Kritika

Kalózkaland (Greg Samsa)

628442889-7181546

A „Kalózkaland”… Emlékszem arra, hogy amikor My Simsen megjelent, olvastam ezt a történetet. Nagyon szerettem, mert érdekes és szép mű volt, még az is lehet, hogy értékeltem a részeket – mivel már nincs My Sims Fórum, nem tudom sajnos megnézni. Amikor láttam, hogy ide kikerült, megörültem neki, hisz egy újabb színvonalas alkotás került fel, mégsem álltam neki, azzal az indokkal, hogy már olvastam, meg egyébként sincs kedvem egy egész történet elolvasásához. Most mégis megtettem, s valószínűleg éppen azt kérdezed magadban, hogy miért.
Mint említettem, nagyon szerettem a történetet, de már nem emlékeztem rá, hogy mi volt ennek az oka. Elfelejtettem, miről is szólt a Tale, csak néhány dologra emlékeztem: például egy szerelmi szálra, egy különleges dolgokra képes szereplőre, egy hercegre és egy királynőre. Annyira kevés dolog maradt meg a fejemben a történetedből – ami természetesen nem a Te hibád, hanem az én szelektív agyamé és az első olvasás óta eltelt időé ­–, hogy érdekelt: mégis milyen kalandokon mentek át a szereplők?

7267080_orig-2394090

Reméltem, hogy olyan jól sikerült a Tale- ed, ahogy emlékeztem rá… és igen, sőt, talán még jobban is. A megfogalmazásod nagyon tetszett. A leírások szépek, azok közül is az egyik kedvencem a hajó érkezése volt. Szerintem a párbeszédek is valósághűek voltak. Két dolog zavart csak: az egyik az, hogy több helyen is találhatók szóismétlések, a legzavaróbb az 5. részben a „hirtelen” szó volt, ami két mondatban négyszer is szerepelt. Azért nem volt annyira sok az ismétlésekből, hogy élvezhetetlenné tegyék a szöveget, de sajnos volt benne pár. A másik ilyen dolog pedig az, hogy néhány helyen furcsa szókapcsolatokat olvastam, de természetesen az is lehet, hogy csak én nem hallottam még őket.

9134822_orig-1018224

A játékválasztás is merész dolog volt, mivel a Medievalben nincs kamera mód, és az épületeket is csak szemből, vagy kicsit oldalról lehet jól fényképezni. Volt is egy vagy két olyan kép, ahol nem látszott a fal, mert ebben a játékban nem lehet csak úgy fel- le huzigálni őket, mint más Sims játékokban, csak az oldalsó és a hátsó falak állnak. A kamera mód hiánya okozza azt, hogy egyes képeid kicsit felülnézetesek, de ennek ellenére mégis nagyon jók, szépek, és a szereplők élethű mozdulatai, arckifejezései, valamint az egyedi arcú karakterek ellensúlyozzák ezt a „hibát”. Szerintem a képekből kihoztad a lehető legjobbat.

Nagyon jó volt, hogy nem csak egy történetet kaptunk, hanem itt- ott meg volt fűszerezve egy kis humorral, például a vendégek érkezésekor. Az is tetszett, hogy a szereplőket megismerhettük, mindnek volt valamilyen jelleme, emellett élesen látszottak a két nép közötti civilizációs különbségek is.

Összességében tetszett a történet, tele izgalmakkal, sok fordulattal, szomorú és vidám jelenetekkel. Örülök, hogy egy ilyen jó Tale- t olvashattam, ami szép képekkel volt illusztrálva. Most nem tudom, írsz- e éppen valamit, de remélem, hogy sok, legalább ilyen jó történettel megajándékozol minket!