Lakótársak

Lakótársak – Második fejezet

+1 Bölcsesség
+1 Önbizalom

 

Azokban a helyzetekben, amikor gyorsan kellett döntenem, általában meglehetősen kényelmetlenül éreztem magam. Ezen nem segített az sem, hogy Rowan és Josh várakozó pillantásai szinte felnyársaltak, így lehetetlen volt gondolkodni. Hogy időt nyerjek, hátrébb léptem egyet, és felemeltem a mutatóujjamat.

Ha itthon maradok, korán ágyba bújhatok, hogy aztán az első tanítási napon friss és üde lehessek. Ráadásul mivel Ryan nyilvánvalóvá tette, hogy itthon marad… De ugyanakkor meg nem engedhettem meg magamnak, hogy a komfortzónám akadályozzon az élménygyűjtésben. Évnyitó buli jobb esetben évente egyszer van, én pedig reménykedtem benne, hogy nem leszek többet elsőéves. Rá kellett tehát döbbennem, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom volt az egyetemi éveim hivatalos megkezdésére.

El akartam menni. Jól akartam magam érezni, hagyni, hogy a filmekből és könyvekből ismert egyetemista hangulat átjárjon engem is. Talán egy kicsit még arra is vágytam, hogy legyen lehetőségem hibázni, őrültségeket csinálni. Ugyanakkor kissé bizonytalan voltam a társaságot illetően – mert ismertem ugyan Josht, de annyira azért nem, hogy egy vadidegen helyen rá merjek hagyatkozni. Hirtelen nagyon kezdtek hiányozni a barátaim, akikkel mindig, minden helyzetben biztonságban érezhettem magam, és…

– Elhívhatom egy barátomat? – kérdeztem, amikor a lelki szemeim előtt felvillant a megoldás. Elvégre az, hogy Vic kollégiumban lakott, nem zárta őt el tőlem teljesen. Ráadásul egy közös évkezdő bulizás segíthetett abban is, hogy megerősítsük a barátságunkat, nem?

– Persze! – szélesedett ki Rowan mosolya. – Minél többen megyünk, annál jobb lesz a buli. A barátod is ide jár? Mert ha nem, akkor is be tudjuk vinni, csak akkor kellenek előkészületek.

– Ide, ide – nyugtattam meg őt, és saját magamat is sikerült meglepnem vele, de a lánnyal kapcsolatos gyanakvásom elülni látszott. Annyira őszintén kedvesnek tűnt, hogy egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy csak megjátssza magát.

– Szuper! Akkor máris öten vagyunk – állapította meg Rowan, aztán az ajtó felé pislogott. – Azt nem tudom, hogyan fogom rávenni a kockákat a bulira, de majd bedobom magam. Vagy Abbyt. Bár igazából téged is lehetne, tuti odalennének, ha meglátnának.

Igyekeztem nem túl döbbenten meredni rá, és még jobban próbáltam nem azt találgatni, hogy miért lenne bárki is oda a látványomtól. A jelek szerint Josh nem osztozott a nyomoromon, mert szégyentelenül kiröhögött, és még meg is érintette a vállamat közben.

– Szerintem Olivia nem szeretne csali lenni – fordult aztán Rowan felé, aki válaszul csak széttárta a karjait. – Akkor holnap mikor?

– A buli nem fog beindulni tíz előtt, de ha akartok, alapozhatunk valahol.

– Itt? – ajánlotta Josh, mielőtt még megállíthattam volna. Nem azért, nem voltam én a korábbi kezdés ellen, de kicsit féltem attól, hogy a végén még a rendrakás is rám fog hárulni. Mivel viszont a lakótársam már ilyen könnyedén felajánlotta az albérletünket, nem akartam én lenni a rossz arc, szóval nem ellenkeztem. Ez viszont felvetett bennem néhány kérdést, amit előbb vagy utóbb, de tisztáznunk kell majd.

 

Hogyan osztjuk meg a házimunkát?
  • Osszuk fel igazságosan! 89%, 41 szavazás
    41 szavazás 89%
    41 szavazás - 89% az összes szavazat
  • Szeretném úgy alakítani a szálakat, hogy nekem a lehető legkevesebb munkám legyen. 7%, 3 szavazat
    3 szavazat 7%
    3 szavazat - 7% az összes szavazat
  • Hagyjuk az egészet, nem érdekel a házimunka, jó lesz a lakás koszosan is. 4%, 2 szavazat
    2 szavazat 4%
    2 szavazat - 4% az összes szavazat
  • Ha ők nem akarják, nem kell részt venniük benne, majd én mindent megcsinálok. 0%, 0 szavazat
    0 szavazat
    0 szavazat - 0% az összes szavazat
Összes szavazat: 46
2020. február 23. - 2020. február 29.
Szavazás zárva

 

Bár szerettem volna minél hamarabb tisztázni a kérdést, úgy döntöttem, ezzel még várok egy kicsit, legalább addig, míg kiderül, az alapozás után mekkora lesz a rumli. Meg egyébként sem akartam túlságosan is fontoskodónak tűnni, pláne, mivel a fürdőszobával kapcsolatban nem halogathattam nagyon sokáig azt a bizonyos beszélgetést. Amíg én fejben próbáltam megfelelő időpontokat keresni a kényes kérdéseknek, addig Rowan elbúcsúzott tőlünk azzal a felkiáltással, hogy neki mennie kell az egyesbe. Nem akartam tudni, hogyan tervezte bedobni magát.

– Kit akarsz hozni?

Josh kérdésére eszméltem fel, és legnagyobb meglepetésemre Ryan is visszatért, nyilvánvalóan azért, hogy most mindketten érdeklődő pillantásokat küldözgethessenek felém. Egyszerre bosszantott egy kicsit, hogy látszólag ennyire egy húron pendültek, és töltött el kellemes érzéssel, hogy ezek szerint Ryant is érdekeltem. Vagy ha én nem is, az igen, hogy kivel barátkoztam.

– Vicet, de előbb még meg kell kérdeznem, ráér-e – szabadkoztam. Nem akartam, hogy úgy tűnjön, máris készpénznek veszem, hogy a barátom az első szavamra ugrani fog. De azért őszintén reménykedtem benne, hogy jönni szeretne majd.

A fiúk váltottak egy jelentőségteljes pillantást, de elképzelésem sem volt arról, mégis mit jelenthetett. Kezdtem azt sejteni, hogy volt közöttük valami olyan kötelék, amiről én nem tudtam, mert egyszerűen lehetetlennek tartottam, hogy egyetlen egy nap alatt ilyen természetes dinamikát alakítsanak ki.

– Ja, király – állapította meg végül Josh, és a jelek szerint egyikük sem kívánta tovább firtatni a dolgot. Tökéletesen megbeszéltek mindent azzal az egy pillantással, engem pedig még annál is tökéletesebben kihagytak belőle.

Bár az előbbi jelenetet továbbra is furcsálltam egy kicsit, rá kellett jönnöm, hogy mivel most mind egy légtérben tartózkodtunk, ideje volt felhoznom a fürdőszoba-ügyet.

– Fiúk – kezdtem nagy levegőt véve –, van egy kis problémám.

Erre mindketten megakadtak a mozdulatban, Ryan pedig végül úgy fordult vissza felém. Valamiért mintha igyekezett volna mindig a lehető leggyorsabban a hátát mutatni nekem. Vajon mindenki elől menekült?

– Hm? – vonta fel a szemöldökét, mire Josh meglökte a vállát, hogy aztán ő egy kicsit biztatóbban kérdezhessen:

– Mi a baj?

– A fürdőszobában nem igazán találtam már helyet a cuccaimnak – húztam a számat. – Mármint félre ne értsetek, nem akarlak titeket kitúrni, meg nem kell nekem sok hely, inkább csak egy tusfürdő, testápoló, sampon, balzsam, arcle…

– Értjük – szakított félbe Josh, aki mintha előlépett volna kettőjük szószólójává. – Szóval a csajos pakk.

– Csajos pakk? – ráncoltam a homlokomat.

– Hát, ja, az, ami elfoglalja a fél fürdőszobát – vigyorgott rám szemtelenül, én pedig valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag egészen zavarba jöttem. Mielőtt viszont bármit is reagálhattam volna, Josh megérintette a karomat, és a vigyora mosollyá szelídült. – Mindjárt csinálunk neked helyet. Gyere, Ryan!

Én még mindig csak meglepetten pislogtam a nappali közepén, mikor a fiúk benyomultak a fürdőszobába, hogy rendet tegyenek a holmijuk között, és a jelek szerint nem tartottak igényt a segítségemre. Picit legyezgettem magam, hogy az arcomba gyűlt forróságot elhessegethessem, és közben próbáltam elűzni azt a különös érzést, amit Josh érintése váltott ki belőlem. Biztos, hogy az volt, nem pedig az incselkedő vigyora. Nem ám! Amennyire az utóbbi percekben ezt megfigyelhettem, neki nagyon természetes volt, hogy megérinti az embereket, hiszen nem csak engem, hanem Ryant is probléma nélkül érintette. Én viszont nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy kvázi idegenek hozzám nyúljanak, akkor sem, ha igazából egészen jó érzés volt. Valószínűleg Josh nálam sokkal közvetlenebb, nyitottabb lehet, hiszen én csak a hozzám legközelebb álló barátaimmal viselkedtem ennyire fesztelenül, szimpla ismerősökkel nem igazán. Talán nekem is ki kellene próbálnom?

 

Szóljak alkalomadtán Joshnak, hogy nekem ez a sok érintés furcsa?
  • Nem, inkább kivárok. 41%, 18 szavazat
    18 szavazat 41%
    18 szavazat - 41% az összes szavazat
  • Nem, de viszonozhatnám az érintéseket, elvégre barátok vagyunk, vagy nem? 34%, 15 szavazat
    15 szavazat 34%
    15 szavazat - 34% az összes szavazat
  • Igen, finoman jeleznem kéne neki, hogy ez nekem szokatlan. 20%, 9 szavazat
    9 szavazat 20%
    9 szavazat - 20% az összes szavazat
  • Igen, határozottan rá kell szólnom, hogy ezt hagyja abba! 5%, 2 szavazat
    2 szavazat 5%
    2 szavazat - 5% az összes szavazat
Összes szavazat: 44
2020. február 23. - 2020. február 29.
Szavazás zárva

 

Amíg a lehetőségeimet latolgattam, visszasétáltam a szobámba, hogy szemügyre vehessem az új környezetemet. Tetszett benne minden, mégis kicsit idegennek éreztem még, így most kifejezetten boldog voltam, hogy végül magammal hoztam Brumit. A plüssmackó az otthonom egy szeletét jelképezte, és apa valószínűleg tudta, hogy így fogok érezni, azért kardoskodott annyira mellette. Szeretettel simogattam meg a macim fejét, aztán riadtan rezzentem össze, mikor a félig nyitott ajtóm kicsit nyikorogva tárult szélesre.

– Felszabadítottunk neked egy fiókot meg polcot – jelentette ki Josh. Kicsit meglepődtem azon, hogy gondoltak a fiókra is, de némileg megkönnyebbültem attól, hogy ez így alakult. Ez azt jelentette ugyanis, hogy kirakhattam olyan holmikat is, amiket nem szerettem volna közszemlére tenni.

– Köszi – mosolyogtam rájuk, de ők érdekes módon nem néztek a szemembe. Helyette most Brumit bámulták ugyanolyan egyetértésben, ahogy korábban a növényt. – Neki már van neve! – szögeztem le egy zavart kuncogással, nehogy megint visszakanyarodjunk a dolgok elkereszteléséhez.

Erre mindketten rám emelték a pillantásukat, és míg Josh látszólag értékelte a poénomat, addig Ryan arcáról nem tudtam leolvasni a véleményét. Megint visszabújt a maszkja mögé, ahová én már nem láthattam be, egyedül a pillantása tükrözött érzelmeket. Csak épp azokat meg nem tudtam megfejteni. Reménykedtem abban, hogy a pszichológia szak segíteni fog abban, hogy kicsit jobban megértsem a körülöttem élőket is, mert nem csak a mentális egészségre szerettem volna koncentrálni, hanem a hétköznapi emberekre is.

Szólásra nyitottam a számat, még akkor is, ha nem tudtam, mit mondhattam volna nekik. Szerencsére végül egy zúzós, hangos metál szám hangzott fel valamelyik másik szobából, mire Josh gondolkodás nélkül szaladt el.

– Ez a csengőhangja? – meredtem döbbenten Ryanre, aki előbb csak megrántotta a vállát, aztán viszont valami szórakoztathatta őt, mert elmosolyodott.

– Nem nézted volna ki belőle, mi? – kérdezett vissza, aztán a tekintete egy pillanatra megint Brumira siklott, mielőtt rendesen is körbenézett volna. – Sikerült berendezkedned?

– Aha – bólintottam, és lázasan gondolkoztam, mégis hogyan tarthatnám fenn a beszélgetésünket. Nagyon szerettem volna egy kicsit jobban megismerni őt, de a saját zavarom akadályozott abban, hogy fesztelen legyek mellette. – És te?

– Jaham. Még tegnap, miután Josh ősei elmentek. Amíg ők itt voltak, nem nagyon tudtunk haladni, mert az anyja mindenáron a függönyökkel meg szőnyegekkel akart foglalkozni, minket meg ez annyira nem érdekelt.

A homlokomat ráncolva meredtem magam elé. Volt valami furcsa ebben az egészben, de egyszerűen nem láttam meg az összefüggéseket, csak azt éreztem, hogy elsiklottam valami felett.

– Egyébként milyen szakra jöttél? – jutott eszembe a kérdés, hogy mindkettőnk figyelmét más irányba terelhessem.

– Földtudományra.

Vártam volna valami bővebb magyarázatot, de mikor egyértelművé vált, hogy ilyesmi nem fog érkezni tőle, lassan bólintottam. Azt tudtam, hogy érdekli őt a csillagászat, mert a kevés korábbi beszélgetéseink egyikekor említette, viszont nem is gondoltam volna, hogy ennyire komolyak voltak a szándékai. Mármint a szakmai szándékai.

– Csillagász leszel? – mosolyodtam el, ő pedig meglepetten pislogott rám.

– Szeretnék – bólintott végül, és a szája sarkában neki is mosoly bujkált. – De odáig még nagyon hosszú az út, szóval majd meglátjuk, sikerül-e.

– Sikerülni fog, ebben biztos vagyok!

Azt viszont már nem tudtam, mennyire volt vevő a biztatásomra, mert az arckifejezése ismét tartózkodóvá vált. Nem szerettem volna túlzottan rámenősnek tűnni, ezért nem erőltettem a témát, és csak reménykedtem abban, hogy ezúttal majd ő tesz valamit annak érdekében, hogy a beszélgetésünk ne laposodjon el.

– Mentem – jelentette ki a várakozásaimmal ellentétben Ryan, és nemes egyszerűséggel kifordult a szobámból, én pedig egyedül maradtam Brumival.

Szerettem volna leplezni a csalódottságomat, de aztán rájöttem, hogy mivel a macimon kívül senki más nem látott, teljesen felesleges lett volna. Egy sóhajjal leroskadtam az ágyamra, és mint mindenki más, én is a telefonomért nyúltam, amint elérkeztem az első üresjáratomhoz. Előbb válaszoltam anya üzeneteire, aki mindent tudni akart a lakásról, a szobámról, hogy minden rendben van-e, és aki biztosított arról, hogy ha bármikor szükségem van rájuk, azonnal jönnek értem. Picit forgattam a szememet, de azért küldtem neki egy matricát, ahol két elefánt ölelgette egymást. Ez volt a mi közös matricánk.

Jöttek üzeneteim másoktól is, Milly például legalább húsz értesítést hagyott nekem, amelyekben részletesen elmesélt mindent. Kicsit még mindig vérzett a szívem, amiért a legjobb barátnőm nem erre az egyetemre jelentkezett, de megértettem a döntését, hiszen bekerült egy ennél sokkal jobb hely orvosi képzésébe. Örültem a sikerének, de már most hiányzott, és ezt az érzést csak még inkább erősítette bennem az, hogy az élménybeszámolójából csak úgy sütött a boldogság. Amikor pedig reagáltam mindenre, amit írt, én nem kaptam választ – valószínűleg azért, mert annyira pörgős volt a gólyaprogramjuk, hogy nem volt mindig ideje a telefonját nézegetni. Szerettem volna mesélni én is, de nem voltam biztos abban, hogy az én unalmas kis beköltözésem érdemes volt arra, hogy szót ejtsünk róla.

 

Meséljek Millynek?
  • Persze, hiszen a legjobb barátnőm, akit érdekelnek az érzéseim, élményeim! 71%, 29 szavazat
    29 szavazat 71%
    29 szavazat - 71% az összes szavazat
  • Ha érdekli őt, majd kérdez, nem? 27%, 11 szavazat
    11 szavazat 27%
    11 szavazat - 27% az összes szavazat
  • Nem, vele sokkal érdekesebb dolgok történnek, mint velem, fókuszáljunk rá! 2%, 1 szavazás
    1 szavazás 2%
    1 szavazás - 2% az összes szavazat
Összes szavazat: 41
2020. február 23. - 2020. február 29.
Szavazás zárva

 

Már éppen el akartam rakni a telefonomat, amikor eszembe jutott a holnap esti buli, és kissé idegesen kerestem ki a másik legjobb barátom telefonszámát. Oké, annyira nem kellett keresgélni, mert benne volt a kedvencekben, de az tagadhatatlan, hogy izgultam. Amikor már a hatodik csörgésnél tartottam, azt hittem, fel sem fogja venni, és már éppen csalódottan szerettem volna kinyomni a hívást, mikor beleszólt.

– Olivia! Szia!

– Szia, Vic – szusszantottam megkönnyebbülten. – De jó hallani a hangodat. Te… lihegsz?

– Aha – válaszolt egyszerűen, de nem fűzött hozzá semmi többet. – Mizu?

– Beköltöztem – jelentettem be, ahogy elnyúltam az ágyamon. – Van egy növényünk, amit a fiúk el akarnak nevezni valahogy, meg van egy szomszédunk, aki meghívott minket az évnyitó bulira. Nálad mi újság?

– Valaki már délelőtt összehányta a vécét. A konyhában meg a tűzhelyen hagytak egy serpenyőt, szóval az egész emeleten égett szag van. Ja, és a szobatársam kizárt, amíg meghúzta a nőjét.

Ha az élménybeszámolója nem tette volna egyértelművé, máris mennyire a szívébe zárta a kollégiumi életet, a rezignált hangja minden kétséget elsöpört. Hirtelen nagyon hálás lettem, amiért végül én albérletbe kerültem, mert legalább volt saját szobám.

– Sajnálom. Remélem, azért ezek nem lesznek álladó problémák nálatok.

– Á, a másik szobatársam szerint nem, ő azt mondja, hogy leginkább bulis időszakban szoktak ilyenek megesni, mikor valaki túl részeg vagy másnapos maga után takarítani.

– A szobatársaid felsőbbévesek? – kérdeztem.

– Aha, mindketten másodikosok. Ami egyrészt jó, mert Roger tök sok mindent tud, és jók a tippjei, de másrészt meg így nincs kivel mennem az elsősök programjaira.

– Ha már programok – kaptam a szón –, Rowan… a szomszéd lány szerint az évnyitó buli minden elsősnek nagy élmény. Nincs kedved eljönni velem?

Bár a vonal túloldalán Vic elhallgatott, én őszintén reménykedtem benne, hogy a végén igent mond majd. Ráadásul a szavaiból azt vettem ki, hogy neki is jólesett volna egy biztos pont.

– Oké – egyezett is bele rövid gondolkodás után a barátom, én pedig igyekeztem hangtalanul ujjongani. – Most megint azt csinálod, ugye?

– Mit?

– Próbálsz nem visítani örömödben.

– Túl jól ismersz – nevettem el magam, de most már meg sem próbáltam visszafogni az izgalmamat. Mert onnantól kezdve, hogy Vic rábólintott a közös bulira, az aggályaim szertefoszlottak, és nem maradt más, csak az izgalommal teli várakozás.

 

~oOo ~

 

A bulit megelőző várakozás aztán nem csak a szombat estémet, de az egész vasárnapomat is átjárta. Ott volt a tudatom hátuljában, amikor a fiúkkal pizzát rendeltünk, amikor az étkezőasztal helyett a nappaliban ebédeltünk meg, amikor Josh próbálta rávenni Ryant, hogy jöjjön velünk, és akkor is, amikor Vic késődélután üzenetet írt, hogy elindult hozzánk. Ahogy viszont a barátom üzenetét elolvastam, rájöttem arra, hogy bár egész nap a bulira gondoltam, a konkrét készülődést egyáltalán nem kezdtem még el.

Így aztán kapkodva bevonultam a fürdőszobába, hogy még mielőtt a vendégem megérkezik, le tudjak zuhanyozni, hajat moshassak, és őszintén reméltem, hogy belefér még egy arctisztítás is. Úgy gondoltam, a sminkeléssel ráérek még, de azt már cikinek éreztem volna, ha tisztálkodni is úgy állok neki, hogy már mások is vannak nálunk. Áldottam az eszemet, amiért még költözés előtt megoldottam a szőrtelenítést, mert a kelleténél kényelmesebbre vettem a tempót aznap, és az már csak nagyon neccesen fért volna bele a készülődésbe. Míg igyekeztem gyorsan mosakodni, azon tűnődtem, vajon a fiúk tudják-e, hogy a lányoknak mennyi időbe telik előcsalogatni a természetes szépségüket. Bezzeg a srácok az ágyból kikászálódva, egy szál alsónadrágban is tudtak úgy kinézni, mintha egy magazin címlapjáról léptek volna le. Oké, nem mind, de mondjuk Ryan… Csak épp ő nem mászkált a lakásban alsónadrágban. Még.

Ezzel a gondolattal léptem ki a zuhany alól, és amikor nyúltam volna a törülközőm után, egy pillanatra megállt bennem az ütő. Mert az egy dolog, hogy a törülközőm a szobámban száradt tegnap este óta, de tiszta ruhát sem hoztam magammal. Mielőtt azonban pánikba eshettem volna, a pillantásom a felakasztott köntösömre siklott. Bár nem szerettem volna összevizezni, jobb ötletem nem lévén abba bújtam bele, és hirtelen elmondhatatlanul hálás voltam, amiért anya rábeszélt, hogy hozzam magammal ezt is. Megnéztem magam a tükörben, és meg kellett állapítanom, hogy nagyjából egy vízi zombi eleganciáját tudtam felmutatni, de mivel mást nem tehettem, így merészkedtem ki a fürdőszobából…

…hogy aztán összefussak a véletlenül épp arra járó lakótársaimmal. Komolyan nem értettem, hogy tudtak ennyire borzalmasan időzíteni, és mindig akkor megjelenni, amikor annyira nem vágytam volna rájuk. Máskor bezzeg, amikor beszélgetni szerettem volna, mindketten visszahúzódtak a szobájukba.

– Elfelejtettem a törülközőt – mosolyogtam rájuk zavartan, és magam sem tudtam, miért éreztem késztetést arra, hogy magyarázkodjak. Sokkal egyszerűbb lett volna szimplán úgy tenni, mintha pontosan így terveztem volna, nem? Mindenesetre vártam volna valamiféle választ, ehelyett ők csak… pislogtak rám. Aztán Josh elkapta a pillantását rólam.

– Akkor én… megyek – mormogtam zavartan, ahogy tettem pár lépést a biztonságot nyújtó szobám felé.

– Amúgy, ha ilyen van, szólj ki, adunk be neked törülközőt – ajánlotta Josh, bár picit mintha elmélyült volna a hangja a szokásos hangszínéhez képest. Ryan továbbra sem szólt semmit, viszont amikor feléjük fordultam, most először kaptam őt azon, hogy még mindig engem nézett. Komolyan nem értettem, miért pont a vízihulla stílus keltette fel a figyelmét, és azt sem tudtam eldönteni, ezen meg kellene-e sértődnöm vagy sem.

Ahogy aztán becsukódott mögöttem a szobám ajtaja, megkönnyebbülten szusszantottam fel, és próbáltam elhessegetni a zavaromat, és közben a helyére rakni magamban a tényt, hogy Ryannek tetszettem. Igazából ez olyan fordulat volt, amire minden titkos reményem ellenére sem számítottam ténylegesen. Tudtam azt is, hogy egyetlen kósza pillantásból még nem szabadott volna hosszabb távú következtetéseket levonnom, de csak nagyon nehezen tudtam ellenállni a késztetésnek, hogy elképzeljem, mi minden történhet még velünk ezután. Az álmodozásnak is megvolt a maga helye, de nem akkor, amikor egyébként is versenyt futottam az idővel.

Amíg a hajamat szárítgattam, gondolatban próbáltam összeállítani az esti szettemet, és szíven ütött a tény, hogy nem hoztam magammal csinosabb ruhákat. Persze, ez nem valamiféle bál volt, ahol kinéztek volna egy egyszerű farmerben, de azért általában ennél jobban ki szoktam csípni magam…

 

Hogyan öltözzek fel?
  • Megkérdezem Rowant, hátha tud nekem kölcsönadni valami csajosabbat. 48%, 19 szavazat
    19 szavazat 48%
    19 szavazat - 48% az összes szavazat
  • Jó lesz az a farmer-póló kombó, legalább kényelmes! 38%, 15 szavazat
    15 szavazat 38%
    15 szavazat - 38% az összes szavazat
  • Mi lenne, ha csak békésen pánikba esnék? 15%, 6 szavazat
    6 szavazat 15%
    6 szavazat - 15% az összes szavazat
Összes szavazat: 40
2020. február 23. - 2020. február 29.
Szavazás zárva

 

 

Olivia érzései

 

Ryan iránt

Szimpátia: 5
Vonzalom: 6
Bizalom: 4

Josh iránt

Szimpátia: 4
Vonzalom: 1
Bizalom: 4

Vic iránt

Szimpátia: 10
Vonzalom: 0
Bizalom: 9

Ne maradj le semmiről!
Kérj értesítést minden friss cikkünkről, vagy állítsd be, milyen típusú tartalmakról küldjünk hírt neked! A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.

Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.

11
Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Hozzászólás
7 Válasz
5 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
5 Hozzászólók
RubyGregoretta SamsaVeronaAhsoka1994Edit Fülöp Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Verona
Tag

Szuper. Imádom a fejleményeket. Alig várom a bulit, és, hogy megismerjük Vicet. Na meg, hogy Ryan mitől ilyen zárkózott. 🙂
Csodásan írsz. Gratulálok. 🙂

Edit Fülöp
Tag

Már nagyon várom a következő részt kíváncsi vagyok hogy alakul Olivia első egyetemista bulija és megismerhetjük Vict és hogy Ryan miért ilyen furcsa Oliviával.Köszönjük nektek ezt a fantasztikus részt nagyon ügyesek vagytok gratulálok

Ahsoka1994
Tag

Jaj, ez a kollégiumi élet. Vic leírása telitalálat volt, nekem is nagyjából ehhez hasonló emlékeim vannak, meg még mesélhetnék… 😀
Ryan viszont valóban elég érdekesen viselkedett ebben a részben. Talán nincs is tisztában azzal, hogy a lányok mennyire odvannak érte és amúgy kissé önbizalomhiányos? Nekem legalább is ez jött le.
Várom, milyen lesz a buli, és akármilyen ellenállhatatlan is volt az a szavazati opció, remélem nem fog Olivia tényleg pánikba esni. 🙂

Amúgy lenne még egy kérdésem Veronához: Vic fülesét honnan töltötted le? Pont egy olyat keresetem.

Verona
Tag

Szia. Sajnos nem találom azt az oldalt, nem most volt már. De szívesen kiszedem neked, ha szeretnéd. 🙂

Ahsoka1994
Tag

Ó, azt nagyon szépen megköszönném! 🙂

Verona
Tag

Rendben. Keress meg kérlek privát, és akkor kiveszem neked holnap. 🙂

Gregoretta Samsa
Tag

Ó, hogy Vic valójában Victor, és nem Victoria, ahogy valamiért eddig hittem. 😀 Szóval egy “új” fiú bukkant fel a történetben. Ez okozhat még félreértéseket a jövőben. Nagyon sejtelmes, hogy vajon mi lehet a kapocs Ryan és Josh között. Már, ha van egyáltalán. Én kíváncsi vagyok rá. 🙂 Jaj, és a macis jelenetet is megkaptuk. 🙂 Vajon mennyire gondolhatták “gyerekesnek” Oliviát? 😀 Nem, szerintem nem foglalkoztak vele túlságosan a fiúk, legalábbis nem igazán láttam jelét ennek. Nem tudnám megmondani, pontosan mi is volt a bajom a korábbi képekkel, de azok valamiért nekem a kelleténél komorabbnak tűntek. Hogy mi okozta ezt… Tovább »