Angela

Nagyon tetszett neki a gondolat, hogy a diákság kivételesen nem valaki vagy valami ellen fogott össze, hanem azért, hogy megmentsenek valamit, ami fontos nekik. A legtöbbször nagyobb összefogásra akkor látott példát, amikor valakit ki kellett közösíteni – természetesen nem kellett a szó szoros értelmében, csak sokszor a gyerekek élték meg kényszernek.
Ez viszont más volt.
Eleinte csak egy egyszerű kis mozgalomnak tűnt, amit az iskolaújság szerkesztősége indított el, és ami teljes mértékben érthető is volt. Senki sem örült annak, ha a platform, ahol véleményt nyilváníthat, a megszűnés határára sodródik. De azt egyikük sem várta, hogy sértett hiszti és egyszerű tiltakozás – esetleg tüntetés – helyett igazi mentőtervvel állnak majd elő.
Angelának tetszett a gondolat, hogy a diákok nem csak elvárták az újság finanszírozását, hanem megértették azt is, hogy az iskolavezetés ebben a formában nem tudta tovább támogatni a cikkezésüket. Nem (csak?) felháborodtak, hanem elhatározták, hogy megmentik a klubot, amihez tartoztak.
A legszebb azonban nem az újságírós tanulók elszántsága volt, hanem az, hogy egy olyan évfolyamokon és klubokon átívelő együttműködés jött létre, amilyet Angela még sosem látott.
– Csak a takarítás lesz nagyobb összeg – állapította meg éppen a költségek átnyálazása után a nagynénjének. Sosem gondolta volna, hogy pont a takarító nénik bére fogja így megdobni a szervezési díjat. De mivel az estébe nyúló rendezvény után még valakinek rendbe is kellett raknia az iskolát, ezt nem tudták kikerülni.
Giselle elégedetlen hangot adott ki a megjegyzésre, mielőtt megszólalt volna:
– Takarításra a diákok is képesek. Legalább az iskola valóban az életre készíti fel őket – jelentette ki. – Lehet, akadnának önként jelentkezők is, de a büntetősök is biztosan örömmel besegítenek, hogy spóroljunk az összegen. Én inkább a biztonság miatt aggódom.

Tintavér – 123. Egy jó ügyért Tovább olvasom

Morgan

Az az út a leghosszabb, amin félsz elindulni – ismételte újra Joannah szövegét, de tudta, hogy feleslegesen. A karakter, akit játszott, nem volt épp a legbeszédesebb figura, cserébe viszont imádott bölcselkedni, és a jelenetekhez egyáltalán nem illő megállapításokat tenni. Ez elég nagy gond volt, mert Morgan képtelen volt bemagolni a látszólag értelmetlen dialógusokat. Ráadásul nem csak megtanulnia kellett őket, hanem eljátszani is – de mégis hogy adjon elő az ember lánya olyasmit, aminek a motivációját ő maga sem érti? Rose legtökéletesebb bosszújának tűnt, hogy beengedte ugyan a darabba, de egy olyan szerepet bízott rá, amiben biztosan le fog bőgni az egész iskola előtt előadás közben.
– Hmpf – hallotta szobája ajtaja felől a nyikkanást, és csak ekkor vette észre, hogy öccse kukucskál befelé, ki tudja, mióta. Ábrázatán olyan szívbemarkoló bánat ült, hogy a lány egyből meg is feledkezett a szövegkönyvről.
– Mi a baj? – fordult felé székével.
Tintavér – 122. Nincs visszaút Tovább olvasom

Spencer

Pont maximális hangerőn szólt fejhallgatójában új kedvenc bandájának, az AJR-nak a Weak című száma, mikor szembesült a hírrel, hogy Liam blogjának titka kiderült. Sőt, mi több, az egész iskolán végigsöpört. Mikor felugrott a Facebook csoportos chatablak, benne felvillant valamelyik véletlenszerű diáktársa üzenete: “Ti tudtátok, hogy a Get Out Of My Head blogot Liam Walters írja?”, Spencer egy gyors mozdulattal leállította a zenét. Tekintete rögtön a monitorra tapadt, és próbálta kideríteni, kitől származhat a pletyka eredetileg.
Mert ha őszinte akart lenni, nem örült volna, ha attól, akire ő először gondolt. Végül aztán jobbnak látta tisztázni ezt a helyzetet a fejében, és biztos forrásból kiindulva elhessegetni a gondolatot, így pötyögni kezdte üzenetét legjobb barátjának.
– Te hallottad, hogy Liam titka kiderült a suliban?
– Igen – válaszolt szinte azonnal Kitty. – Kiteregették a lapjait.
– Tudom, hogy nem szép, hogy megkérdezem, de gondoltam, jobb az őszinteség… Ugye nem te voltál az az osztó véletlenül? – próbálta finoman megfogalmazni.
– Nem én voltam, hanem valami Collin a koliból – magyarázta Kitty. – Azt vettem ki Liam szavaiból, hogy az arc nehezményezhette, hogy nem volt benne a bizalmi körben.
– Hát igen… Collinnak eleme a neheztelés – forgatta meg szemeit Spencer. Mikor megpróbálta a nyári tábor után tartani kettejük közt a két lépés távolságot, a fiú eléggé berágott rá, és hát… utána miatta inkább próbálta minimálisra szorítani a kollégiumban töltött idejét, nehogy összefussanak véletlen. Igaz, hogy akkor este jól szórakoztak, de az a srác kattant.
– De várj – fagyott le aztán, mikor végre sikerült értelmeznie a második mondatot is. – Azt mondod, hogy beszéltél Liammel? – lepődött meg. – Mióta vagytok ti ilyen jóban?

Tintavér – 121. Mit gondolsz? Tovább olvasom

Ethan

Képtelen volt elhinni, hogy már megint a rendőrségen kell dekkolnia. Mintha az élete egy nagy körforgás lett volna, és tök mindegy, hogy rászolgált vagy sem, útja előbb vagy utóbb visszavezette a kezdetekhez. Az idézést már salátává gyűrve szorongatta kezében, és mivel jobb dolga nem akadt, újra és újra átfutotta a szöveget a papíron. Minden egyes alkalommal felhúzta magát az olvasottakon. Van der Hoomnak volt képe feljelenteni ŐT. Mindezt egy olyan kamusztorival körítve, amiben semmi nyoma nem volt annak, hogy rászállt Clarára, bárkihez egy ujjal is hozzáért, vagy a történet bármely pontján egy vascső is előkerült volna. Szerepelt ellenben egy sor tanú neve az irat alján, akik hajlandóak voltak kiállni amellett, hogy az eset pontosan úgy történt, ahogyan Thomas van der Hoom állította. Nem is azért verte le a víz, mert félt, hogy elmarasztalják az ügyben – az igazságtalanság készítette ki, amiért ártatlanul állt a vádakkal szemben. Tintavér – 120. Nincs menekvés? Tovább olvasom