Az Yliris Szövegség – Dermesztő hideg (Greg Samsa)

Amikor a tale-ed ajánlóját olvastam, egyből felkeltette az érdeklődésemet. Akik már ismernek, talán tudják, hogy nagyon szeretem a fantasy és a disztópikus, világvégés történeteket. A borítókép is lenyűgözőre sikerült, és már alig vártam, hogy elkezdhessem olvasni a művedet.
Szerintem egy nagyon jó, érdekes és fordulatos történetet sikerült írnod, melynek egyik szereplője egy különleges, nem elcsépelt természetfeletti lény.

Picture

A kritika a továbbiakban spoileresen folytatódik.
Picture
Történet: Tetszett, hogy nem olyan témáról írtál, amit már ezelőtt százszor olvashattunk, hanem teljesen újat alkottál. Egy könnyed mű volt, sehol nem bonyolítottad túl. A főszereplőknek volt egy küldetésük: meg kell állítaniuk az örök telet. Ettől a küldetéstől sehol nem tértek el, egyenesen haladtak céljuk felé, és rengeteg segítséget kaptak, főként tündérektől. Nagyon jó ötlet volt az is, hogy egy új fajt hoztál létre, a lagranokat, akik képesek alakváltásra. Ilyen lény volt Sean is, aki fajtársai védelmének érdekében szövetkezett a jégkirálynővel, Chrystallal. Amint rájött, hogy a nő átverte, ellene fordult, és Rebecca kutyájának, Broncónak szerepébe bújva közel került a két lányhoz.
Viszont volt egy dolog a történetben, amit nem éreztem teljesen logikusnak. Amikor Rebecca, Sarah és Bronco elindultak Appaloosa Plainsbe, hogy kinyomozzák a furcsa időjárás okát, valaki bejelentette az eltűnésüket, pedig látta, hogy útnak indultak. Ha valaki eltűnik, akkor általában valamelyik közeli hozzátartozó (rokon vagy barát) az, aki szól a rendőrségnek, miután napok óta nem látta azt a bizonyos személyt. Itt viszont az emberek tudtak róla, hogy a saját lábukon sétáltak el, és senki nem rabolta el őket, ezért nem egészen értettem, miért keresték őket. Ami pedig még furcsa, hogy a lányok és Sean semmi áron sem akarták, hogy megtalálják őket, pedig nem tudom, mi bajuk lehetett volna belőle. Ha bűncselekményt követtek volna el, és azért körözték volna őket, akkor érthetőbb lenne a helyzet.

Picture

Szereplők: A főszereplők Rebecca és Sarah, akik jó barátnők. Amikor Rebecca úgy dönt, segíteni akar az időjárási jelenségek megoldásában, Sarah eleinte megpróbálja meggyőzni arról, hogy ne tegye, majd ő is csatlakozik, mert nagyon félti barátnőjét, nem szeretné magára hagyni, elveszíteni. Ebből is látszik, milyen szoros a barátságuk, valószínűleg a nagy hideg előtt is sokat lógtak együtt. Seanről kiderül, hogy nem is annyira makulátlan, hiszen köze van az örök télhez, részben miatta történt minden, de, amint rájött, hogy mekkorát hibázott, rögtön igyekezett is jóvá tenni. Nem tudom, mennyit tudott Chrystal terveiről, de valószínűleg nem sokat – hisz ő maga is mondta, nem tudta, milyen csomagokat kézbesít. Még most is megtenne szinte bármit fajtársaiért, de az embereket nem akarná elpusztítani, főleg most, hogy barátokra talált köztük, sőt, egy kapcsolat kezdetén áll. Szerintem nagyon aranyos Sean és Rebecca együtt, és pont abban a pillanatban kellett megszólalnia a telefonnak az utolsó részben! Úgy látszik, arra a csókra még várniuk kell 🙂
Egy kicsit talán hiányoltam, hogy a személyiségükről nem sokat tudhatunk meg, legfeljebb egy-két dolgot, például, hogy Sarah szeret csipkelődni (ahogy Seant “Bundásbarátnak” hívta).

Picture

Fogalmazás: Szerintem alapvetően nem rossz a fogalmazásod. Egyes helyeken nagyon jól írsz, máshol van egy-két furcsán hangzó kifejezés, de ilyenek ritkán vannak, tehát nem sokat rontanak a tale élvezhetőségén. Ami nekem viszont furcsa volt, hogy a szereplőket simeknek, és nem embereknek nevezted. Természetesen nem mondtál vele butaságot, hiszen ők valóban simek, a Sims 3 szereplői, de számomra ez kissé idegenné teszi őket. Jobban szeretek “emberekről” olvasni, mint “simekről”. De ez nem hiba, hanem csak az én egyéni véleményem.

Picture

Illusztrálás: Számomra egy tale- ben nagyon fontosak a képek – talán azért, mert én magam is szeretek fényképezni a játékban. Egy Sims tale nem is lenne Sims tale képek nélkül. Szerintem nem rossz az illusztrálásod, de többet is ki lehetne hozni a Sims 3- ból. Van egy pár gyönyörű képed. A legjobbak a havas, sétálós jeleneteknél vannak, a 4. rész 1. képe például az egyik kedvencem. Viszont – például a beszélgetéseknél – hiányoznak nekem a közeli képek. A TAB- os módszerrel sokat lehet variálni a kamerával, akár dönteni is lehet.
Ami viszont jó pont, hogy a szereplőid gyönyörűek lettek, Sean pedig egész jóképű – kár, hogy már foglalt 🙂 😛

Picture

Összességében nagyon tetszett a tale, a kisebb hiányosságok ellenére is. Ha pontoznom kellene, akkor 7,5/10 pontot adnék rá.
Remélem, később még olvashatunk tőled valamit, akár egy második évadot.

Ezeket láttad már?

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés