Sims Addicts

– Hamupipőke, ébresztő! Hasadra süt a nap! – hallottam egy távoli hangot, de nem fogtam fel a szavak jelentését. Aludni akartam, ráadásul rettentően hideg volt. – Marilyn! – A nevem hallatára résnyire nyitottam a szemem, de rögtön be is csuktam,…

Hevesen dobogott a szívem, mikor Missy bekopogott anya ottani irodájának az ajtaján, és a lüktetés még inkább fokozódott, mikor megmozdult a kilincs. Egy sápadt női fej tűnt fel a résből, akiben alig-alig láttam a saját anyámat, de nem lehetett más.…

Azt hittem, elértem azt a pontot, amikor már nem jöhet rosszabb, és nem érezhetem magam pocsékabbul, hiszen ázott arccal ültem a fal mellett, és nem tudtam, mikor fogy el a könnyem. Úgy hittem, nem vagyok képes abbahagyni a sírást, míg…

Falból nyíló alagútban tűntünk el mindannyian, és félhomályban folytattuk utunkat sorban haladva. Elöl Conor ment és Wenorah lámpákat szorongatva, utánuk Missy és a fehérhajú lány, akinek nem jegyeztem meg a nevét, majd pedig mindenki más ideiglenes csoportokban. Én leghátul ballagtam…

Facsoport közepén léptünk ki a föld fölé, és haladtunk dús levelek árnyékában, míg el nem fogytak a lombok. Kételkedni kezdtem édesanyám ésszerűségében, hogy éppen Plymoutht választotta ki arra, hogy dédelgetett kis csoportját rejtegesse, hiszen ilyen esetben sokkalta jobb lett volna,…

Alkonyodott, én pedig éppen sehol sem voltam. Csak az erdőt láttam magam körül, előttem pedig a szűk, kis utat, amire időközben rátaláltam. Csalódottságot éreztem, hiszen senki sem jött többé utánam, hogy visszahívjon, vagy meggyőzzön arról, hogy fontos vagyok neki. Akit…

– Biztos, hogy jó felé megyünk? – Naiv módon beszélgetni próbáltam Tristannal, csak sajnos nem jutott eszembe semmilyen téma, ami közös lehet, így maradt az útirány helyessége, viszont a válasz minden alkalommal csak egy igenlő morgás volt. Legalább egy órája…

Már délelőtt tíz óra volt, mikor óvatos kopogás ütötte meg a fülem, és kelésre késztetett. Elvonszoltam magam az ajtóig, és kinyitva Tristan természetellenesen éber fejét pillanthattam meg, amin hirtelen különös kifejezés futott át. – Ne haragudj, de már elég késő…