Évzáró kérdőív 2020
* Zárás: vasárnap (november 1.) éjfél * Bár tavaly óta a világ kicsit felfordult körülöttünk, mindez nem ok arra, hogy elmaradjon hagyományos közvélemény-kutatásunk! Mint minden évben, most is próbálunk néhány új kérdést feltenni nektek, amelyek talán érdekesek lehetnek számotokra is,…
Sims 3 Természetfeletti erők – Boszorkányok
A Természetfeletti erők kiegészítővel négy mágikus teremtmény is érkezett, amelyek közül a boszorkányokkal ismerkedhettek meg közelebbről ebben a tippben. Ezek az okkult lények varázslatokat, bűbájokat és átkokat hajthatnak végre, hogy jobbá tegyék saját életüket vagy másokét, életét, vagy éppen bajt…
Gépek Birodalma – 15. Eredet
„Amennyire vissza tudok emlékezni” kezdett Lena a történetéhez „kezdetektől fogva csak ketten voltunk; én és az… apám. Az anyámat sose ismertem, hiszen a születésemkor meghalt. A háborús helyzetben lehetetlen volt találni egy normális kórházat, így nem tudta megkapni az ellátást,…
Sims 4 Snowy Escape – Mély hó, még mélyebb személyiség
Tegnapelőtt érkezett a bejelentés, miszerint november 13-án új kiegészítő várható a Sims 4-hez, mostanra pedig kicsit több hírrel is szolgálhatunk a Snowy Escape-ről. A japán kultúra rajongói örülhetnek, ugyanis az új szomszédság egy hegyvidéki, ázsiai ihletésű helyszín, ahol a simek…
Kalandozz a hegyekben a Sims 4 Snowy Escape kiegészítővel!
Itt az ideje a téli vakációnak! Készülj fel a hegyvédéki kalandokra izgalmas téli sportokkal. Hűsölj természetes meleg források vizében, és fedezd fel a Komorebi-hegységet. November 13-án sítalpakon érkezik a játékcsomag az összes platformra.
Sims 3 Álomállások – Kísértetvadász karrier
A Sims 3 Álomállások kiegészítő szakmáival minden sim megtalálhatja a hozzá legközelebb álló karrierlehetőséget. Kísértetek természetesen nincsenek… vagy mégis? Sok a kétkedő, sőt, a legtöbb sim ennek ellenkezőjét vallja, természetesen csak addig, amíg bútoraik nem kezdenek el furcsán mozogni, vagy…
Gépek Birodalma – 14. Ember
– Mi történt? – kérdezte Lena, ahogy berohant. A lány csurom víz volt, és épp, hogy magára kapni egy törölközőt volt ideje, olyan gyorsan próbált ideérni. Még nem is tudta, mi történt, de már átjárta ugyanaz az izgalom, mint ami…
Rendezzünk partit a Sims 4-ben!
A korábbi szériákhoz hasonlóan a Sims 4-ben sem kell remeteként élnie simünknek, ugyanis számtalan társasági eseményre (Social Event) kaphat meghívást, illetve a háztartás tagjai is rendezhetnek összejövetelt ismerőseiknek. Ezek a házibulitól kezdve a formális ebédig sokfélék lehetnek, és attól sem…