Vérvörös gyémánt (Dettyke)

Céltalanul barangoltam az oldalon (néha jól esik átlapozni, mit alkotunk itt veletek folyamatosan :)), amikor egyszer csak eszembe jutott, hogy bakker! Mennyi mindent nem véleményeztem még! Igyekszem pótolni eme hiányosságokat, de nem ígérem meg, hogy mindenkit oldalas kritikákkal fogok meglepni. Sajnos már ez sem lett valami terjedelmes véleménynyilvánítás, de mindenképpen el akartam mondani nektek, Sookie és DeeDee, hogy milyen hatással volt rám a Vérvörös gyémánt.
Picture

Azt hiszem, pont én voltam a felelőse a mini tale-nek, és valami olyasmi is rémlik, hogy már a beküldése előtt is váltottunk levelet, hogy ilyen-olyan formában kimehet-e a történet, én meg a többiek megkérdezése nélkül azonnal rávágtam, hogy naná! Mert tudtam, hogy egy ilyen páros – bármilyen témába is másszon bele – nem alkothat rosszat. 🙂
​Bevallom, mikor először elolvastam a Vérvörös gyémántot, valahogy nem ragadott magával. Láttam az értékeit: a tökéletesen felépített cselekményt, az aprólékosan kidolgozott karaktereket (Amanda őrülten zseniális!), a nyitott véget, aminek egyszerűen nyitva kellett maradnia, de a hangulata annyira komor, hűvös és távolságtartó volt, amire DeeDee illusztrálása csak rátett még egy lapáttal, hogy ellenérzésem támadt az egésszel kapcsolatban. És hiába akartam szeretni, nem tudtam.
Picture

De a legrosszabb az egészben az volt, hogy képtelen voltam megmagyarázni magamnak, hogy miért nem jön be. Aztán sokkal később esett csak le, hogy basszus! Én félek tőle! Felzaklat lelkileg! Ez a történet jó! Nagyon is jó! Pont ezért jó! Mert ezektől az elemektől lesz hiteles! Ugyanis ez egy pszichothriller, ami egyszerre lenyűgöző és hátborzongató.
Az, hogy egy film a képi világával és a zenei aláfestésével ilyen rettegésszerű érzést keltsen bennem, rendben van. Na de hogy egy Simsszel illusztrált írás?! Soha nem gondoltam volna, hogy ez valaha is bekövetkezhet, ilyen téren azért elég erős idegzetű csaj vagyok, de hát kész. Ez ütött. És mekkorát! Köszönöm Nektek, hogy ezt is megtapasztalhattam. 🙂

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Ezeket láttad már?

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés