A bosszú ösvénye 2×01-02 (Dettyke)

Marci, sajnálom, hogy nem voltam itt, mikor kikerült a történeted. Bár Ettihez hasonlóan engem is az a megtiszteltetés ért, hogy már a megjelenés előtt olvashattam az első részt. Valamikor estefelé vetettem rá magam, és emlékszem, teljesen magába szippantott, elvakult rajongóként faltam a soraidat. Most, újfent átlapozva azonban előtört belőlem a kritikus énem. Kimászva a monitorból már nem mint a barátod szemlélem, csak egy olvasó vagyok a sok közül objektív véleménnyel.

Mikor rákattintottam ”A bosszú ösvénye” linkjére és szemben találtam magam a plakáttal, csak annyit tudtam mondani: ejha! Már a háttérrel elnyerted a tetszésemet. De a szerkesztésben sem találok semmi kifogásolnivalót, tényleg nagyon klassz lett, gratula!
Az összefoglalód figyelemfelkeltő, bár be kell vallanom, egy pillanatra megrémített az a sok szöveg (igen, engem ). De csak azért, mert nem találtam a címeket. Véleményem szerint így túlságosan is lentre kerültek.

Mielőtt belemélyednék a tartalomba, előbb a képekről és a fogalmazásról szeretnék pár szót ejteni. Az illusztrációval nincsenek különösebb gondok, sőt. Figyeltél mindenre, ami fontos egy igényes Sims Tales esetében, tehát nincs bubi, kristály, sem pedig lehúzott falak vagy eltévedt pózdobozok. Az üres háttér egy pindurkát tényleg zavaró, nem tudtam, hogy ennyire nagy az üresség, de azt hiszem, ezen mindenki túl tud lépni, felesleges ilyen apróságokon lovagolni. Ami a fogalmazásodat illeti, rengeteget fejlődtél az elmúlt időszakban, ehhez kétség sem férhet. Szeretem az idézőmondataidat, mert általában teljesen természetesnek hatnak. Ami egy icipicit zavar az az, amit már Etti is említett, hogy hirtelen úgymond külsősként közbevetsz valamit, ezzel teljesen megszakítva a történetet és kizökkentve az olvasót. Néhol előfordulnak furcsa szóhasználatok, például „bérlő” helyett én inkább az „ügyfél” szót adtam volna Tom szájába. De ez tényleg csak apróság, elsőre fel sem tűnt.

És akkor most térjünk rá a lényegi részre, a tartalomra és úgy mindenre, ami végül is szorosan összefügg vele. Rögtön kezdeném is azzal, ami tulajdonképpen a történet fő mozgatórugója: a bosszú. Aki ismer, az tudja, hogy érdekel ez a téma, tényleg nagyon kedvelem az ilyen típusú sztorikat, és mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy kb. két éve dolgozom én is egyen. A kutatásaim során rá kellett jönnöm, hogy nem olyan egyszerű ez a dolog, mint ahogyan én azt az elején elképzeltem. Rengeteg tervezést igényel, nagyon oda kell figyelni a logikai szálakra, de még annál is jobban arra a karakterre, aki a megtorlás mellett dönt. És ehhez a mondathoz szeretném kapcsolni Jessicát, akinek a bosszúvágyát valamiért kicsit erőltetettnek találom. A nyitó epizódban szépen leírtad, hogy miért szeretné Lindát (és az egész családját) holtan látni, de engem mégsem elégített ki a felsorolás, mégpedig azért nem, mert nehezen hiszem el, hogy Bob volt élete szerelme. Hiszen valójában alig ismerte. Talán két hónapig, ha együtt voltak. Oké, persze, nem állítom, hogy lehetetlen ilyen mély érzelmeket táplálni valaki iránt ilyen rövid időn belül, csak számomra furcsa egy picit. Ha bepillantást nyerhettünk volna a kapcsolatukba, ha bemutattad volna, hogy mennyire boldogok voltak együtt, hogy igazi lelki társak, akkor azt hiszem, teljes mértékben megértettem volna az indítékát.

Jessica szerelmi bánatból, hirtelen felindulásból követ el egy gyilkosságot, amiért börtönbe kerül. Megölt egy embert, ténylegesen, tehát a 18 évben megállapított börtönbüntetéséért már nem a Willer famíliát kellene hibáztatnia. Azt igazából csakis magának köszönheti.
Mindent összevetve, Jessica Hummer személyisége egyelőre nekem elég keszekusza, de a hangulatingadozásait ráfogom a menstruációra. Tapasztalatból mondom, hogy a női nem abban a pár napban a legőrültebb.
Paul Debney egyáltalán nem szimpatikus, Tom viszont annál inkább (éljenek a negatív szereplők! muhaha ). A monológja meg valami zseniális. Imádom.

A második rész kapcsán csak azt szeretném megemlíteni, hogy közel sem tetszett annyira, mint az első. Sajnos úgy érzem, nem sikerült elérned azt a célt, amit szerettél volna. Persze javíts ki, ha tévednék, de nekem ez benyomásom. A karakterek megismerésére fektetted a hangsúlyt, ám nekem egyáltalán nem sikerült átéreznem őket és pillanatnyilag teljesen hidegen hagy a sorsuk. Tudom, hogy még a történet legelején járunk, és biztos vagyok benne, hogy a későbbiek során ez változni fog, de szerintem fontos, hogy már a kezdetek kezdetén a (fő)szereplők szimpátiát ébresszenek az olvasóban.

Egyelőre ennyit szerettem volna. Bízom benne, hogy nem veszed zokon a fentebb leírtakat. Tudod, hogy nem áll szándékomban megbántani.