Kritika

Más, mint a többi 2. – A bosszú hálójában (Gábor3)

Mint tudod én, és szerintem sokan mások is nagyon várták az első éved folytatását. Az előző évad jól sikerült, sokunkat megnyerted vele, és örömmel mondhatom, hogy ez a szezon is jó, sőt remek lett.
A cím magárt beszél, nincs mit rajta bonyolítani. Én eléggé olyan ember vagyok, aki elmondja a véleményét, sokszor elég nyers formában, nem szépítem, kimondom. Ezt főként a 11. rész értékelésemnél érezhetted. Na, de térjünk vissza az elejére.

6282471_orig-7649779

A kissé idegbeteg Cleo belépő őszintén szólva nem teljesen nyerte el a tetszésemet, de szerencsére nem volt sokáig ideges. Sandra szimpatikus karakter, mint már említettem sajnáltam, hogy csak két rész erejéig vitted őt bele. Ugye az elsőbe, illetve megemlítetted később egy rövid gondolat erejéig. Örültem, mikor mondtad, hogy még visszafog térni, mégis kicsit hiányérztetem volt, nem is csak e téren, hanem egy másik szempontból is, de ezt majd később fejtem ki. A következő pár rész kellemesen telt. Megismertetted velünk a jelenlegi helyzetet, mi változott stb. Ugye itt felvetetted, hogy talán túlzásba estél tájleírás terén. Ezt szerencsére csak a kertnél vettem észre. A házról leírtak elegendő mennyiségűek voltak, csupán az udvaros leírásokat nyújtottad meg.

8561955_orig-5638295

Bernardó utódja tipikus jóságos öregember. Bevallom reméltem, hogy nem lesz sok szerepe a történetben, de aztán mégis elkezdett hiányozni, mert valóban keveset szerepelt. Kicsit több jelenete lehetett volna, mégha csak apróságok is. Ez nem volt nagy baj, hisz túl sokat se tudott volna szerepelni, mert nem ő állt a középpontban. Lizzy karaktere bevallom kisebb csalódásként ért. Igaz, hogy gonosz, alattomos, hazug és hisztis liba, mégis meglepett. Sokkal higgadtabb volt mint vártam. Nem igazán törődött Cleoval, inkább csak eltűrte, azt hittem, hogy majd lesznek csínyei felé, direkt kitol vele, de ezek elmaradtak. Ezért ért kisebb csalódás vele kapcsolatban, sőt még Noaht se akarta igazán megszerezni, mert egyáltalán nem kapkodott vele, türelmes volt, ezáltal az anyjára emlékeztet, hogy azért ő is tud okos lenni.

3034855_orig-1812471

Kiskoromban volt mikor néztem a “Sabrina a tiniboszorkány” című sorozatot, ott emlékeztet Lizzy, Libby karakterére, aki szintén nagyon hasonlít rá. Még annyi, hogy a feljebb írt hiányérzet Lizzy-nél is előjött. Mégpedig az, hogy egyszer se láttam nála mobilt, sőt Cleonál sem. Ezt még a filmek, sorozatokból is sokszor kifelejtik, de a való életbe azért sokan, főleg a népszerűbbek rengeteget lógnak a telefonjukon, zenét hallgatnak stb. Ezt hiányoltam még, ettől kicsit valódibbá váltak volna a lányok. Pl Cleo is hallgathatott volna nyugtató, lágy dallamokat. Elena és Randolph nem okoztak csalódást. A feleség tökéletes olyan mint vártam, remekül megoldottad, a férj pedig kedvesebb lett, érző szívűbb, jobban megkedveltem. Bár még ugyanúgy haragszok rá, hisz az első évadba megdicsérte feleségét a “házleégetős” ötlet hallatára, illetve Bernardó gyilkolása se rendítette igazán meg. Clothilda nem szerepelt sokat, mégis pozitívan változott. Megkedveltem a cselédet, jó irányba mozdult, az utolsó részből hiányoltam csupán. Egy megemlítést kaphatott volna. Aztán jön Noah. Na igen, a fiú, akibe szerelmes lesz a főhős. Sajnos beigazolódott amitől féltem, és amit leírtam neked még oly régen. Noah túl tökéletes. Nehéz benne hibát keresni, szinte semmi negatívat jellemét nem ismertük meg. Ezáltal egyáltalán nem élethű, inkább műnek látszik, hisz nincs ember hiba nélkül. Ezáltal nem tudtam kellően megkedvelni, persze semmi bajom nincs vele, de azt hittem emberibb karakterré válik, lesz valami dolog ami miatt nem lesz tökéletes.

1646444_orig-5046428

A történet szépen van vezetve. Nem kapkodtál, mindent felhasználtál, amit csak tudtál, aminek nagyon örülök. A varázsvilág behozatala érdekes döntés volt. Színesíti a sztorit, az igaz. Erről nem szeretnék bővebben írni, inkább csak lerövidítem annyiba, hogy voltak jó pillanatok, de voltak kevésbé jók. Rose-al kapcsolatban tudod a véleményem, teljesen mást hittem róla, Filomela viszont szimpatikus karakterré vált a végére. Sajnálom, ami vele történt. Maga a bosszú is szépen volt felépítve, gondolok itt magára a kavarodásra, Lizzy beleavatkozására is. Azt viszont sajnáltam, hogy a végére Cleo ennyire összetört. Mindenképp kiderült volna az igazság, elég csak megkérdezni egy hívatlan vendéget, aki elmondja, hogy Cleo osztott neki a parkban egy meghívót és már rá lehet fogni a többi dolgot is. Itt is érződik mennyire kislány még, csak én mindig olyan 16 körülinek nézem, a képek miatt, de hát a Simsbe sajnos nincs mit tenni, ilyen korcsoportok vannak. Egy olyan változatot is olvastam volna, ahol Elenának visszabeszél a végén és kiáll magáért, elmondja mindennek és utána távozik a helyszínről. Bár igaz, ő még fiatal és törékeny. A képek és fogalmazásod is mind nagyon jó lett, remekül sikerült a 2. évad, várom a következőt.

Remélem kulisszatitkokat fogunk kapni. Nem kell velük spórolni!   Főleg az érdekel, hogy mivel eredetileg nem volt benne fény és sötét boszi ütközet, akkor ahelyett, hogy néztek ki ezek a jelenetek, miben változott.

/A kritika a My Sims Fórumon jelent meg./