La Media Naranja 1×01 (Etti)

Már most tudom előre, hogy nagy valószínűséggel ezt a tale-t is rövidíteni fogjuk, mert legalább kétszer le kellett ellenőriznem magamat, hogy tényleg jól írtam-e le a címet. Tetszik egyébiránt, mert különleges hangzású, másrészt felkelti a figyelmet, mert nem magyar és ugye nem is angol. Kíváncsi lennék rá, mi ihletett meg, hogy külföldi címet válassz a tale-ednek.
Picture

Amikor beszúrtad az ajánlódat, be kell vallanom, nem nyűgözött le, sőt nem is igazán keltette fel az érdeklődésemet, csak akkor kezdett már elfoglalkoztatni a tale-ed, amikor hoztál belőle egy pár képet. Az illusztrálással ott helyben megvettél, és így az első rész elolvasása után sem változott a véleményem róluk. Akárcsak Dani fotóira, a Tieidre is öröm ránézni.
Annak ellenére, hogy amúgy engem nem vonzanak túlzottan a romantikus történetek, Neked is, akárcsak Theának vagy Briginek, sikerült lekötnöd, és bár ugye alapvetően nem egy körömlerágós, pulzusemelő tale-ről beszélünk, érdekel és izgat, mi lesz a folytatásban.
Picture

Már eleve azzal rengeteg plusz pontot szereztél nálam, hogy iszonyú szimpatikus a főszereplőd, könnyű vele azonosulni. Annak ellenére, hogy az első néhány megszólalásánál legszívesebben a vízbe fojtottam volna a kissé túlpörgött Emmát, úgy érzem, őt is meg fogom kedvelni a későbbiek során, és meg fogom szokni a szószátyár stílusát. Mert végül is tetszik, hogy a szőke haj, a rózsaszín cuccok és a sok beszéd mögött – talán nem is sejtettük elsőre – egy jó tanuló és egy komoly jövőbeli tervekkel rendelkező lány rejtőzik.
Picture

Kifejezőek a pózok is, amiket használsz. Most átfutottam még egyszer a képeidet, és nagyon tetszik, hogy Flóra nem csak a szövegben, de a képeken is egy visszafogott, csendes lány érzetét kelti. A fogalmazásod is bejön. Így az első rész alapján egy kellemes, könnyed és üde történetre számítok a továbbiakban, ami tökéletes kikapcsolódást fog nyújtani a hét első felében.

Egyszóval gratulálok a bevezetéshez, remekül sikerült! Már biztosan olvasód maradok.

/A kritika a My Sims Fórumon jelent meg./

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Ezeket láttad már?

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés