Egy angyal bakancsban – 11. Új otthon
A történtek után körülbelül két héttel, már össze is csomagoltunk. A bútorok nagy részét a házzal együtt adtuk el. Csak a legfontosabb dolgainkat vittük magunkkal. Még szegény Millit is le kellett passzolnunk a nagymamámhoz. Nem volt sok cuccunk, mégis, apának…
Egy angyal bakancsban – 12. Ki mondta, hogy nem szép az élet?
Három hónappal később minden megváltozott. Felújítottuk a lakást. Egész normális lett. A szobámat feketére óhajtottam csináltatni, illett a spleen-szerű hangulatomhoz. Apát kirúgták, és egy másik cégnél kapott új munkát, így nem dolgozhatott otthon. Én meg délutánonként, vagy suli helyett a…
Egy angyal bakancsban – 13. Ébredés
Reggel egy parkban ébredtem. Szörnyen fájt a fejem és nem emlékeztem semmire, úgy az ötödik pohár valamitől eshetett ki minden. Valószínűleg Will vitt oda, mert ott volt velem. Mi lett volna velem nélküle? Elég… öhmm… hogyismondjam?… közeli kapcsolatba kerültünk. Csak…
Egy angyal bakancsban – 14. Csak őszintén
Másnap még iskolában is voltam. Kezdem túlzásba vinni, ez már a második volt a héten és még csak szerda volt. Egész jól éreztem magam. Végre elfelejthettem a gondjaimat. Persze nekik se semmi éjszakájuk lehetett. Igazából jobban örültem, hogy Will vigyázott…
Egy angyal bakancsban – 15. Igazságok
Miután kiöntöttem neki a lelkemet, mély hallgatás vette kezdetét. Útközben kapott egy telefonhívást, és körülbelül egy óra múlva befordultunk egy parkolóba. Ja, bocs. Nem lehetett valami felkapott hely, mert még neve sem volt. Viszont az ajtóban egy nagydarab őr állt.…
Egy angyal bakancsban – 16. Egy hely, ahol felejteni lehet
A házban egy pingvin fogadott minket. “Kisasszony”- meg van ez őrülve. Clay elég otthonosan mozgott. Simán odament az asztalhoz és beszélgetni kezdett. Persze az apja háza volt. Csak én éreztem magam furcsán. Amikor befejezte a – megjegyzem igen késői –…
Egy angyal bakancsban – 17. Pótpapa
Reggel nyolc körül érkeztünk meg a szigeten lévő reptérre. Ez ott olyan dél körülinek számított. Az idő nagyon kellemes volt. Deon mondta, hogy szerencsések vagyunk, mert tavasszal a legjobb ellátogatni ide, vagy lehet, hogy szándékosan rakták márciusra a tárgyalásokat. A…
Egy angyal bakancsban – 18. Otthon, te édes
A parti napján ki-ki a maga módján kezdett el készülődni. Clay a parton süttette a hasát, Deon próbált valami elegáns fuvart szerezni, én meg a hajamat próbáltam olyan állapotba hozni, amivel megjelenhetek egy ilyen elegáns fogadáson. Sikertelenül. Egy hónap alatt…


