The Torenos – A sokoldalúság története (egyszeregy)
2018. január 7.
Bizony. Bár szeretném hangoztatni, hogy nem ez a tale a kedvencem (Még mindig megelőzik ketten is :)), mégis megérdemelten kapta meg a két kristályt.
Már csak annyi okom is lenne erre, hogy amíg a Crazy Love-sorozat két műfajt ölel át: romantika és vígjáték, addig Torenoék ezernyit.
Második kritikaepizódomban erről írnék, és ezután jön a harmadik, a végső leszámolás… 😀

The Torenos, a szappanopera: Kezdjük rögtön a legutálatosabb dologgal. Én a szappanoperákat – nyíltan vállalom – gyűlölöm. (Úristen, nemsokára tömegével támadnak meg EszmeráldaRoszalindaPaulaPaulina rajongói…)
Ez a történet is -többek között- az. Szerencsére nem ez a legjellemzőbb rá. (Ha ez lenne, akkor már én is tiltakoznék a két kristály ellen :D)
Hogy mitől is szappanopera ez? Nos. Van egy sokfős család. Ennek vannak titkai és baljós múltbéli esetei. A főszereplő három leány között mozog, illetve kezdetben csak kettő között, aztán kiderül, hogy valójában a harmadik nevet.

Ez a tale az elején nagyon unszimpatikus volt nekem, mert akkor még érződött rajta a szappanopera-íz. Néhány olyan szereplő, akiknek a jelleme kicsit meg van formálva, ám mégsem annyira… Békés életritmus, “hatalmas katasztrófákkal” (például egy veszekedés ilyen, vagy esetleg az, ha valakinek letörik a lábujjkörme). A szappanopera folytatódott, ám már olyan jelentéktelenné vált, hogy ez a jelző azonnal lemosódott róla.
The Torenos, az akciósorozat: Nem szeretem az akciósorozatokat… sem… Ha már van benne egy kis humor vagy egy kis rejtély, akkor megfelel 🙂
Torenoék történetét akciósorozatként emlegetik általában, ám -szerintem- nem az. Itt nem a csihi-puhi, a “beveremaderekadkitörömaszád” a lényeg. Én Dettyke helyében megsértődnék, ha akciósorozatnak neveznék a tale-t 😀
Hát akkor mi is ez?
Hát akkor mi is ez?
The Torenos, a romantikus sorozat: Romantika: van. Főhős őrlődik több szerelme között: Igen. Rózsaszín világ: Van. Egy kicsiny izgalom: Van. Izmos pasik és cuki csajok: Igen.
Mindenki szép, mindenki ügyes, senki sem stréber, de azért elég okos ahhoz, hogy megmentse a világegyetemet: Igen. Tehát ez egy romantikus tale lenne? Nem. Illetve remélem…
The Torenos, a musical: A zenei betétek miatt lehetne ezt az eshetőséget is felvetni, ám mivel a zenét nem halljuk, így… Viszont a musicalek színes köde itt is megjelenik…
The Torenos, a vígjátéksorozat: A tale rejtett humort is megjelenít. De miért ne humorizálna egy lázadó ifjú?
Viszont nem is nevezhető vígjátéksorozatnak, hiszen ott ömlesztve érkezik a humor, itt pedig épp elég – azaz nem is válik tőle komolytalanná a történet, de nem is olyan nyers.
Viszont nem is nevezhető vígjátéksorozatnak, hiszen ott ömlesztve érkezik a humor, itt pedig épp elég – azaz nem is válik tőle komolytalanná a történet, de nem is olyan nyers.
The Torenos, a krimi: Hát igen. A rejtély az rejtély. A krimi pedig a bűnnel, a bűnügyekkel foglalkozik (jé, az előző rész: The Torenos, a hét főbűn története!). Itt aztán vannak bűnök és alvilági történések. Egy átlagos kamasz, az iskola fenegyereke (de nem a menőbbik fajtából) “véletlenül” a maffia fejének a fia. És így be kell kerülnie a maffiába. Ej.
Aztán jönnek a jelek, a nyomok, (meghal a kutya… :'() de nincsen nyomozás… Rejtélyes, mégsem eléggé. Akkor nem is krimi? Akkor meg mi a fene ez?
The Torenos, az életrajzi sorozat: Lehetne ezt is említeni. Hiszen az élet maga egy film, egy sorozat, egy tale: tele van vígjátékkal, romantikával, krimivel, musicallel és akár szappanoperával is.
Mégis. Ez a tale egy simses tale. Nem egy életben készült tale, hanem egy, a Simsszel készített mű. Nem reális, mégis életszerű. “Pont jó”. De ezzel a tulajdonsággal sem értenék egyet.
Mégis. Ez a tale egy simses tale. Nem egy életben készült tale, hanem egy, a Simsszel készített mű. Nem reális, mégis életszerű. “Pont jó”. De ezzel a tulajdonsággal sem értenék egyet.
Hét műfaj (már megint a hetes szám…), nulla találat.
Hát akkor mi a fene a The Torenos című történet?
Nem tudom.
Egyszerű tale, azaz mese – abban van is élet meg nem is, van is humor meg nem is, van is szerelem meg nem is, van is két kristály meg nem is 😀

/A kritika a My Sims Fórumon jelent meg./