The Torenos 2. – A bosszú játéka (NoAngelBrigi)
2018. január 4.
Stílusos kezdésnek gondolom a szökést, ám egész végig azt hittem, hogy Leo simán “ott felejti” majd bűntársát és egyedül fogja elhagyni a terepet. Persze ez még akármikor megtörténhet menet közben… Hayes egyébként nekem valamiért nagyon hasonlít Neal Caffrey-re, a White Collar című sorozat szintén hamisító és tolvaj, ám fegyverektől ódzkodó főhősére. Szándékosan? Nem baj, ha igen, mert tetszik. Felvet néhány kérdést, hogy vajon miért pont egy olyan emberrel szövetkezik a nagy Leonardo Toreno, aki semmiképp sem folyamodik közvetlen erőszakhoz. Talán mert ha útban lesz, könnyebb kiiktatni? Vagy a “szakmájában” szerzett nagy tapasztalata segítségére lehet ellopni valami fontosat? Kíváncsian várom, mi történik majd!
Az első részben nagyon tetszett, hogy arctalanul kezelted a lényegtelen mellékszereplőkkel. A csoportképeken csak egyenruhás testek vannak, arcok sehol, így jobban kitűnik az ismerős arc és megjegyezhetőek az új, ám fontos szereplők. Látszik, hogy rendesen beleástad magad a témába.
Közben kijött a második rész is, ami egy újabb régi szereplő visszatérését hozta magával. Tetszik ahogy beleszőtted a magánéleti szálat. Az öreg nyomozó, aki kénytelen végleg nyugdíjba vonulni, ám aznap mégis az adja szájába a keserűnél is keserűbb ízt, ami az édeset is. Hiszen Leo kiszabadult, de tökéletesebb pillanatot nem is választhatott volna. Hank Gordon ismét a terepen! Valamiért most az jelent meg a szemem előtt, hogy az ügy kapcsán szerencsétlen életét veszti majd, és így büszkén térhet nyugalomra, mert munkában és forgatagban halt meg, nem csendes magányában. Na, de nem akarom már most eltemetni szegényt.
A lényeg, hogy lenyűgöztél már most, mind képek, mind szöveg tekintetében és már alig várom, hogy a számomra (és talán mások számára is) legérdekesebb szereplők is előkerüljenek. Természetesen Prestonra és családjára, barátaira gondolok.
/A kritika a My Sims Fórumán jelent meg./