtelmesen. – Lehet csoportos és páros is, és utóbbiban rátok gondoltam – pillantott rájuk felváltva. – Persze csak ha elvállaljátok.
– Csodás lenne – mosolygott a lány Cameron felé, holott a fiú szinte biztos volt benne, hogy utálta őt. Nem tetszett neki, hogy titkolta a valódi identitását, amit a srác igazából őszintén meg tudott érteni.

– Nagyon szívesen – bólintott végül ő is tanáruk felé, akin mintha egy szemhunyásnyi pillanatra az elégedettség suhant volna át. Ezek után mindketten otthagyták ők a gondolataival. Cameron nagyon boldog volt. Mielőtt ő is zuhanyozni tért volna, még utoljára megvizsgálta saját tükörképét, majd hatalmasat sóhajtva elindult. Tudta, hogy amint kiteszi ismét a lábát, ideje lesz visszabújni szokásos szerepébe.

12. Megértő fülek

Simmer Kvíz

Eszedbe jutott már, hogy vajon mások is ugyanúgy játszanak-e a Sims-szel, mint te? Vajon mások is ugyanazt szeretik a játékban? 20 kérdésünkre válaszolva megtudhatod, miben tartozol a többséghez, és miben mások a szokásaid. A válaszadás teljesen anonim, így légy nyugodtan őszinte – de véleményedet nyugodtan megoszthatod velünk a poszt alatt.:) Érdemes többször visszanézned, hogyan alakul a szavazatok állása!

A magyar Sims közösség