Az utolsó rejtély (Etti)

Ha én is adhatnék címet a véleményeimnek, ennek most biztos azt adnám, hogy „Az utolsó kritika”. Kigyűjtöttem egyébként egy dokumentumba a tale-edről írt véleményeimet, és – te jó ég! – 33 oldalt tesznek ki. Bár ezekben nagyjából már leírtam mindent, amit a történetedről gondoltam, úgy vélem, tartozom még egy nagy összefoglalással.

Először is hihetetlen nagy örömmel töltött el, hogy viszontláthattam a nevemet a „Köszönetnyilvánítás”-ban, és rendkívül hálás vagyok, nem csak ezért, hanem hogy akármit írtam, Te azt mindig pozitívan fogadtad és mindig pozitívan álltál hozzá, ezért nem volt szívem sohasem megtenni Veled azt, hogy nem írom le a heti véleményemet. Köszönöm, hogy éreztetted velem, van értelme annak, amit írok és mondok, nem nézted semmibe a kritikáimat, és amit hasznosnak véltél, azt megfogadtad, próbáltad ennek megfelelően javítani a későbbi részeidet.

Köszönöm, hogy megírtad „Az utolsó rejtély”-t, és újabb minőségi tale-lel bővítetted a listát. Ez a történet örökre bevéste magát az emlékezetembe. Őszintén szólva, eddig még soha ennyit nem foglalkoztam egy tale-lel. Azon kaptam magam hétről-hétre, hogy az új epizódok elolvasása után is csak e körül forognak a gondolataim, és egyfolytában töprengek rajta, mi lehet vajon a megoldás, mi történt a múltban, mi fog történni, mi lesz a következő lépés… Olyan jó volt a többiekkel megbeszélni néha-néha, ki mit gondol, kinek mi a meglátása az eseményeket illetően. A tale-ednek hála újra értelmet nyert a „Beszélgessünk a tale-ekről” topic egyik fő funkciója. Végre nem csak a saját készülő történetekről számoltunk be, nem csak kérdésekre válaszoltunk, hanem megvitattunk egy-egy újabb most futó tale részt.

És akkor most jöjjön az összefoglalás, az összbenyomásom. Nyilván az eddigi értékeléseimből ki lehetett már venni, hogy nem tartom tökéletesnek „Az utolsó rejtély”-t (egyébiránt ilyen történet nincs is), sokszor voltak vele problémáim, többször adtam hangot a negatív véleményemnek, mint a pozitívnak, ennek ellenére mégsem tudom rá azt mondani, hogy rossz történet volt, sőt. Ha most összességében pontoznom kellene tale-t, azt mondanám, hogy önmagához képest 10-ből egy 7-est érdemel, de ha már a többi történethez hasonlítjuk, akkor már a 8-as számot is eléri.

De miért csak 7? A korábbi kritikáimban benne vannak ezek, de mivel ígértem némi összefoglalást, ezért kis gondolatjelek segítségével írnék egy kis felsorolást.

Ami jó volt benne:

– A képek: Szemrebbenés nélkül odaítélem Neked az idei Awards „Legjobb illusztrációja” díját. Gyönyörű grafika, kiváló beállítások, remek háttér, szöveghű megvalósítás. Bárcsak minden Sims 3-as tale ilyen képekkel lenne tele, az lenne a Mennyország.
– A szereplők: Egyediek, különlegesek, szimpatikusak. Jó ötlet volt a részedről, hogy nem távolságtartó módon mutattad be őket nekünk, hanem mindegyiküket kicsit közelebb hoztad hozzánk, annak ellenére, hogy az elején még nem igazán tetszett, hogy az ő bőrükbe is belebújtál.
– A történetvezetés: Ez félig pozitív, félig negatív, így nem kell meglepődni, ha a másik listában is benne lesz. Tetszettek a csavarok, a fordulatok, hogy egészen az utolsó pillanatig nem is sejthettük (az utalások ellenére sem), ki lehet a gyilkos. Őrjítő volt, hogy mindig más került a gyanúsítottak lista élére, de egyben izgalmas is, és hiába jelentettünk ki bármit is, a következő részben mindig fordult a kocka.
– Fogalmazás: Igaz, hogy itt-ott volt egy-két félreírás, vagy nem túl szépen megfogalmazott mondat, mégis mindig el voltam ájulva a szövegtől. Ha a képek mellett mást meg kell említenem, ami szinte mindig kifogástalan volt, az a fogalmazásod.

Ami nem tetszett:

– A sok önfényezés Liam és Norah részéről, hogy ők a legjobbak, miközben – ha szakmai szemmel nézzük – számomra elég sokszor tűntek kezdőknek, semmint profiknak.
– Profizmus és némi utánanézés hiánya: Sokszor volt problémánk, és sokszor mondtuk, hogy „ez nem így működik”, „nem csinálja ezt egy nyomozó, hanem így meg úgy van” stb. Én nem vártam el soha, hogy minden a lehető legpontosabban és legszakszerűbben menjen végig, de egy kis valósághűséget szerettem volna viszontlátni, és mondom ezt úgy, hogy én magam nem értek ehhez, de ahogy nekem is, Neked is érezned kellett volna itt-ott, hogy ez valószínűleg nem így működik. (Pl. Eileen és Russel holttesténél a helyszínelés, Norah kirúgása). Jó pár ilyen „húzás” miatt, ahogy korábban is írtam, már nem tudtam komolyan venni a történetet.
– Liam esetlensége: Nem mondom, hogy nem szerettem a férfit, mert szimpatikus volt, csak annak ellenére, hogy Ausztrália legjobbja, a kikérdezések során sokszor nevetségessé tették őt, kioktatták, gyakorlatilag hülyének nézték. Szerencsére sikerült jó pár részben megmutatnod, hogy tud ő keményebb is lenni, de ha jól emlékszem, többször volt Liam alul, mint felül, hogy úgymondjam.
– Néhány színesítő esemény, karakter, ami utólag nézve feleslegesnek tűnik: Hilary, a jósnő, Kyle álma, Ulrich (inkább ne is szerepelt volna benne.)
– Bölcsességek, filozofikus és magasröptű gondolatok: Nekem ezek annyira nem jöttek be, és inkább kizökkentettek az olvasás során. Talán azért, mert egy-kettőnél nem is nagyon értettem, hogy jött ez most ide, és mit akarsz vele mondani. Főleg olyankor voltak számomra zavaróak, amikor csak úgy egy párbeszéd kellős közepén bukkantak fel (pl. Paige és Liam a könyvesboltban, Liam és Barbara).
– Történetvezetés: Lehet, hogy most nagy lesz a szám, de szerintem, ha Liam-ék kicsit erőszakosabbak és profibbak lettek volna, hamarabb is megoldhatták volna ezt az ügyet, és nem kellett volna 28 részt várni a végső megoldásra. Néha számomra nem volt logikus, miért azon a szálon indultak el, amikor az a gyilkosság szempontjából annyira nem tűnt fontosnak, vagy miért nem faggatták ki jobban a gyanúsítottakat. Néha csak azt vettem észre, hogy újra és újra visszarohangálunk egy-egy szereplőhöz, hogy folytassa már a történetét, vagy mondja már el, miért hazudott, mert épp most kaptak fülest a nyomozók, hogy azon az estén nem is kék ruha volt rajta, hanem piros. A kuszaság, a sok csavarás végül is tetszett, de már túl sok volt, így nekem egy idő után (még az összefoglalások ellenére is) követhetetlenné váltak a gyilkosság napján történt események.

Nagyjából ezek voltak azok, amik levontak a történet értékéből, illetve hozzáadtak ahhoz, de ezeket már korábban leírtam a másik 27 kritikámban.

Ami az új és egyben utolsó részt illeti, csak egy szó jut róla eszembe: picit giccses, főleg az utolsó bekezdések miatt. Szépen végigvetted kivel mi történt, meg egyáltalán, milyen jövő vár a megismert szereplőkre, de megint keveredtek bele magasröptű gondolatok, amiket már igazán megszokhattam volna, de még most is furcsán hatottak. Azon kaptam magam egy idő után, hogy nem is nagyon érdekel, kivel mi lesz.

Azon is csak somolyogni tudtam már, hogy szobrot emeltek Liam-nek, mert megoldott egy gyilkossági ügyet. Még egy újabb önfényezés, megerősítés, hogy de, igenis jó nyomozó, csak az ilyen engem megint csak arra késztet, hogy felsóhajtsak: “Kissé abszurd!” És sajnos még egy dologra tudtam még ezt mondani, és gondolom, már sejted, melyik az: „A legenda szerint a nyomozót lelökték Ausztrália legmagasabb épületének tetejéről. Viszont nem ért földet! Liam a zuhanás közben titokzatos módon eltűnt, és azóta sem látták őt…”

Norah utolsó jelenete tetszett, csak ez a Liam-es szál volt már nekem sok és giccses, pedig szép lehetett volna, ha nem jut eszembe, hogy zuhanás közben tűnt el. Még ennél az is jobb lett volna, ha meghal…

A képek most is szépek lettek, bár Tőled szokatlan volt ennyi Photoshopot látni.

Sajnálom, hogy az utolsó részről írt utolsó kritikám is negatívra sikerült, de mint mondtam, mindezek ellenéreörömmel gondolok vissza rá, és én is megköszönöm Neked még egyszer, hogy ilyen igényes tale-t küldtél be az oldalra. Remélem, meglepsz még minket majd valamivel a közeljövőben.